Amit jóváhagyott decemberben a fővárosi választási bizottság. Nagyon összellenzéki kampány indulna az olimpia szervezése, és a Városliget átalakítása ellen.
A Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. is a Hungária Értékpapírnál tartotta pénzét, ami odaveszett. A nyilvánosság eddig nem tudott róla, de a kormány szerint "valójában nem újdonság".
Súlyos vádak az amerikai New York Times című újságtól: egy magyar börtönőr szexuálisan közeledett, majd eszméletlenre vert egy migránsnőt. A BVOP cáfol.
Több száz fős, arab férfiakból álló csoport támadt az utcán szilveszterezőkre két német nagyvárosban is. Körbeállták a nőket, sértegették, a mellüket fogdosták, a szoknyájuk alá nyúltak, majd kirabolták őket. A rendőrség napokig hallgatott.
Egres Kati színművésznő domonyvölgyi házának kertjéből, kiszökött a család két kedvence: Csillagfény a póniló és Villám a rackajuh. A két állat keresésébe- akik csak egymáshoz érve tudnak közlekedni- a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai is bekapcsolódtak.
Polgári peres eljárásra vonatkozó keresetet nyújtottak be Detroitban a német Volkswagen ellen, mert csalt, adatokat hamisított és becsapta az amerikai környezetvédelmi hatóságot.
Kuvait hazarendelte nagykövetét Teheránból, miután Iránban támadás érte Szaúd-Arábia külképviseleteit - jelentette kedden a kuvaiti állami hírügynökség.
Nem egészen 24 óra alatt 3 millióan néztek meg a Facebookon egy tényleg aranyos videót. Amit igazából Kükü, a híres budapesti bringás aktivista készített Sinyával és hf-fel 2012-ben Amszterdamban.
Galícia tartományban, Costa del Solnál tartóztattak le a háromtonnás kokainfogással összefüggésben tizenkét embert. A vevők és az eladók britek és hollandok, a szállítók spanyolok voltak. A szállítmány egy teherautóból és egy teherhajóból került elő. (El Mundo)
Az örökifjú énekes egy házmesterlakásból indulva vált a magyar könnyűzene állócsillagává. Korda György élete kész kalandregény: siker, szerelmek, utazások – ezekről mesél sorozatunkban.
Eddig is jelentős számú program várta a gyereket, a fiatalokat és a családokat, de a jövőben tovább szeretnék erősíteni ezt a szegmenst - mondta Káel Csaba.
2015 a szerelemben sem volt páros Sajnos 2015 minden bizonnyal úgy vonul be majd atörténelembe, mint a szakítások éve. 2015-ben azonban mintha valami nagyon rossz karmatört volna rájuk, olyan sztárpároktól kellett búcsút vennünk, mint Gwen Stefani és Gavin Rossdale,Charlize Theron és Sean Penn, vagy amelyik talán mindannyiunknaka legjobban fájt, Jennifer Garner és Ben Affleck. Úgy döntöttünk,…
Esküvő helyett szétment a magyar sztárpár Az elmúlt egy évben sem volt hiány sztárszakításoktól - Dér Heni énekesnő és volt párja például esküvőhelyett döntöttek a külön út mellett. Az övéken kívül több komolynak hitt, évekóta tartó sztárkapcsolat is zátonyra futott. Dér Heni és párja,Vincze Gábor labdarúgó négy év együttlét után döntöttek amellett, hogykülön utakon folytatják tovább. A…