A Bloomberg adatai szerint 2011-ben a Concorde Értékpapír Zrt. elemzői bizonyultak a legjobbnak az egyes hazai és regionális részvényekre kiadott, intézményi ügyfeleknek készülő elemzői ajánlások alapján.
Bár nem volt kifejezetten erős vételi érdeklődés a ma 3 sorozat kapcsán megtartott államkötvény aukciókon, de az Államadósság Kezelő Központ mindhárom sorozat esetén kissé megemelte a meghirdetetthez...
Egész nap szinte folyamatosan emelkednek a tőzsdei árfolyamok Budapesten, az OTP késő délelőtt átlépte a 4000 forintos határt, a BUX a 19 000 pontot, az euró pedig 293,70 forint is volt. Európában is dübörögnek a tőzsdék, Prága és Varsó 2-3 százalékos pluszt mutat, a Nyugat-Európai mutatók 1-2 százalékosat. Mindez az amerikai kamatok miatt.
A szakképzési hozzájárulás felhasználásának hatékonyságával és eredményességével kapcsolatban komoly problémák merültek fel, ami a szabályozásban, valamint az ellenőrzések végrehajtásában rejlő hiányosságokra vezethető vissza - többe között ez a megállapítás is szerepel az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a szakképzési hozzájárulás felhasználásáról szóló legfrissebb vizsgálatának összegzésében.
Nehéz lesz az elbocsátott állami alkalmazottak sorsa, mivel itthon nagy a különbség a közszféra és a versenyszféra elvárásai, attitűdje között. A közalkalmazottaktól nagyon erős szabálykövetést várnak el, míg a magáncégek jobban koncentrálnak az eredményre - mondta el a Kossuth Rádióban Szekeres Katalin, a Manpower munkaerő-közvetítő kutatási vezetője.
A január hatásán túl a nyersanyag árának növekedését idézi elő a kínai Újév kezdete, valamint az ehhez az időszakhoz kapcsolódó, az aranyékszereket is magába foglaló ajándékozási hagyomány, aminek elterjedtsége a tehetős kínai polgárok számával egyenes arányban növekszik - olvasható az XTB Magyarország árupiaci körképében.
Az amerikai pénzügyminiszter Timothy Geithner nem számít arra, hogy Barack Obama amerikai elnök egy esetleges választási győzelem esetén újra felkérné a pénzügyminisztérium vezetésére - mondta a politikus a Bloomberg hírcsatornának adott interjúban, amerikai idő szerint szerda este.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Andosa Market Kft. és a MORTAK FRUIT Kft. ellen, mivel fennáll a gyanú, hogy a vállalkozások a zöldség és gyümölcs beszerzésekre vonatkozó közbeszerzési eljárás során kartellt alakítottak. Az ügyindítás első lépéseként előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak a hivatal munkatársai.
Január eleje óta majdnem 9 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz az euróval szemben és a mostanában tapasztalt jó (külső) hangulatot óvatosan kell kezelni, ugyanis még mindig nincs egyezség a...
Üres ígéret maradt a nemzetgazdasági tárca által fennen hangoztatott adminisztráció-csökkentési program. Ahelyett, hogy a beharangozott könnyítéseknek megfelelően csökkentek volna az adószámlák, idén januártól 16 új beszedési, és egy új támogatás jellegű számlát hozott létre az adóhatóság. Emiatt jelentősen növekednek a vállalkozások adminisztrációs és pénzügyi terhei....
Az eredetileg mérnök végzettséggel rendelkező Trichet, aki 9 évig vezette az EKB kormányzótanácsát az európai légiipar óriáscégénél, az Airbus anyavállalatánál folytatja pályafutását. Az EADS sokat vesztett tavaly az euró árfolyamingadozásán.
A Bosch vélekedése szerint amennyiben támogatást nyer a német gazdasági miniszter azon felvetése, hogy 1 GWp-os éves támogatási korlátot vezessenek be az új napelem-telepítések tekintetében, akkor a...
Az ING Biztosító Zrt. két területi igazgatósága az Erste Group Immorent Kft. által fejlesztett Laurus Irodaházakba költözik. A biztosítótársaság közel 600 négyzetméterre írt alá szerződést a CBRE...
6%-os pluszba rántották hirtelen a Nokia árfolyamát azt követően, hogy a társaság közzétette negyedik negyedéves eredményeit. A finn mobilgyártó egy részvényre jutó eredménye 0,06 eurót tett ki az...
Az ABB költözik elsőként a Skanska által fejlesztett Green House-ba. Az ABB budapesti irodája 2000 négyzetméternyi irodaterületet és 28 parkolóhelyet bérel december közepétől a Skanska irodaházában. ...
Veszprém város önkormányzata jelentősen csökkentette a tavaly decemberben bevezetett telekadó mértékét bizonyos övezetekre vonatkozóan. A módosítás többek között tartalmazza, hogy azok a tulajdonosok, akiknek telke tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll adómentességet kapnak.
Belátható időn belül visszakeresi a Raiffeisen Magyarországon elveszett pénzét - mondta a Wirtschaftsblattnak adott interjújában Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója. A...
Sikeres volt a csütörtöki kötényaukció, a jó tőkepiaci hangulatban a tervezettnél 13 milliárd forinttal több kötvényt adtak el, ráadásul lényegesen csökkenő átlaghozamok mellett.
A meghirdetettnél magasabb összegben értékesített 3, 5 és 10 éves kötvényeket az előző aukciónál és a másodpiacinál is jóval alacsonyabb hozamon az Államadósság Kezelő központ (ÁKK) kétheti rendszerességgel tartott aukcióján.
Kétezren kapnak munkát az idei közfoglalkoztatási program keretében a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnál. A program február elsején indul, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkanélküli emberek időszakos alkalmazására 2,4 milliárd forint központi támogatást használható fel.
Az észak-balatoni térség helyi pénzét, a Balatoni koronát pénteken kezdik nyomni, és várhatóan március végén kerül forgalomba - mondta Leitold László, a Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese csütörtökön a veszprémi közgyűlésben.
6%-os pluszba rántották hirtelen a Nokia árfolyamát azt követően, hogy a társaság közzétette negyedik negyedéves eredményeit. A finn mobilgyártó egy részvényre jutó eredménye 0,06 eurót tett ki az...
A szlovákiai hegyekben ideális feltételek várnak a téli sportok kedvelőire. A kiadós havazásnak köszönhetően az alacsonyabban fekvő síközpontokban is üzemelnek a felvonók....
A lakossági hitelezésben mintegy 5 százalékos piaci részt képviselő hazai takarékok nyújtják majd a devizahitel-kiváltáshoz felvett forinthitel több mint harmadát, ennek összege január 20-án elérte a 40 milliárd forintot - közölte az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
A kkv vezetők nyilatkozatai alapján a cafeteria rendszer átalakítása jelentősen csökkentette azoknak a vállalkozásoknak az arányát, amelyek béren kívüli juttatást nyújtanak alkalmazottaiknak, de ezzel együtt is a vállalkozások többsége beépíti azokat a juttatási rendszerébe. Az elmúlt években már megszokott étkezési, valamint közlekedési hozzájárulás mellett a gyakorlatban idén debütáló SZÉP…
Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója elmondta, hogy a csoport le fogja dolgozni a Magyarországon elszenvedett veszteségeit, majd hozzátette, hogy a bank nem tervezi magyarországi kivonulását.
Dolgozóival is tudatta az Erste Bank a már korábban bejelentett elbocsátásokat - derül ki az Index cikkéből. Az Erste dolgozói a hét elején kapták meg a leépítésről tájékoztató leveleket. A...
Tavaly 5 százalékkal csökkent a Chio árbevétele az előző évhez képest. A társaság ügyvezető igazgatója szerint a csökkenés oka a tavaly szeptemberben bevezetett népegészségügyi termékadó, más néven chipadó, melyből az államnak 3,3 milliárd forintos bevétele származott.
Immár 4%-nál kisebb kamatfizetésű államkötvényt is elfogadnak Görögországtól a magánpiaci hitelezők az önkéntes kötvénycsere keretében egy görög lapinformáció szerint. A hitelezők ezen új ajánlatával...
Csökkentette a Chio Magyarország Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. 2011. évi árbevételét a tavaly szeptemberben bevezetett népegészségügyi termékadó - mondta Merkler Róbert ügyvezető igazgató csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Meghalt egy gépkocsivezető a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának mátészalkai telepén szerdán, miután a rakodás közben elinduló járműve a kerítésnek nyomta - közölte a rendőrség.
A végtörlesztés miatt csökkenő lakásárak és a bizonytalan gazdasági környezet sok befektetési célú vásárlót vonzott a lakáspiacra, az arányuk decemberben már elérte a 24 százalékot, januárban pedig eddig az összes vevő 31 százaléka vásárolt lakást befektetési céllal - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat az MTI-vel csütörtökön.
Pénteken ér véget az olasz fuvarozók hétfőtől tartó országos sztrájkja, melyen a római kormány által ígért ágazati támogatások enyhítettek, ugyanakkor a vasutasok csütörtök estétől munkabeszüntetésbe fognak.
Bizalomerősítő magyar gazdaságpolitikát és a kiigazítási folyamat stabilizálását tartja szükségesnek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a négyes cikkely szerinti országjelentéshez kapcsolódó igazgatótanácsi értékelésében.
Interjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel a The Wall Street Journal vezető amerikai gazdasági napilap európai kiadásának csütörtöki száma. Az írás címe szerint Magyarország enyhíti az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal szembeni hangnemét. Orbán szerint február végére végezhetik el az összes szükséges jogi módosítást, március végéig pedig nyélbe üthető a megállapodás.
A 2011 szeptembere és decembere közti időszakban láthatóan megugrott a befektetési céllal vásárlók aránya, és a trend 2012 januárjában is folytatódik - álla Duna House legfrissebb elemzésében. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy kik is a befektetők, illetve hol, és mit vásárolnak....
Mekkora tényleges terhet jelent az elvárt béremelés? Utólag megtérülhet a bérkompenzáció? Cikkünkből ennél sokkal több, az elvárt béremelést érintő választ is megtudhat.
Kétezren kapnak munkát az idei közfoglalkoztatási program keretében a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnál - közölte Pesel Antal gazdasági igazgatóhelyettes csütörtökön.
Ellátási nehézségek kezdenek mutatkozni Ausztriában is az olasz kamionosok hétfő óta tartó demonstrációja miatt, több osztrák élelmiszerlánc a szállítások akadozásáról számolt be csütörtökön.
A végtörlesztési időszak lassan kezd a végéhez közeledni. A jelentkezési időszak ugyan már lezárult, de a szükséges forrás előteremtésére még mindig van pár napja a végtörlesztőknek, így a...
A japán kormány ezer milliárd jen (12,8 milliárd dollár) tőkejuttatásban részesíti a fukushimai atomerőmű üzemeltetőjét, a Tepco energiaipari konszernt, ami gyakorlatilag a vállalat államosítását jelenti.
Decemberben 3 százalékkal nőtt a tartós cikkek erendelésállománya az Egyesült Államokban, ami kisebb meglepetést okozott, hiszen az elemzők 2-2,4 százalék körüli emelkedésre számítottak. Az...
Az amerikai tőzsdék örömmel fogadták a FED kamatdöntését, a hír ma is tovább fűtheti az árfolyamokat a tengerentúlon. Nagy figyelem kíséri a makrogazdasági adatokat, így a munkanélküli segélykérelmek...