Szobafestőként, kizárólag szabadidejében épített fel egy több mint hétezer négyzetméteres, középkorú stílusú várat Sopronban Taródi István. Ötven évig készült, de a mester halála miatt a mai napig nincs befejezve.
Az autóipar kész hozzájárulni az elektromos mobilitás elterjedésének ösztönzéséhez - közölte Dietmar Voggenreiter, az Audi AG értékesítési igazgatója hétfőn, a pekingi autószalon nyitónapján a dpa hírügynökséggel.
Mintegy háromszáz méteren torlódnak az autók az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál, miután az osztrák rendőrség elkezdte az előre meghirdetett szúrópróbaszerű ellenőrzést a migránsok és az embercsempészek kiszűrése érdekében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A múlt héten sikeres szívműtéten átesett Robert Fico szlovák kormányfő után egy másik legfőbb közjogi méltóság, Andrej Danko, a pozsonyi parlament elnöke is kórházba került, és műtét vár rá
Izrael állam jogi képviselői elutasították egy volt ultraortodox zsidókból álló csoport kártérítési követelését, amelyet a csoport tagjai arra alapoznak, hogy iskoláikban nem tanították őket közismereti tantárgyakra
A nadrágján nedves foltok fénylettek, ő pedig egy kapucni alatt próbálta elrejteni arcát. Rejtély miért hiszi azt a színész állandóan, hogy Harry Potter varázsköpenyét viseli.
Szöul nevetségesnek nevezte és elutasította hétfőn Phenjan előző napi ajánlatát, miszerint Észak-Korea felhagy katonai jellegű nukleáris kísérleteivel, ha Dél-Korea és az Egyesült Államok felfüggeszti éves hadgyakorlatait.
Az alaptörvény a jog és a méltóság uralmát jelképezi mindenfajta önkény felett - jelentette ki Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Nem akarják folytatni a munkát az MNB-s alapítványok 500 milliójából megtolt kiadó lapjánál. Joób Sándor jótékony célra ajánlja fel a vs-től kapott fizetését, hogy visszaállítsa annak közpénz jellegét.
A nemzeti alkotmány identitást képez, kohéziót teremt a nemzet tagjai, intézményei között - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az alaptörvény kihirdetésének ötödik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a Parlamentben hétfőn.
Az alaptörvény nemcsak méltó szövegű dokumentum, hanem évek óta a magyar állam, a nemzet mindennapi működésének biztos alapja is - mondta Szájer József, az Európai Parlament képviselője.
Keményen visszafogná a belföldi turizmust a SZÉP-kártya készpénzesítése, az emberek fele ugyanis nem költene ebből utazásra – derül ki a Szallas.hu friss felméréséből.