Az OTP orosz leánybankja sikert sikerre halmoz, az áru- és hitelkártya hitelek kihelyezése dübörög, a volumenek bővülése mellett a bank nemzetközi mércével is kiemelkedő profitabilitást tud...
Eladási ajánlással megkezdte a CIG Pannónia követését a KBC Securities. A brókercég elemzője szerint az életbiztosító részvényeinek fair értéke 435 forint. A biztosító árfolyama történelmi...
Az Eurostat adatai alapján januárban havi és éves összehasonlításban is nőtt az euróövezet és az EU ipari termelése. Havi összehasonlításban tavaly október óta első alkalommal emelkedett az euróövezet ipari termelése, míg az EU-ban utoljára tavaly augusztusban volt növekedés. További jó hír, hogy az euróövezeti infláció éves alapon továbbra is 2,7 százalék.
Ma még nem sok munkahelyi egészségmegőrző programban szerepel kellő súllyal az egyik legkézenfekvőbb teljesítményfokozó és prevenciós módszer, a hidratáció. Néha elfeledkezünk az ivásról, amikor belefeledkezünk a munkába, és a munkahelyi egészségmegőrző programok sem mindig fordítanak elég figyelmet a tudatos hidratációra - cikkezi a Népszava.
A parlamentben kedden kezdték tárgyalni azt a tervezetet, amely kivenné az egészségügyet az építményadó hatálya alól, csupán két és fél hónappal azután, hogy bekerült oda. Láng Zsolt II. kerületi polgármester ehhez nyújtotta be módosító javaslatát, melyben azt indítványozza: ne kapjanak mentességet az építményadó megfizetése alól a magánorvosok.
Még 2012. március 31-ig van lehetőség a magánnyugdíj-pénztárakból a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való átlépésre. A tegnapi napon benyújtott módosító javaslat elfogadása esetén, az átlépő/visszalépő pénztártagoknak járó kifizetések adómentessége biztosítva lesz, olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Az összesített fizetésképtelenségi adatok és a 12 hónapra kumulált mutatók az építőipari ágazat válságának mélyülését mutatják - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból, melyet a Napi Gazdaság közöl.
Több tízezer közszférában dolgozónál a bérkompenzáció ellenére nem teljesült az a kormányzati ígéret, hogy senki nem jár rosszabbul az adótörvény-változásokkal. Március 15-ig kell kérniük a közszférában dolgozóknak a bérkompenzációt, hogy január 1-ig visszamenőlegesen megkaphassák a jövedelempótlékot....
Jobbik felszólítja a kormányt, hogy viselkedjen az ellenzékben tett ígéreteinek megfelelően és haladéktalanul csökkentse a benzin és a gázolaj jövedéki adóját - jelentette ki Volner János szerdai sajtótájékoztatóján.
A magánnyugdíjpénztárak összesített hozama negatív volt 2011-ben, ezen belül a klasszikus portfóliók általában jobb hozamokat értek el kiegyensúlyozott és a növekedési társaikhoz képest, az önkéntes nyugdíjpénztárak átlagos nettó átlaghozama egy százalék körüli volt tavaly - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.
Közvetlen járatot indít a Wizz Air Budapestről Várnába, valamint bővíti járatainak számát Palma de Mallorcára és június 18-tól Milánó fő repülőterére, Malpensára repül majd a légitársaság Bergamo helyett.
Felbecsülhetetlen eszmei kárt okozott a krasznahorkai vár tetőszerkezetének leégése, a műkincsek egy része ugyanis megsemmisült. Az anyagi kár is jelentős - de a vár biztosítva volt. A tetőszerkezet helyreállítása így nem a szlovák államkincstárt fogja terhelni - de adományokat is várnak.
Az év első két hónapjában a várakozások szerint gyenge lesz az ipari termelés, ugyanakkor márciustól fellendülés várható, a Mercedes gyár beindulása mellett a javuló külső konjunktúra is segítheti a bővülést - mondta az MTI-nek a januári ipari termelési adatokról a Takarékbank és a Buda-Cash elemzője.
A nyugat-európai és régiós részvénypiacokkal együtt a magyar tőzsde is tovább gyűjtögette a pluszokat a délelőtt folyamán, annak köszönhetően, hogy a nemzetközi tőkepiacokon továbbra is töretlen a...
Az MVH felhívja az ültetvény-telepítésre készülő gazdálkodók figyelmét, hogy a 2012. március 19. és 2012. május 31. közötti időszakban ismét lehetőség nyílik újratelepítési jog vásárlására a központi jogtartalékból.
Románia az IMF-fel kötött elővigyázatossági hitelkeretért cserébe vállalta, hogy a nagy állami cégekben csökkenti részesedését. A Petrom részleges privatizációja azonban nem jött össze tavaly, így most más állami mamutcégeket visznek a tőzsdére.
A felszámolások száma 7, a végelszámolásoké 20 százalékkal emelkedett februárban az építőiparban az előző év azonos időszakához képest - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.
Közvetlen járatot indít a Wizz Air Budapestről Várnába, bővíti járatainak számát Palma de Mallorcára és június 18-tól Milánó fő repülőterére, Malpensára üzemel Bergamo helyett - jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Februárban az import és az export egyaránt 0,4-0,4 százalékkal drágult az Egyesült Államokban - jelentette a kereskedelmi tárca. További részletek hamarosan.....
Tízen vehették át Pálinkás Józseftől, az MTA elnökétől március 15. alkalmából a köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetéseket az Akadémián. A Magyar Tudományos Akadémia szerdai közleménye szerint a díjazottak között számos tudományág képviselői megtalálhatók.
Februárban az import és az export egyaránt 0,4-0,4 százalékkal drágult az Egyesült Államokban - jelentette a munkaügyi tárca. Az amerikai munkaügyi minisztérium adatai szerint februárban 0,4...
Legkésőbb hétfőig fizetnie kell a BKV-nak az UniCredit Bank felé fennálló 5 milliárdos hiteltartozását, mivel az állami garanciavállalás mellett köttetett. Ez azt jelenti, hogy lejáratkor...
A napokban indul útjára az elektromos hajtású Golf Blue-e-Motion harmadik nemzetközi tesztflottája. A helyszín Párizs, ahol az elektromos autózás a legelterjedtebbek közé tartozik, köszönhetően a...
Februárban több mint 11 milliárd forintnyi devizát helyeztek el az ügyfelek a hazai befektetési alapokban, az euró és a dollár nagyjából hasonló arányban volt kedvelt. A végtörlesztési hajrá lecsengésével töredékére esett vissza a pénzkivonás a befektetési alapokból, de így is megközelítette a 19 milliárd forintot. Sok pénzt vontak ki a pénzpiaci és az ingatlanalapokból.
A lengyel kormány nem tervezi, hogy teljes egészében kivezeti a magánnyugdíjalapokat a nyugdíjrendszerből - jelentette ki szerdán a pénzügyminiszter. Mindamellett Jan Vincent-Rostowski leszögezte: a magánpénztárakban felhalmozódott összeget a tag nyugdíjba vonulása után átirányítják az állami rendszerbe.
A folyó fizetési mérleg hiány 124,1 milliárd dollárra nőtt a negyedik negyedévben az Egyesült Államokban, a felülvizsgált harmadik negyedévi 107,6 milliárd dollárról. Ehhez hasonló mértékű hiányra utoljára 2008 negyedik negyedévében volt példa.
Lengyelország még az idén bevezeti a bankadót - mondta szerdán egy pénzügyi fórumon a lengyel pénzügyminiszter az MTI jelentése szerint. Jan Vincent-Rostowski részleteket nem közölt a készülő...
Tavaly a legjobban a magánnyugdíjpénztári portfóliók közül a klasszikus portfóliók teljesítettek, viszont a tagok többségét lefedő növekedési portfóliók veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni, a részvénypiaci mélyrepülés miatt. A PSZÁF összesítése szerint nagyon eltérő hozamokat tudtak elérni a pénztárak, attól függően, hogy mennyire voltak részvénytúlsúlyosak a pénztárak, és mennyire voltak…
Csökkentette az idei olajkeresletre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség. Az IEA megerősítette, hogy a világ olajkeresletének idei növekedését napi 800 ezer hordóra várja a tavalyi évhez képest. A legújabb becslés szerint idén napi 89,9 millió hordó lesz a globális olajkereslet.
A Várban nyit önkiszolgáló éttermet, kávézót, cukrászdát a CBA. A vállalat így kíván lehetőséget adni a turistáknak, a helyben lakóknak, és a dolgozóknak a gyors, színvonalas és olcsó étkezésre.
Meghalt egy munkás a jászkiséri szennyvíztisztító telepen, miután az üzem mosóbázisán egy két méter mély, betonozott tisztítóaknába zuhant - közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
76. Felelősség a vétkesen okozott kárért 179. § (1) A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
Elbizonytalanodhatnak ma a tengerentúli részvénypiacok, miután tegnap fontos technikai szinteket törtek át, és új lokális csúcsokat állítottak fel az amerikai részvényindexek. Ez olvasható ki...
A monetáris tanács február 28-i kamatmeghatározó ülésén a héttagú testületből hat tag az irányadó, 7%-on álló ráta szinten tartására, míg egy tag, Cinkorai János annak 25 bázisponttal való...
Nyolcvanhárommillió forintot csoportosít át a kormány a Kossuth- és Széchenyi-díjak fedezetére a rendkívüli kormányzati intézkedésekre biztosított pénzből. A kabinet erről szóló határozata a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.
Az Egyesült Államokban az import árak februárban 0,4 százalékkal emelkedtek a kiugró olajárnak köszönhetően. Az elmúlt három hónapot tekintve ez az első havi emelkedés, ami nem mellesleg 2011 áprilisa óta a legnagyobb. Elemzők ugyanakkor ennél nagyobb, 0,6 százalékos emelkedésre számítottak.
2012. március 10-ével lépett hatályba a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 21/2012. (III. 9.) VM rendelet, ami az agrárkár-enyhítési rendszer részletszabályait határozza meg.
A monetáris tanács február 28-i kamatmeghatározó ülésén a héttagú testületből hat tag az irányadó, 7%-on álló ráta szinten tartására, míg egy tag, Cinkotai János annak 25 bázisponttal való...
A kilencvenes éveket idéző, szokatlanul nagy veszteséggel zárta 2011-et a magyar Erste Bank. Hasonlóra az elmúlt évtizedben mindössze egyszer, az MKB Bank esetében volt példa, méghozzá az előző évben...
A lengyel pénzügyminiszter egy pénzügyi fórumon elmondta, hogy Lengyelország még az idén bevezeti a bankadót. Az előző kormány már tavaly be akarta vezetni, azonban az őszi választások miatt elhalasztották a javaslat megvitatását.
A kilencvenes éveket idéző, szokatlanul nagy veszteséggel zárta 2011-et a magyar Erste Bank. Hasonlóra az elmúlt évtizedben mindössze egyszer, az MKB Bank esetében volt példa, méghozzá az előző évben...
A Renault számára ugyanúgy nehézséget okozott a gazdasági válság, mint a legtöbb autógyárnak, de azon kevesek közé tartozik, melyek a legjobbkor vezettek be egy-egy új modellt. A Grand Scenic számos...
Nyolcvanhárommillió forintot csoportosít át a kormány a Kossuth- és Széchenyi-díjak fedezetére a rendkívüli kormányzati intézkedésekre biztosított pénzből. A kabinet erről szóló határozata a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg. A díjjal járó jutalom adó- és illetékmentes, összege a bérből és a fizetésből élők előző évi országos szintű nettó nominál átlagkeresetének ötszöröse.
A monetáris tanács hat tagja szavazott a jegybanki alapkamat 7 százalékon tartására, és egy tag voksolt 25 bázispontos kamatcsökkentésre a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának február 28-i ülésén - derül ki az ülés szerdán közölt jegyzőkönyvbéből.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerdán kiadott előrejelzésében is megerősítette, hogy a világ olajkeresletének idei növekedését napi 800 ezer hordóra várja a tavalyi évhez képest.