Miközben a Fitch a Mol helyzetét elemezgeti, lapértesülés szerint már folynak a tárgyalások a Gazprommal az INA eladásáról. Pluszban indult a nap a tőzsdén.
Az első félévben 5,3 százalékkal nőtt az üzemanyagok fogyasztása a magyar piacon az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a benziné 3,0 százalékkal, a gázolajé pedig 7,1 százalékkal emelkedett. A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) hétfőn közzétett adatai szerint az első hat hónapban összesen mintegy 1,371 milliárd liter üzemanyag fogyott, több mint 577 millió liter benzin ...
Az első félévben 5,3 százalékkal nőtt az üzemanyagok fogyasztása a magyar piacon az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a benziné 3,0 százalékkal, a gázolajé pedig 7,1 százalékkal emelkedett.
A kora reggeli stagnálás után az utóbbi fél órában elkezdett erősödni a forint, így az euróval szembeni jegyzések ismét a 310 alatti tartományban járnak. Enyhén optimista hangulatban kezdődött a...
Elgondolkodtató kérdés, hogy vállalatunk dolgozóinak milyen képzést biztosítsunk, milyen irányba fejlesszük tovább a készségeket és képességeket. A közelmúlt gazdasági helyzete egyértelmű választ adott. Napjainkban minden szervezetnek létérdeke az árbevétel és a haszonkulcs növelése.
Az orosz Gasprom lehet az INA többségi tulajdonosa, egyes hírek szerint a MOL eladná 49 százaléknyi részesedését, valamint a horvát állam további 19 százalékot tenne hozzá a paketthez. A Fitch Ratings továbbra is negatív kilátásokat fűz a MOL-hoz.
Az orosz Gasprom lehet az INA többségi tulajdonosa, egyes hírek szerint a MOL eladná 49 százaléknyi részesedését, valamint a horvát állam további 19 százalékot tenne hozzá a paketthez. A Fitch Ratings továbbra is negatív kilátásokat fűz a MOL-hoz. Forrás: GazdaságTV.hu
Ha belepillantunk az újságokba, abból is megállapíthatjuk, hogy itt van a nyár, hogy tele vannak idénymunkával kapcsolatos hirdetésekkel. Kőműves brigád keres például építkezést. Az idénymunkára vonatkozó munkajogi szabályokat tekinti át Kéri Ádám írása a HR Blogon.
Az első félévben 5,3 százalékkal nőtt az üzemanyagok fogyasztása a magyar piacon az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a benziné 3,0 százalékkal, a gázolajé pedig 7,1 százalékkal emelkedett.
Újabb 71,75 millió forint bírságot szabott ki az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa 10 pénzügyi szervezetre, amelyek jogszerűtlen módon emelték meg a fogyasztókat terhelő díjakat és költségeket. 10 intézményt viszont "felmentettek". A márciusban megbüntetett piaci szereplők eddig közel 3,12 milliárd forint jogsértően elvont díjat fizettek vissza mintegy nyolcszázezer ügyfélnek.
Meglehetősen nagy érdeklődés mutatkozik a befektetők részéről jelenleg is az ún. bóvli kötvények iránt, az év eddig eltelt részében a kibocsátások összértéke már 186 milliárd dollárt tesz ki. Ez...
Korábbi hasonló intézkedései után újabb 71,75 millió forint bírságot szabott ki az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) 10 pénzügyi szervezetre, amelyek jogszerűtlen módon emelték meg a...
Beindul a héten a negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban. Főként a bankszektor számára lesz mozgalmas a hét, de a technológiai cégek is megkezdik a jelentési szezont. A múlt héten...
Egymást követő ötödik negyedéve emelkedett a hazai üzemanyag-fogyasztás a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) hétfőn publikált adatai szerint. A szervezet statisztikái alapján 2014 második...
Az első félévben 5,3 százalékkal nőtt az üzemanyagok fogyasztása a magyar piacon az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a benziné 3,0 százalékkal, a gázolajé pedig 7,1 százalékkal emelkedett.
Erősödött a forint hétfő délelőtt, az eurót tíz órakor 309,51 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a kora reggeli 310,20 forint után. Hétfőn délelőtt az euró árfolyama 309,24 és 310,27 forint között alakult. A KSH a gazdasági teljesítmény kedvező alakulásáról tanúskodó adatokat tett közzé hétfőn: a magyar ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest 9,6 ...
Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) 71,75 millió forint bírságot szabott ki 10 pénzügyi szervezetre, amelyek jogszerűtlenül emelték meg a fogyasztókat terhelő díjakat és költségeket. A legmagasabb, 47,5 millió forintos büntetést az AXA magyarországi fióktelepe kapta – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-vel. A jegybanki közlemény szerint a Széchenyi István Hitelszövetkezet, a…
A KSH adatai alapján májusban a mezőgazdasági termelői árak 9,2%-kal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi termékek ára 14,8%-kal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 2,2%-kal növekedett.
Érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmet az amerikai LPL Financial vezető közgazdásza, Jeffrey Kleintop: amikor az utóbbi fél évszázadban a hozamgörbe inverz alakot vett fel – vagyis, amikor a rövid távú kamatok meghaladták a hosszú távúakat –hétből hét esetben recesszió következett.
Többet veszíthetnek a bankok az adósmentésen, mint azt korábban gondolták – A kormány tartja magát ahhoz, hogy alacsonyabb lehet az szja – Szinte minden idényzöldség és gyümölcs olcsóbb lett tavaly májushoz képest
Nemcsak a hatóságokat, hanem megrendelőit is megtévesztette a férfi, akitől a napokban foglaltak le falevéllel kevert vágott dohányt a pénzügyi nyomozók Nyírbogdányban. Az illegális áru nem csak törvénytelen, de súlyos egészségügyi kockázatot is jelenthet.
A 29. héten is többfelé lehet zápor, zivatar, de emellett egyre több lesz a napsütés. Néhol a leghidegebb órákban sem csökken 19 Celsius-fok alá a hőmérséklet, nappal 30 fok körüli maximumok várhatók....
Sokan várják már a dollár erőt, vagyis a nagy zuhanást az EURUSD devizapáron, a grafikon azonban még nem mutatja jelét ennek. Merre tovább EURUSD? Hol vannak a vételi és eladási zónák? Videónkból...
A Vodafone meghosszabbította bérleti szerződését és egyben bővíti irodáját az Aréna Corner irodaházban. A Vodafone, a meglévő Kerepesi Torony egészére szóló, 8112 négyzetméteres bérleti...
Korábbi hasonló intézkedései után újabb 71,75 millió forint bírságot szabott ki az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) tíz pénzügyi szervezetre, amelyek jogszerűtlen módon emelték meg a fogyasztókat terhelő díjakat és költségeket. Ugyanakkor tíz intézmény esetében a vizsgált időszakban vagy nem történt díjemelés, vagy annak végrehajtási módja megfelelt a hatályos jogszabályi előírásoknak. A…
A hazai vállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index jelenleg -10 ponton áll, ami közel négy éve a legjobb eredmény. Legutóbb a gazdaságpolitikával, a vállalati hitelkamatokkal és az uniós pályázatokkal kapcsolatos várakozások javultak leginkább, miközben a vállalkozás pénzügyeit és a versenyhelyzetét illetően visszafogottabbak lettek a cégek - derül ki…
Az ipari termelés volumene májusban 9,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az export értékesítés 10, a belföldi 2,2 százalékkal emelkedett – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. Az adatok megegyeznek a július 4-én közölt előzetes adatokkal. A termelés bővüléséhez elsősorban a járműgyártás,…
Több nagyvállalat is bejelentette budapesti üzemeinek bezárását. Az elhagyott ipari területek hasznosítása, fejlesztése eddig sem volt erősség. Mi lesz a további helyszínek sorsa? - teszi fel a kérdést a realista.hu.
Korábbi hasonló intézkedései után újabb 71,75 millió forint bírságot szabott ki az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) 10 pénzügyi szervezetre, amelyek jogszerűtlen módon emelték meg a fogyasztókat terhelő díjakat és költségeket.
Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) 71,75 millió forint bírságot szabott ki 10 pénzügyi szervezetre, amelyek jogszerűtlenül emelték meg a fogyasztókat terhelő díjakat és költségeket. A legmagasabb, 47,5 millió forintos büntetést az AXA magyarországi fióktelepe kapta.
Pénteken piaczárás után az FHB is közzétette a parlament által nemrég elfogadott devizahiteles mentőcsomag kapcsán várható veszteségeit, eszerint az árfolyamrés 4,5 milliárd forint, a kamatemelések pedig 12-15 milliárd forintnyi veszteséget jelenthetnek a banknak. Ezek az előrejelzések ugyanakkor nem tartalmazzák azt, ha forintosítják a devizahiteleket.
Az izraeli hadsereg hétfő reggel Asdodnál lelőtt egy pilóta nélküli repülőt (drónt), amely palesztin területről érkezett – közölte a katonai szóvivőség. A tengerpartnál észrevett drónt egy Patriot rakétával lőtték le repülés közben – áll a hadsereg közleményében. A katonai adatok szerint éjfél óta húsz rakétát indítottak Izraelbe a palesztin fennhatóságú Gázai övezetből, ebből hetet elfogott ...
Friss orosz lapértesülés szerint Moszkva ukrán területre mérendő célzott katonai csapásokat fontolgat, válaszul arra, hogy vasárnap már halálos áldozatot követelt egy, a szomszédos ország területéről érkező lövedék. A Kommerszant című orosz napilap által megkérdezett szakértők szerint azonban a Kreml aligha szánja el magát a katonai beavatkozásra. A fegyveres konfliktusnak először estek áldozatául…
Csaknem 12 százalékkal csökkent az áramkimaradások gyakorisága és időtartama tavaly 2012-höz képest - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) értékeléséből.
Az elmúlt hónapokban igen intenzív állampapír kibocsátás megtette a hatását: az év végi ötéves mélypontról hároméves csúcsra emelkedett a magyar állam jegybanknál tartott betétállománya - derül ki az...
Hétszázmilliárd eurót oszthat szét az Európai Központi Bank (EKB) a célzott hosszú távú refinanszírozási programja (TLTRO) keretében 2016-ig a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett 45 közgazdász szerint. A Bloomberg havi rendszerességgel készült, hétfőn ismertetett felmérése szerint a bankoknak nyújtott támogatás miatt nő a hitelezés a reálgazdaságban és a pénzügyi rendszer tőkeellátottsága is…
Egy felmérés szerint a magyar háztartások 42 százalékában van autó, 40 százalékában egy, további 2 százalékában pedig több gépjármű található, az autók átlagosan valamivel idősebbek 11 évesnél.
A Fiat csoporthoz tartozó Chrysler 650 ezer gépkocsi visszahívásáról döntött, ami a 2011 és 2014 között gyártott Dodge Durango és Jeep Grand Cherokee modelleket érinti. A visszahívás oka, hogy a hibás vezetékezés elektromos tüzet okozhatnak. A hír negatív a Chrysler számára, azonban az árfolyamhatás csak mérsékelt lehet. Az utóbbi időben ugyanis mindennaposnak számítanak a visszahívások az…
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szerint a közpénzeket felhasználó civil szervezetek, így a Norvég Civil Alap pályázói sem térhetnek ki az állami ellenőrzés alól – tájékoztatta a civil szervezet vezetősége hétfőn az MTI-t. Az állami ellenőrzés nemcsak lehetséges, hanem kötelező is, illetve ez a hitelesség feltétele – tartalmazza a ...
Az ukrán hadsereg felszámolta a luhanszki repülőtérnek a kelet-ukrajnai szakadárok által fenntartott blokádját – hozták nyilvánosságra hétfőn Petro Porosenko ukrán elnök Facebook-oldalán. Korábban a szakadárok arról adtak hírt, hogy az ukrán hadsereg páncélosok és légierő bevetésével támadta Luhanszkot. Ihor Sztrelkov, az oroszbarát szakadárok parancsnoka azt közölte, hogy csapatainak sikerült…
Az orosz energetikai óriás, a Gazprom megvásárolná az Ina többségi részesedését - írja a Világgazdaság horvát lapértesülésekre hivatkozva. A MOL-INA-ügy meglehetősen régóta húzódik már, a történetben...
Közel 12 százalékkal csökkent tavaly a villamosenergia-ellátás megszakadások gyakorisága és időtartama 2012-höz képest - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)...