2014. augusztus 30. szombat

aug. 30
14:15
NATO-Ukrajna-Oroszország-Kelet-Európa Ukrán válság – Rasmussen: láthatóbbá válik a NATO-jelenlét Kelet-Európában (GazdaságPortál)
Láthatóbbá válik a jövőben a NATO jelenléte a közép- és kelet-európai tagországokban – írta a The Daily Telegraph című tekintélyes brit konzervatív napilap szombati kiadásában az észak-atlanti szövetség főtitkára.     Anders Fogh Rasmussen szerint a szabályokon nyugvó nemzetközi rendet és Oroszország szomszédainak szuverenitását, területi integritását is fenyegeti mindaz, amit Moszkva Ukrajnában…
aug. 30
14:18
Francois Hollande keményebben lépne fel Oroszországgal szemben (Portfolio)
Szombaton tartják rendkívül csúcstalálkozójukat az Európai Unió állam- illetve kormányfői. Az eseményen az uniós csúcspozíciók betöltéséről, az orosz-ukrán konfliktusról, valamint a közel-keleti...
aug. 30
14:20
Jön a bankunió, na de milyen áron? (Portfolio)
Áprilisban kiderült, miként állítják fel a bankunió intézményét. Nagy-Britannia és Svédország már jelezte: nem akarja feladni a bankok feletti felügyeleti jogait, míg számos közép-európai ország -...
aug. 30
14:22
Varga: a perek is azt mutatják, hogy tisztességtelenül jártak el a bankok (Portfolio)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzintézetek által az állammal szemben indított, a napokban zajló devizahiteles perek állása is azt mutatja, hogy a bíróság szerint is...
aug. 30
14:30
Csaknem tíz százalékkal nőtt a tőzsdei cégek profitja Kínában (ProfitLine)
A tőzsdén jegyzett cégek Kínában átlagosan 9,4 százalékkal növelték profitjukat az év első hat hónapjában - derül ki a sanghaji értékpapírpiaci szaklap beszámolójából.
aug. 30
14:32
Norvég alapok - a magyar kormány a vita gyors és eredményes lezárásában érdekelt (ProfitLine)
A magyar kormány a norvég kormánnyal fennálló vitájának gyors és eredményes lezárásában érdekelt, és visszautasítja, hogy Magyarország alapvető demokratikus értékek iránti elkötelezettségét bárki kétségbe vonja. Mindezt az - az MTI birtokába került - levél tartalmazza, amelyet a Miniszterelnökség pénteken küldött el az Európai Unió, a NATO, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési…
aug. 30
14:51
Devizahitelek: mi lesz, miután a bankokat elkaszálták? (Privátbankár)
Bár eddig "csak" 4 esetben vesztettek a bankok az állam ellen, és még 57 döntés hátra van, Varga Mihály szerint a perek állásából már látszik, hogy tisztességtelenül jártak el a bankok az ügyfelekkel szemben. Még nem tudják, pontosan hogyan, de 20-25 százalékkal csökkennek majd a törlesztőrészletek, ha már lezajlott a bírósági szakasz.
aug. 30
14:54
Másik amerikai gabonamultihoz igazol át a volt Cargill vezér (Portfolio)
A leköszönő Cargill elnök-vezérigazgató, Kócza Zsolt a világ egyik legnagyobb gabonakereskedő vállalatához távozik...
aug. 30
15:03
Varga: a perek is azt mutatják, hogy tisztességtelenül jártak el a bankok (ProfitLine)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzintézetek által az állammal szemben indított, a napokban zajló devizahiteles perek állása is azt mutatja, hogy a bíróság szerint is tisztességtelenül jártak el a bankok az ügyfeleikkel szemben.
aug. 30
15:12
Közzétette számait a Synergon (Portfolio)
A Synergon változott struktúrában közzétette második negyedéves számait, melyből kiderült, hogy az árbevétel, az üzemi és az adózás utáni eredmény soron is gyengébben teljesített a vállalat, mint egy...
aug. 30
15:12
Fontos számokat mondott Varga a devizahiteleseknek (Pénzcentrum)
A miniszter a forint árfolyamáról is beszélt....
aug. 30
15:14
Ne dőljünk be a csodaindikátornak! (Portfolio)
A Nobel-díjas közgazdász, Robert Shiller híres értékeltségi mutatója szerint igen drágák már az amerikai részvények, egy londoni elemzőcég azonban felhívja a figyelmet, hogy az indikátor félrevezető...
aug. 30
15:27
A kormány benyújtotta a 2013. évi zárszámadási törvényt (GazdaságPortál)
A kormány pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a 2013. évi központi költségvetés végrehajtásáról szóló, úgynevezett zárszámadási törvényt. A Kormányzati Információs Központ és a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteki közleménye szerint 2013. a költségvetési stabilitás és a növekedési fordulat éve volt. A közleményben kifejtették, hogy a költségvetési fegyelemnek köszönhetően a tavalyi már a…
aug. 30
15:39
Varga: ősszel jön a devizahiteles elszámolási kerettörvény (Infostart)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzintézetek által az állammal szemben indított, a napokban zajló devizahiteles perek állása is azt mutatja, hogy a bíróság szerint is tisztességtelenül jártak el a bankok az ügyfeleikkel szemben.
aug. 30
15:45
Valamit ma este kapnak a nyakukba az oroszok Európától (Privátbankár)
Az Oroszországgal szembeni szankciók valószínűleg bővülni fognak ma este - Európa nem nézi tétlenül, hogy az orosz fegyverek mellett most már orosz katonák is vannak Ukrajnában.
aug. 30
16:09
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány a Bonafarm csoporttal (ProfitLine)
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány az agrárgazdasági Bonafarm csoporttal pénteken. Szijjártó Péter az aláírás előtt a nemzetgazdaság stratégiai ágazatának nevezte a mezőgazdaságot.
aug. 30
16:24
Már macskakölcsön is van a Sberbanknál (Portfolio)
Már egy sor neves nemzetközi pénzügyi portál beszámolt a legnagyobb orosz bank, a Sberbank furcsa marketingfogásáról: jelzáloghitelek mellé macskákat adnak, még választhatnak is az ügyfelek 10...
aug. 30
16:51
NGM: Magyarországon csökkent a leginkább a nők munkanélkülisége (Infostart)
Az európai uniós tagállamok közül ismét Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliség, azon belül az állástalan nők aránya - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel, reagálva az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat friss adataira.
aug. 30
16:57
Orbán szerint büntetés helyett tárgyalni kellene az oroszokkal (Privátbankár)
Ma este rendkívüli csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben, Orbán Viktor szerint az EU szankciós politikája nem sikeres, nem oldja meg a konfliktust.
aug. 30
16:57
Ukrán válság – Rasmussen: a NATO szolidáris Ukrajnával (GazdaságPortál)
A NATO pénteken kifejezésre juttatta Ukrajnával való határozott szolidaritását – közölte Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár, miután Brüsszelben ukrán kérésre, az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió súlyos kiterjesztése miatt rendkívüli ülést tartott a NATO-Ukrajna Bizottság. Rasmussen szerint a szövetség nem fogja zárva tartani kapuit Ukrajna előtt, ha az felújítja csatlakozási törekvéseit. A…
aug. 30
17:15
Feldman: kiemelt szerepe lesz a kertészetnek, az állattenyésztésnek és a feldolgozóiparnak (ProfitLine)
Kiemelt szerepet szán a kertészetnek és az állattenyésztésnek a magyar kormány a következő uniós ciklusban - jelentette ki Feldman Zsolt pénteken Szentesen, a Magyar Paprika Napja alkalmából tartott konferencián.
aug. 30
17:48
Felkészítik a magyar búzát a klímaváltozásra (ProfitLine)
Hamarosan újra Székelyföldön vetnek búzát a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. szakemberei. A kutatás célja, hogy teszteljék a télálló képességet és kiválasszák azokat a törzseket, amelyek a legjobbak ebből a szempontból. A cél, hogy a kifejlesztett búzafajták a klímaváltozás miatt változó időjárási körülményeknek is megfeleljenek, de a tervek között szerepel, hogy hűvösebb térségek – például…
aug. 30
17:54
Amerikai gabonóriáshoz igazol át a volt Cargill vezér (Portfolio)
A leköszönő Cargill elnök-vezérigazgató, Kócza Zsolt a világ egyik legnagyobb gabonakereskedő vállalatához távozik...
aug. 30
18:09
Szeretnél egy bivalyerős porszívót? Igyekezz, mert betiltották (Privátbankár)
Egy uniós előírás szerint a porszívókat is csak energiacímkével lehet forgalomba hozni szeptembertől, a hűtőgépekhez vagy a mosógépekhez hasonlóan. Hétfőtől csak olyan porszívó hozható újonnan forgalomba, amelynek teljesítménye 1600 watt alatti - de az sem mindegy, milyen hangos és meddig bírja ki a gégecsöve.
aug. 30
18:12
Őstermelő adója, tébéje (Adózóna)
Olvasónk azt tudakolta, hogy egy meghatározott összegű bevétel mellett milyen bevallási kötelezettségek terhelik az őstermelőt. Kérdésére Surányi Imréné, az Adózóna szakértője válaszolt.
aug. 30
18:21
Tovább lassult a kínai nagybankok profitjának növekedése (ProfitLine)
A gazdaság mérsékeltebb növekedésével párhuzamosan tovább lassult a kínai nagybankok nyereségének növekedése az év első hat hónapjában - derül ki a pénzintézetek héten közzétett féléves jelentéseiből.
aug. 30
18:30
Egyre több banki hitel dől be Kínában (Portfolio)
A profitnövekedés lelassult, a nem teljesítő hitelek állománya 21%-kal nőtt, és az egy évvel korábbinak több mint duplájára rúgó rossz hitelt szórtak ki könyveikből a kínai bankok az első félévben -...
aug. 30
18:32
Rájuk számít nagyon a kormány a magyarországi befektetésekben (Portfolio)
A biotechnológiai, az elektronikai, a gépipari, a gyógyszeripari, az információs és telekommunikációs, a járműipari, az élelmiszeripari beruházások és a regionális szolgáltató központok létesítése...
aug. 30
18:48
Orbán: önbecsapás az oroszellenes szankciók sikeréről beszélni (Portfolio)
Önbecsapás azt állítani, hogy az Európai Unió szankciós politikája Oroszországgal szemben sikeres, hogy ennek folytatása elegendő, és meg fogja oldani a konfliktust - jelentette ki az Európai Unió...
aug. 30
18:50
Orbán puhítana, Hollande bekeményítene az EU-csúcson (Portfolio)
Szombaton tartják rendkívül csúcstalálkozójukat az Európai Unió állam- illetve kormányfői. Az eseményen az uniós csúcspozíciók betöltéséről, az orosz-ukrán konfliktusról, a szankciós politika...
aug. 30
18:54
Ukrán válság - láthatóbbá válik a NATO-jelenlét Kelet-Európában (ProfitLine)
Láthatóbbá válik a jövőben a NATO jelenléte a közép- és kelet-európai tagországokban - írta a The Daily Telegraph című tekintélyes brit konzervatív napilap szombati kiadásában az észak-atlanti szövetség főtitkára.
aug. 30
19:06
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 35. héten (Pénzcentrum)
Lássuk, mik a számok a háromezredik sorsoláson!...
aug. 30
19:21
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 35. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 19 (tizenkilenc) 53 (ötvenhárom) 60 (hatvan) 66 (hatvanhat) 67 (hatvanhét) Joker: 233038. Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvényekre egyenként 2 599 165; 3 találatosokra egyenként 19 265; 2 találatosokra egyenként 1 310 ...
aug. 30
19:24
Már nem kell sokat várni az év tőzsdei kibocsátására (Portfolio)
Nem sokat kell várni az év tőzsdei bevezetésére, hamarosan megkezdi az elsődleges részvénykibocsátás folyamatát a kínai internetes kereskedelmi óriás, az Alibaba. Ez akár minden idők legnagyobb...
aug. 30
19:27
Alba takarék - csaknem teljes körű lesz a kártalanítás (ProfitLine)
Csaknem teljes körű kártalanításra számíthatnak az Alba Takarékszövetkezet károsultjai, a mintegy 15 ezer betétes között mindössze 6 olyan magánszemély és 3 olyan vállalkozás található, amelyek esetében a betétek nagysága meghaladja az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított 31 millió forintos összeghatárt - tájékoztatta Németh Lászlóné, a takarékszövetkezetek integrációjáért…
aug. 30
19:39
NGM: Magyarországon csökkent a leginkább a nők munkanélkülisége (GazdaságPortál)
Az európai uniós tagállamok közül ismét Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben júliusban a munkanélküliség, azon belül az állástalan nők aránya – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel, reagálva az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat friss adataira. Az NGM közleményében idézték Szalai Piroskát, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt…
aug. 30
19:42
Hétfőn zárva lesz Amerika (Portfolio)
Hétfőn a munka ünnepe miatt nem lesz kereskedés az Egyesült Államokban és Kanadában, így pénteket követően legközelebb kedden nyitnak majd ki a tengerentúli börzék. Hétfőn zárva lesznek az amerikai...
aug. 30
19:45
EU-csúcs – Megkezdődött a tanácskozás (GazdaságPortál)
Az ukrajnai orosz agressziós cselekmények miatt az Oroszország elleni uniós szankciók lehetséges megszigorításáról szóló találgatások közepette kezdődött meg szombat délután Brüsszelben az EU-országok csúcsvezetőinek rendkívüli tanácskozása. Az ülés eredetileg tervezett fő témája két uniós kulcspozíció betöltésének az eldöntése: miután az Európai Parlament (EP) már megszavazta az Európai Bizottság…
aug. 30
20:00
Ukrán válság - az Oroszországgal szembeni szankciók valószínűleg bővülni fognak (ProfitLine)
Francois Hollande francia elnök szombaton közölte, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók "valószínűleg bővülni fognak ma este" az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozóján.
aug. 30
20:18
Eldőlt, kik lesznek az új csúcsvezetők (Portfolio)
Szombaton tartják rendkívül csúcstalálkozójukat az Európai Unió állam- illetve kormányfői. Az eseményen az uniós csúcspozíciók betöltéséről, az orosz-ukrán konfliktusról, a szankciós politika...
aug. 30
20:21
EU-csúcs – Van Rompuy kikotyogta, hogy megállapodtak Tuskról (GazdaságPortál)
Egy bekapcsolt mikrofon mellett közölte a ciprusi elnökkel szombaton Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, hogy a tagállamok vezetői megállapodtak arról, hogy Donald Tusk lesz az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke. Az unió hivatalos műsorszolgáltatójának kamerája éppen vágóképeket készített a tanácskozás előtt a teremben, amikor Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök…
aug. 30
20:27
EU-csúcs – Finnország egyelőre ellenzi az Oroszország elleni szankciók szigorítását (GazdaságPortál)
Finnország egyelőre ellenzi, hogy az Európai Unió szigorítsa az Oroszországgal szemben – az Ukrajna elleni agresszív orosz lépések miatt – korábban elrendelt gazdasági szankciókat. Alexander Stubb finn miniszterelnök néhány órával a szombati brüsszeli EU-csúcstalálkozó előtt elhangzott rádiónyilatkozatában azt mondta: vannak egyes uniós tagországok, amelyek azonnali szankciószigorítást…
aug. 30
20:33
ÁSZ: javult az intézményi beszámolók megbízhatósága 2013-ban (ProfitLine)
A tavalyi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, és tovább javult az egyes intézményi beszámolók és fejezeti elszámolások megbízhatósága - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
aug. 30
20:35
Devizahitelek - tisztességtelenül jártak el a bankok, a perek is bizonyítják (ProfitLine)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzintézetek által az állammal szemben indított, a napokban zajló devizahiteles perek állása is azt mutatja, hogy a bíróság szerint is tisztességtelenül jártak el a bankok az ügyfeleikkel szemben.
aug. 30
21:06
Közel egymilliárdos fejlesztés a GYSEV Cargo-nál (ProfitLine)
Közel egymilliárd forintos beruházással bővítette soproni intermodális szolgáltató központjának kapacitását a GYSEV Cargo Zrt. - közölte az MTI-vel pénteken a társaság szóvivője.
aug. 30
21:21
Ötven vagyonosodási vizsgálat, félmilliárdos adóhiány (Adózóna)
Tolna megyében 2013-ban ötven vagyonosodási vizsgálatot végeztek, amelyből 24 esetben állapítottak meg visszaélést, tudta meg a teol.hu a NAV Megyei Adóigazgatóságától.
aug. 30
21:39
Ukrán válság - Oroszország ne becsülje alá az EU elszántságát! (ProfitLine)
Oroszországnak nem szabad alábecsülnie az Európai Unió elszántságát és hajlandóságát, hogy kiálljon elvei mellett - jelentette ki José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szombaton.
aug. 30
22:12
Megcímkézik a porszívókat (Infostart)
Egy uniós előírás szerint a porszívókat is csak energiacímkével lehet forgalomba hozni szeptembertől, a hűtőgépekhez vagy a mosógépekhez hasonlóan. Ugyancsak ez az előírás rendelkezik arról, hogy hétfőtől csak olyan porszívó hozható újonnan forgalomba, amelynek teljesítménye 1600 watt alatti.
aug. 30
22:12
Több mint 580 milliós fejlesztés a Haas&Sohn; Kft. pápai üzemében (ProfitLine)
Korszerűsítés, fejlesztés, valamint egy új, környezetbarát fűtőanyaggal működő készülék bevezetése valósult meg több mint 580 millió forintos uniós támogatásból a kandallókat és kályhákat gyártó Haas&Sohn Kft. pápai üzemében - közölte az MTI-vel a cég ügyvezetője.
aug. 30
23:18
Orosz embargó - Miniszteri biztos lett Budai Gyula a KKM-ben (ProfitLine)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa lett Budai Gyula, aki azokért a külgazdasági lépésekért felel majd, amelyek az oroszországi behozatali tilalomból fakadnak - jelentette be Szijjártó Péter parlamenti államtitkár pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Keresés