Ismeretlen holttestet talált egy gyalogos a Ferihegyi Gyorsforgalmi úton. Egyelőre nem tudni, hogyan került oda, a rendőrök szakértőkkel vizsgálják a különös esetet.
Sallai Zsuzsát 13 évesen műtötték, mert nyitott szívvel született. Mindentől eltiltották, ehhez képest négy gyereket szült, fut, kerékpározik, blogot vezet és könyvet ír.
Lehetséges, hogy egy idősebb férfi hálózta be, és hozzá szökött el a 13 éves Esztergályos Lilla, aki kedden tűnt el otthonából. A lány több Facebook-profilt is fenntartott magának.
A szurkolók megáztak a vadonatúj tető alatt, az alácsövezett pálya pedig egyáltalán nem vezette el a vizet. De semmi baj, jön a második ütem és még 150 millió.
Rengetegen mentek ki péntek reggel a Kossuth térre ahhoz az idős virágárushoz, akitől még szerdán vették el a csokrait a közterület-felügyelők ugyanott. Sokaknak virág sem jutott, tőlük nem fogadott el pénzt Julika néni.
Budapest ‒ Nem lehet őt pótolni... Gyászolja Verebes Józsefet (†74) a futball, a szurkolók, s persze legjobban a családja. A Mágusként becézett legendás futballedzőt ötvennégy év házasság után vesztette el két lánya és felesége. Marika néni a nagy fájdalom közepette is megosztotta a Blikk-kel, mennyire szerette a családját a tréner.
A meddőséggel kapcsolatban sokan a pszichés tényezőket hangsúlyozzák, holott a késői életkorban járó párok esetében már inkább a testi okokra kell gondolni.
Alig több mint egy héttel az után, hogy megtudta: mennie kell a TV2-től, Kárász Róbert a Borsnak arról beszélt, mikor volt mélyponton és hogyan állt fel onnan.
Szlovénia — Egyre forróbb a hangulat a Farmon! Miután már az első csók is elcsattant Cinti és Norbi között, egy új szerelmi kapcsolat kezd kibontakozni Brigi (35) és Gergő (35) között. A helyzet pikantériája azonban az, hogy míg Gergő tiszta lappal és egyedülállóként költözött be a Farmra, addig Brigit egy férfi várja kint, akivel ráadásul egy hatéves kisfiút is nevelnek közösen.
Akik visszasírják kurblit és a patkóféket, most fejest ugorhatnak a múltba: a budapesti Vasúttörténeti Parkot ugyanis oldtimer járművek lepik el a hétvégén.
A vihart kavart Kiss László féle csoportos nemi erőszak-ügyben olyan adminisztrátorba botlottunk, aki a nyolcvanas években tudta meg, hogy úszóválogatottunk volt kapitánya a tette után miért folytathatta zavartalanul a munkáját.
Amatőr felvétel készült arról, ahogy Brüsszel Anderlecht nevű negyedében letartóztatták a párizsi terrortámadások egyik fő gyanúsítottjának tartott Mohamed Abrinit.
Budapest — Hazánk egy kiemelt természeti értéke, a fokozottan védett rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) az egyik legritkább gerinces faj Magyarországon.