2014. július 5. szombat

júl. 5
0:27
Nincs hitelminősítői felülvizsgálat Magyarország esetében a Moody's részéről (Infostart)
Nem hajtott végre hitelminősítői felülvizsgálatot a magyar államadós-kockázati osztályzatra a Moody's Investors Service.
júl. 5
3:51
Orgoványi takarék – Az MNB visszavonta az engedélyt a betétesek biztonsága érdekében (GazdaságPortál)
Az MNB visszavonta az orgoványi takarék engedélyét, a betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta az integrációs rendszerből az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet – közölte a jegybank az MTI-vel pénteken. A közlemény szerint a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete azért zárta ki az integrációs rendszerből az Orgovány és…
júl. 5
4:09
Jobbik: az Országgyűlés ítélje el Kijev kelet-ukrajnai fellépését! (GazdaságPortál)
A Jobbik parlamenti frakciója pénteken kezdeményezte, hogy az Országgyűlés határozatban ítélje el “a kijevi kormány utasítására folytatott kelet-ukrajnai népirtást és az ahhoz nyújtott nyugati támogatást, valamint járjon közben a magyar-ruszin autonómia létrejöttéért Kárpátalján” – közölte a párt az MTI-vel. Azt írták: a kijevi kormány nemzetiségi alapon támad saját állampolgáraira, amihez a…
júl. 5
4:15
Törvény a bankok szanálásáról (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) minden jelentős hitelintézetre és befektetési vállalkozásra egyedi- és csoport szintű szanálási tervet kell készítenie.
júl. 5
4:33
Szombaton ismét nagyon erős lehet az UV-B sugárzás (GazdaságPortál)
Szombaton ismét nagyon erős UV-B sugárzás várható – hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint szombaton az UV-B sugárzás elérheti a 7,8-es értéket. Ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet. A meteorológiai szolgálat azt kéri, hogy mindenki fokozottan védekezzen a leégés ellen.…
júl. 5
4:51
Devizahitelek – Bankszövetség: méltánytalan a devizahitelesek megsegítését célzó törvény (GazdaságPortál)
A Magyar Bankszövetség méltánytalannak tartja az Országgyűlés által pénteken elfogadott, a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó, a lakossági hitelezést alapjaiban újraíró törvényt, mert úgy véli, a jogszabály olyan elveket követel meg több mint egy évtizedre visszamenően a szigorú felügyelet alatt álló bankoktól, amelyeket eddig sem a jogalkotó, sem a felügyelő hatóság, sem a bíróságok nem…
júl. 5
5:45
Így segítenének a kiskertek használóin (Adózóna)
Módosítaná a földforgalmi törvényt több MSZP-s képviselő annak érdekében, hogy a kiskertek használói a jövőben is jogosultak legyenek kiskertek, zártkertek használatára.
júl. 5
5:54
Ezen még maga Orbán is meglepődik (Portfolio)
Az eddigi adatok alapján a kormány könnyedén teljesítheti az idei évre kitűzött 2,9%-os költségvetési hiánycélt, sőt - állapították meg friss büdzséértékelő anyagukban az OTP Bank elemzői....
júl. 5
6:27
Módosulnak a lakáscélú munkáltatói támogatás feltételei (ProfitLine)
A lakáscélú munkáltatói támogatás adómentességére vonatkozó feltételeket is pontosítja a pénzügyi tárgyú törvények módosítása, amelyet pénteken fogadott el az Országgyűlés.
júl. 5
6:48
Az öregségi nyugdíj elengedhetetlen feltétele (Adózóna)
Az öregségi nyugdíj megállapításának elengedhetetlen feltétele a biztosítási jogviszony megszűnése. Mi a helyzet a tagi jogviszonnyal, a válaszott tisztségviselői és a megbízási jogviszonnyal? Az Adózón olvasójának kérdésére Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
júl. 5
6:51
Orbán: a kkv-k a fejlődés motorjai (GazdaságPortál)
A kis- és középvállalkozásokat (kkv) nevezte a fejlődés motorjainak Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Pest megyei Pilisborosjenőn, a Meditop Gyógyszeripari Kft. üzemátadó ünnepségén. A kormányfő a rendezvényen reagált a devizahiteleseket segítő törvényjavaslat parlamenti elfogadására is, amelyet úgy kommentált: új időszak nyílhat, eljöhet a fair bankok korszaka. Orbán Viktor beszédében a kkv-…
júl. 5
7:00
Bevezetik a hazai felsőoktatásban a kancellári rendszert (ProfitLine)
Önállóvá válik a Testnevelési Egyetem szeptembertől, állami fenntartásba kerül a Pető Intézet és bevezetik a kancellári rendszert a felsőoktatási intézményekben - többek között ezt tartalmazza az oktatási törvények módosítása, amelyet pénteken fogadott el az Országgyűlés.
júl. 5
7:06
Svájci okosórát akar az Apple? (Portfolio)
Egy svájci luxusóra-gyártó cég értékesítési igazgatóját csábította magához az Apple a régóta várt okosórája piacra dobásához - írja a CNBC. Az amerikai technológiai óriás több dolgozót is...
júl. 5
7:24
Új módszer az Ötöslottón: egyre többen játszanak így (Pénzcentrum)
A legtöbben még mindig valamelyik lottózóban adják fel szelvényüket, de......
júl. 5
7:42
Ezen még maga Orbán Viktor is meglepődhet (Portfolio)
Az eddigi adatok alapján a kormány könnyedén teljesítheti az idei évre kitűzött 2,9%-os költségvetési hiánycélt, sőt - állapították meg friss büdzséértékelő anyagukban az OTP Bank elemzői....
júl. 5
7:45
Nem hajtott végre hitelminősítői felülvizsgálatot Magyarország esetében a Moody’s (GazdaságPortál)
Nem hajtott végre hitelminősítői felülvizsgálatot a magyar államadós-kockázati osztályzatra a Moody’s Investors Service.     A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő és gazdaságelemző csoportja az európai uniós előírásoknak megfelelően – a többi hitelminősítőhöz hasonlóan – előre összeállította a szuverén adósbesorolások áttekintésének idei menetrendjét. A Moody’s listáján a magyar szuverén…
júl. 5
7:51
Kifizetési tilalom egy takarékszövetkezetnél – a betétesek kártalanítása (Adózóna)
A betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete kizárta integrációs rendszerből az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet. Ezért a törvényi előírásoknak megfelelően az MNB visszavonta az orgoványi takarék engedélyét, mert a Takarékbank Zrt. vizsgálata súlyos, a betéteket veszélyeztető hiányosságokat tárt fel a takarékszövetkezetnél. Az Országos…
júl. 5
8:06
Tejpiaci egyeztetés - Demonstrációt szerveznek a termelők több településen (ProfitLine)
Tüntetést rendez a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSZSZT) Demonstrációs bizottsága több településen is július 8-án - közölte a bizottság pénteken az MTI-vel.
júl. 5
8:08
Ördög Nóra legyőzte Sebestyén Balázst (ProfitLine)
Friderikusz Sándor állócsillag, Majka az egyetlen toplistás ex-realitysztár. Gundelt szinte mindenki ismeri és szereti is. Az exmegasztárosok értékesebbek, mint az X-Faktor első győztese. Újabb érdekes adatok a Forbes magyar kiadásának rangsorában, amelyet a hírességek értéke alapján állítottak össze. A celebipar üzleti hátterét is bemutató júliusi szám már kapható az újságárusoknál.
júl. 5
8:18
Eladó a világ egyik legnagyobb aukciósháza (Portfolio)
Az angol sajtóban megjelent és a jelenlegi tulajdonosok által sem cáfolt értesülések szerint eladó a világ 10 legnagyobb aukciósháza közé tartozó, londoni székhelyű Bonhams - adja hírül a műtárgy...
júl. 5
8:33
A vártnál gyorsabb lesz a növekedés Kelet-Közép-Európában (Infostart)
A vártnál gyorsabb lesz a növekedés idén Kelet-Közép-Európában - állapította meg a bécsi WIIW gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett elemzésében.
júl. 5
8:51
Hétfőn jön létre a bankszanálási alap (Infostart)
A parlament pénteken elfogadta a bankszanálási törvényt, az ebben szereplő szanálási alap a törvény hatálybalépésével, azaz hétfőn jön létre, az alapba 10 év alatt 82 milliárd forintot kell feltölteniük a tagoknak.
júl. 5
8:51
Betelt a pohár: az OTP perelni kezd a devizahitelek miatt (Privátbankár)
Az OTP kiszámolta és a vártnál többe kerül a devizahiteles törvény, a bank élni kíván perindítási jogával az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétel tisztességessége bizonyítására - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
júl. 5
8:54
Keményen adózik a magyar (Portfolio)
Régiós összevetésben és a gazdasági fejlettségünkhöz képest is nagyon magas a magyarok adóterhelése. Ráadásul nincs is egyértelmű csökkenő tendencia, 2012-ben jelentősen emelkedett az...
júl. 5
9:12
100 millió forint feletti fogysztóvédelmi bírság az első félévben (ProfitLine)
Összesen több mint 100 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) jogerősen az első félévben a kereskedelemben, ezek közül több mint 41 millió forintot az áruházláncok jogsértő gyakorlata miatt kellett kiróni - közölte a hatóság az MTI-vel pénteken.
júl. 5
9:27
A tüzek okozzák a legnagyobb károkat a lakásokban (GazdaságPortál)
Naponta húsz lakástűz keletkezik Magyarországon, ezek 40 százaléka elektromos eredetű, az átlagos kár pedig megközelíti az egymillió forintot – közölte a Genertel, a Generali Biztosító direkt, interneten és telefonon elérhető biztosítója az MTI-vel. A kárstatisztikákban a lakástüzek okai között második helyen szerepel a tűzhelyen felejtett étel 25 százalékkal, míg harmadik a fűtőberendezések…
júl. 5
9:45
Áll a bál a meggypiacon (Privátbankár)
A Magyar Nemzet szombati cikke szerint leállt a frissen termett, ipari felhasználásra szánt meggy felvásárlása, a feldolgozók ugyanis az állami támogatásra spekulálnak.
júl. 5
9:45
Devizahitelek – Az OTP-nek a vártnál többe kerül az elfogadott törvény (GazdaságPortál)
Az OTP-nek a vártnál többe kerül a devizahiteles törvény, a bank élni kíván perindítási jogával az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétel tisztességessége bizonyítására – közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken. Az OTP Bank hangsúlyozza: továbbra is fenntartja álláspontját, hogy hitelezési gyakorlatában a mindenkor hatályos törvények és előírások…
júl. 5
9:48
Robbanhatnak a vállalati profitok Európában (Portfolio)
Véget ért a második negyedév, így hamarosan megkezdődik a negyedéves jelentési szezon. A várakozások szerint erős negyedévet zárhattak az európai vállalatok, az elemzői konszenzus alapján 18%-os...
júl. 5
10:03
Dőlnek a rekordok Ferihegyen (Privátbankár)
A mért 863 994 utasszámmal újabb rekordot döntöttek az utasforgalmi statisztikák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren júniusban - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.
júl. 5
10:06
Devizahiteles csomag: tiltakozik a bankszövetség (Pénzcentrum)
...
júl. 5
10:18
250 milliárd forint állattartó telepek korszerűsítésére (ProfitLine)
Állattartó telepek korszerűsítésének támogatásra mintegy 929 millió forint kifizetését hagyta jóvá a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a héten - értesült a ProfitLine.hu.
júl. 5
10:24
Megint egy rekordhónap a budapesti reptéren (Portfolio)
Rekordot döntöttek az utasforgalmi statisztikák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren júniusban - közölte a repülőteret működtető Budapest Airport. A repülőtér fennállása óta ebben a hónapban még...
júl. 5
10:39
Panaszkodnak az emberek a behajtók miatt - ezt javasolja a hatóság (Privátbankár)
Jogalkotási javaslattal az igazságügyi miniszterhez fordul a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) - értesült a Magyar Nemzet.
júl. 5
11:03
Az orosz hadiflotta is gyakorlatot kezdett a Fekete-tengeren (GazdaságPortál)
Az orosz hadiflotta gyakorlatot kezdett a Fekete-tengeren pénteken, ugyanazon a napon, amikor Bulgária partjainál NATO-erők részvételével kezdetét vette a Breeze-2014 nevű nemzetközi hadgyakorlat. Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az orosz Fekete-tengeri Flotta 20 hadihajója, több mint 20 repülője és helikoptere, a tengerészgyalogság és a parti tüzérség vesz részt a műveletekben.…
júl. 5
11:15
Ránk se hederített a Moody's - mikor néznek felénk legközelebb? (Privátbankár)
Nem hajtott végre hitelminősítői felülvizsgálatot a magyar államadós-kockázati osztályzatra a Moody's Investors Service. Legközelebb novemberben lesz alkalma a hitelminősítőnek arra, hogy Magyarország besorolásán változtasson.
júl. 5
11:18
Sosem találnád ki, melyik országban működik a legtöbb ATM (Pénzcentrum)
Magyarországon egymillió lakosra 480 ATM jut....
júl. 5
11:24
Hétfőn jön létre a bankszanálási alap (ProfitLine)
A parlament pénteken elfogadta a bankszanálási törvényt, az ebben szereplő szanálási alap a törvény hatálybalépésével, azaz hétfőn jön létre, az alapba 10 év alatt 82 milliárd forintot kell feltölteniük a tagoknak.
júl. 5
11:33
Rossz hírünk van az allergiásoknak (Privátbankár)
Várhatóan ismét emelkedik a pollenkoncentráció a következő napokban- közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton.
júl. 5
12:09
Szakértők az ingatlanpiacról: jönnek a régi szép idők? (Privátbankár)
A tavalyinál mindenképpen jobb évre számít idén az ingatlanszakma, nem remélik azonban, hogy egy csapásra visszatérnek a régi szép idők - írja a Népszabadság.
júl. 5
12:12
Végre megint jönnek a nagy béremelések? (Portfolio)
A második negyedévben gyorsult a bérnövekedés a magyar gazdaságban. A várakozásokat meghaladó élénkülésnek számos oka lehet, ezeket a jegybank a legutóbbi inflációs jelentésében sorra vette. Ezek...
júl. 5
12:12
MasterCard Balaton Sound: nagyobb területen várják a fesztiválozókat (Pénzcentrum)
Szerdán kezdődik Zamárdiban MasterCard Balaton Sound fesztivál. Európa egyik legnagyobb szabadtéri elektronikus zenei fesztiválját, amely vasárnapig tart, immár nyolcadik alkalommal rendezik meg, ezúttal hét színpadon....
júl. 5
12:24
Orbán Viktor: mezőgazdaság nélkül nincs életképes nemzetgazdaság (Infostart)
A mezőgazdaság hozzájárulása nélkül nincs életképes magyar nemzetgazdaság - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Gödöllőn, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) tisztújító küldöttgyűlésén.
júl. 5
12:30
A diákok 83 százaléka nyitott munkahelyen dolgozna (ProfitLine)
A diákok 83 százaléka nyitott, diszkriminációmentes munkahelyen szeretne dolgozni, azonban minden második foglalkoztatott találkozott már hátrányos megkülönböztetéssel munkahelyén Magyarországon – derült ki a Gemius piackutató cég pénteken Budapesten bemutatott felméréséből.
júl. 5
12:33
Rekordforgalmat regisztrált a Budapest Airport júniusban (GazdaságPortál)
A mért 863 994 utasszámmal újabb rekordot döntöttek az utasforgalmi statisztikák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren júniusban – közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel. A múlt hónapban 8,4 százalékkal nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma az elmúlt év júniusához képest és ezzel minden korábbi utasszám-rekord megdőlt. Még a legerősebb, 2011-es évben – akkor ...
júl. 5
12:45
Lépfene: újabb két ember került kórházba (Privátbankár)
Még két embert vittek kórházba megfigyelésre lépfenefertőzés gyanúja miatt Tiszafüredről.
júl. 5
13:03
Engedélyezte a GVH a Central Group és a Sanoma összeolvadását (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Central Group Média Holding Kft. (Central) irányítást szerezzen a Sanoma Budapest Zrt. (Sanoma) felett.
júl. 5
13:06
Meghátráltak az oroszbarát szakadárok (Portfolio)
A felkelők nagy része, valamint vezérük elhagyta Szlovjanszkot, egyik kelet-ukrajnai fellegvárukat - írta szombaton Facebook-oldalán az ukrán belügyminiszter. Arszen Avakov azt írta:...
júl. 5
13:06
Ennyit kaszálnak a politikusok a devizahiteles csomaggal (Pénzcentrum)
Mennyit kapnak vissza a politikusok a devizahitelük miatt?...
júl. 5
13:08
Már idén élesben indul a mobiltárca (Portfolio)
Még idén elindul élesben is a mobiltárca alkalmazás, vagyis széles körben elérhetővé válik az érintésmentes mobilfizetés - ígéri Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke. Az alkalmazásban...

Keresés