Kisebb izgalmat okozott, hogy a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart a kolumbiai Sofia Vergara adta át úgy, hogy volt kolumbiai film is a mezőnyben. De ez végül semmit se jelentett.
A független Fekete Tibor fölényesen legyőzte a korábbi polgármestert, Pocsai Enikőt. A nyolcfős képviselőtestülsetbe hat függetlent és két fideszest választottak. A részvételi arány meglepően magas, 52,5 százalék volt. (MTI)
Mindhárman az erőműt üzemeltető Tokyo Electric Power Company, a Tepco vezetői voltak: a most 75 éves Kacumata Cunesziha a Tepco elnöke, a 65 éves Muto Szakae és a 69 éves Takekuro Icsiro az alelnöke volt a katasztrófa idején. A vád szerint nem tették meg a szükséges intézkedéseket a katasztrófa megelőzéséért, ezért halált és sérülést okozó, foglalkozás körében elkövetett hanyagságért felelhetnek.…
Egy szállodából hozott el egy politikai propagandaplakátot a kizárólag a személyzetnek fenntartott részről. Ez Észak-Koreában már államellenes bűntettnek számít. A 21 éves Otto Warmbiert januárban tartóztatták le, most nyilvánosan esedezett bocsánatért. Észak-Korea szerint a diák a washingtoni kormány "hallgatólagos támogatásával és befolyása alatt" követte el a súlyos bűncselekményt. (MTI)
Pénteken 140-en, szombaton 111-en, vasárnap 60-an próbáltak bejutni Magyarországra, három nap alatt összesen 311 embert fogtak el határsértés miatt. A számok azt mutatják, hogy újra fokozódik a nyomás, az év első heteiben naponta átlag tíz határsértőt fogtak el, de februárban már volt olyan nap, amikor 237-et. Az elfogottak között nagy számban vannak koszovóiak és pakisztániak, de még olyan távoli…
A Kos nem ismer lehetetlent, önmagát és másokat sem kíméli a sikerért. A Bika egy új vállalkozáson töri a fejét, az Ikrek nem tud mit kezdeni párja hűvösségével.
Budapest - Kozso elmondása szerint az utolsó időszakban viharok mérgezték a kapcsolatukat: Keira, társa, kedvese, szerelme szakított vele annak ellenére, hogy eddig jóban-rosszban mellette volt.
Egy csokorba gyűjtöttük az Oscar legfontosabb pillanatait! Leo végre szoborral tér haza, és 35 év után magyar sikernek is örülhetünk. Lássuk a galériát!
Győr – Eljött a győri B. család legnagyobb rémálma: a hónapokkal ezelőtt eltűnt Rebekát holtan találták Győrszentiván közelében. A fiatal lány nem gyilkosság áldozata lett, teste vélhetően kihűlt és ez okozta halálát.
Némedi Mari barátait sem hívta meg az énekesnő családja a temetésre, ezért saját maguknak kell szervezniük egy misét. A művésznő rajongóit is várják ide.
Los Angeles - „Az emberiség legsötétebb óráiban is van bennünk egy hang, ami segít abban, hogy emberek maradjunk. Ez a film ebben reménykedik.” Ezekkel a szavakkal vette át, magyar idő szerint öt óra 8 perckor Nemes Jeles László a magyar filmgyártás történetének harmadik Oscar-díját.
Nincs tagállami szintű B-terv a menekültválság megoldására, továbbra is annak a közös megoldásnak a kivitelezéséért kell dolgozni, amelynek alapelveiben valamennyi európai uniós tagország egyetért - mondta a német kancellár egy vasárnapi német televíziós interjúban.
Kezd beindulni a buli az Instán, #nemleszeksuliban taggel gyűlnek a képek azokról, akik ma csatlakoztak az oktatási rendszer áldatlan állapotai miatti tiltakozáshoz. Ne feledjék, nekünk is küldhetnek képeket!!
A sofőr Nagy-Britanniának nézhette Magyarországot, a centrum felé haladó útpálya külső sávjában indult el Szentendre fele. A rendőrök az AKG-vel szemközt állították meg. A képet köszönjük nevemetlégyszívesnetegyétekkinek! UPDATE 10:16: Másik olvasónk, Kálmán is találkozott a forgalommal szemben álló kamionnal. Mint írta, az eleje teljesen "le volt nullázva", ahogy a mellette levő lépcsőfeljáró…
Sajnos a hét első napján sem javul az időjárás: országszerte a felhőké marad a főszerep, esőzés több helyen is várható. Azonban az Oscar-gála jó hírei mellett és a szerencsésnek vélt szökőnap miatt talán észre sem veszi majd, hogy kint esernőyre van szükség!
Ékszereket loptak Budapesten a XXI. kerület egyik bevásárlóközpontjából az éjjel, a rendőrök két embert elfogtak, egyet még keresnek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, februárban azonban előfordult olyan nap, hogy 237-et tartóztattak föl.
Óriás sikernek nevezte Andy Vajna, hogy magyar alkotás, a Saul fia című holokausztdráma kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat hely idő szerint vasárnap este Los Angelesben.
Nem akart sem újranősülni, sem harmadik gyermeket Kemény Dénes, ám végül mégis beadta a derekát. Kisfia már tízéves, az esküvőre pedig a közeljövőben kerül sor.
Bár Clau akár esküvőről is álmodozhatna, hiszen már több mint egy éve stabil párkapcsolatban él Pataki Ádám cukrásszal, a nász helyett inkább valami másban gondolkodik.
Nápoly – Újabb focistát raboltak ki Nápolyban. Ezúttal a Napoli focistáját Lorenzo Insigne (24) esett áldozatul a bűnözőkre a dél-olasz városban.
Már többektől elhangzott a kérdés, hogy milyen egyéb magyar filmeket érdemes megnézni. „Kíváncsivá tettük az amerikaiakat” - mondta Rajna Gábor, a Saul fia egyik producere.
A miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán reagált arra, hogy Nemes Jeles László alkotása, a Saul fia nyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat Los Angelesben.
Ez a 88 fős testület választja ki az ország igazi, vallási vezetőjét. A reformista elnök, Haszan Róháni "Remény" nevű választási szövetsége a parlamenti választáson is jól szerepelt, így elképzelhető, hogy az államfőnek sikerül megvalósítania gazdasági reformprogramját, és annak is nőtt az esélye, hogy 2017-ben újraválasszák.
Több női katonát és rendőrt vetnek be a déli határzár védelmében, mert úgy tartják, a határon átszökő menekültek közt megbúvó terroristák rettegnek a női ellenféltől. Mi igaz ebből a szóbeszédből?
A múlt év utolsó negyedévében 7,0 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva, és ezzel az első három negyedév 3,2 százalékos visszaesése után az év egészében 0,6 százalékkal haladta meg az előző évit.