Előfordult, hogy a mulatóskirálynak annyira fájt a köldöke, hogy csak négykézláb tudott elmenni a hűtőig. Sokáig mégsem törődött a jelekkel, műtét lett a vége. Bónusz: aggódó Zsülike fotó.
A HVG szerint a tápiósági strómann, a Quaestor élén 10 napig yolózgató börtönviselt közmunkás a 3 millió forint törzstőkéjű Enilontal Épitőipari Kft.-nek az egyszemélyes tulajdonosa és ügyvezetője. A 8 osztályt végzett férfinak nem ez az első cége. Egy éve egy nap alatt 2 céget is alapított, jogi szakértők szerint azért, hogy azokon keresztül mentsék ki a Quaestor-csoport vagyontárgyait. Most azt…
Halála után három évvel a sírban sem lehet nyugta az énekesnek, hiába írt végrendeletet. A táncdalénekes előző felesége 12 éves közös lányuk nevében megtámadta a végakaratot.
A legegyszerűbben összefoglalva a kormány a következőt csinálta az ingatlanpiaccal: az áfacsökkentéssel a kínálatot, az óriás csokkal pedig a keresletet élénkíti.
Magyarországon még szinte csak éledezik a műtárgybefektetés, pedig egy kis türelemmel átlagon felüli hozamot produkálhatnak az ilyen megtakarítások, ráadásul a nyereség utáni adózás egyszerű és olcsó.
A miniszterelnök veje bakizott: maga fizette a 100 ezer forintos illetéket a kastélyt megvásárló kft. anyacégének bejegyzésekor. Ha ő áll a cég mögött, akkor egy dúsgazdag török üzletemberrel közös ingatlanos projektekbe is foghat.
Az ügyfélszolgálatos is ember: habár nem szabadna, néha náluk is elszakad a cérna. Így történt ez az online áruház, az Amazon egyik alkalmazottjánál is.
Számos biztonsági intézkedés mellett kijelöltek egy ügyeletes kórházat is, ahol egy műtő teljes személyzete bemosakodva várt arra, hogy szükség esetén ellássa a védett személyt.
Az ország legkisebb állatkertjében korábban lejárt szavatosságú élelmiszereket szállítgattak, állítólag vasrúddal kellett kecskegidákat agyonverni, de a könnyfakasztó dráma az év végén kezdődött.
Adele heroikus küzdelmet folytat kilóival, az új szezonra állítólag egy egészen új Adele-t ismerhetünk meg. De a sikert a tornateremben sem adják ingyen.
Fatvát adott ki az Iszlám Állam, amiben azt rendeli el: minden kislányt, amint megszületik a kórházban, körül kell metélni, magyarán el kell távolítani a csiklójának egy részét.
David Cameron magyarországi tárgyalásainak egyik témája alighanem az Egyesült Királyság és az Európai Unió viszonyának újradefiniálása, ezen belül pedig a nem brit állampolgároknak járó szociális juttatások korlátozása lesz.
Újra vetít a 2009 óta jobbára kocsmaként üzemelő Bem mozi. Az idén 108 éves mozi nem hagyományos üzemben, hanem ún. "repertory cinema"-ként vetíti majd az elmúlt évtizedek legjobb popkult-darabjait, méghozzá 35 mm-es kópiákról. Az első film a bemutatásának 50. évfordulóját ünneplő A Jó, a Rossz és a Csúf lesz, amit január 21. és 23. között háromszor vetítenek le a Margit körúton. (film.hu)