Az első negyedévben a szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 1,2%-kal csökkent - derül ki a ma megjelent részletes GDP-adatokból. Az általunk...
A szerdai nagy amerikai részvénypiaci rali, a javuló kockázati étvágy ma több külföldi tényező miatt fokozódott, ami sokat segített abban, hogy a forint az euróval szemben 2%-os szárnyalást mutasson ma egészen 293-ig. A befektetõk bizakodnak a magyar EU/IMF-megállapodás létrejöttében és az sem kelt aggodalmakat, hogy arra még legalább több hónapot kell várni. A forint szárnyalásával…
Hét hónapja a legnagyobb emelkedést könyvelhettek el ma reggel Prada részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette negyedéves gyorsjelentését, melyben profitja megduplázódásáról számolt be. A...
Áprilisban 396 millió euró volt a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma az előzetes adatok alapján, ez 6,7 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Forintban 6,4 százalékos emelkedés volt, de ez a forintgyengülésnek köszönhető. Januártól áprilisig euróban 16,1, forintban 8,4 százalékkal csökkent a külkereskedelmi egyenleg.
Miután az arany árfolyama még 6%-os mínusszal zárta a májust, máris egy heves startot produkált június első napjaiban. Az arany ellendrukkerei ebben legfeljebb csak rövidtávú fellángolást látnak. Ők úgy vélik, hogy a nemesfém már túl van a zeniten, és hanyatlásnak indult. A velük szemben álló aranypártiak viszont máris újabb diadalmas csúcstámadásban bíznak. Ehhez szerintük az egyre növekvő…
Mint ismeretes az E-Star lengyel leányvállalata a napokban 36 millió zlotys (8,2 millió eurós) hitelre szóló kötelező finanszírozási ajánlatot kapott a lengyel BZ WBK-tól. Ha lehetővé válik a hitel...
Magyarország GDP-je az első negyedévben 0,7%-kal csökkent éves alapon. A nemzetgazdasági ágak nagyjából felének a teljesítménye stagnált. Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág bruttó hozzáadott értéke 3%-kal nőtt, míg az építőiparé jelentősen visszaesett. Az ipari bővülés megtorpant, mind az export, mint az import növekedési üteme csökkent. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a…
Újabb és újabb kiválasztási eszközök tűnnek fel és válnak népszerűvé a HR-piacon. Mostanában egyre többet hallani a mentális intelligenciáról (MQ), amelyet mérni is lehet. Az MQ-teszt a cselekvőképességet, a jelölt helyzetelemző gondolkodási mintáját mutatja meg, ami jó kiegészítő információ lehet a HR-esnek. Kérdés, mennyire érdekli a cégeket a jelöltek, munkatársak lelki alkata.
Megint esik az olaj ára, ennek hátterében az erősödő dollár valamint az áll, hogy Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke csütörtökön eloszlatta azokat a reményeket, hogy a bank további intézkedésekkel élénkítené a gazdaságot.
Igazságtalan és aránytalan a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó, a pluszadókat pedig az emiatt kieső 540 milliárd forint pótlására vetették ki - mondta Borsik János. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke kiemelte: az egykulcsos adó hatására nem keletkeznek munkahelyek.
A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok alapján Németország exportja áprilisban 1,7 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal.
Júliustól új struktúrában működik az egészségügy. Az új szerkezet életbe lépése a rendeltetést váltó intézmények esetében jelent majd alapvető változásokat; ezekben profilok, osztályok szűnnek meg, illetve alakulnak át, kórházakat azonban nem zárnak be.
Az első negyedévben a szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 1,2%-kal csökkent - derül ki a ma megjelent részletes GDP-adatokból. Az általunk...
A tegnap kora délutánig tartó nagy nemzetközi befektetõi hangulatjavulást megtörték az amerikai jegybankelnök tegnap délutáni szavai, a Fitch felõli három fokozatú spanyol leminõsítés pedig alaposan el is rontotta a befektetõi kedvet. Ma hajnalban már az esésé volt a fõszerep Ázsiában, mindez pedig oda vezetett, hogy a forint is érdemben gyengült a tegnapi nagy szárnyalás…
Komoly forinterősödést tapasztalhattunk a tegnapi nap folyamán. Mindez a kínai alapkamatcsökkentésnek, a várakozásoknál jobb spanyol és francia aukcióknak és Merkel kancellár válságkezelési...
A rossz hangulat miatt csökkent a befektetési étvágy, a közép-európai magántőke-hangulatindex a tavaly áprilisi 153 pontról októberre 70 pontra esett, s azóta is csekély a javulás. A közép-európai régió többé nem létezik, az egyik része Észak-Kelet-Európa, amelynek legalsó országa Szlovákia, a másik Dél-Kelet-Európa, amely Magyarországtól Macedóniáig tart – mondták el egy konferencián.
Az Európai Bizottság nyomást gyakorol Görögországra, hogy építse le egyes bankjait, köztük akár az ötödik legnagyobbat, az ATEbankot is - írja a Reuters. Spanyolország és Portugália egyes bankjaira...
Egy friss elemzés szerint a tavalyi évhez hasonlóan májusban növekedett az ingatlanpiaci tranzakciók száma az előző évhez képest. Idén a többlet kb. 10%-os, amellyel a magas márciusi szintet sikerült ismét megütni.
A tavalyi évhez hasonlóan magasabb értéken zárt a májusi hónap a lakástranzakciók tekintetében az áprilisnál. Idén a többlet mintegy 10%-os, amellyel a márciusi szintet sikerült ismét elérni. Az idei...
Növekedésnek indult az osztrák gazdaság az első negyedévben, a bruttó hazai termék 0,3 százalékkal bővült az előző három hónaphoz képest - tette közzé a Wifo gazdaságkutató intézet. A növekedés motorja a kereskedelem és a szolgáltatási szektor volt.
Két név nélküli EU-forrás, köztük egy német, arról tájékoztatta a Reuters-t, hogy Spanyolország ezen a hétvégén mentőcsomagot kérhet bankjai számára. Ezzel összefüggésben a hírügynökség arról is...
A tegnap kora délutánig tartó nagy nemzetközi befektetõi hangulatjavulást megtörték az amerikai jegybankelnök tegnap délutáni szavai, a Fitch felõli három fokozatú spanyol lemin&otilde...
A magyar gazdaság az átmenet állapotát éli, de jövőre már erős növekedést fog mutatni - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a CNN-nek nyilatkozva.
Előzetes adatok szerint áprilisban az export 3,9, az import 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, így 29 millióval euróval kisebb, 396 millió eurós exporttöbblet alakult ki - jelentette pénteken a KSH.
Két név nélküli EU-forrás, köztük egy német, arról tájékoztatta a Reuters-t, hogy Spanyolország ezen a hétvégén mentőcsomagot kérhet bankjai számára. Ezzel összefüggésben a hírügynökség arról is...
A jegybank vezetői szerint ki kellene szélesíteni a jelzáloghitelesek helyzetét segítő eszközök körét. Számításaink szerint 250-400 ezer adósnak, vagyis az érintettek 25-50 százalékának nem segítenek az eddig alkalmazott módszerek....
A japán gazdaság 4,7 százalékkal nőtt az idei első negyedévben éves összevetésben és 1,2 százalékkal az előző három hónaphoz képest - jelentette be a végleges adatokat pénteken a tokiói kormány.
A tegnapi spanyol leminősítés, valamint a Fed elnök, Ben Bernanke némileg csalódást keltő szavainak hatására jelentősebb eladói hullám bontakozott ki ma az európai tőzsdéken, a főbb indexek 1-2%-os...
A kormány tartalékai és egy esetleges megfelelő összegű IMF-hitelmegállapodás az elkövetkező évekre elegendő hátteret adhatnak ahhoz, hogy a felmerülő finanszírozási igényeket biztonsággal teljesítse Magyarország. Ha nem lesz megállapodás a nemzetközi szervezetekkel, akkor olyan megoldásokra kényszerülhetünk, amit nem díjaznának a piacok.
Két név nélküli EU-forrás, köztük egy német, arról tájékoztatta a Reuters-t, hogy Spanyolország ezen a hétvégén mentőcsomagot kérhet bankjai számára. Ezzel összefüggésben a hírügynökség arról is...
A tegnap kora délutánig tartó nagy nemzetközi befektetõi hangulatjavulást megtörték az amerikai jegybankelnök tegnap délutáni szavai, a Fitch felõli három fokozatú spanyol lemin&otilde...
A spanyol kormány szombaton pénzügyi támogatást kér az euróövezeti válságkezelő alaptól bajbajutott bankjai számára - mondták pénteken délelőtt a Reuters hírügynökségnek uniós források. A spanyol krományszóvivő cáfolta az értesülést.
A minimálbérnél kevesebb összegért lehet majd alkalmazni a szakképzetlen pályakezdőket. Pályakezdő diplomás minimálbér azonban biztosan nem lesz - jelentette ki Czomba Sándor államtitkár a Duna TV-ben.
Érdekesen telt a tegnap délután, hiszen mindenki nagy érdeklődéssel várta Ben Bernanke FED elnök beszédét. Bár sokan valamiféle kulcsszóra vártak, de nem hangzott el továbbra sem tisztán a monetáris expanzió lehetősége. Így az Európa-bajnokság első napján ugyan a bikák öngóljával, de vezetnek a medvék. További negatív tényező, hogy Spanyolországot újabb leminősítés érte, ezúttal a Fitch ratings…
A Foxconn csengdui gyárának munkásszállóján kitört konfliktusban ezer munkavállaló vett részt. A rendőrségnek sikerült felszámolnia a zavargásokat - jelenti a Világgazdaság.
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin és a gázolaj esetében is kb. 5 forint árcsökkentést indokolnak 11-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 426 forint, a gázolajé pedig 428 forint lehet június 13-án, szerdán.
A nyaralás szervezésekor kevesen gondolnak bele, milyen magas költséggel járhat akár csak egy kisebb ambuláns orvosi ellátás egy távoli országban, nem is beszélve a kórházi ápolás magas napidíjáról. Vajon mik a leggyakoribb tévhitek az utazásbiztosítás kapcsán?
Informatikai ellenőrzés alá veti a Céginformációs Szolgálat a közzétett számviteli beszámolókat, de korántsem az érdemi hibákat keresik, hanem visszalökik azokat, amelyeken rossz irányítószámot tüntettek fel az adózók - hívta fel a Pénzcentrum.hu figyelmét Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének elnöke....
Felerősödött a piacokon a tegnap estefelé kezdődő lejtmenet. Erős mínuszban a tőzsdék, jelentősen gyengült az euró. Az erősödő dollár és az ismét romló kilátások lerántották a kőolaj árát az elmúlt napok erősödése után. Gyengén indult a kereskedés New Yorkban is.
Miután a magyar gazdaságot jelentős mértékben az export, azon belül is főleg a Németországba irányuló kivitel húzza, rossz jel, hogy Németországban a várnál sokkal jobban visszaesett az export áprilisban. A süllyedés 1,7 százalék, miközben az elemzők 1,0 százalékkal számoltak. Főleg az európai recesszió a ludas, de Kínát és Indiát is sűrűn emlegetik.
A Világgazdaság az adóhatóság szankcionálás alapelveiről kiadott tájékoztatója alapján azt írja, hogy az adóbevallás elmulasztása és az adócsalás is súlyos büntetéseket von maga után.
Egy hónappal a szocialista Francois Hollande elnökválasztási győzelme után Franciaországban június 10-én rendezik meg a nemzetgyűlési választások első, 17-én pedig a második fordulóját.
9 milliárd euró tartaléka van a kormánynak, ami valószínű elegendő is lenne egy három éves, 15 milliárdos IMF támogatással. A kötelezettség 20 milliárd.
A június 17-ei görög választások után nem sokkal kiderülhet, az eurózónából való kilépést választják-e a hellének. Bár a végkifejletet jelenleg bizonytalansági tényezők tömkelege övezi, érdemes...
Magyarországon az egyes élelmiszertermékekkel kapcsolatos adócsalás mérete eléri az egymilliárd eurót - írja a Reuters hírügynökség a Bunge amerikai cég számításaira hivatkozva.
A spanyol kormány még ezen a hétvégén pénzügyi segítséget érhet az EFSF európai uniós mentőalapból bankjainak megsegítésére, a bejelentést szombat délutánra várják. A szükséges összegről megoszlanak a vélemények, de spanyol bankrendszer rendbetételéhez összesen 90 milliárd kellene. A kormány cáfol, de nem is zárja ki teljesen egyértelműen.
A görög GDP idén az első negyedévben a korábban becsültnél nagyobb mértékben, 6,5 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest, ez immár a hetedik egymást követő negyedév, amikor a mutató csökkent. A görög statisztikai hivatal adatai szerint tavaly az utolsó negyedévben a gazdaság 7,5 százalékkal, 2011 első negyedévében 8 százalékkal zsugorodott.
Vannak eszközök arra, hogy megakadályozzák, hogy a munkáltatók az olcsóbb, pályakezdő minimálbéres munkaerő miatt kirúgjanak dolgozókat, egy lehetőség például, hogy a munkáltatók csak rögzített...
Több Extra áruházat is átadott az elmúlt hetekben a Tesco Magyarországon. Az áruházlánc gyors egymásutánban, Miskolcon és Szolnokon átalakított, Debrecenben pedig új üzlettel várja a vevőket. Szakértők szerint a megújulás kulcskérdés lehet egy áruház forgalmát tekintve - különösen plázastop idején....