2012. március 5. hétfő

márc. 5
5:00
Stohl András hétfőn szabadul, de lehet, hogy csak átmenetileg (ATV)
Stohl András hétfőn szabadul a börtönből, ahol a 2010. május 8-án Fót mellett okozott baleset miatt töltött el öt hónapot. A börtönélet azonban továbbra is Damoklész kardjaként lebeg a színész feje felett.
márc. 5
5:15
Mesterházy már a ringben (Alternatív Energia)
Újra jelölteti magát a MSZP elnöki posztjára Mesterházy Attila, miután összegyűjtötte az induláshoz szükséges háromezer támogató aláírást. A párt novemberben elfogadott alapszabálya szerint ez szükséges ahhoz, hogy valaki elindulhasson. Mesterházynak várhatóan ellenfele is lesz a március 31-i tisztújításon, mert Szanyi Tibor, az elnökség tagja szintén versenybe száll.
márc. 5
5:17
Elüldözték Kertészt (Alternatív Energia)
Megkergették az utcán, leköpték a metrón, vízbe akarták fojtani, veszélyes volt az utcára lépnie - egyebek között ezzel magyarázta Kertész Ákos, hogy menekültstátuszt kért Kanadában. A 80 éves Kossuth-díjas író ellen tavalyi írása miatt szította a hangulatot a kormány a szélsőjobbal karöltve.
márc. 5
5:18
Háborús bomba miatt tizenöt embert telepítettek ki Tótkomlóson (ATV)
Tizenöt embert kellett kitelepíteni vasárnap Tótkomlóson egy kerti munka közben talált második világháborús bomba miatt – közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel.
márc. 5
5:19
Ma kiderülhet, hányan jelentkeztek (Alternatív Energia)
Noha az oktatási államtitkárság várhatóan ma hozza nyilvánosságra a felsőoktatásba jelentkező hallgatók számát, az MSZP szerint valójában csak ősszel derül ki, mi a hatása annak, hogy a kormány 20 ezerrel csökkentette a felsőoktatási intézményekbe felvehető, államilag finanszírozott hallgatók számát.
márc. 5
5:21
Idősen, de nem öregesen (Alternatív Energia)
Március 5-én, hétfőn Budapesten tartják az Aktív idősödés és nemzedékek közti szolidaritás európai évének nyitórendezvényét. Ezen felszólal Andor László is. Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa és Hegyi Gyula újságíró ebből az alkalomból küldött egy-egy írást a Népszavának.
márc. 5
5:23
Négy kérdéses próbálkozás (Alternatív Energia)
Ma kezdődik az LMP munka világával, oktatással és a nyugdíjak biztonságával kapcsolatos népszavazási aláírásgyűjtési akciója.
márc. 5
6:03
Közkegyelemről is dönt ma a parlament (Infostart)
A fegyvertartás szabályai, valamint a tavaly decemberben demonstráló képviselőknek adható közkegyelem lesz az Országgyűlés terítékén. A tervekkel ellentétben Orbán Viktor miniszterelnök mégsem szólal fel napirend előtt.
márc. 5
6:30
„Hagy menjek haza” Így szabadult Stohl András (ATV)
Feltételesen szabadult jogerős börtönbüntetéséből Stohl András, akit súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt ítéltek el; a színész 10 hónapos büntetéséből öt hónapot letöltve, hétfő reggel negyed hatkor hagyta el a fegyintézetet.
márc. 5
6:32
Közkegyelem és fegyvertartás a parlament napirendjén (ATV)
Az Országgyűlés a mai ülésén szavazhat a fegyvertartás szabályainak lazításáról és a tavaly év végi LMP-s demonstráció után büntetőeljárás alá vontak közkegyelméről szóló javaslatokról. A határozathozatalok után a Volánbusz 2003-as reorganizációjának vizsgálata kerül terítékre több, korábban kezdett vita folytatása mellett.
márc. 5
6:48
Országos gyásznap a lengyel vonatszerencsétlenség miatt (ATV)
Országos gyásznapot hirdetett meg hétfőre és keddre Bronislaw Komorowski lengyel elnök a szombat éjjel történt vasúti szerencsétlenség után.
márc. 5
6:50
Négy kérdésről indul az LMP népszavazási aláírásgyűjtő kampánya (ATV)
Az MSZP támogatja az LMP népszavazási aláírásgyűjtési kezdeményezését: szeretné, ha az sikeres lenne. A párt szerint így végre rá lehetne kényszeríteni a kormányt arra, hogy képviselje a munkavállalók érdekeit. Összesen kétszázezer aláírás kell ahhoz, hogy kiírják a népszavazást.
márc. 5
6:52
98 százalékos feldolgozottság: Putyin fölényes győzelmet arat (ATV)
A vasárnap tartott orosz elnökválasztáson leadott szavazatok 98,47 százalékának összesítése után, a várakozásoknak megfelelően, továbbra is fölényesen vezet Vlagyimir Putyin, akinek szinte már biztosra mondható a győzelme, nem lesz második forduló.
márc. 5
7:24
Heves harcok Szíriában: a mesterlövészek mindenre lőnek, ami mozog (ATV)
Heves harcok dúlnak a szíriai Deraa városában: a fegyveres lázadók utcai ellenőrző pontokat támadtak meg, a hadsereg válaszul légvédelmi fegyverekkel lőtte a polgári lakosság házait.
márc. 5
7:26
Államcsőd ide vagy oda, a magyar ember csak Görögországba vágyik (ATV)
Hiába gyötörte meg a pénzügyi válság Görögországot, még mindig oda vágynak nyaralni a legtöbben, de mellette Bulgária és Törökország is hódít.
márc. 5
7:33
Életben maradhat a Malév két leánycége - lapszemle (Infostart)
Életben maradhat a Malév a földi kiszolgáló és a repülőgép-karbantartó leánycége - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról ír, hogy több 2006-os rendőrségi videofelvételt is eltüntethettek.
márc. 5
7:39
Szabadult a börtönből Stohl András (Metropol)
Feltételesen szabadult jogerős börtönbüntetéséből Stohl András, akit súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt ítéltek el; a színész tíz hónapos büntetéséből öt hónapot letöltve, hétfő reggel negyed hatkor hagyta el a fegyintézetet.
márc. 5
7:39
Szabadult a börtönből Stohl András (Alternatív Energia)
Feltételesen szabadult jogerős börtönbüntetéséből Stohl András, akit súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt ítéltek el; a színész tíz hónapos büntetéséből öt hónapot letöltve, hétfő reggel negyed hatkor hagyta el a fegyintézetet.
márc. 5
7:57
Részletekben fizetnék a kórházi adósságot (Metropol)
Év végéig húzná a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Orvostechnikai Szövetség kórházak felé fennálló, mintegy 15 milliárd forint lejárt követelés kifizetését - írta hétfői számában a Napi Gazdaság és a Világgazdaság.
márc. 5
8:00
„Papírdobozt olcsón” 170 ezer forint miatt kilakoltatják a családot (ATV)
Három kisgyerekkel egy hét múlva az utcára kerülhet egy család Rákospalotán, amely 170 ezer forint lakbérrel tartozik az önkormányzatnak. Hiába kért többször is részletfizetési lehetőséget, arra hivatkozva, hogy eddig csak az apa dolgozott. A család a lakbéren kívül már a közüzemi számlákat sem tudja fizetni, az áramot már kikapcsolták: 14 fok van a lakásban.
márc. 5
8:09
Szijjártó: Egy-két ügyben "újabb fázisba" léphet a kötelezettségszegési eljárás (Infostart)
A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság.
márc. 5
8:15
A főtér és a nemzet lelke (Metropol)
Szegény, mezítlábas kisfiúból lehetett az, aki. Mert Amerikában lehetett.
márc. 5
8:15
Szijjártó: "újabb fázisba" léphet a kötelezettségszegési eljárás (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság.
márc. 5
8:18
Szijjártó: újabb fázisba léptethetik a kötelezettségszegési eljárásokat (ATV)
A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság.
márc. 5
8:20
Nem változott a forint: 289 az euró (ATV)
A forint árfolyama a hét végén gyakorlatilag nem változott: hétfőn reggel röviddel hét óra után 289,36 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben, a péntek délutánival gyakorlatilag megegyező árfolyamon.
márc. 5
8:22
Felülvizsgálják Hodorkovszkij ítéletét (ATV)
Az orosz államfő utasítást adott a legfőbb ügyésznek, hogy vizsgálja meg: törvényes és megalapozott volt-e az ítélet Mihail Hodorkovszkij és további 31 személy ellen - közölte hétfőn a Kreml sajtóosztálya.
márc. 5
8:54
GKI: 200-300 milliárdos kiigazításra lesz szükség (ATV)
Továbbra is 2,9 százalék körüli államháztartási hiányt valószínűsít 2012-re a GKI Gazdaságkutató Zrt. A gazdaságkutató az MTI-hez eljuttatott előrejelzésében rámutat: ehhez többszöri, az év egészében 200-300 milliárd forintos korrekcióra lesz szükség.
márc. 5
8:56
Szobrot emeltek Schwarzeneggernek (ATV)
Szobrot állítottak Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzónak, filmszínésznek az amerikai Ohio államban, Columbus városban, ahol az ausztriai születésű egykori testépítő 1970-ben megnyerte a Mr. World versenyt.
márc. 5
8:58
2006 ősze: megsemmisített rendőri videók, még a lőszer is elfogyott (ATV)
A Balsai-jelentés elkészítésében közreműködő nyugalmazott büntetőbíró szerint a rendőrök olyan sok lőszert használtak fel 2006. október 23-án, hogy a honvédségnek kellett feltölteni a készletet, az akkortájt készült rendőrségi felvételeket a "brutális őrizetbevételekről" pedig szerinte megsemmisítették - írja a Magyar Nemzet.
márc. 5
9:12
Nyolcvannégymillió közpénzt dobtak ki az ablakon Nagykanizsán? (ATV)
Nagykanizsán tizenhárom buszmegállót szereltek fel hangos menetrenddel, melyeket a vakok és gyengénlátók egy távirányítóval tudnak működésbe hozni.
márc. 5
9:14
11 pontot dobott Hanga Ádám, győzött a Manresa (ATV)
A Manresát erősítő Hanga Ádám 11 pontot szerzett a Gran Canaria otthonában a spanyol kosárlabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.
márc. 5
9:30
Babos Tímea a legjobb magyar a női teniszezők világranglistáján (ATV)
Az elmúlt hetekben remeklő Babos Tímea változatlanul az egyéni legjobbjának számító 68. helyen áll a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, és ezzel már ő a legmagasabban jegyzett magyar játékos, mivel Arn Gréta öt helyet rontva pillanatnyilag a 70.
márc. 5
9:32
Orvosi eszközök: még mindig 15 milliárddal tartoznak a kórházak (ATV)
Az államtitkárság szeretné, hogy a beszállítók 150 napos fizetési határidőt fogadjanak el azoknál a megrendeléseknél, amelyeket nem közbeszerzési eljárásban teljesítenek.
márc. 5
9:34
Oligarchák gyötrik a kormányt (ATV)
A mezõgazdasági maffia miatt mondott le posztjáról még januárban a vidékfejlesztési államtitkár, derült ki egy minap megjelent nyílt levélbõl, melyet maga Ángyán József írt. Információink szerint annak tényleg nincs realitása, hogy alapvetõen megváltoztassák a mára kialakult birtokrendszert, ám a jövedelmezõség terén igenis tehetett volna többet is Ángyán- írja a Hetek.
márc. 5
10:06
Önálló település lenne Balatonakarattya (ATV)
Önálló településsé szeretne válni a Balatonkeneséhez tartozó Balatonakarattya; a leváláshoz szükséges első lépést megtették, az előkészítő bizottságot megalakították - tájékoztatta Balatonkenese polgármestere hétfőn az MTI-t.
márc. 5
10:15
Megújult a főváros hivatalos honlapja (Infostart)
Megújult a fővárosi önkormányzat hivatalos weboldala, a budapest.hu - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel.
márc. 5
10:24
Kolontári tragédia: jeleztek előre a műszerek, de nem tettek semmit (ATV)
A megengedett mennyiségű víz többszörösét tárolták éveken keresztül a kolontári vörösiszap-tározóban, amelyből a gát átszakadása után 2010. október 4-én 1,75 millió köbméter erősen maró lúgos víz árasztotta el a környéket, írja a Blikk a birtokába került vádirat alapján. Az ügyészség szerint ez volt a legfőbb oka annak, hogy bekövetkezett a 10 halálos áldozatot és ¬mintegy 22 milliárd forintos…
márc. 5
10:39
Emelkedett a munkanélküliség Komárom-Esztergom megyében (Alternatív Energia)
Januárban 11 százalékkal nőtt a Komárom-Esztergom megyében nyilvántartott álláskeresők száma a decemberi adatokhoz képest, a január végi 14.376 fős létszám a megye aktív népességének 9,7 százalékát teszi ki - közölte a megyei munkaügyi központ igazgatója.
márc. 5
11:00
Francia katonákat tarthatnak fogva Szíriában (ATV)
Tizenhárom francia katonát tart fogva Szíriában a reguláris hadsereg - jelentette a The Daily Star című libanoni lap. A francia külügyminisztérium közölte, nem tudja megerősíteni, hogy francia katonák lennének Szíriában.
márc. 5
11:15
A Prodigy áprilisban ismét Budapesten lép fel (Alternatív Energia)
Ismét Budapesten lép fel az elektronikus zenei színtér egyik meghatározó csapata, a The Prodigy. A brit zenekar április 28-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet - közölte a ShowTime Budapest.
márc. 5
11:18
Életben maradhat a Malév két leánycége (ATV)
Kormányzati szintről tudatták a földi kiszolgálással, valamint a repülőgép-karbantartással foglalkozó társaságok felszámolóival, hogy fontosnak tarják a két cég megmentését.
márc. 5
11:20
Romney vagy Santorum? Esetleg Gingrich? Szuperkeddre készülnek (ATV)
Meghatározó szakaszához érkezik kedden az amerikai republikánusok jelöltállító előválasztási küzdelme, amikor egyszerre tíz államban szavaznak majd arról, hogy a pártjuk nevében ki legyen a hivatalban lévő elnök kihívója.
márc. 5
11:36
“Nem lehetnek tabutémák” Mégsem megy Stuttgartba Orbán (ATV)
Elmarad Orbán Viktornak a németországi Baden-Württemberg tartományba tervezett látogatása.
márc. 5
11:54
"Orbánnal nem volt ilyen szeszélye" Merkel nem fogadta Hollande-ot (ATV)
Angela Merkel német kancellár tényleg jelezte, hogy nem kívánja fogadni Francois Hollande-ot, a francia baloldal elnökjelöltjét - mondta hétfőn Martine Aubry, a francia Szocialista Párt (PS) főtitkára az I-télé francia hírtelevízióban.
márc. 5
11:56
Jelentős számú csalás történhetett, Putyin a 22-es csapdájában (ATV)
„Valami nem stimmel” – mondta a 104. számú választási körzet fiatal megfigyelője, amikor százával érkeztek lökdösődő fiatalok az urnákhoz. Az engedélyezett ellenzéki tüntetések és a gyenge gazdaság miatt egyébként jelentősen csökkenhet Putyin hatalma.
márc. 5
12:03
Orbán Viktor részt vesz a VMSZ kampányában (Infostart)
A tavaszi szerbiai választás volt a fő témája Orbán Viktor miniszterelnök és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Pásztor István hétfői budapesti megbeszélésének - közölte a kormányfő szóvivője az MTI-vel. Szijjártó Péter közleményében jelezte, Orbán Viktor személyesen is részt vesz majd a VMSZ kampányában.
márc. 5
12:12
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
márc. 5
12:21
A költségvetési bizottság támogatta a bérkompenzációhoz szükséges módosító javaslatokat (Infostart)
Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága hétfői ülésén támogatta a bérkompenzációhoz szükséges módosító javaslatokat és ezzel összefüggésben az idei költségvetési törvény 21 milliárd forinttal való módosítását.
márc. 5
12:27
Hónapokig altathatja Orbán a frakciótagokat (Alternatív Energia)
Újra egyértelművé tette Orbán Viktor a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak adott interjújában, hogy a középosztályt szánja a társadalom meghatározó rétegének.
márc. 5
12:39
Nőnek és csökkennek is az üzemanyagárak (Infostart)
Öt forinttal emelkedik a benzin, viszont négy forinttal csökken a gázolaj literenkénti ára szerdától a hazai töltőállomásokon - így értesült a holtankoljak.hu piaci forrásokból.

Keresés