A high-tech iparágakban előszeretettel használt ritkaföldfémek piacán ismét komoly aggodalmakat keltet, hogy a kitermelés 97 százalékával rendelkező Kína ismét csökkentette a ritka földfémek...
2011-től kezdődően már jóval kevesebb olyan háztartás lehet a tavalyi és az idei évhez viszonyítva, amely 90 napon túl nem tudja törleszteni lakáshitelét, azoknak a háztartásoknak a száma viszont még...
Az év utolsó hetében várható alacsony forgalom miatt bekövetkező éles mozgások veszélyeire figyelmeztetnek devizapiaci szakértők, akik ezért óvatosságra intenek. Egyesek egyenesen úgy fogalmaznak,...
Jó hangulatban kezdődhet a kereskedés a tengerentúlon, hiszen az amerikai határidős indexek enyhe emelkedést mutatnak. Nagy növekedésre persze nem kell gondolni, a 3 vezető index jelenleg 0,1%-os...
Az év utolsó hetében várható alacsony forgalom miatt bekövetkező éles mozgások veszélyeire figyelmeztetnek devizapiaci szakértők, akik ezért óvatosságra intenek. Egyesek egyenesen úgy fogalmaznak,...
Január 1-jétől emelkedik Budapesten a víz-, és a csatornadíj, valamint a szemétszállítás díja, drágább lesz a temetés is, ám a távfűtés ára egyelőre nem változik. 2010.12.10 08:40 Így drágul az...
Németországban az idén eddig 196 napon nőttek, 166 napon pedig csökkentek az üzemanyagárak, vagyis gyakorlatilag minden napra jutott árváltozás - mutatta ki kedden megjelent felmérésében a piacvezető Aral.
Az családi házak ára az Egyesült Államok 20 legnagyobb városában október folyamán a kiigazítatlan adatok alapján havi szinten 1,3 százalékkal csökkent az S&P/Case Schiller lakásárindex alapján. Az ingatlanárak a 20 legnagyobb városban kivétel nélkül csökkenést mutattak. Atlantában volt a legnagyobb árcsökkenés, 2,9 százalékos szeptemberhez képest. Washingtonban, ahol hat hónapon át nőttek az…
Októberben 0,8 százalékkal volatk alacsonyabbak az ingatlanárak a 20 legnagyobb amerikai városban, mint egy évvel korábban - derül ki az S&P Case-Shiller lakásár statisztikából. A S&P Case Shiller...
Az Országgyűlés 2010. december 13-ai ülésnapján elfogadta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV. törvényt. A 2010. december 22. napjától hatályos törvény a 194. számú Magyar Közlönyben került kihirdetésre. A törvény módosította a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról…
A horvát nyugdíjpénztárak nem a kormánnyal együttműködve vásárolnak INA-részvényeket, a kormány és a pénztárak között semmilyen a vállalat átvételére vonatkozó megállapodás nincs - közölte Dinko Novoselec, az Allianz ZB igazgatótanácsának elnöke kedden.
Oroszországban az idei infláció magasabb lesz az eddig vártnál, ezért az ország államfője kedden felszólította a kormányt arra, hogy tegyen meg mindent annak mérséklésére.
A kormány ez év utolsó napjáról 2011. április 30-ig meghosszabbította a lakossági vezetékes gáz árának a támogatását, és meghatározta az ehhez tartozó, támogatott gáz mennyiségét is - az erről szóló rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Januárban Görögország felújítja havi kincstárjegy-aukcióit - közölte a görög közadósság-kezelő hivatal vezetője. Görögország szeptemberben tért át a negyedéves kincstárjegy-aukciókról a havi...
Miniszterelnöki megbízott kinevezését kéri a mintegy 300 ezer lakossági fogyasztót gázzal ellátó Emfesz Kft. Góczi István, a szolgáltató ügyvezetője az InfoRádióban azt mondta: ha nem kapnak segítséget Orbán Viktortól a körbetartozások megszüntetéséhez, akkor ellehetetlenülhet a cég működése, és a fogyasztók elesnek az eddigi kedvezményektől, vagyis 8-16 százalékos áremelkedésre számíthatnak.
Decemberben a várakozásokkal ellentétben nem nőtt, hanem csökkent a fogyasztói bizalom az USA-ban - jelentette a Conference Board. Az intézet havi rendszerességgel közzétett fogyasztói bizalmi...
Jövőre átlagosan 8,7 százalékkal emelkednek az úthasználati díjak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a drágulás oka elsősorban a forint euróval szembeni árfolyamának változása....
Megszüntette tevékenységét az Aeroviva Kft., de a kiutaztatási tevékenység befejezését követően is azon dolgozik, hogy teljesítse kötelezettségeit - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Szerényen emelkedő indexekkel kezdődött a kereskedés kedden az amerikai tőzsdepiacokon, aztán a kereskedés első perceiben hétfői zárásuk körül, veszteség és nyereség határán, különösebb irányzat nélkül ingadoztak a mutatók.
Miközben a piacok folyamatosan emelkednek, sokan megfeledkeznek arról, hogy a gazdaság továbbra sem áll túl biztos lábakon. Doug Kass, a Seabreeze Partners Management elnöke is azok közé tartozik,...
Magyarország szállodaipara nem lesz nyertese a gazdasági fellendülésnek. Magyarországon még a legfontosabb európai versenytársaknál is szerényebb, mérsékeltebb a vendégforgalom növekedése, amivel még a tavaly regisztráltnál is alacsonyabb értékesítési átlagárak párosultak....
Az MSZP az idén őszre ígért Nemzeti Eszközkezelő Társaság minél gyorsabb felállítását, valamint kiszámítható, világos gazdaságpolitikát vár a kormánytól a bajban lévő devizahitelesek megsegítése érdek...
A neves kutatócég részvénypiaci vezetője szerint több tényező is arra enged következtetni, hogy a kötvényekkel szemben a részvények nyújthatnak jobb teljesítményt jövőre. Bár fogynak az egyértelműen...
A Széchenyi Kártya Program jövőre is az ideihez hasonló kamat- és garanciadíj-támogatásban részesül, s januártól elindul a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel, valamint a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel program - derül ki a kormány Széchenyi Kártya Program folytatásáról szóló határozatából, amely a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX mindössze 56,12 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 21 459,94 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 0,44 százalékkal 20 400 forintra csökkent, az OTP rész...
A várakozásoknál rosszabb makroadatok ellenére sem történt semmi említésre méltó a magyar piacon, a BUX végig szűk sávban oldalazott a nap során és végül 0,3%-os csökkenéssel zárta napot. A főbb...
Kevesen tudják, de a hatályos adóigazgatási szabályok szerint az APEH-revizor eljárása során bárkit megbilincseltethet és elővezettethet, aki nem jelenik meg az idézésen és utólag sem igazolja távollétét. Az igazolt távollét feltételei nem ismertek, az APEH egyedileg bírálja el a különböző eseteket.
A kormány ez év utolsó napjáról 2011. április 31-ig meghosszabbította a lakossági vezetékes gáz árának a támogatását, és meghatározta az ehhez tartozó, támogatott gáz mennyiségét is - az erről szóló...
Sikeresnek tartják a horvátországi nyugdíjreformot a balkáni államban működő magán-nyugdíjpénztárak és nyugdíjbiztosítók, a társaságok szerint a 2001/2002-ben bevezetett változások révén erős, és a...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,12 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 21.459,94 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 4,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények - a Richter kivételével - gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Tovább gyengült a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon kedd délután. Este negyed hétkor 279,20 forintot ért egy euró a délelőtti 278,89 és a hétfő esti 278,75-höz képest.
"Küszöbön a double-dip" (újabb gazdasági visszaesés) - nagyjából ezekkel a szavakkal kommentálta a ma nyilvánosságra hozott októberi lakásár-indexet az S&P Case-Shiller index kutatásért felelős...
Sikeresnek tartják a horvátországi nyugdíjreformot a balkáni államban működő magán-nyugdíjpénztárak és nyugdíjbiztosítók, a társaságok szerint a 2001/2002-ben bevezetett változások révén erős, és a korábbinál igazságosabb és fenntarthatóbb nyugdíjrendszer alakult ki - jelentette kedden a Hina horvát hírügynökség.
Az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően kétezer milliárd forint áramolhat a gazdaságba, ezzel együtt tíz százalékkal emelni kell a foglalkoztatottak arányát Magyarországon - mondta Fellegi Tamás nemzeti...
Valószínűleg mindenkivel megesett már, hogy újévi sms-ei csak jókora késéssel érkeztek meg a címzetthez. A következő tanácsok megfogadásával a késés nagyrészt elkerülhető.
"Küszöbön a double-dip" (újabb gazdasági visszaesés) - nagyjából ezekkel a szavakkal kommentálta a ma nyilvánosságra hozott októberi lakásár-indexet az S&P Case-Shiller index kutatásért felelős...