Engedély nélküli portfóliókezelés és nem bejelentett ügynöki tevékenység miatt összesen 325 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) négy cégre – közölte a jegybank szerdán az MTI-vel. Az MNB egyben eltiltotta az érintett cégeket – a Tresor Market Corporationt, a TM Solutions Ltd.-t, a Tresor Market Agent Kft.-t és a Tresor-M ...
Az árak csökkenését jelző inflációs adatok miatt a jegybanki alapkamat mérséklésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa már márciusban dönthet az alacsonyabb alapkamatról.
Nem ment olyan jól tavaly a Telenornak, mint amire a befektetők számítottak, és 2015-ben is több kihívással szembesül a cég, emiatt esett nagyot a cég árfolyama. Bár tavalyhoz képest emelkedett a...
Közel 40 milliárd forinttal több jut az idén a pedagógusok bérére 2014-hez képest. Ikotity István LMP-s politikus szerint 2013 óta 250 milliárdot spórolt meg az állam a több részre osztott, az eredeti tervekhez képest kisebb mértékű emeléssel.
Tegnap kiszivárgott a Tesla januári autóértékesítési eredménye Kínából, mely izgalmakat tartogathat a mai napra. Estére várható a legfrissebb gyorsjelentés az elektromos autógyártótól, a rossz hírek ellenére is rekord negyedévre számítanak, egymilliárd dolláros bevétellel. Forrás: GazdaságTV.hu
Óriási port kavart a múlt héten folyóba csapódó TransAsia repülőgép zuhanásáról készült videó, ráadásul, mint kiderült, a balesetet egy durva baklövéssel súlyosbították a pilóták.
Közel 85 milliárd forintos veszteséget szenvedett el 2014-ben a CIB Bank, amelynek tekintélyes része a devizahiteles elszámolásból származott. A részletes magyar adatokat még nem ismerjük, de egy...
A következő 35 évben is folytatódik a világgazdasági erőviszonyok eltolódása a fejlett észak-amerikai, nyugat-európai és japán gazdaságok felől a feltörekvő országok felé. A helyi üzleti és társadalmi kultúrát bármely kívülállónál jobban ismerő tehetségek bevonása egyre inkább versenyelőny forrásává válhat a feltörekvő piacokon vállalkozóknak- áll a portálunknak eljuttatott PwC tanulmányban.
Az internetes letöltésekre tervez adót kivetni a francia kormány a Google és más, külföldön bejelentett amerikai internetes tartalomszolgáltató oldalakat működtető nagyvállalatok megadóztatására – írta a Le Canard Enchainé című hetilap szerdán megjelent számában. A Google csoport alig 7,7 millió euró társasági adót fizetett 2013-ban Franciaországban, miután hivatalosan csak 231 millió eurós…
Egy hónap múlva indul a társasházak energetikai korszerűsítéseit segítő Otthon Melege Program. A siker szempontjából kulcsfontosságú, hogy a társasházak a kiírást követően minél gyorsabban beadják jelentkezésüket a pályázatra.
Az internetes letöltésekre tervez adót kivetni a francia kormány a Google és más, külföldön bejelentett amerikai internetes tartalomszolgáltató oldalakat működtető nagyvállalatok megadóztatására - írta a Le Canard Enchainé című hetilap szerdán megjelent számában.
Nemcsak orvosok, a nyelveket beszélő bölcsészek, az informatikusok vándorolnak külföldre a jobb életkörülményeket remélve, hanem a szakmunkások is. Itthon szinte nem is lehet szakmunkást találni, a hozzáértő emberek közül a legtöbben Nyugat-Európába mentek - mondták építési vállalkozók a Magyar Nemzetnek.
Az eurózóna pénzügyminisztereinek ülésére figyelnek ma a befektetők, melynek témája a görög helyzet lesz. A piaci szereplők egyelőre kivárnak a nyugati tőzsdéken az újabb pozíciófelvétellel, az...
Az új Ptk. alapján legkésőbb 2015. március 15-éig módosítani kell a bt.-k és a kkt.-k társasági szerződéseit. Bemutatjuk, hogy ezentúl milyen jogviszonyban, milyen járulékfizetés mellett lehet láthatók el az ügyvezetői feladatok.
Az árak csökkenését jelző inflációs adatok miatt a jegybanki alapkamat mérséklésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa már márciusban dönthet az alacsonyabb alapkamatról. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt emelte ki, hogy az alacsony infláció legfőbb nyertesei a családok mellett leginkább a nyugdíjasok, hiszen a bérekkel…
Egy csúcsmodell, ami ráadásul rétegigényeket elégít ki, sosem lesz egy márka húzómodellje, presztízs és ismertségi szempontokból viszont nagy szükség van rá. Így van ez a Honda esetében is, mely...
A forint reggel óta gyengülést mutat a vezető devizákkal szemben, amelyben a vártnál is nagyobb magyar infláció-esés, illetve a görög adósságmegállapodással kapcsolatos bizonytalanság játszik...
Kiemelkedően sikeres évet zárt 2014-ben az NN Csoport: nettó eredménye 588 millió euró, ami 82,6 százalékkal magasabb az előző évinél - olvasható az ING Biztosító Zrt. közleményében.
A Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona meghaladta az 1000 milliárd forintot 2014 év végén, mely éves szinten 10,5%-os bővülésnek felel meg. Hasonlóan...
Bár úgy tűnik, mintha a továbbra is a negatív tartományban tartózkodó és egyre süllyedő inflációs számok megjelenése után gyengült volna a forint, de ennek a mozgásnak a hátterében sokkal inkább külső hatások állnak a Commerzbank szakértői szerint.
Furcsa eltérést mutatnak a kormány és egy forgalomszámláló cég adatai. Az illetékes minisztérium szerint nem nőtt a forgalom az alternatív útvonalakon, egy friss jelentés viszont durván mást mutat.
Tavaly az utolsó negyedévben 2,8%-kal bővülhetett a magyar gazdaság - ez derül ki a Portfolio piaci várakozásokat feltérképező körkérdéséből. Amennyiben az elemzői konszenzus jól előrejelzi a...
Visszavonhatja a tajvani légügyi hivatal a TransAsia légijármű-üzembentartási engedélyét (AOC), miután a légitársaság egyik ATR 72-600-asa Tajpejben nem sokkal a felszállás után folyóba zuhant, negyvenen meghaltak - írta a ch-aviation légügyi szaklap szerdán.
A Sony Pictures Television Networks megvásárolta a svéd Modern Times Group-tól a magyarországi Viasat 3 és Viasat 6 tévécsatornákat - írta meg a hvg.hu a Sony közleményére hivatkozva.
Az árak csökkenését jelző inflációs adatok miatt a jegybanki alapkamat mérséklésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa már márciusban dönthet az alacsonyabb alapkamatról. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt emelte ki, hogy az alacsony infláció legfőbb nyertesei a családok mellett leginkább a nyugdíjasok, hiszen a bérekkel…
Az összeütközés Úgy tűnik, hogy Görögország és Németország ma kemény nap elébe néz, mivel mindkét oldal beásta magát saját pozíciójába az eurózóna pénzügyminisztereinek mai értekezlete előtt. A görög miniszterelnök, Tsziprasz szerint „nincs visszaút” az ország számára, és új megállapodást kíván kötni a hivatalos hitelezőkkel. Ezenkívül a görög hadügyminiszter felvetette, hogy ha Görögország nem…
Huszonöt Airbus A321neo vásárlásáról írt alá szándéknyilatkozatot a dél-koreai Asiana Airlines a toulouse-i gyártóval, az új gépek a társaság regionális és belföldi útvonalain állnak forgalomba - közölte az Airbus szerdán a honlapján.
A Telenor Magyarország a tavalyi negyedik negyedévben, 4,5 százalékkal több, 41,153 milliárd forint bevételt ért el az egy évvel korábbi 39,364 milliárd forinthoz képest.
Most 3 részvényre hívnánk fel az olvasóink figyelmét. Apple (AAPL): Akár 130 dollár is lehet A 120 dolláros szint áttörésével (új történelmi csúcs) eddig nem látott magasságokba emelkedett az Apple. Kilépett a november óta tartó 105-120 dollár közötti sávból. Az utolsó negyedéves adatai meghaladták a várakozásokat, svájci frank alapú kötvény kibocsájtása várhatóan sikeresen zárul. Optimális ...
A Tresor Market Corporation engedély nélkül portfóliókezelést, a TM Solutions Ltd., a Tresor Market Agent Kft. és a Tresor-M Agent Kft. pedig bejelentés hiányában függő ügynöki tevékenységet végzett – állapította meg az MNB. A jegybank eltiltotta a társaságokat, s összesen 325 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte őket. Csakhogy ez egy több éves történet, eső után köpönyeg.
A Pepsi a negyedik negyedéves gyorsjelentésében várt feletti árbevételről és egy részvényre jutó eredményről számolt be. Bár a vállalat árbevétele organikusan növekedett, a kedvezőtlen irányú...
A nagybankok közül utolsóként ma a CIB Bank is közzétette, mekkora vesztesége (céltartalék-képzése) származhat a devizahiteles elszámolásokból. A bankok csak ezekben a hetekben futtatják le...
A monetáris tanács egységesen szavazott a kamat szinten tartása mellett a legutóbbi ülésén - derül ki a ma közzétett jegyzőkönyvből. A tagok továbbra is kitartanak amellett, hogy nincs szükség az...
A Euromoney februári kiadásában a MOL elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt is megszólalt, aki beszélt a vállalat stratégiájáról, a horvát finomítói eszközök tervezett átalakításáról, valamint arról...
Harminc százalékkal 4 milliárd koronára esett vissza tavaly a legnagyobb csehországi telekommunikációs társaság, az O2 adózott nyeresége - közölte a cég szerdán Prágában.
A monetáris tanács legutóbbi, január 27-i ülésén a tanács összes jelenlévő tagja egyhangúan támogatta a jegybanki alapkamat tartását. A monetáris tanács megítélése szerint az MNB előrejelzési feltételeinek teljesülése mellett az inflációs cél elérése a jelenlegi laza monetáris kondíciók tartós fenntartásának irányába mutat – derül ki a tanács rövidített jegyzőkönyvéből, amelyet az MNB szerdán tett…
Kilátástalan gazdasági helyzet, a legmagasabb munkanélküliség Európában, a lakosság egynegyede a szegénységi küszöb alatt, mindent behálózó korrupció - röviden így lehetne összefoglalni a Szerbiától...
Orbán Viktor pénteken rövid munkalátogatást tesz Ukrajnában - jelentette be Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek szerdán. Közölte: a miniszterelnök Kijevben...
A Magyar Államkincstárban december végén több mint 150 ezer ügyfél rendelkezett értékpapír-nyilvántartási számlával, a számlákon több mint 686 milliárd forint névértékű állampapír volt - mondta...