A nyugdíjszámítás sajátos számítása, az infláció felültervezése, illetve a folyósítás szabályai miatt a nyugdíjasok juttatásai jövőre gyorsabban emelkedhetnek a törvény által előírtnál, ez pedig...
Bár korábban azt hallhattuk, hogy a 13. havi fizetések elvételére azért került sor, hogy elbocsátások nélkül lehessen pénzt megtakarítani a közszférában, a valóságban a válságbüdzsében már óriási pénzösszeget különítettek el a leépítések költségeinek fedezésére....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 241,11 pontos emelkedéssel, 11.976,77 ponton nyitott kedden. hétfői záró értékéhez képest a mutató így 2,05 százalékkal erősödött. Elemzői véleméynek sz...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: VISSZAPATTANTAK A PÉNZÜGYI PAPÍROK, ÁLTALÁNOS OPTIMZMUS -a Citigroup számára nyújtott 20 milliárd dolláros állami tőkeinjekció, valamint a megválasztott új...
Az egészségügyi problémák megoldására kínált kölcsönöket is visszaveti majd a válság, legalábbis az ilyen hitelekkel foglalkozó pénzintézetek szerint....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 241,11 pontos emelkedéssel, 11.976,77 ponton nyitott. Ez 2 százalékos emelkedés a hétfőihez képest. Elemzők szerint az előző napi emelkedés lendülete ma is kitarthat.
A munkaköri rotációt akkor érdemes alkalmazni, ha a vállalat érdekei megkívánják, hogy a munkatársak minél nagyobb mértékben átlássák a szervezet működését, vertikálisan és horizontálisan egyaránt. Szükségtelen alkalmazni azokon a területeken, ahol ezzel a módszerrel feszültség keletkezik a munkatársak között.
A szakképzés versenyképességének növelését és a szakmunkáshiány csökkentését segítheti elő a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény módosítása, amelynek fontos eleme a szakiskolai tanulmányi ösztöndíj bevezetése. Egyes vélemények szerint azonban az ösztöndíjat nem 16 éves kortól, hanem 14 éves kortól kellene bevezetni.
A német fogyasztói bizalom a recesszió ellenére emelkedett. A Gfk piackutató intézet kutatásában végzet felmérés alapján a decemberi bizalmi index 2.2 pontra emelkedett a novemberi 1.9 pontról, holott az elemzők 1.5 pontra történő visszaesésre számítottak. (ProfitLine.hu)
2005 decemberében pattant ki először a botrány, mely szerint a világ legnagyobb kiskereskedője, a Wal-Mart kaliforniai üzleteiben rendszeresen magasabb árakat használ a kasszáknál, mint amit a polcokon hirdet....
A gazdasági növekedés idei 4%-ról jövőre 1.5% körülre lassulása, és az infláció 3%-os cél alá mérséklődése jelentős teret ad a cseh jegybanknak, hogy tovább mérsékelje irányadó rátáját - állapította...
Németország gazdasága recesszióba süllyedt a harmadik negyedév során a globális hitelpiaci válság és az euró erősödése következtében. A végleges harmadik negyedéves GDP a szezonálisan kiigazított adatok alapján 0.5 százalékkal csökkent, mely 0.1 százalékkal magasabb, mint a november 13-án jelzett előzetes adat. (ProfitLine.hu)
Mezőgazdasági szakemberek állítása szerint a vietnámi kávé betakarítás a legfontosabbnak számító provinciában további esőzések miatt csúszhat. A meteorológiai intézet szerint ugyanis a világ egyik...
A globális pénzügyi válságnak vannak nyertesei is. Ilyenek például azok a lakóparkok, amelyek már elkészültek, vagy hamarosan átadnak. Ezekben a válság ellenére jóval többen érdeklődnek a lakások iránt. A (majdnem) kész lakásokra azért van most nagyobb kereslet, mert a lakást keresők is félnek attól, hogy a hitelválság kapcsán a még csak tervezőasztalon létező ingatlanok építkezése esetleg…
Ma délután három fontos makrogazdasági jelentés érkezik az USA-ból: fél háromkor a harmadik negyedéves felülvizsgált GDP adatokat teszik közzé, három órakor a S&P Case-Shiller lakásárindex...
Az amerikai kormány meghosszabbítja a pénzpiaci alapokra vonatkozó garanciát, amivel a befektetők bizalmának visszaállítása a legfőbb cél. Az alapok komoly tőkekivonásokat könyvelhettek el a Lehman...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerint eredményes volt a mentőakció és sikerült megfékezni az ingatlanalapokat sújtó tőkekivonási hullámot, de a veszély még nem múlt el teljesen. A vártnál kevesebben kezdeményezték a befektetési jegyeik visszaváltását, de a felügyelet folyamatosan kontrollálja a piaci eseményeket....
Jövőre csökken a lakosság reáljövedelme, ám az elmúlt évek tapasztalataival ellentétben az emberek ezúttal nem próbálják majd meg tompítani a fogyasztásban beálló csökkenésüket eladósodással - vélik...
Csökkent a harmadik negyedévi németországi GDP a második negyedévhez képest. A német gazdaság ezzel recesszióba süllyedt, öt éve először. A kedden közölt végleges adat szerint a gazdaság 0,5 százalékk...
A fejlesztő módszerek közül a coaching az egyik legnépszerűbb. Jól hangzik azt mondani, hogy találkozom a coachommal vagy megyek coachingolni. A vállalat számára is trendinek számít, ha nemcsak csúcsvezetőit fejleszti ily módon, hanem további szinteken elhelyezkedő vezetőknek is biztosít "edzőt". De mikor éri ez meg valójában az egyénnek és a vállalatnak?
Az Axa SA, Franciaország legnagyobb biztosítója csökkentette az egész évi nyereség előrejelzését, és kijelentette, hogy a korábban 2012-re tervezett célok is a jelenlegi környezetben megvalósíthatatlanok, a pénzügyi válság és a gazdasági lassulás miatt. (ProfitLine.hu)
Kritikusnank tartja a BorsodChem a magyar gazdasági színteret. A tegnapi FAZ Magyarországról közölt átfogó cikkében a vegyipari társaság izgatótanácsának elnöke Kay Gugler fogalmazott meg kritikus...
November közepén elérte a 250 ezer főt az MKB Nyugdíjpénztárak és az MKB Egészségpénztár összesített taglétszáma, összvagyonuk megközelítette a 130 milliárd forintot. Mivel az egészségügy finanszírozásában várhatóan mind inkább előtérbe kerül az öngondoskodás, a pénztártagok nem csupán időskori életük kiszámíthatóbbá tétele érdekében tesznek félre egyre tudatosabban, hanem egészségük megőrzéséért…
Gyengülni kezdett a svájci frank a dollárhoz és az euróhoz képest, miután szárnyra kapott olyan hír, mely szerint a svájci központi bank további kamatcsökkentést fontolgat. (ProfitLine.hu)
Az áfaemelés kivételével megszavazták az adótörvényekhez benyújtott, kormány által támogatott módosító indítványokat a parlamentben - plafont kapott a 13. havi nyugdíj
10% alatti mértékben növekedhet a lakosság számára az áram ára 2009 folyamán, azonban a szabad piaci folyamatok arra utalnak, hogy ott 20-25%-os drágulás is lehet a jövő év folyamán - véli Horváth J....
Mielőtt felocsúdna, hogy máris itt vannak az ünnepek, előre szólunk: akad még fontos teendő a ház körül. Hogy bosszúságok nélkül ússza meg a keménynek ígérkező telet, van pár ötletünk, és nem hagytuk figyelmen kívül az idejét sem....
Negyven százalékkal többet fizethetünk jövő nyártól az útlevélért. Vagyis: az öt évre érvényes okmányért hatezer helyett hét és fél ezer forintot kell leszurkolni, a tíz esztendeig használható útlevél ára pedig tízezerről 14 ezerre nő - írta a keddi Népszabadság.
Kedden erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Az északkeleti megyékben további havazás várható, néhol újabb 5 cm körüli friss hó hullhat. Szerdán érkezik az igazi fagy
A magyarok magukat becsületes adófizető állampolgároknak tartják, minden második szomszédjukra ugyanakkor adócsalóként tekintenek. A kisebb-nagyobb adózással kapcsolatos szabálysértéseket a többség elfogadhatónak, sőt teljesen jogosnak tartja
A svájci frank kedden veszített értékéből a dollárhoz és az euróhoz képest arra a hírre, miszerint a svájci központi banknak (SNB) még további mozgástere van a kamatcsökkentésre.A monetáris politikána...
A Skanska AB, Svédország legnagyobb építőipari vállalata várhatóan 3,400 munkahelyet kénytelen megszüntetni Svédországban és a többi északi országban, az építőipari piac hanyatlása okán. (ProfitLine.hu)
Az idei évre piaci becslések szerint a gépjárművek mintegy tizenöt százalékát flotta tagjaként biztosították. A CLB Független Biztosítási Alkusz várakozása szerint ez az arány tovább nőhet az idén, mivel a hazai gazdálkodó szervezetek közül sokan még mindig egyenként intézik járműveik biztosítását akkor is, ha legalább öt gépjárművük van....
A tegnap megjelent inflációs jelentés hátterét és a kilátásokat a jegybank szakértői stábja szerdán részletesen is bemutatja egy MNB Klub keretében. Ez délután fél négykor kezdődik Kovács Mihály...
Az internetes keresőprogramok piacán vezető Google Inc. bejelentése szerint jelentősen csökkenti a szerződéses munkavállalói számát, azonban az alkalmazottai között nem tervez elbocsátani senkit - írta meg a Wall Street journal. (ProfitLine.hu)
Geotermikus erőművet épít Szentlőrincen a PannErgy és a helyi önkormányzat. Az egymilliárdos projektnek köszönhetően zöldenergiával látnak majd el a közintézményeket, írja a Napi Gazdaság.
Peter Orszag, egy magyar származású amerikai közgazdász lesz a Barack Obama vezette Fehér Ház költségvetési igazgatója. Az elismert szakember második generációs magyar amerikai, szülei nyelvét már nem beszéli.
Egy több mint 3000 ezer fős brit felmérés eredményei szerint, a megkérdezettek 58 százaléka hisz valamilyen természetfeletti erő létezésében, így a harmadik típusú találkozásokban is, azonban csak 54 százalék gondolja úgy, hogy isten létezik....
A külföldi tulajdonú magyarországi vállalatok vezetői szerint jövőre a gazdasági növekedés érezhetően lassul vagy visszaesik, és nőni fog a munkanélküliség, áll a Világgazdaságban.
Felülvizsgálják az önkormányzati kötelezettségvállalásokat, racionalizálják a hivatali szervezetet a Fővárosi Önkormányzatnál. Budapest azért is takarékossági intézkedésekre kényszerül, mert a következő évben bevételei elmaradnak a korábban várttól, írja a Világgazdaság.
Már negyedik napja csökkentek a kínai részvénypiacok a banki részvények csökkenése következtében. A Shanghai Composite index 0.4 százalékkal 1,888.72 pontra mérséklődött, míg a Shenzhen Composite index 0.2 százalékkal 531.60 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)