2017. március 8. szerda

márc. 8
8:50
Akár Semjénből is köztársasági elnököt faragott volna Orbán (444.hu)
Mert ő a Fideszen túli nemzeti egységet képviselte volna. A kormányfő Kövérrel és Szájjerrel is számolt, aztán inkább rendezte a viszonyát Áderrel.
márc. 8
8:51
Leváltották a zalaegerszegi gyermekotthon vezetőjét (hirado.hu)
Rendőrségi eljárás indult a zalaegerszegi gyermekotthon több dolgozója ellen, és visszavonták az otthonvezető megbízatását.
márc. 8
9:03
Durva: halálra késelte édesanyját egy férfi, mert vámpír volt, míg ő vérfarkas (Blikk)
Bellingham, Washington állam - Halálra késelte egy 29 éves férfi 57 éves édesanyját. A helyi rendőrfőnök szerint a gyilkosságnak szexuális motivációja lehetett.
márc. 8
9:09
Római-part: szakmai vélemény alapján döntenek a nyomvonalról (hirado.hu)
A szakma álláspontja alapján dönt majd a római-parti védmű nyomvonaláról a Fővárosi Közgyűlés.
márc. 8
9:11
Magyar sörfőzdék készülnek a romániai piacra (hirado.hu)
Bukarestben mutatkozott be a magyar Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete, amelynek tagjai Magyarország határain túl elsőként Romániában akarnak terjeszkedni.
márc. 8
9:13
Nőttek a fogyasztói árak (hirado.hu)
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban.
márc. 8
9:15
A jogi határzár megerősítése megfelel a genfi egyezménynek (hirado.hu)
Szánthó Miklós arról beszélt, hogy a magyar szabályozás a genfi egyezménynek megfelel, de az uniós jognak nem, amit abból a szempontból üdvözölt, hogy egy vélhető kötelezettségszegési eljárás lehetőséget biztosít arra, hogy jogi fórumok előtt, jogi eljárásban tisztázza a magyar fél: az ilyen módosításokra a gyakorlati problémák kezelése miatt van szükség és miért elavultak az uniós szabályok.
márc. 8
9:21
Álmában verte halálra és fosztotta ki az idős asszonyt a zalaegerszegi rablógyilkos (Blikk)
Zalaegerszeg - Álmában vert halálra, majd rabolt ki lakásában egy idős asszonyt egy zalaegerszegi férfi, aki ellen rablógyilkosság miatt emeltek vádat - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
márc. 8
9:21
Husánggal agyonverte a kölyökkutyát, mert az állat játékból elvitte az edzőcipőjét (444.hu)
Amikor a rendőrök kihallgatták, a tarnaleleszi férfi azt állította, hogy a volt feleségének nem is volt kutyája.
márc. 8
9:23
Újfajta bútor-összeszereléssel mentené meg a házasságod az IKEA (444.hu)
Az áruház forradalmasítja a tiplik, csavarok kulcsok, szögek és pöckök vitákkal teli világát.
márc. 8
9:25
2 milliárd euróra bírságolná az OLAF az Egyesült Királyságot (444.hu)
Az EU csalás elleni hivatala szerint a brit hatóságok direkt nem léptek fel elég keményen egy hatalmas, nemzetközi csalóhálózat ellen, ami nagyon olcsó kínai termékeket hozott be az EU-ba, ezzel megkerülve az EU-s dömpingvámokat. (Politico)
márc. 8
9:27
Tűz miatt kiürítették a nagymegyeri diákszállót (hirado.hu)
Kedden este fél nyolc előtt riasztották a tűzoltókat a nagymegyeri kereskedelmi akadémia kollégiumához.
márc. 8
9:29
Kitüntették a veronai baleset mentési vezetőit (hirado.hu)
Emlékplakettet adott át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Veronában azoknak, akik részt vettek a mentésben és az áldozatok megsegítésében.
márc. 8
9:31
Palkovics: a plusz egy évfolyam javítani fogja a tanulási képességet (hirado.hu)
A gyermekek többségének a tanulási képességeit jelentősen javítani fogja a plusz egy évfolyam bevezetése - mondta az oktatásért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornának szerdán.
márc. 8
9:33
Kilencvenezer forintért ölt a rablógyilkos (hirado.hu)
A zalaegerszegi férfi kapcsolatán és pénzügyi nehézségein próbált javítani.
márc. 8
9:39
Most kiderül, mennyire művelt VV Soma és Pumped Gabo (Blikk)
A Való Világ powered by Big Brother nyertese, VV Soma s legjobb barátja, Pumped Gabo tanulásra adták a fejüket.
márc. 8
9:41
A mi kis falunk Erikája majdnem megfulladt - videó (Blikk)
Lovas Rozi zseniálisan alakítja az éppen halálfélelemmel küzdő Erikát, aki lenyeli a nyalókát, ami bizony a torkán akad.
márc. 8
9:43
Újabb kanyarós megbetegedés történt Szegeden (Blikk)
Újabb kórházi dolgozó kapta el a kanyarót, így már 13 kanyarógyanús esetről tudnak a hatóságok - hangzott el az M1 szerda reggeli műsorában.
márc. 8
9:45
Ezt a kameruni férfit körözik szexuális erőszak miatt (hirado.hu)
Szexuális erőszak gyanúja miatt elrendelte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 24 éves kameruni férfi körözését.
márc. 8
9:47
Bozóttűz pusztít Amerikában, többen meghaltak (hirado.hu)
Több százezer hektárnyi terület égett le négy amerikai szövetségi államban, a gyorsan terjedő bozóttüzek eddig hat emberéletet követeltek.
márc. 8
9:49
Szereti Katalin hercegnét? Itt a lehetőség, hogy mellette dolgozzon (hirado.hu)
Jobbkeze, Rebecca Deacon a hónapban férjhez megy, de nem ez az egyetlen ok.
márc. 8
9:54
Andy Vajna kérésére változtattak a gyermekvédelmi szabályokon, hogy a kiskorúak könnyebben dolgozhassanak forgatásokon (444.hu)
A magyar filmszakma tényleg a csúcson van, villámgyorsan igazítottak a szabályokon.
márc. 8
10:03
A büntetőeljárás hatékonyabbá tételét szolgálja az új kódex (hirado.hu)
Az Igazságügyi Minisztérium szerint az új büntetőeljárási törvény gyorsítja és hatékonyabbá teszi a büntetőeljárásokat úgy, hogy közben támogatja az abban részt vevők jogait.
márc. 8
10:05
A szarvasbogár lárvája süketen is "énekel" (hirado.hu)
A szakember szerint sok ismeretlen apróság van a nagy szarvasbogár életében, amit az átlagember és adott esetben egy zoológus sem tud.
márc. 8
10:07
Merkelnek felelnie kell a dízelbotrány miatt (hirado.hu)
Bizottsági meghallgatáson kell tisztáznia a kancellárnak szerepét a VW ügyében.
márc. 8
10:15
Várkonyi András: "Néha én írom a Barátok közt epizódjait" (Blikk)
Várkonyi András néha Barátok közt epizódokat is ír.
márc. 8
10:15
7 tipp arra, hogyan bírd rá a férfit a párkapcsolati problémák megbeszélésére (Habostorta)
Olyan párod van, aki elkerüli a párkapcsolati vitákat? Szívesen megbeszélnéd vele a problémáitokat, de úgy érzed, mindig elzárkózik attól, hogy kimondja az érzéseit, véleményét? Alábbi ... The post 7 tipp arra, hogyan bírd rá a férfit a párkapcsolati problémák megbeszélésére appeared first on Habostorta.hu.
márc. 8
10:17
Saját esküvőjén lőtték agyon a kétéves kisfiú gyilkosát, miután szabadult (Blikk)
14 évvel ezelőtt követett el egy gyilkosságot a török Daimi Akyuz és hat nappal azután, hogy kiengedték a börtönből, a saját esküvőjén agyonlőtték.
márc. 8
10:19
Ők Magyarország legszexibb pasijai! - A Mr. Universal Hungary válogatóján jártunk (Blikk)
Budapest - Szép váll, csinos láb, csupasz mell, bronzos bőr és kék szemek - írja le az álomférfit az egykori Sophistic együttes dala, amely szerint a kocka has üres fejjel jár.
márc. 8
10:27
Holttestet találtak egy kelenföldi Burger King vécéjében (444.hu)
A Velvet szerint a férfi kábítószer-túladagolásban halt meg.
márc. 8
10:29
Duginista magyar fiatalok fekete kapucnit húztak, aztán matricákat ragasztgattak egy Starbucks ablakaira, mert nem szeretik a muszlimokat (444.hu)
Vagy valami ilyesmi.
márc. 8
10:31
Imádja az egyenruhák látványát, ezért jelentett be kamu robbantást a hajdúböszörményi nő (444.hu)
Ki is jött a sok egyenruhás rendőr, de ők annyira nem örültek.
márc. 8
10:33
Baukó Éva megmutatta szerelmét (Habostorta)
Baukó Éva közösségi oldalára posztolt közös képet új szerelmével. A srácról egyelőre nem sokat tudni, de fiatal és jóképű. A 34 éves Baukó Éva az ... The post Baukó Éva megmutatta szerelmét appeared first on Habostorta.hu.
márc. 8
10:33
Vajna Timi a Zoltánok örömére szexi iskoláslányként fenyítve kíván boldog nőnapot (Blikk)
Neked is boldog nőnapot Timi, jó újra látni az interneten!
márc. 8
10:35
Rákosszentmihályi szállodában bujkált családjával egy férfi, mert nem akart börtönbe vonulni (Blikk)
Január óta élt egy rákosszentmihályi szállodában J. Gábor és családja, mert a férfi el akarta kerülni jogerős börtönbüntetése letöltését.
márc. 8
10:39
Hálózatra kapcsolt, mesterséges intelligenciával ellátott gumiabroncsot mutattak be (hirado.hu)
Az Eagle 360 Urban érezni, dönteni, átalakulni és kommunikálni is tud majd. 3D nyomtatással készül.
márc. 8
10:41
Kábítószer-kereskedő rendőrt fogtak (hirado.hu)
Nyomozást indított a győri járási ügyészség.
márc. 8
10:43
Készül az ország legszebb hímes tojása (hirado.hu)
Zsigóné Kati évek óta tervezi ezt a műalkotást, melyet teljes pompájában jövő Húsvétkor lehet majd megcsodálni.
márc. 8
10:45
Baleset a a kőröshegyi völgyhídon (hirado.hu)
Egy ember súlyosan megsérült. A baleset a Letenye felé vezető oldalon történt, egy sávon halad a forgalom.
márc. 8
10:47
Bizonyítékok a Jobbik és Simicska Lajos együttműködésére (hirado.hu)
Bizonyítékokat gyűjtött össze az Origo hírportál szerdai cikkében a Jobbik és Simicska Lajos nagyvállalkozó együttműködéséről, annak apropóján, hogy hétfőn a parlamentben Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár Vona Gábor Jobbik-elnök napirend előtti felszólalására válaszolva azt mondta: a Jobbiknak "új gazdája van", egy magyar földesúr, aki médiavállalkozó is.
márc. 8
10:51
Mark Zuckerberg váratlan dologra készül: visszatér a Harvardra (Blikk)
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója nagy dobásra készül, ugyanis visszatér a Harvard Egyetemre.
márc. 8
10:53
Hoppá: Baronits Gábort meztelen fotókkal bombázzák rajongói (Blikk)
Baronits Gábor vígan éli szingli életét, s persze a rajongók hada sem marad el.
márc. 8
10:55
Szijjártó Péter kitüntette a veronai busztragédia utáni mentés vezetőit (Blikk)
Ezüst emlékplakettet adott át szerda reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Veronában azoknak, akik a magyar autóbusz január 20-i szerencsétlensége után részt vettek a mentésben és az áldozatok megsegítésében.
márc. 8
10:57
Sokkolóval támadtak rá, elraboltak és megvertek egy férfit: vádat emeltek a tettes ellen (Blikk)
Vádat emeltek az ellen a budapesti férfi ellen, aki két társával együtt még 2009. október 2-án Budapesten elrabolt, megvert és ki is rabolt egy férfit.
márc. 8
10:57
Tömeges amerikai deportálásoktól tart az ENSZ főbiztosa (hirado.hu)
Tömegével kerülhetnek fogva tartásba emberek, köztük gyerekek is Donald Trump amerikai elnök bevándorlási politikája miatt.
márc. 8
10:59
Optimista vállalatok, erősödő gazdasági kilátások (hirado.hu)
Erőteljesebb gazdasági növekedésben bíznak a hazai nagyvállalatok 2020-ra, miközben rövid távon a jelenlegi teljesítmény folytatódására számítanak.
márc. 8
11:00
A magyar foci találkozása a magyar egészségüggyel (444.hu)
Hahó, miniszterelnök úr! A Vasas válogatott játékosa vakbélgyulladással került kórházba, 9 órán keresztül várt az ellátására, mert 32-en voltak előtte.
márc. 8
11:01
Riasztást adtak ki az ország több pontjára (hirado.hu)
Citromsárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat három megye – Somogy, Veszprém és Zala - több járására a várható erős széllökések miatt.
márc. 8
11:03
Ezt nem árt tudni a kanyaróról (hirado.hu)
Eddig 13-an kapták el a fertőző betegséget. Két fertőzöttet jelentettek Szegedről, a többi beteg Makón van. A jó hír az, hogy kanyarót csak egyszer lehet elkapni, ha valaki átesett a betegségen, akkor élete végéig védett lesz a betegséggel szemben.
márc. 8
11:09
Mégsem lesz esküvő Varga Viktoréknál (Habostorta)
Varga Viktor és Cinthya Dictator szerelmének története sokak számára adhat erőt, ugyanis a két fiatal több szünet után ismét egymásra talált. Bár állításuk szerint sosem ... The post Mégsem lesz esküvő Varga Viktoréknál appeared first on Habostorta.hu.

Keresés