2012. június 8. péntek

jún. 8
4:55
Vagyonokat tapsol el havi szinten a színésznő szépítkezésre (ATV)
A külső megjelenésére mindig is sokat adó filmsztár állítólag minden hónapban közel kétmillió forintnak megfelelő összegből szépítkezik.
jún. 8
5:21
Újra veszélyben a pótlék (Alternatív Energia)
Előfordulhat, hogy a gyermek 16 éves kora után a nyári szünetre nem jár majd családi pótlék. Ha ezt mégsem tervezik, nyugtassa meg a kormány a szülőket - ezt kérte a szocialista Bangóné Borbély Ildikó, miután kiderült, a kormány megszüntetné a családi pótlék visszamenőleges folyósítását azok után, akik 50 óránál többet hiányoztak az iskolából, vagy 16 éves koruk után abbahagyták a tanulást, de…
jún. 8
5:23
Hárítja a felelősséget az államfői hivatal (Alternatív Energia)
Elhárította a felelősséget a Schmitt Pál volt államfő vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozatala miatti mulasztásos jogsértésért a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH). Mint arról beszámoltunk, a plágiumbotránya miatt április 2-án lemondott Schmitt április 12-én elkészítette ugyan záró vagyonnyilatkozatát, ám azt csak e hét hétfőn tették közzé az aznap újraindult KEH-honlapon.
jún. 8
5:25
Biztosi segítséget kért a szocialista pártelnök (Alternatív Energia)
A médiatörvény módosításának ügyében az alapvető jogok országgyűlési biztosához fordult Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke arra kérte Szabó Mátét, "indítványozási jogával élve érje el", hogy az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll keretében döntsön a nemrég elfogadott jogszabály alkotmányosságáról.
jún. 8
5:27
Menekültstátust kért Izsák-Bács Jeremiás (Alternatív Energia)
Egy közép-amerikai országban kért menekültstátuszt a korábban Strasbourgban éhségsztrájkoló Izsák-Bács Jeremiás, miután zsidó származása miatt korábban bántalmazták, karját megszúrták, az éhségsztrájk után pedig életveszélyesen megfenyegették Magyarországon. Az erdélyi származású Izsák-Bács, a Magyarországi Anabaptista Misszió, Magyar Keresztény Mennonita Egyház vezető lelkésze tavaly november…
jún. 8
5:29
Az ügyész fogházat, a védők felmentést kértek (Alternatív Energia)
Felmentést kértek a vádlottak ügyvédei a tavalyi, három halálos áldozatot követelő West Balkán-tragédia büntetőperében tegnap elhangzott védőbeszédeikben. Az ügyész viszont letöltendő fogházbüntetés kiszabását kérte mind a négy vádlottra, a bűncselekmény minősített esetére tekintettel.
jún. 8
5:30
Vádat emeltek egy brutális gyilkosság gyanúsítottja ellen Kecskeméten (ATV)
Vádat emeltek előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt egy kerekegyházi férfi ellen, aki a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint tavaly szeptemberben megfojtotta, majd megpróbálta feldarabolni élettársát.
jún. 8
5:31
Dolgozik a Mal az iszaptárolók lefedésén (Alternatív Energia)
Rövidesen megszűnik a vörösiszap-kiporzás Kolontáron és a környező településeken a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint a Veszprémi Bányakapitányság határozott fellépésének köszönhetően - közölte tegnap a VM.
jún. 8
5:32
„Az emberek félnek” Nagy bajban vannak Orbánék (ATV)
Magyarország a rendszerváltás óta nem volt ilyen nehéz helyzetben: az emberek félnek, a demokratikus normák sérülnek, a gazdaság rossz úton halad és Magyarország az Európai Unió szégyenpadján ül – így értékelték liberális és konzervatív gondolkodók az Orbán kormány két évét a Szabadságért Alapítvány rendezvényén.
jún. 8
5:33
Teljes magzati genomot rekonstruáltak (Alternatív Energia)
Egy magzat teljes genomját rekonstruálták amerikai kutatók anyja vérmintájából és apja nyálmintájából. Az eredményről beszámoló tanulmányt a Science Translational Medicine című szakfolyóiratban ismertették.
jún. 8
5:35
Pintér hisz a tízmilliárdos, primitív "vérdíjban"? (Alternatív Energia)
A világ egyetlen hatósága sem hozza nyilvános-ságra, sőt, akár a tényekkel szemben is tagadja, ha munkatársait alvilági fenyegetés, zsarolás éri - nyilatkozta lapunknak egy nemzetközi bűnözéssel foglalkozó volt rendőr. Szerinte a Pintér Sándor irányította Belügyminisztérium elveszítette önkontrollját, és a nyilvánosság előtt is nevetségessé tette a "korrupciós ügy" nyomozását azzal, hogy komolyan…
jún. 8
5:37
Mesterházy utolérte Orbánt (Alternatív Energia)
Jócskán szűkült az olló a Fidesz és a második helyét stabilan tartó MSZP között - derül ki a Mediánnak a HVG-ben megjelent kutatásából. A felmérés szerint a kormánypárt 2010-ben mért előnyből mára mindössze 6 százaléknyi maradt a teljes népesség körében.
jún. 8
5:39
Már az idén bajba kerülhet a BKV (Alternatív Energia)
A BKV finanszírozási gondjai nem 2013-ban, az állami támogatások csökkenésével jelentkeznek majd, hanem jóval korábban, már az idén, miközben az állam nem tehetné meg, hogy kivonul a cég finanszírozásából, bizonytalan jogi és pénzügyi kereteket hagyva maga után - mondta lapunknak Tüttő Kata, az MSZP fővárosi frakcióvezető-helyettese.
jún. 8
5:41
Pokorni még nem békélt meg Hoffmann-nal (Alternatív Energia)
Nem örülök a történteknek, de szerintem nem rám nézve kellemetlen - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke és oktatáspolitikusa a 168 Órának azzal kapcsolatban, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tavaly etikai - azaz pártfegyelmi - eljárást kezdeményezett ellene a Fideszben.
jún. 8
6:42
40 milliárd ragadt benn: "Fröccs mellett" döntöttek hitelekről? (ATV)
A felháborodott és meglepődött betétesek között tartja magát a meggyőződés, hogy a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet „bebukásában” közrejátszott, hogy bizonyos vállalkozók annak ellenére kaptak hiteleket, hogy arra nem volt megfelelő fedezetük. A helyzetet jól ismerő forrásunk szerint azonban a történet nem ilyen egyszerű.
jún. 8
6:44
Szíria: az ENSZ szankciókat akar, a megfigyelőket drónokkal lövik (ATV)
Kofi Annan különmegbízott először jelentette ki nyilvánosan, hogy Damaszkusz nem hajlandó végrehajtani a hatpontos béketervet. A volt ENSZ-főtitkár felszólította Oroszországot és Kínát, hogy ne akadályozzák a konfliktus megoldását.
jún. 8
6:46
Matolcsy: a válságnak vége, a magyar tündérmese sikeres lesz (ATV)
Az előzetes adattal egyező GDP számot publikált a KSH a ma reggeli részletes adatokat tartalmazó közleményében. A magyar gazdaság 2012 első negyedévében – elsősorban a negatív külpiaci folyamatok következtében 0,7%-kal zsugorodott (a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint -1,4 százalék lett az adat). Közben Matolcsy György a CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy ez az év „kicsit…
jún. 8
7:00
Rácz: Gyorsan érezhető lesz a betegellátás színvonalának javulása (Infostart)
Júliustól új struktúrában működik az egészségügy; hamarosan minden intézményt határozatban is tájékoztatnak a rá vonatkozó kapacitási, progresszivitási szintekről, és ez alapján megkötik az új finanszírozási szerződéseket - mondta a Magyar Kórházszövetség elnöke. Rácz Jenő közölte, hogy az új struktúra életbe lépése a funkcióváltó kórházak esetében jelent majd alapvető változásokat, ezekben…
jún. 8
7:00
Kövér köszönetet mondott, a román kormányfő szerint gyújtogatni érkezett (ATV)
A magyar Országgyűlés elnöke háromnapos romániai látogatásából levonta, van remény, hogy a kampány után a magyar-román kapcsolatok visszatérnek a kormányváltás előtti mederbe. Victor Ponta szerint Kövér nem szívesen látott vendég Romániában.
jún. 8
7:02
Átcsoportosíthatják a részösztöndíjas helyeket állami ösztöndíjassá (ATV)
Pár ezer fiatalnak lehetősége nyílik arra, hogy a szűkített keret ellenére is bejusson az állami képzésekre - írja a pénteki Népszabadság.
jún. 8
7:04
Áder János meglátogatta Schweitzer Józsefet (ATV)
A gyűlölet nem ma keletkezett – ezt mondta a Népszabadságnak Schweitzer József nyugalmazott főrabbi, aki megerősítette a lapnak, hogy Áder János köztársasági elnök ellátogatott hozzá.
jún. 8
7:06
Ha elmebeteg, ha nem, Breivik mindenképpen börtönben marad (ATV)
A norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik akkor is börtönben marad, ha elmebetegnek nyilvánítják. Erről nyilatkozott csütörtökön az ország egészségügyiminiszter-helyettese.
jún. 8
7:08
Gyengült a forint: 295 az euró (ATV)
A forint gyengült az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest pénteken kora reggelre a csütörtök esti jegyzésekhez viszonyítva.
jún. 8
7:27
Korrupt rendőrök: halálesetet is vizsgálnak (Metropol)
Emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a Hajógyári-szigetről tavaly eltűnt fiatalember ügyében. Erre a múlt héten kirobbant rendőri korrupciós ügy világított rá - mondta az ORFK szóvivője a Magyar Nemzetnek.
jún. 8
7:29
Schweitzer: a gyűlölet nem ma keletkezett (Metropol)
„Van olyan rossz dolog is, amiben semmi jó nincs, de ebben tényleg sok a jó.”
jún. 8
7:36
Blikk: törvénytelenül vesz fel havi 300 ezret a gazdasági tárca államtitkára (ATV)
A lap végigtanulmányozta a jogszabályokat, és arra a következtetésre jutott: Pleschinger hét hónapja törvénytelenül ül az Országos Betétbiztosítási Alap igazgatóságában, s vesz fel jelenleg havi 300 ezer forintot.
jún. 8
7:38
Föld-ügy: „egy hiteltelenné vált miniszter magyarázkodik” (ATV)
Az Ángyán-jelentés valótlanságokat tartalmaz és a földbérlet-pályázatokon a helyi gazdák nyernek- jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor azt mondta: az új földtörvénnyel megvédik a magyar földet. Az LMP szerint egy hiteltelenné vált miniszter magyarázkodik, miközben többször kiderült, hogy Fidesz-közeli, sokszor nem helyben lakó nyertek a pályázatokon. Szabó Rebeka szerint a…
jún. 8
7:45
120 év után megszűnt a vízállásjelentés (Metropol)
Végnapjait éli a Vituki Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutatóintézet, amely a vízjelző szolgálatot működtette.
jún. 8
7:45
Naperőművet alakítottak ki a Szegedi Fegyház és Börtönben (Alternatív Energia)
A nyár elejétől naperőmű termeli az éves villamosenergia-fogyasztás 7 százalékát a Szegedi Fegyház és Börtönben, a beruházást uniós támogatással valósították meg - tájékoztatta Bozó Bea, az intézmény sajtóreferense az MTI-t.
jún. 8
7:47
Halálos baleset Mosonmagyaróvárnál- egy taxis és utasa halt meg (Alternatív Energia)
Egy 24 éves helyi taxisofőr és 36 éves pápai utasa halt meg a péntekre virradó éjjel Mosonmagyaróvár határában történt közlekedési balesetben - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
jún. 8
7:49
Káoszt lát Darák a jogrendszerben (Alternatív Energia)
Teljes káosz mutatkozik a jogrendszerben, ezért a Kúria elnöke azt javasolta, hogy a költségvetési és az európai uniós támogatások odaítélésével kapcsolatos szerződések jogvitáit helyezzék át a jövő januártól működő közigazgatási bíróságokra.
jún. 8
7:54
Pár ezren bejuthatnak állami képzésekre - lapszemle (Infostart)
Pár ezer fiatalnak lehetősége nyílik arra, hogy bejusson az állami képzésekre - írja Népszabadság. Emberölés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a Hajógyári-szigetről tavaly eltűnt fiatalember ügyében - számol be a Magyar Nemzet.
jún. 8
7:54
Boross Péter vezetheti a Nemzeti Emlékezet Bizottságát (ATV)
Boross Péter volt miniszterelnök vezetheti a Nemzeti Emlékezet Bizottságát – tudta meg a Magyar Hírlap.
jún. 8
7:56
Rendőri korrupció: emberölés gyanúja miatt is nyomoznak (ATV)
Emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a Hajógyári-szigetről tavaly eltűnt fiatalember ügyében. Erre a múlt héten kirobbant rendőri korrupciós ügy világított rá - mondta az ORFK szóvivője a Magyar Nemzetnek.
jún. 8
8:03
Naperőmű a Szegedi Fegyház és Börtönben (Metropol)
A nyár elejétől naperőmű termeli az éves villamosenergia-fogyasztás 7 százalékát a Szegedi Fegyház és Börtönben, a beruházást uniós támogatással valósították meg — tájékoztatott Bozó Bea, az intézmény sajtóreferense.
jún. 8
8:03
Népszerűbbek a rádiók a tévécsatornáknál (Alternatív Energia)
A Neo FM-et hallgatják a leghosszabb ideig, 4,2 óráig, a Class FM-et pedig 2,6 órán át hallgatják átlagosan - derült ki az Ipsos/GFK rádiós közönségmérés legfrissebb adataiból.
jún. 8
8:05
Egyesítik a kormányzati kommunikációt (Metropol)
Giró-Szász András kormányszóvivő felügyelete alá kerül a jövőben a miniszterelnöki sajtó és a kabinettel kapcsolatos nemzetközi kommunikáció is.
jún. 8
8:21
Júliustól új struktúra az egészségügyben (Metropol)
A funkcióváltó kórházakban feladatok, osztályok szűnnek meg vagy alakulnak át.
jún. 8
8:30
Répássy: A jogos védelem nem jelenti azt, hogy mindent szabad (Infostart)
Csak akkor fajulhatnának erőszakossá a betöréses lopások a jogos védelem intézményének tágításával, ha a kormány liberalizálná a fegyvertartás szabályait, erről azonban szó sincs - mondta Répássy Róbert. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy uniós együttműködésre van szükség az illegális internetes letöltések elleni…
jún. 8
8:30
Mellár: sokkal rosszabb gazdasági helyzet várható (ATV)
Nem vár javulást Mellár Tamás, aki szerint bizonyos tekintetben sokkal rosszabb gazdasági helyzet várható, mint korábban. A közgazdász az Egyenes Beszében elmondta: a kabinet jól vette észre, hogy mi a baj, de a válaszok hibásak voltak.
jún. 8
8:32
„Terroristák” ütöttek rajta egy magyar konvojon (ATV)
Terroristák ütöttek rajta egy ellátmányt szállító konvojon - egyebek mellett ezt a helyzetet is szimulálták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző Karának növendékei. A kiképzésen megpróbáltak mindent a lehető leghitelesebben végrehajtani, így például a rajtaütések helyét és idejét, még a parancsnokok sem tudták.
jún. 8
8:57
Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Ajka polgármesterét (Metropol)
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az ajkai önkormányzatnál, a rendőrség az ügyben három személyt gyanúsít - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Ajkai polgármester szerint politikai lejárató kampány folyik ellene.
jún. 8
8:59
Egy taxis és az utasa halt meg (Metropol)
Mosonmagyaróváron egy kereszbe forduló autót került ki a taxis, de így is ütközés lett a vége.
jún. 8
9:06
Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Ajka szocialista polgármesterét (ATV)
Hűtlen kezeléssel gyanúsította meg Schwartz Bélát, Ajka MSZP-s polgármesterét a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság - írja a pénteki Magyar Nemzet.
jún. 8
9:08
Helikopteres hajtóvadászat: ötezer rendőr keresi a szekta utolsó tagját (ATV)
Az Aum Sinrikjo (Legfőbb Igazság) tagjai 1995-ben szarin ideggázt juttattak a japán főváros metróhálózatába.
jún. 8
9:10
Karácsony: az ország politikai élete jelentősen putyinizálódik (ATV)
Az Európai Bizottság még mindig nem elégedett a médiatörvénnyel, a testület digitális politikáért felelős tagja szerint az, hogy a kormány nem fogadja meg az ajánlásokat, eléggé kínos.
jún. 8
9:24
KSH: 0,7 százalékkal csökkent a GDP Magyarországon (ATV)
Az előzetes adattal egyező GDP számot publikált a KSH a ma reggeli részletes adatokat tartalmazó közleményében. A magyar gazdaság 2012 első negyedévében – elsősorban a negatív külpiaci folyamatok következtében 0,7%-kal zsugorodott az előző év azonos időszakához képest, az előző negyedévhez képest pedig 1,2 százalékkal csökkent.
jún. 8
9:33
Életveszélyben az ittasan felborult motoros (Alternatív Energia)
Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, aki csütörtökön késő este felborult motorjával, a Bács-Kiskun megyei Tompa határában - értesült a HavariaPress.
jún. 8
9:42
Orbán egyest kapott, Habony hármast, Simicska ötöst (ATV)
Ezt a három szereplőt osztályozta a Szabadságért Alapítvány: Orbán Viktor megbukott, Habony Árpád hármast, Simicska Lajos pedig jelest kapott.
jún. 8
10:18
Az évszázad rendőrségi korrupciós ügye a magyar rendőrségnél (ATV)
Rendőrségen belüli leszámolást is sejtenek a Hetek forrásai a BRFK és a Nemzeti Nyomozó Iroda operatív vezetését megrázó korrupciós botrányról. A letartóztatott és a felmentett vezetők mind Tóth Tamás budapesti rendőr-főkapitány környezetéhez tartoztak.

Keresés