2012. március 5. hétfő

márc. 5
10:08
Többek között hazánkban is nő a nemek közötti bérszakadék (HR Portál)
A nők Európa-szerte még mindig átlagosan 16,4 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál - tette közzé az MTI-hez is eljuttatott közleményében az Európai Bizottság, az egyenlő fizetés európai napján.
márc. 5
10:09
Borús kínai kilátások nyomasztják mindenütt a tőzsdéket (Privátbankár)
A kínai gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését Maga Ven Csia-pao elnök csökkentette nyolcról 7,5 százalékra a parlamenti ülés megnyitóján, ami esést okozott az ázsiai tőzsdéken hétfő reggel. Mostantól Kína egész területén, előzetes engedély nélkül használható a jüan a határokon átívelő üzletek számlázása és kifizetése során - jelentette be a kínai jegybank a hétvégén.
márc. 5
10:10
Veszteségek feltárása irodai környezetben (HR Portál)
Sokan elzárkóznak a lean bevezetéstől, mert azt gondolják: – ez egy gyári körülmények között született megoldás. Véleményem szerint gyártó cégek esetében is kiemelten fontos, hogy a szolgáltató területek is alkalmazzák a vállalatirányítási alapelveket. A kereskedelmi, szolgáltatási tevékenység is számos lehetőséget ad a szemlélet adaptációjára. Minden elem természetesen nem illeszthető minden…
márc. 5
10:11
Honnan lesz pénze a cégeknek a jegyekre, bérletekre? (Privátbankár)
Az Országgyűlés szakbizottságai hétfőn megkezdik a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat vitáját. A törvényjavaslat azt kezdeményezi, hogy a munkáltató köteles legyen megtéríteni a munkavállalók munkábajárási költségeinek legalább 86%-át. A kereskedelmi szektor legalább 10-15 milliárdot bukna az elképzelésen, a béremelésre így esély sem maradna.
márc. 5
10:12
Leáldozóban a nagy bevásárlóközpontok kora (ProfitLine)
Sok amerikai bevásárlóközponthoz hasonlóan a clevelandi Galleria at Erieview-ra is nehéz idők járnak. Hétvégeken, mivel kevés a vásárló, zárva tart, és már csak nyolc kiskereskedelmi üzlet, nyolc étkezde és néhány iroda működik benne. Az üvegtetejű létesítménynek egy részét fedett zöldségpiaccá alakítják át.
márc. 5
10:12
Benchmarking: a szakmai bizalom gyümölcse (HR Portál)
A HR szakma folyamatosan megújul, ezért szükség van a szakemberek tudásának állandó frissítésére. A benchmark technika praktikus lehetőséget nyújt az éppen aktuális legjobb gyakorlatok megismerésére. Az ilyen formában történő tapasztalatcseréhez kiegyensúlyozott szakmai együttműködés szükséges.
márc. 5
10:13
Amerikában nem építik, hanem bontják a bevásárlóközpontokat (Privátbankár)
Az amerikaiak átalakuló vásárlási szokásai, és az internetes vásárlások terjedése miatt egyre több bevásárlóközpont kerül egyre nehezebb helyzetbe. Több helyen gondolják át a bevásárlóközpontok funkcióit, az átalakulás miatt pedig vannak olyan bevásárlóközpontok, ahol ma már iskolák, orvosi rendelők és egyházak is megtalálhatóak a bérlők között, míg máshol lebontják őket és parkot létesítenek a…
márc. 5
10:14
Megugrott a kiskereskedelmi értékesítés Svájcban (ProfitLine)
Januárban a svájci kiskereskedelmi értékesítés hét hónapja nem látott mértékben bővült a Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai alapján.
márc. 5
10:24
Csütörtökön lesz a Portfolio.hu makrogazdasági konferenciája (Portfolio)
A Portfolio.hu márciusi konferenciáján egy asztalhoz ülnek a kormányzat és a jegybank képviselői, valamint a legnevesebb hazai és külföldi elemzők és vállalatvezetők, hogy megosszák véleményüket a...
márc. 5
10:24
SZÉP Kártya: fontos változás márciustól (Pénzcentrum)
2012. március 1-től a K&H - a SZÉP Kártya kibocsátók közül elsőként - saját bankkártya elfogadó terminálhálózatán valamennyi bank - az OTP és az MKB- által kibocsátott SZÉP Kártyát elfogadja - tájékoztatta lapunkat a K&H Bank. Várhatóan áprilistól nyílik lehetőség arra, hogy a K&H SZÉP Kártyát az OTP Bank bankkártya elfogadó termináljain is használni lehessen....
márc. 5
10:26
A kínai "hűlés" az ország energiaiparát sem kerüli el (Portfolio)
Kína legfőbb gazdaságtervező hivatala, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) által készített munkaanyag szerint a kínai áramtermelés növekedése az idei évben 2009 óta a legalacsonyabb lesz...
márc. 5
10:28
Lassan készülnek a bankok végrendeletei (Portfolio)
Júniusig el kell készíteniük a világ legnagyobb bankjainak "végrendeleteiket". E dokumentumok arról szólnának, váratlan krízishelyzet esetén miként kell átalakítani a bankok szervezetét és működését,...
márc. 5
10:30
Elemzői vélemények a gyógyszerpiaci vaklicitről (Portfolio)
Pénteki cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a múlt héten sor kerül a félévente aktuális vaklicitre a hazai gyógyszerpiacon, ahol a tavaly októberi árzuhanásnál nagyobb árcsökkentéseket lehet...
márc. 5
10:32
Megütötték a forintot - Ideges Európa (Portfolio)
Reggelig csak mérsékelt részvénypiaci hangulatromlást okozott az, hogy ma hajnalban a kínai miniszterelnök bejelentése szerint 7,5%-ra csökkentették az idei évi GDP-növekedési célt. Délelõtt...
márc. 5
10:39
Siket szakács, kerekes székes felszolgáló - sikeres a fogyatékkal élők étterme (HR Portál)
Siket szakácsok főznek, mozgássérült felszolgálók viszik ki az ételt, tanulásban akadályozott emberek pedig a kisegítő munkát végzik el a szekszárdi Kék Madár Alapítvány éttermében. A fogyatékkal élőket foglalkoztató, országosan is egyedülálló társadalmi vállalkozás öt év alatt elfogadott, népszerű vendéglátóhellyé vált Szekszárdon.
márc. 5
10:41
Mi a közös a legsikeresebb cégek humán gyakorlatában? (HR Portál)
A leghatékonyabb magyar vállalatok jelentős része valódi teljesítmény-orientált kultúrát alakított ki -– tartalmazza a Profiles International idei felmérése, amelyből kiderül, melyek Magyarország leghatékonyabb vállalatai. Meglepő eredmények is születtek: az energiával foglalkozó vállalatok, valamint a mezőgazdasági ágazatban működő cégek például kiemelkedően jó eredményeket értek el.
márc. 5
10:42
Óriási tranzakció a biztosítási piacon (Portfolio)
Hatmilliárd dollárnyi AIA-részvényt ad el az AIG, hogy visszafizesse az amerikai államtól kapott 182,3 milliárd dolláros mentőcsomag újabb részletét - írja a Bloomberg. A harmadik legnagyobb piaci...
márc. 5
10:44
Sorra távoznak a JP Morgan sztár kereskedői (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb befektetési bankja, a JP Morgan sztár kereskedői sorra hagyják ott a pénzügyi óriást, hogy saját hedge fundjaikban folytassák tevékenységüket. Legutóbb a bank saját számlás...
márc. 5
10:45
Putyin győzelmének örülnek a külföldi befektetők? (Privátbankár)
Felfelé mozdultak el az orosz részvények árfolyamai Putyin választási győzelme nyomán, elemzők szerint a külföldi üzleti körök kedvezően fogadják a politikus visszatértét. Az orosz kötvények hozama is 2010 óta nem látott mélységekre esett. Ugyanakkor fokozódó utcai megmozdulásokra készülnek.
márc. 5
10:45
Importőrök figyelem – euró erősödés előtt áll a piac! (ProfitLine)
Történelmi távlatokat is figyelembe véve rendkívüli mértékben erősödött a forint az elmúlt hetekben az euróhoz képest, miután a piac bizalmat adott a kormánynak egy gyorsan bekövetkező IMF-megállapodásra. (Solar Capital)
márc. 5
10:47
Újabb lépés a jüan nemzetközi használata felé (ProfitLine)
Mostantól Kína egész területén, előzetes engedély nélkül használható a jüan a határokon átívelő üzletek számlázása és kifizetése során - jelentette be a kínai jegybank (PBoC) a hétvégén.
márc. 5
11:00
Korántsem lélegezhet még fel a BP (Portfolio)
Jelentős mérföldkövön van túl a BP az elmúlt héten megkötött egyezséggel, aminek értelmében a 2010-es Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófa magánkárosultjai számára 7,8 milliárd dollárnyi kártérítést...
márc. 5
11:12
Leáldozóban a nagy bevásárlóközpontok kora? (HR Portál)
Sok amerikai bevásárlóközponthoz hasonlóan a clevelandi Galleria at Erieview-ra is nehéz idők járnak. Hétvégeken, mivel kevés a vásárló, zárva tart, és már csak nyolc kiskereskedelmi üzlet, nyolc étkezde és néhány iroda működik benne. Az üvegtetejű létesítménynek egy részét fedett zöldségpiaccá alakítják át.
márc. 5
11:18
Vártnál nagyobb a szolgáltatószektor zsugorodása az euróövezetben (ProfitLine)
A vártnál rosszabb lett februárban az euróövezet szolgáltatóipari beszerzési menedzser (BMI) index - közölte hétfőn a londoni Markit Economics gazdasági kutató intézet az MTI-vel.
márc. 5
11:20
Nőttek a mínuszok Nyugat-Európában (ProfitLine)
Tovább csúsztak lefelé a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn a kereskedés nyitása után másfél órával, elsősorban annak hatására, hogy a vártnál kedvezőtlenebb euróövezeti szolgáltatóipari aktivitásról számolt be a Markit Economics.
márc. 5
11:21
Még több ásványvizet iszunk - értékben vezet a Szentkirályi (Privátbankár)
Az ACNielsen Piackutató Kft. adatai szerint a kumulált magyar kiskereskedelmi ásványvízpiac 2011-ben mennyiségben 0,5%-ot, értékben 4,7%-ot növekedett az előző évhez képest. A kimutatás alapján a Szentkirályi és az Emese ásványvizeknek köszönhetően a Szentkirályi Ásványvíz Kft. értékben tartja kumulált kiskereskedelmi piacvezető pozícióját.
márc. 5
11:22
Feleződhetnek az árak az ultrabook számítógép-kategóriában (ProfitLine)
Az Acer számítógépgyártó vállalat vezérigazgatója, Jim Wong jelentős áresést vár az ultrabook kategóriában az idei évtől kezdődően.
márc. 5
11:23
Ismét a leginkább csodált vállalatok élén az Apple (Privátbankár)
Az Apple ötödik éve végez az élen a Világ leginkább csodált vállalatainak felmérésében. A kutatásból kiderült, hogy a céget még vezetőjének halála sem tudta megingatni a hatékony és sikeres vállalatok toplistájának első helyén. A felmérés szerint a gazdasági változások és a felerősödött globalizáció ellenére ugyanolyan üzleti gyakorlattal érik el a vállalatok sikereiket.
márc. 5
11:36
Visszahúzták az európai részvénypiacokat (Portfolio)
Kisebb késlekedéssel ugyan, de az európai piacok is lereagálták azt a negatív meglepetést okozó hírt, miszerint a kínai kormány legújabb előrejelzése szerint a várakozásoktól elmarad a gazdaság...
márc. 5
11:38
Megállt a forint esése - Ideges Európa (Portfolio)
Reggelig csak mérsékelt részvénypiaci hangulatromlást okozott az, hogy ma hajnalban a kínai miniszterelnök bejelentése szerint 7,5%-ra csökkentették az idei évi GDP-növekedési célt. Délelõtt...
márc. 5
11:39
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben (Infostart)
Januárban a várt csökkenés helyett emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene az euróövezetben az előző havihoz képest - közölte hétfőn au EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
márc. 5
11:39
Rossz hírt kaptunk: esett a forint, 4000 alá bukott az OTP (Privátbankár)
A rossz euróövezeti BMI index nyomán erőteljes esésbe kezdtek az egyébként is mínuszban levő európai tőzsdék, nálunk a BUX és a Mol egy, az OTP közel két százalékos mínuszban jár. Az euró három forinttal drágult, 292,40 forintra, a svájci frank pedig 242,20 forint volt. Van, aki szerint komolyabb forintgyengülésre kell számítani.
márc. 5
11:41
Buktatók a sípályán: mikor nem fizet a biztosító? (Privátbankár)
A lakosság végtörlesztés nyomán megcsappant tartalékai és a gyenge forint eredményeképpen az idén csökkent a hosszabb időre síelni utazók száma és a külföldi tartózkodások hossza. Ugyanakkor a síelők továbbra is gyakran látogatnak ki egy-egy hosszú hétvégére a szomszédos országokba – az utolsó ilyen roham épp a jövő héten várható.
márc. 5
11:45
Átalakuló szakképzés: a kamarák kezében az irányítás (HR Portál)
A kereskedelemben az okozta a legnagyobb problémát, hogy romlott az oktatás színvonala, most azonban átalakuláson megy át a hazai szakképzés. A vállalkozói érdekképviseletek és a kamarák többnyire elégedettek a készülő tervekkel, mert nagyrészt sikerült elfogadtatniuk javaslataikat az oktatási államtitkársággal. A Kereskedelmi Szövetség szerint az új rendszer biztosan javulást hoz - írja a Kossuth…
márc. 5
11:48
Áfacsalás: gabonakereskedőt vettek őrizetbe (Adózóna)
Több tízmilliós, gabonakereskedelemmel kapcsolatos áfacsalás elkövetőjét vették őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói Komlón - közölte a NAV.
márc. 5
11:51
Hétfőn is folytatódik a forint esése (ProfitLine)
Hétfő reggelre a forint árfolyama gyakorlatilag nem változott a péntek estihez képest, az európai kereskedés kezdete után azonban a térségbeli devizákkal együtt kissé gyengült.
márc. 5
11:53
Bővüléssel kezdi az évet az euróövezeti kiskereskedelem (ProfitLine)
Januárban a várt csökkenés helyett emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene az euróövezetben az előző havihoz képest - közölte hétfőn az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
márc. 5
11:54
Újabb nagy akcióba kezd a Commerzbank (Portfolio)
Hibrid tőkeelemek új részvényre történő átváltása révén 776 millió euróval növeli az Európai Bankhatóság (EBA) által figyelt elsődleges alapvető tőkemutatóját (core Tier 1) a Commerzbank az idei év...
márc. 5
11:54
Aki örökké fizeti hitelét: élet az árfolyamrögzítés után (Pénzcentrum)
Az új árfolyamrögzítőknek is megnőhet a futamideje. A gyűjtőszámlán felhalmozott tartozás törlesztőrészlete ugyanis nem lehet nagyobb, mint a fixálás alatti, csökkentett törelsztőrészlet 15 százaléka. Hacsak az ügyfelek nem kérik ennek az ellenkezőjét a bank automatikusan hosszabbítja meg a hitel futamidejét a szabálynak megfelelően....
márc. 5
11:56
Elvitték az 50 milliárd forintnyi rövid kincstárjegyet (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett 7 hetes hátralévő futamidejű diszkontkincstárjegy (D120425) aukciójára összesen 79 milliárd forintnyi vételi...
márc. 5
11:57
Továbbra is az Apple-t csodáljuk a leginkább (Privátbankár)
Az Apple ötödik éve végez az élen a Világ leginkább csodált vállalatainak felmérésében. A kutatásból kiderült, hogy a céget még vezetőjének halála sem tudta megingatni a hatékony és sikeres vállalatok toplistájának első helyén. A felmérés szerint a gazdasági változások és a felerősödött globalizáció ellenére ugyanolyan üzleti gyakorlattal érik el a vállalatok sikereiket.
márc. 5
11:58
Több kérdés is gyengíti a forintot (Portfolio)
Az a kérdés is gyengíti a forintot, hogy a 2013-as kohéziós EU pénzekből mennyit tart vissza az unió, illetve, milyen intézkedéssel reagál a kormány annak érdekében, hogy egy "petákot" se veszítsünk...
márc. 5
11:59
Nyereséges évet tudhat maga mögött az Allianz (Privátbankár)
Meggyőző, 3,8 milliárd eurós bevétellel zárta az évet az Allianz Közép-Kelet-Európában. Az Allianz Hungáriának is sikerült nyereséges évet zárnia a javuló kárhányad és a költségmegtakarítások miatt.
márc. 5
12:12
Ettől retteg majd az egész világ (Portfolio)
Az emelkedő olajár válthatja fel Görögország szerepét a részvénypiacokon, vagyis az előttünk álló időszakban elsősorban az táplálhatja majd a befektetői félelmeket az HSBC stratégái szerint. A...
márc. 5
12:18
Melyik miniszterelnök ígért kilenc millió új munkahelyet? (HR Portál)
Kína az idén 7,5 százalékos gazdasági növekedést irányzott elő és 4 százalék körüli inflációt vár –- derült ki a kínai miniszterelnök beszámolójából, amely hétfőn hangzott el a parlament éves ülésszakának plenáris ülésén.
márc. 5
12:24
A devizapiac mozgatórugói - CHF/HUF, EUR/USD, EUR/HUF (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
márc. 5
12:26
Márciusban is javult az euróövezeti befektetői bizalom (Sentix) (ProfitLine)
Márciusban már egyhuzamban harmadik hónapja javult az euróövezeti befektetői bizalom a Sentix kezelésében lévő bizalmi index alapján.
márc. 5
12:33
Volt, aki már hét százalék alatti hozammal is beérte (Privátbankár)
Sikeres volt a hat hetes likviditási kincstárjegyek aukciója, az ötven milliárd forintnyi papírra 79 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, akárcsak két hete, az átlaghozam pedig kissé csökkent.
márc. 5
12:48
Végtörlesztés: 68 milliós PSZÁF-bírság a bankoknak (Portfolio)
Közel száz célvizsgálatot és egyedi fogyasztóvédelmi beadvány nyomán indult eljárást folytatott le a PSZÁF eddig a fix árfolyamú végtörlesztéssel kapcsolatos problémák miatt - közölte az intézmény. A...
márc. 5
12:48
68 milliós bírságot kaptak a bankok a végtörlesztés miatt (Pénzcentrum)
Közel száz célvizsgálatot és egyedi fogyasztóvédelmi beadvány nyomán indult eljárást folytatott le a PSZÁF eddig a fix árfolyamú végtörlesztéssel kapcsolatos problémák miatt....

Keresés