A Kaspersky Lab szakértői csapata megjelentette legújabb jelentését, amely a mára már állandósult Winnti csoport kiberkémkedési akcióit dolgozza fel. A Kaspersky Lab szakemberei szerint a kiberbűnözői csoport 2009 óta fenyegeti az online szerencsejáték és játékfejlesztő ágazatot, akik napjainkig is igen aktívak. A csoport célzottan ellopja a digitális tanúsítványokat, valamint a játékfejlesztők…
A közösségi vámjognak a szállítóeszközök behozatala során alkalmazandó behozatali vámok alóli teljes mentességét érintő rendelkezéseit értelmezte az Európai Unió Bírósága.
A TakarékPont legfrissebb, a KKV szektor pénzügyi helyzetét, illetve kilátásait bemutató elemzése rámutat arra, hogy a KKV hitelek 2012 végén az összes vállalati hitelállomány 56,2 százalékát tették ki.
Miután az elhúzódó télies időjárás nem kedvezett a nyaralótulajdonosoknak, várhatóan sokan fogják az elkövetkező hetekben felmérni hétvégi házuk állapotát. Érdemes felkészülten érkezni a nyaralókba, hiszen az elmúlt hónapokban sokféle kár érhette az épületet. A K&H Biztosító összegyűjtötte az 5 legfontosabb kelléket, amely nélkülözhetetlen az első éves terepszemlén.
Az év elején bevezetett tranzakciós illeték nagy részét áthárították a bankok lakossági ügyfeleikre, de ettől nem kezdett tömeges bankváltásba a magyar lakosság. Mi a helyzet a bankok vállalati...
Sok nyugdíjast meglepetésként érhet, hogy büntetést kap, ha valamilyen tömegközlekedési eszközön utazik. A tavaly bevezetett utazási igazolványok ugyanis március 31-én lejártak, ezt azonban sokan nem hosszabbították meg. Figyelmetlenségük akár több ezer forintba is kerülhet....
Az iPhone aranytartalma 300-szor nagyobb, mint az átlagos aranybányákban található kőzeteké - közölte az aranybefektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.
A világ legnagyobb luxusautó-gyártója, a BMW az eladások viszonylag magas, de egyszámjegyű növekedésére számít Kínában, míg a Jaguar legalább 20 százalékos bővülést tervez 2013-ra - derült ki a...
A világ legnagyobb luxusautó-gyártója, a BMW az eladások viszonylag magas, de egyszámjegyű növekedésére számít Kínában, míg a Jaguar legalább 20 százalékos bővülést tervez 2013-ra - derült ki a sanghaji autókiállításról készült kínai sajtóbeszámolókból.
Megjelent a biztosítási tárgyú törvények módosítására vonatkozó törvénytervezet a kormány honlapján. A biztosítási törvény részletesen meghatározza a biztosítók vállalatirányítási rendszerét,...
Romhányi Balázs a Portfolio.hu írása kapcsán részletesen értekezik az előrejelzések jelentőségéről és annak aspektusairól. Írásában többször megemlíti az önkormányzati hiány váratlan javulását...
Megjelent a biztosítási tárgyú törvények módosítására vonatkozó törvénytervezet a kormány honlapján. A biztosítási törvény részletesen meghatározza a biztosítók vállalatirányítási rendszerét, kibővíti a felszámolás szabályait. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény pedig a külföldi, illetve az ismeretlen járművek által okozott károk rendezésére vezet be újabb szabályokat.
Végre megújulhat a Városmajor, amiről sajnos több negatív városi legenda is terjed. Buda egyik legszebb, ám sajnálatos módon romjaiban heverő közparkja sokak számára egyet jelent a környéki bűnözéssel, mocsokkal. Ám a hírek szerint már csak pár hónap és indulhat a felújítás, legalábbis ezt írja a kerületről szóló blogjában Váczi János, Hegyvidék alpolgármestere....
Nem volt túl jó a hét a világ egyik legismertebb befektetője, Warren Buffett számára, aki az IBM-ben jelentősebb részesedéssel rendelkezik, a társaság részvényeinek árfolyama ugyanis pénteken 8%-ot...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank képviselőivel a technikai együttműködés lehetőségeiről, svájci partnerével pedig a magyar munkavállalás liberalizálásáról és az alpesi állam bankjaiban...
Megjelent a biztosítási tárgyú törvények módosítására vonatkozó törvénytervezet a kormány honlapján. A biztosítási törvény részletesen meghatározza a biztosítók vállalatirányítási rendszerét,...
Valódi esélye van annak, hogy a 2008-ban csővédelembe menekült Lehman Brothers európai üzletágának hitelezői teljes kártalanításban részesüljenek - írja a Financial Times. Információink szerint a...
A város a legtöbbünk számára szemmagasságban véget is ér. Bár vannak, akik megpróbálják a 2-3 méternél magasabban lévő értékeket felfedezni, ám a most következő összeállításunk csak nagyon kevesek...
Az egyre inkább a táblagépek felé forduló fogyasztói kereslet, illetve a vállalatok visszatartott beruházásai miatt a PC eladások 20,2 százalékkal esett vissza az első negyedévben a 2012-es hasonló időszakhoz képest az európai, a közel-keleti és az afrikai térségben.
Modern Magyarország Mozgalom párt (MoMa) néven új párt alapítását jelentette be Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere, európai parlamenti képviselő vasárnap Budapesten.
A biztosítási törvény részletesen meghatározza a biztosítók vállalatirányítási rendszerét, kibővíti a felszámolás szabályait. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény pedig a külföldi, illetve az ismeretlen járművek által okozott károk rendezésére vezet be újabb szabályokat.
Több mint egymillió aláírást gyűjtött eddig a Fidesz a rezsicsökkentés megvédéséért - közölte Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
A közel 4000 milliárd dolláros vagyont kezelő BlackRock tavaly jól teljesített, azonban a vezetőség ebből keveset látott, hiszen a bónuszok jelentősen csökkentek. A cég vezérigazgatója 7,5%-kal, míg...
Modern Magyarország Mozgalom párt (MoMa) néven új párt alapítását jelentette be Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere, európai parlamenti képviselő vasárnap Budapesten. A pártot vasárnap...
Olyan magáncsőd szabályozást vezettek be Írországban, amelyben a tartozás egy részének eltörléséért cserébe le kell mondania az adósnak a műholdas televíziózásról, a külföldi nyaralásról és a...
Az egyre inkább a táblagépek felé forduló fogyasztói kereslet, illetve a vállalatok visszatartott beruházásai miatt a személyi számítógépek (PC) eladása 20,2 százalékkal esett vissza az első negyedévben a 2012-es hasonló időszakhoz képest az európai, a közel-keleti és az afrikai (EMEA) térségben - írta az amerikai IDC piackutató vállalat elemzésében
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank képviselőivel a technikai együttműködés lehetőségeiről, svájci partnerével pedig a magyar munkavállalás liberalizálásáról és az alpesi állam bankjaiban vezetett magyar számlákról kért felvilágosítás ügyéről tárgyalt Washingtonban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki a két pénzügyi világszervezet tavaszi gyűlése alkalmából tartózkodik az amerikai…
Az aranynál csak mérsékelten nőtt, az ezüstnél viszont több mint duplájára ugrott múlt keddről e hét keddre a spekulatív szereplők nettó vételi pozícióinak száma - derült ki az amerikai...
Kihúzták a Hatoslottó 16. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 124 millió forint lesz a főnyeremény....
A kormány munkaügyi intézkedési ellentétesek a korábbi ígéretekkel, ráadásul az alacsonyabb jövedelmű embereknek okoznak károkat - jelentette ki Gúr Nándor, az MSZP alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Természetes illatanyag alapú villámrandit rendeztek Németországban, a berlini feromon party résztvevői mosatlan ruhák szaga alapján választhatták ki, hogy kivel ismerkednek meg.
Két floridai és egy Kentucky államban működő bankot is bezártak a héten az amerikai hatóságok fizetésképtelenség miatt. Az idei bankcsődök száma ezzel nyolcra emelkedett az Amerikai Egyesült...
Az IMF/Világbank tavaszi ülésszakán az IMF politikai döntéshozó testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC) a gazdasági növekedés ösztönzésére és a munkahelyteremtésre összpontosító politikai célokat tűzött a valutaalap elé.
A hét fő témájának az öngondoskodás tettük, hiszen egyre többen kerülnek abba a helyzetbe, hogy néhány évvel a nyugdíjba vonulás előtt sem tudják még, hogy miből fognak tudni tisztességesen megélni, ha az államtól csak minimális összegű ellátásra számíthatnak. Hogy miből tegyünk félre? A Pénzcentrum.hu utánanézett, hogy miért késlekedik a szegény családoknak járó adókedvezmény bevezetése, amit a…
A március végi, április eleji szokatlanul hideg idő miatt az elmúlt fűtési szezonban a magyarországi gázfogyasztási csúcs márciusra esett, a piaci gázkereskedők emiatt megemelkedett kitárolási igénye...
Évente több milliárd forint veszteség keletkezik a gazdaságban a szakszerűtlen, vagy trehány fordítások miatt. Az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda tapasztalatai szerint ma a szakfordítások mintegy 20-30 százaléka nem üti meg az elvárható szakmai szintet.
Kihúzták a Hatoslottó 16. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 124 millió forint lesz a főnyeremény....
1,2 milliárdos beruházás indul hamarosan Iregszemcsén, amelynek keretében kiépítik a település szennyvízhálózatát valamint egy szennyvíztisztító telepet is, jelentette be Süvegjártó Csaba, a település polgármestere. A beruházáshoz az Európai Unió 84,5 százalékos támogatást nyújt.
A gazdasági válságban, a szerkezeti átalakulásokban azt kell nézni, hogy abból Magyarország számára milyen lehetőségek adódhatnak - mondta a miniszterelnök vasárnap fiatal közgazdászok előtt a Pest megyei Sarlóspusztán.
Április 17-20. között rendezik meg Shenzenben a CMEF-et, Ázsia legnagyobb orvostechnikai kiállítását. 30 ország több mint 3000 kiállítója vesz részt a rangos eseményen. Magyarország először jelenik meg kollektív standdal a kiállításon, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával 5 magyar vállalat mutatkozik be.
A hárommilliós eladási számért kel birokra egymással a General Motors és a Volkswagen az idén Kínában. A tét tulajdonképpen az elsőség a világ legnagyobb nemzeti autópiacán, ahol idén először haladhatja meg a teljes piaci forgalom a 20 milliós küszöbértéket úgy, hogy a piaci telítettség mértéke még csak töredéke az európainak és az amerikainak.