2013. január 16. szerda

jan. 16
12:39
Segítünk átlátni a 2013-as újdonságokat és kötelezettségeket! (Privátbankár)
Az adó és járulékszabályok mellett a cafeteria rendszere is jelentősen változott január elsejétől. A Munkatörvénykönyvének változásai mellett a gazdasági társaságokról szóló törvény új rendelkezései is kötelezettségeket rónak a vállalkozásokra. Felsorolni is sok az érintett területeket, a cégeknek azonban alkalmazniuk kel ezeket január elsejétől. (x)
jan. 16
12:39
Másfél éves csúcson az OTP (Portfolio)
Közel másfél éve nem látott szintekre emelkedett az OTP árfolyama a délelőtti kereskedésben, ugyanis a bankpapírok 4 442 forint felé erősödtek, ami ma eddig közel 0,7 százalékos felértékelődést...
jan. 16
12:45
Kötelező nyugdíjazás: az önkormányzati dolgozók kivételek (HR Portál)
Az önkormányzatok által fenntartott intézményekben, így például az egészségügyi alapellátásban vagy az önkormányzati járóbeteg-szakellátó intézményekben dolgozókat nem érinti a kötelező nyugdíjazás rendszere.
jan. 16
12:45
Az amerikaiak komolyan aggódnak a FED aranya miatt (ProfitLine)
Nem nyugszanak az amerikaiak: az államadósságot mérséklendő ezermilliárd dolláros platinaérme kibocsátása után most azért indítottak petíciót, hogy független auditor ellenőrizze, fizikailag megvan-e az USA 8100 tonnát kitevő aranytartaléka.
jan. 16
12:48
Saját jogú nyugdíjas eho-ja a kivett jövedelem után (Adózóna)
Mennyi eho-t kell fizetnie a saját jogú nyugdíjasnak a kivett jövedeleme után? Olvasói kérdésre Széles Imre, az Adózóna szakértője válaszol.
jan. 16
12:50
Így néz ki a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás január 1-jétől (Adózóna)
Január 1-jén léptek hatályba az új Munka törvénykönyve (Mt.) munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra vonatkozó szabályai.
jan. 16
12:58
Épületgépészetben lát lehetőséget a Portfolion (Portfolio)
A Portfolion 2012 nyarán bejegyzett alapja, az OTP Fordulat Tőkealap megcsinálta az első befektetését, tavaly év végén 800 millió forintos tőkeemelést hajtottak végre a D-ÉG Thermoset Kft-ben....
jan. 16
13:00
Kis forinterősödést hozott egy oszták nyilatkozat (Portfolio)
A keddi mérsékelt erõsödés után ma reggelre kissé újra gyengült a forint, mivel külföldön is romlott a hangulat a piacokon. Az euró jegyzései újra a fontos 295-ös szintnél billegtek....
jan. 16
13:09
Százezer vállalkozó még nem teljesítette törvényben előírt kötelességét (Infostart)
Százezres nagyságrendű azon vállalkozások száma, akik nem regisztráltak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál, holott ez törvényi kötelezettségük - mondta a kamara főtitkára. Dunai Péter hozzátette: a nem regisztrált vállalkozásoknak levelet küldenek, amelyben felszólítják a regisztrációra. Amennyiben erre nem reagál valamely vállalkozás, akkor a NAV-hoz fordulnak.
jan. 16
13:16
Enyhe pluszban a BUX (Portfolio)
Az európai piacokkal ellentétben pozitív tartományban tartózkodik a hazai tőzsde ma délben. Az igazi izgalmak délután jöhetnek, az amerikai makroadatok és a vállalati gyorsjelentések hatására....
jan. 16
13:16
Már csak félmillió autós váltott biztosítót (Pénzcentrum)
Bár egyelőre csak előzetes becslések állnak rendelkezésre, az már kijelenthető, hogy ismét jelentősen mérséklődött a biztosítót váltók száma a tavaly év végi kötelező kampányban. Mintegy félmillió egyéni szerződő élt ezzel a lehetőséggel - jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára....
jan. 16
13:18
Vegyes gyorsjelentés a JP Morgantől (Portfolio)
Az egy részvényre jutó eredmény szintjén a vártnál jobb, a bevételek tekintetében azonban attól minimálisan elmaradó negyedik negyedéves gyorsjelentést tett közzé a JP Morgan. Az árfolyam a nyitás...
jan. 16
13:18
Épületgépészeti társaságba fektetett az OTP (ProfitLine)
A 2012 júniusában bejegyzett OTP Fordulat Tőkealap 2012 decemberében 800 millió forintos tőkeemeléssel 49%-os részesdést szerzett a D-ÉG Thermoset Kft-ben - olvasható a PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. közleményében.
jan. 16
13:20
Megnyílt az M3-as új szakasza (ProfitLine)
Ideiglenesen forgalomba helyezték az M3-as autópálya új, Nyíregyháza és 49-es főút közötti 33,8 kilométer hosszú szakaszát szerdán.
jan. 16
13:30
Bemelegít az OTP új alapja: radiátorgyártásba fektetnek (Privátbankár)
A 2012 júniusában bejegyzett OTP Fordulat Tőkealap 2012 decemberében 800 millió forintos tőkeemeléssel 49%-os részesdést szerzett a D-ÉG Thermoset Kft-ben.
jan. 16
13:33
Kis forinterősödést hozott egy osztrák nyilatkozat (Portfolio)
A keddi mérsékelt erõsödés után ma reggelre kissé újra gyengült a forint, mivel külföldön is romlott a hangulat a piacokon. Az euró jegyzései újra a fontos 295-ös szintnél billegtek....
jan. 16
13:35
Vegyes gyorsjelentés a JP Morgantől (2.) (Portfolio)
Az egy részvényre jutó eredmény szintjén a vártnál jobb, a bevételek tekintetében azonban attól minimálisan elmaradó negyedik negyedéves gyorsjelentést tett közzé a JP Morgan. Az árfolyam a nyitás...
jan. 16
13:37
Első körben nem volt népszerű a kata és kiva (Portfolio)
Az adatok jelenlegi feldolgozottsága szerint a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) mintegy 51 ezer, a kisvállalati adóra (kiva) vonatkozóan pedig közel 10 ezer bejelentkezés történt -...
jan. 16
13:51
Mennyi lesz a nyugdíjam 2013 végén? (Adózóna)
Mit kell figyelembe venni nyugdíj megállapításánál 2013 végén? Olvasói kérdésre Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője válaszol.
jan. 16
13:52
Kgfb - visszaesett a biztosítóváltások száma (ProfitLine)
A biztosítóknak január 30-ig kell megküldeniük az év végén kötelező gépjármű felelősségbiztosítót (kgfb) váltó ügyfelek részére a fizetési felszólítást, a díjnak pedig legkésőbb március 1-jéig kell beérkeznie a biztosító társasághoz - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerdán az MTI-vel.
jan. 16
13:52
Első körben nem volt népszerű a kormány két új adóötlete (Portfolio)
Az adatok jelenlegi feldolgozottsága szerint a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) mintegy 51 ezer, a kisvállalati adóra (kiva) vonatkozóan pedig közel 10 ezer bejelentkezés történt -...
jan. 16
13:52
Svájcban keresi a kormány az eltűnt magyar pénzeket (Pénzcentrum)
Minden betétazonosításra alkalmas adatot adjanak ki a svájci bankok a magyar betétesekről - ezzel a kéréssel fordul a magyar kormány az alpesi országhoz. Minden magyar befektetést átlagosan 35 százalékos forrásadóval kívánnak megadóztatni - közölte kormányszóvivői tájékoztatón Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár....
jan. 16
13:54
Rontott gazdaságnövekedési előrejelzésén a német kormány (ProfitLine)
A német kormány jelentősen rontott a gazdaság idei növekedésére adott előrejelzésén, a szerdán bemutatott prognózis szerint Németország hazai összterméke (GDP) a korábban várt 1 százalék helyett 0,4 százalékkal növekedhet 2013-ban.
jan. 16
13:54
Jóval nagyobb a Goldman-profit a vártnál (Portfolio)
A várt 3,78 dollárt jelentősen meghaladó, 5,60 dolláros egy részvényre jutó eredményről számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében a Goldman Sachs. A bevételek is felülmúlták a várakozást,...
jan. 16
14:06
Ne feledjék, hogy márciusig be kell fizetni az idei kötelezőt (Privátbankár)
A biztosítóknak január 30-ig kell megküldeniük a kötelező gépjármű felelősségbiztosítót váltó ügyfeleknek a fizetési felszólítást, a díjnak pedig márciusig kell beérkeznie a biztosító társasághoz.
jan. 16
14:08
Így változnak az illetékek - ki nyer rajta, és ki fizet rá? (Privátbankár)
Január elsejétől hatályba léptek az illetéktörvény módosításai, amelyek összességében egyszerűsödést hoznak több ponton, miközben megszűnnek illetékkedvezmények, ami kellemetlen meglepetéseket is okozhat. Emelkedik például a lakásvásárlások illetéke, viszont egyszerűsödik a helyzet öröklés és ajándékozás esetén, a takarékbetét ajándékozás azonban illetékkötelessé válik.
jan. 16
14:09
Jóval nagyobb a Goldman-profit a vártnál (2.) (Portfolio)
A várt 3,78 dollárt jelentősen meghaladó, 5,60 dolláros egy részvényre jutó eredményről számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében a Goldman Sachs. A bevételek is felülmúlták a várakozást,...
jan. 16
14:11
Simor az eurózónáról: "Van értelme csatlakozni" (Portfolio)
Nem lett kevésbé vonzó, de a válság óta bonyolultabbá vált csatlakozni az euróövezethez - vélekedett Simor András szerdán egy bécsi gazdasági konferencián. Nehéz lenne általános érvényű tanácsot...
jan. 16
14:13
Több támogatást kapnak az állattenyésztők (Portfolio)
Kedvezőbbé válnak az állattenyésztési ágazat szerkezetátalakítási programjának feltételei. A program lényege, hogy az állattartó vállalkozások a referencia állatállományukkal arányos, megemelt...
jan. 16
14:21
Jelentősen rontott a gazdaság növekedési előrejelzésén a német kormány (Infostart)
A német kormány jelentősen rontott a gazdaság idei növekedésére adott előrejelzésén, a szerdán bemutatott prognózis szerint Németország hazai összterméke (GDP) a korábban várt 1 százalék helyett 0,4 százalékkal bővülhet 2013-ban.
jan. 16
14:24
Simor András: a válság óta nem lett kevésbé vonzó, de bonyolultabb az euróhoz csatlakozni (Privátbankár)
Nehéz lenne általános érvényű tanácsot adni az euróövezeten kívüli országoknak, hogy siessenek-e belépni a valutaunióba - mondta Bécsben a Euromoney konferenciáján.
jan. 16
14:24
Csökkentik a szociális segélyeket Japánban (HR Portál)
Csökkentik a szociális juttatások összegét Japánban - jelentette be szerdán Tamura Norihisza népjóléti miniszter, arra hivatkozva, hogy a munkanélküli segély összege sok esetben meghaladja az alacsony keresetű aktív dolgozók átlagos kiadásait.
jan. 16
14:26
Veszélyes lenne a minimálbér-csökkentés (HR Portál)
Ha megvalósulna a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Alapítvány minimálbér-csökkentési javaslata, azzal legalább nyolc másik ellátás összege is csökkenne - közölte Tapolczai Gergely fideszes országgyűlési képviselő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 16
14:27
Devizahitelesek: a forinthitel tényleg jobb lett volna? (Portfolio)
Az elmúlt hónapok devizahiteles mentőcsomagjai és bírósági perei nyomán megint előkerült: jobb lett volna inkább forintban eladósodnia a sok százezer devizahitelesnek. Ismét megvizsgáltuk ezért a...
jan. 16
14:29
Infláció helyett munkanélküliség - Így szavazott a monetáris tanács (Portfolio)
A monetáris tanácstagok többsége szerint a vállalatok nagyobb valószínűséggel fognak bér- és létszámcsökkentés formájában alkalmazkodni a megnövekedett adóterheléshez, a gyenge keresletnek...
jan. 16
14:31
Részvényekbe fektetne a milliomosok többsége (Portfolio)
Az amerikai milliomosok 55 százaléka fektetne be 2013-ban külföldi részvénypiacokon - számol be a CNBC egy nemrég készített felmérésre hivatkozva. Ágazati bontást tekintve a technológiai szektor...
jan. 16
14:33
Átrendezi régiós aktivitását Európa egyik legnagyobb ingatlanbefektetője (Portfolio)
Az IVG Hungary anyavállalata, az IVG Immobilien AG átszervezi működését mind a német, mind az európai piacokon, mellyel a cég egységesített ingatlanbefektetési és kezelői (asset management)...
jan. 16
14:39
Svájci és ciprusi magyar betétesek adatait kéri a kormány (Infostart)
Kétoldalú tárgyalásokat kezdeményez a magyar kormány többek között Svájccal illetve Ciprussal, a külföldi bankszámlákon lévő magyar betétesek adatainak a megismeréséről - jelentette be a kormányszóvivői tájékoztatón Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár.
jan. 16
14:42
Kínában gyártják a legtöbb okostelefont a világon (Privátbankár)
Kína a világ legnagyobb okostelefon-gyártója, tavaly 224 millió darabot szereltek össze az ázsiai országban.
jan. 16
14:45
Marad a Getronics - Él az e-útdíj tender (2.) (Portfolio)
A Getronics kérelmét elfogadva további 30 nap haladékot adott az e-útdíj rendszer szerződésének végső aláírására a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - mondta el Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti...
jan. 16
14:47
Nulla százalékos volt az infláció az USA-ban (Portfolio)
Decemberben nem változtak a fogyasztói árak az Egyesült Államokban - jelentette a kereskedelmi tárca. Az energia- és élelmiszeráraktól tisztított index 0,1 százalékos drágulást jelzett. Az év...
jan. 16
14:57
Egy hónappal később írják alá az e-útdíj tendert (Infostart)
Egy hónappal eltolódik az e-útdíj tender aláírása, miután a nyertes Getronics január 14-én 30 napos haladékot kért és kapott az ajánlatkérő Állami Autópálya Kezelő Zrt.-től, hogy tovább tárgyalhasson az alvállalkozójával - jelentette be Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
jan. 16
14:57
Lázár: átlagosan 35 százalékos forrásadó a külföldre kivitt pénzekre (ProfitLine)
A kormány döntése szerint visszamenőlegesen átlagosan mintegy 35 százalékos forrásadót rónak ki az adóelkerülési céllal külföldre kivitt pénzekre - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán, a kormányülés szünetében.
jan. 16
14:59
Racionális döntés-e csatlakozni az Euroövezethez? (ProfitLine)
Nem lett kevésbé vonzó, de a válság óta bonyolultabbá vált csatlakozni az euróövezethez - vélekedett Simor András szerdán egy bécsi gazdasági konferencián.
jan. 16
15:00
Háromszorosára nőtt a Goldman Sachs negyedéves profitja (Privátbankár)
A Goldman Sachs Group a várakozásokat meghaladó nyereséget ért el a tavalyi utolsó negyedévben, a profitja csaknem a háromszorosával nőtt.
jan. 16
15:02
Nincs meglepetés: a külsős tagok a galambok, de meddig? (Privátbankár)
Ismét a monetáris tanács négy külső tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére a testület december 18-iki kamatdöntő ülésén - derül ki az ülés szerdán nyilvánosságra hozott rövidített jegyzőkönyvéből.
jan. 16
15:03
Pörög a jelentési szezon, felemás a kép Amerikában (Portfolio)
Felemásan kezdhetik a napot az amerikai határidős indexek. A tengerentúli bankszektorból érkező gyorsjelentések is felemás képet mutatnak, a most közzétett fogyasztói árindex a vártnak megfelelő...
jan. 16
15:15
Kiderült: csak csúszik az e-útdíj tender (Privátbankár)
Egy hónappal eltolódik az e-útdíj tender aláírása, miután a nyertes Getronics január 14-én 30 napos haladékot kért és kapott az ajánlatkérő Állami Autópálya Kezelő Zrt.-től, hogy tovább tárgyalhasson az alvállalkozójával - jelentette be Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szerdán.
jan. 16
15:21
Újra 295 felett az euró, drága a short (Portfolio)
A keddi mérsékelt erõsödés után ma reggelre kis gyengülés, majd újra enyhe erõsödés következett. Aztán a délután második felében újra a fontos 295-ös szint fölé lendült az euró jegyzése...
jan. 16
15:21
Megindult a forgalom az M3-as autópálya új szakaszán (Pénzcentrum)
Ideiglenesen forgalomba helyezték az M3-as autópálya új, Nyíregyháza és a 49-es főút közötti 33,8 kilométer hosszú szakaszát szerdán....

Keresés