Bár a 2011. novemberi, 666 millió eurós külkereskedelmi aktívum elmaradt az elemzők által várttól, az MTI által megkérdezettek szerint tovább nőhet a külkereskedelmi mérleg többlete.
A Malév számára nyújtott "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot hétfőn az Európai Bizottság. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tudomásul veszi a határozatot.
HR Szubjektív rovatunkban Dr. Tomka János, a KPMG-BME társelnöke, ügyvezető igazgatója válaszol Szabóné Horváth Éva, a Szerencsejáték Zrt. humánpolitikáért felelős gazdasági igazgatójának a kérdésére.
A Malév számára nyújtott állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot hétfőn az Európai Bizottság. A bizottság által vizsgált ügyekben összesen közel 88 milliárd forint állami...
Bruttó tíz-tíz forinttal emeli a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) kezdeményezte a Somogy megyében gazdálkodó, német érdekeltségű Hubertus Bt.-vel kötött hosszú távú, több ezer hektárra vonatkozó földbérleti szerződés felbontását, ami miatt a társaság az osztrák választott bírósághoz fordult, a tárgyalás hamarosan megkezdődhet – mondta Csató András, a cég ügyvezetője.
A Malév számára nyújtott "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot az Európai Bizottság: a piac nem finanszírozta volna olyan kedvező feltételekkel a társaságot, mint az állam tette. Azt, hogy hogyan és mennyit fizetünk, nekünk kell kiszámolni. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tudomásul veszi és tiszteletben tartja a határozatot.
Januárban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a befektetői bizalom az eurózónában, az elmúlt öt hónapban mutatott csökkenést követően a Sentix gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
Saját részvényeket vásárolt múlt héten az E-Star összesen 2127 darabos mennyiségben a 4266 és 4423 forintos árfolyamszintek között. A társaság bejelentése szerint január 3-án 1307 darab saját...
Az áfabevétel várható visszaesése miatt a várttal ellentétes költségvetési hatást fejthet ki Belgiumban a cégautók adóztatásának új rendszere, amely elsősorban a nagyobb járművekre rótt terheket növeli - vélte hétfői írásában a La Libre Belgique című brüsszeli napilap.
Emeli bruttó 10-10 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el. Az emeléssel a benzin átlagára 422-424 forintra, a gázolajé pedig 443 forintra nő.
A reggeli erős kezdés után tovább emelkedett a délelőtt során a BUX. Az index már több mint 2%-os pluszt hozott össze közel 7 milliárd forintos forgalom mellett. A vezető részvények kivétel nélkül...
Megrohamozták a magyarországi boltokat a szlovákiai vásárlók; a bevásárlóturizmus soha nem látott méreteket öltött, mert a forint/euró árfolyam történelmi csúcson volt, egy euróért akár 320 forintot is fizettek - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap hétfőn....
Soha nem látott magasságba emelkedik szerdától a hazai benzin (422 forintra) és gázolajár (444 forintra). A Portfolio.hu értesülései szerint a MOL a forint jelentős gyengülése és az olajár emelkedése...
A meghirdetett mennyiség közel négyszeresére tettek ajánlatot a hat hetes kincstárjegyek hétfői aukcióján Budapesten, a hozam azonban egyelőre jóval fölötte volt mind a jegybanki alapkamatnak, mind az előző aukció eredményének. Németország története során először adott el negatív hozammal kincstárjegyet.
Emeli bruttó 10-10 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el.
Tavaly 80.500 lakás adásvételére kötöttek szerződést Magyarországon, ez 10 százalékkal kevesebb a 2010. évinél, az átlagos lakás ára 11 millió forint, az átlagos négyzetméter ár pedig 206 ezer forint volt a múlt évben - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat az MTI-vel.
A Malév számára nyújtott állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot hétfőn az Európai Bizottság. A bizottság által vizsgált ügyekben összesen közel 88 milliárd forint állami...
A péntek esti szinteken kezdõdött ma reggel a forint vezetõ devizákkal szembeni kereskedése, majd az egyre javuló külpiaci hangulattal párhuzamosan az erősödés felé mozdult a magyar...
Ismét jelentős olajtalálatot jelentett a norvég állami Statoil olajtársaság a Barents-tengeren. A társaság által most feltárt New Havis mező 2-300 millió hordó olajegyenértéknek megfelelő...
Ismét jelentős olajtalálatot jelentett a norvég állami Statoil olajtársaság a Barents-tengeren. A társaság által most feltárt New Havis mező 2-300 millió hordó olajegyenértéknek megfelelő...
Banki elemzők nem tartják valószínűnek a rendkívüli kamatemelést a monetáris tanács keddi, nem kamatdöntő ülésén. A piaci folyamatok szerintük jelenleg nem indokolnak rendkívüli lépést, a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen viszont újabb 50 bázispontos emelést tartanak a legvalószínűbbnek. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a helyzet továbbra is rendkívül bizonytalan, akár órák alatt is komoly…
Összefüggés lehet a közép-kelet-európai EU-tagállamokból érkező munkavállalók nagy száma és a brit fiatalokat sújtó rekord munkanélküliség között egy brit kampányszervezet hétfőn megjelent elemzése szerint.
A Malév számára nem jelent azonnali fizetési kötelezettséget az Európai Unió határozata, amely az unió szabályaival ellentétesnek minősítette a magyar államnak a légitársaság számára 2007-től 2010-ig biztosított tőkejuttatását; a Malév napi működését nem befolyásolja az uniós állásfoglalás - közölte a Malév Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Új előírás, hogy gazdasági tevékenységnek minősül, ha valamely tevékenység üzletszerű, illetőleg tartós vagy rendszeres jelleggel folytatják, feltéve, ha az ellenérték elérésére irányul, vagy azt eredményezi, és annak végzése független formában történik. Mi változik még?
Jelentős vételi érdeklődés mutatkozik az E-Star részvények piacán, az elmúlt percekben automatikus szünetre került sor a kereskedésben, miután az árfolyam 10% feletti pluszba lendült. Nagy...
Soha nem látott magasságba emelkedik szerdától a hazai benzin (422 forintra) és gázolajár (444 forintra). A Portfolio.hu értesülései szerint a MOL a forint jelentős gyengülése és az olajár emelkedése miatt literenkénti 10 forinttal emeli az üzemanyagok árát szerdától. Ilyen jelentős mértékű áremelésre (melyet nem adóemelés okozott) az utóbbi négy évben nem volt példa....
Franchise-partnereket keres Magyarországon a Dairy Queen gyorsétteremlánc - tudta meg a Világgazdaság. A főleg Amerikában jelen lévő társaság Európán belül elsőként térségünket célozta meg.
A Malév számára nem jelent azonnali fizetési kötelezettséget az Európai Unió határozata, amely az unió szabályaival ellentétesnek minősítette a magyar államnak a légitársaság számára 2007-től 2010-ig biztosított tőkejuttatását; a Malév napi működését nem befolyásolja az uniós állásfoglalás - közölte a cég az MTI-vel.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) hétfői határozatával elkésettség miatt megszüntette a spanyol Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles S.A. (CAF) cég jogorvoslati kérelmét, amelyet a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Miskolc Város Közlekedési Zrt. által 31 új villamosra kiírt tender eredménye ellen nyújtott be.
Nemcsak a magyar, hanem a német adósságkezelő is tartott ma állampapír aukciót, utóbbin azonban példátlan eset fordult elő. Enyhén negatív aukciós kamatláb (-0,0122%) alakult ugyanis ki a 6 hónapos...
2011. december 28-tól Takács Róbert tölti be az értékesítési igazgatósági tag pozícióját az UNION Biztosító vezetőségében, felelősségi körébe tartozik a vállalat teljes értékesítési területének felügyelete. A biztosítási szakma avatott ismerőjeként folytatja pályafutását az Union Biztosítónál, kinevezése előtt a CIB Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezető igazgatójaként dolgozott.
A tervezettnél kétszer nagyobb értékben bocsátott ki kincstárjegyeket Románia, csökkenő átlagos hozam mellett hétfőn. A szakértők további csökkenésre számítanak az alapkamat mérséklődése miatt
A gyógyszerrendelést, kiváltást érintő 2012. március 1-jétől hatályba lépő változások – a sajtóban megjelent – téves értelmezése miatt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága szükségesnek tartja az alábbiak tisztázását.
Azonnali hatállyal lemond tisztségéről a svájci jegybank elnöke! Az előzményekről bővebben: 2012.01.06 18:05 Megszólalt a botrányba keveredett jegybankár 2011.12.27 14:57 Érik a botrány: gyanúba...
Minimális emelkedéssel várják az amerikai határidős indexek a Wall Streeti börzék nyitását. A Dow futures 31 pontos, a Nasdaq futures 9 pontos, míg az S&P futures pontos emelkedést mutat. Az Alcoa...
Ha a második mentőcsomagban meghatározott feltételek nem teljesülnek - ide értve az önkéntes veszteségleírást -, akkor Görögország nem fogja megkapni a következő hitelrészletet - nyilatkozta Angela...
Pozitív jelzésnek minősítette az Európai Bizottság a belgiumi kormányzatnak a napokban tett bejelentését arról, hogy az eddig elhatározottakon felül idén további összegeket takarít meg bizonyos állami kiadások "jegelésével". Belgium Magyarország, Lengyelország, Ciprus és Málta mellett azon öt ország közé tartozik, amelyektől az EB ősszel további lépéseket kért az államháztartási deficit uniós…
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a közbeszerzést az M3 autópálya 49. számú főúttól Vásárosnaményig történő megépítésére. A NIF még 2009-ben két részre bontotta az M3 autópálya Nyíregyháza-Vásárosnamény közti 45,7 kilométeres szakaszának építését - az autópálya jelenleg Nyíregyházáig tart. A szakaszhatár a 49. számú főút lett.
Azonnali hatállyal lemondott tisztségéről a svájci jegybank elnöke azt követően, hogy felesége nyáron vitatott devizavételi tranzakciót hajtott végre. Mint ismert a család privátbankjából szivárogtak...
Ha a második mentőcsomagban meghatározott feltételek nem teljesülnek - ide értve az önkéntes veszteségleírást -, akkor Görögország nem fogja megkapni a következő hitelrészletet - nyilatkozta Angela...
Az Európai Bizottság közel jár ahhoz, hogy lezárja az új magyar jegybanktörvény elemzését - jelentette be a szokásos déli sajtótájékoztatón Amadeu Altafaj-Tardio, Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője....
A vállalkozások által elszámolt költségek közel ötöde esetében megkérdőjelezhető, hogy a vállalkozás érdekében merült-e fel – derül ki a Könyvelőiroda-vezetők Klubja és a Penta Unió Zrt. több mint ezer könyvelőt felölelő anonim felméréséből. Ugyanakkor az ilyen kérdéses számlák többsége esetében a könyvelőt is bevonják a fiktív „elszámolási ügyletekbe”.