Újabb benzináremelésre kerülhet sor szerdától a kutakon, ami egyben újabb történelmi csúcsot is jelenthet – véli a portfolio.hu. A portál szerint az utóbbi napok piaci folyamatai alapján a benzin esetében akár literenként 5 forint körüli áremelés is elképzelhető, a gázolaj ára viszont akár 2 forinttal csökkenhet.
Az egészségügyi nővérek béremelése kapcsán előállt helyzet miatt a költségvetés megnyitásáról is egyeztetni akar a pénzügyi tárcával a leendő szlovák egészségügy miniszter.
Európai, mindenekelőtt németországi vállalatok is felkerültek a nagy kínai cégek bevásárló listájára. Egyre másra jönnek a vételi ajánlatok a német cégekre, bár egyelőre még nincs közöttük a német tőzsdeindex-kosárban (DAX) szereplő konszern, de az áttörés csak idő kérdése.
Körtvélyessy László, a megújult cafeteria-rendszerért felelős miniszteri biztos abban bízik, hogy gyorsan eljöhet az idő, amikor már a legeldugottabb kisvendéglőben is lehet SZÉP kártyával fizetni.
Nehezedik az áfa-csalók helyzete a gabonapiacon. Júliustól a mezőgazdaság egyes szegmenseiben is bevezethetik a fordított áfát, amelynek értelmében a végfelhasználó fizeti az általános forgalmi adót . Ezzel a megoldással értelmetlenné válhatnak a gabonát csak papíron utaztató áfa-csalások, amelyek önmagukban évente több milliárd forintos bevételkiesést okoznak a költségvetésnek, hiszen a…
Schmitt Pál bokros teendői, vagy teendői megszünése miatt tovább csúszhat a bérkompenzációs rendszer, melynek célja az egykulcsos személyi jövedelemadó hibáinak korrigálása. A munkaadók vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, hogy bért tudjanak emelni a fizetéscsökkenés ellensúlyozására. Addig azonban nem lehet kiírni a pályázatot, amíg az Országgyűlés által hétfőn elfogadott törvény nem…
Bírság megfizetése ellenében Spanyolországban tisztára lehet mosni az eltitkolt pénzeket. A kormány a pótköltségvetés ismertetésekor jelentette be, hogy az adócsalók az eltitkolt összeg 10 százalékának, illetve a külföldön tartott vagyonok 8 százalékának megfizetésével részesülhetnek amnesztiában.
Az év elején különösen sokan fektették vásároltak valamilyen devizát vagy még rosszabb esetben valutát. Most ezeket visszaváltva azt vehetik észre, hogy sokkal kevesebbet ér, mint januárban. Ez nagyrészt az árfolyamkülönbség miatt van így, hiszen közben 25 forintot erősödött a forint az Euróhoz képest, ami máris 8 százalékos veszteséget jelent. De ott van még az elveszített hozam és az átváltás…
A SZÉP-kártya 0,2 százalékkal növeli a GDP-t, és azért jó, mert nem lehet vele elkerülni az adózást - olvasható Körtélyessy László Világgazdaságnak adott interjújában.
Az év első két hónapjában kezdődött folyamatok jellemezték márciusban is a magyar kötvénypiacot, hiszen minden aukciónk sikeres volt, legalább a kitűzött mennyiséget sikerült eladni, de sok esetben túl is teljesítettük a célt. Ennek azonban nagyon komoly ára volt, hiszen jelentősen emelkedtek a hozamok: a rövidebb futamidőkön 20-30, míg a hosszabbakon 50-60 bázisponttal kellett többet kínálnunk a…
Nemzetközi színtéren erősítheti Magyarország negatív megítélését a köztársasági elnök hivatalban maradása, a kormánypárt pedig új konfliktusokkal nézhet szembe a közeljövőben − vélik politikai ... ...
A következő napok sok izgalmat tartogatnak számunkra. Az Egyesült Államokban napvilágot látnak a márciusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok, kamatmeghatározó ülést tart az Európai...
Ma már kevesen vannak, akik ne ismernék az amerikai Nasdaq-on is jegyzett LogMeIn nevét, hiszen a Magyarországról induló cég egyszerű megoldást adott arra kérdésre, hogy miként lehet könnyedén elérni...
Idehaza és globálisan is pénteken érkezik a legfontosabb nagyheti adat: a KSH az ipari termelés előzetes februári adatait teszi közzé, a washingtoni munkaügyi minisztérium pedig a márciusi nonfarm payrollt. Az alapkamatról döntenek Frankfurtban, Londonban, Varsóban és Sydney-ben, emellett számlálatlan beszerzési menedzser indexre figyelhetünk.
Ma már kevesen vannak, akik ne ismernék az amerikai Nasdaq-on is jegyzett LogMeIn nevét, hiszen a Magyarországról induló cég egyszerű megoldást adott arra kérdésre, hogy miként lehet könnyedén elérni egy mobil eszközről egy távoli gépet. Azt azonban kevesen tudják, hogy a cég felvirágoztatásában a forradalmi ötlet mellett egy jól összeszokott fejlesztői csapatra és egy olyan vezetőre is szükség…
Irak márciusi olajexportja napi 2,317 millió hordó volt, 2003 óta a legmagasabb a februári napi 2,014 millió hordót követően - az ország állami olajértékesítő szervezetnének (SOMO) bejelentése szerint.
Három százalékos kamattámogatás járhat az árfolyamgátat igénybe vevő közszolgáknak. Ehhez azonban számos feltételnek kell még teljesülnie. A Napi Gazdaság hétfői számának cikkeHétfőtől elvben a közszolgák ... ...
Újabb bank ment csődbe a múlt héten az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma ezzel 16-ra emelkedett. Előbb-utóbb kitisztul a piac: 2007 vége óta már több mint 400 amerikai pénzintézet húzta le a rolót.
Három százalékos kamattámogatás járhat az árfolyamgátat igénybe vevő közszolgáknak. Ehhez azonban számos feltételnek kell még teljesülnie. A Napi Gazdaság hétfői számának cikkeHétfőtől elvben a közszolgák ... ...
Kevesebb pénzből gazdálkodhat az idén a Miskolci Egyetem: 53 alkalmazottját kénytelen elbocsátani. A karok összefogásának köszönhetően azonban többek munkahelye megmaradhat.
Egy felsőfokú végzettséget megszerző szakembernek rendelkeznie kell a hazai középfokú vizsgákon elvárt nyelvtudással - számolt be a felsőoktatás és a munkaerőpiac résztvevői között kialakult konszenzusról Rozgonyi Zoltán nyelvoktatási szakember.
Csalódást okozott Japánban a Bank of Japan negyedévente készített üzleti bizalmi indexe, a legnagyobb feldolgozóipari vállalatok körében készített tankan hangulatindex értéke nem változott márciusban a decemberben mért -4 ponthoz képest, holott a várakozások -1 pontra történő javulásra számítottak.
Csökkentheti az alkalmazott stressz-szintjét, növelheti a munkahelyi morált, ha a dolgozó beviszi a kutyáját a munkahelyre - derült ki egy amerikai tanulmányból.
Többnyire emelkedést mutatnak az ázsiai részvénypiacok a második negyedév első kereskedési napján, Japánban a tankan index miatt gyengülő jen hajtja felfelé a részvényindex értékét, ugyanakkor Hong Kong-ban a ingatlanszektorban tevékenykedő vállalatok miatt csökkenést mutat a Hang Seng index.
Az egészségügyi nővérek béremelése kapcsán előállt helyzet miatt a költségvetés megnyitásáról is egyeztetni akar a pénzügyi tárcával a leendő szlovák egészségügy miniszter.
Hosszú évek után véget ért polgárháború emlékét nyomokban még őrzi Sri Lanka, a gazdaságpolitika már a fejlesztésekre koncentrál. A cél tíz éven belül megduplázni a nemzeti jövedelmet. Sri Lanka akkor ... ...
A SZÉP-kártya miniszteri biztosa szerint az instrumentum 0,2 százalékkal növeli a GDP-t. A SZÉP kártya csak az idén több mint 20 milliárd forintos pótlólagos forgalmat generál a turizmusban és a vendéglátásban ... ...
Körtvélyessy László szerint a SZÉP Kártya csak az idén több mint 20 milliárd forintos pótlólagos forgalmat generál a turizmusban és a vendéglátásban egyaránt, és nem lehet vele kikerülni az adózást. Bár az elfogadóhelyek száma egyelőre meg sem közelíti a korábbi cafeteria-rendszerét, a kártya kibocsátásáért felelős miniszteri biztos szerint eljön az idő, amikor egy világvégi kisvendéglőben is…
Javuló nemzetközi befektetői hangulatban erősödött hétfő reggelre a forint a térségbeli devizákkal együtt. Az eurót reggel hét óra után 294,49 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a péntek délutáni 295,27 forintos árfolyammal szemben.