2015. február 25. szerda

febr. 25
0:15
Törökország figyelembe veszi Magyarország érdekeit a gázszállításnál (Infostart)
Miután Törökország és Oroszország megállapodik a gázszállításról, figyelembe veszik, mi lenne előnyös Magyarországnak - mondta Ahmet Davutoglu török miniszterelnök az M1 Az este című keddi műsorában sugárzott interjújában.
febr. 25
0:18
Prezi androidos alkalmazása keddtől elérhető (ProfitLine)
A Prezi androidos alkalmazása keddtől ingyenesen letölthető, ezzel immár az androidos felhasználók is megoszthatják, gyakorolhatják vagy épp előadhatják prezentációjukat mobiljukról a világ minden részén - közölte a Prezi az MTI-vel kedden.
febr. 25
0:19
Obama megvétózta a Keystone XL kőolajvezeték megépítését (Infostart)
Megvétózta kedden Barack Obama amerikai elnök a Keystone XL kőolajvezeték megépítésére vonatkozó törvényjavaslatot.
febr. 25
1:24
A SZEF beolvadni nem akar, de tagja kíván maradni a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek (ProfitLine)
A közszféra szakszervezeteit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) továbbra is tagja kíván maradni a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek (MaSZSZ), annak ellenére, hogy szombati kongresszusán a küldöttek többsége elutasította a SZEF teljes jogutódlással történő beolvadását a MaSZSZ-ba - közölte a SZEF kedden az MTI-vel.
febr. 25
2:30
Madárinfluenza egy Békés megyei kacsaállományban (ProfitLine)
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki egy Békés megyei baromfitelepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) állategészségügyi diagnosztikai igazgatósága. Az egyedekben kimutatott H5N8 szerotípus kapcsán eddig még nem tapasztalták, hogy emberre is átterjedt volna - tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI-t.
febr. 25
2:48
Széll Kálmán tér – Péntektől keddig nem áll meg a metró az állomáson (GazdaságPortál)
Péntek üzemkezdettől hétfő üzemzárásig nem állnak meg a metrószerelvények a Széll Kálmán téri állomáson az épület átépítése miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a tér felújítása a metró épületének átépítésével folytatódik, és a metró későbbi zavartalan forgalmának biztosítására ideiglenes védőtetőt és -falat építenek az épületben. A szerkezet…
febr. 25
3:03
A Visa vezető közösségi médiahálózatokon keresztül is elérhetővé teszi a fizetést (ProfitLine)
Globálisan bővíti peer-to-peer fizetési megoldását a Visa Europe, és a fastacash-sel együttműködve vezető közösségi médiahálózatokon keresztül is elérhetővé teszi a fizetést - jelentette be a nemzetközi kártyatársaság kedden.
febr. 25
3:06
Róma utcáin forgatják tovább az új James Bond-filmet (GazdaságPortál)
James Bond brit titkosügynök Róma belvárosában száguld és küzd a világot elfoglalni akaró gonoszokkal az olasz főváros lakosai és a turisták kíváncsi szemei előtt. A címszereplőt alakító Daniel Craig nőpartnere a minden eddiginél idősebb Bond-lány, az 50 éves Monica Bellucci. A szokottnál is nagyobb közlekedési káoszt okozott Rómában a Colosseum és a Circus Maximus közötti ...
febr. 25
3:30
Lövöldözés egy dél-morvaországi vendéglőben, kilenc halott (GazdaságPortál)
Kilencen meghaltak és egy nő súlyosan megsebesült kedden délután dél-morvaországi Uhersky Brodban, amikor a Druzba nevű helyi vendéglőben egy ismeretlen férfi lövöldözni kezdett – közölte Patrik Kuncar, a város polgármestere a városi rendőrségre hivatkozva. Az áldozatok között nyolc férfi és egy nő van. A kilencedik halott maga a támadó, aki a rendőrségi támadás idején agyonlőtte ...
febr. 25
3:54
Nagy-Britannia kiképzőket küld Ukrajnába, de fegyvereket nem (GazdaságPortál)
Nagy-Britannia kisebb létszámú kiképző egységet küld Ukrajnába az ukrán hadsereg felkészültségének erősítésére, fegyverszállításokat azonban továbbra sem tervez – mondta kedden a brit miniszterelnök. David Cameron, aki a londoni parlament alsóházának bizottsági elnökeiből álló összekötő testület kérdéseire válaszolt, a kedd esti meghallgatáson közölte, hogy London “hadszíntéri hírszerzési…
febr. 25
4:09
A magyarok több mint fele sötétben tapogatózik (ProfitLine)
A magyarok hitelekbe vetett bizalma növekvő tendenciát mutat az elmúlt időszakban, a lakosság közel kétharmada elfogadja, vagy egyenesen lehetőségként tekint a jó konstrukciókra, derül ki a Cofidis Hitel Monitor felméréséből.
febr. 25
4:12
Ukrán válság – Kerry szerint Moszkva hazudik az orosz katonai jelenléttel kapcsolatban (GazdaságPortál)
Az amerikai külügyminiszter szerint Moszkva hazudik az ukrajnai orosz katonai jelenléttel kapcsolatban. John Kerry keddi szenátusi meghallhatásán igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy hazudik-e Oroszország, amikor azt állítja, hogy Ukrajnában nincsenek jelen sem orosz csapatok, sem orosz hadfelszerelés. A miniszter szavai szerint ” számos alkalommal az arcomba és mások arcába hazudtak” az orosz…
febr. 25
6:15
Kínossá vált az erős forint az MNB-nek? (Portfolio)
Az a furcsának tűnő helyzet állt nemrég elő, hogy a Magyar Nemzeti Bank inflációs céljait kifejezetten hátráltatja a forint elmúlt időszakban mutatott erősödése. Az ugyanis az importárakon keresztül...
febr. 25
6:15
Tényleg a Pöttyös a legfinomabb? Itt a nagy túró rudi teszt (Pénzcentrum)
Virágíz, mosogatólé beütés, szaloncukor utánzat: sok csalódás érte a tesztelőket....
febr. 25
6:18
Felkészülten várja a devizahiteles elszámolást! (Privátbankár)
A Magyar Posta egyeztet a bankokkal, hogy a devizahiteles elszámolások kiküldése teljesíthető legyen, a szervezet kész teljes kapacitással működni március-áprilisban a küldemények kiküldése idején. Ugyanakkor az ügyfeleknek is előrelátóknak kell lenniük. A postának sok tízmilliós bevételt hoz az elszámolás.
febr. 25
6:21
IVSZ: Félrevezető a top 10 szakmák listája (ProfitLine)
A Pénzcentrum „Top 10: ezek a legkeresettebb szakmák most Magyarországon”, valamint az Index hasonló című, tegnap megjelent cikkei erősen félrevezetőek, ugyanis azt sugallják, hogy a felsorolt szakmákba keresnek munkavállalókat, holott az írások által is idézett forrás ennek éppen ellenkezőjét állítja – írja az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).
febr. 25
6:27
Ezt kell tennünk, ha a NAV beidézett üzleti partnerünk miatt (Adózóna)
Az adóellenőrzések során a NAV jellemzően kapcsolódó vizsgálatokat indít, hogy a vizsgálat alatt nem álló üzleti partnertől is beszerezze az ellenőrzőtt cégre vonatkozó információkat, könyvelési dokumentumokat, szerződéseket.
febr. 25
6:30
Amnesty International: katasztrofális volt 2014 a menekültek számára (GazdaságPortál)
Katasztrofális volt a tavalyi év a konfliktusövezetekből menekülők számára, a kormányok pedig “szégyenteljes” hozzáállást tanúsítottak a menekültek sorsa iránt az Amnesty International (AI) szerdán Londonban ismertetett éves világjelentése szerint, amely különösen élesen elítélte az Európai Unió magatartását. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete a 400 oldalas jelentésben a legaggályosabb…
febr. 25
7:06
Emelkedett a benzin ára, a gázolajé nem változott (GazdaságPortál)
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott. Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 349-350 forintra nőtt, a gázolajé 370-371 forint maradt. A Mol legutóbb múlt pénteken változtatott az árakon, akkor a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal emelte, a benziné nem változott. ...
febr. 25
7:12
Megint 350 forintnál jár a benzin (Privátbankár)
Emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol, a gázolajé most nem változott.
febr. 25
7:27
Vegyes adatok érkeztek az Egyesült Államokból (ProfitLine)
A várt kis csökkenés helyett négy hónapja a legnagyobb mértékben nőtt februárban a szolgáltatóipar teljesítménye az Egyesült Államokban, ugyanakkor a vártnál nagyobb mértékben csökkent a fogyasztói bizalom.
febr. 25
7:29
Yellen: A Fed türelmesen kivárja a kamatemelés lehetőségét (ProfitLine)
A Fed a monetáris szigorítás megkezdése előtt meg kíván győződni róla, hogy a növekedésösztönző céllal végzett monetáris enyhítés elérte a célját - derül ki az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank rendszer elnöke, Janet Yellen szenátusi bizottsági meghallgatásán tett jelentéséből.
febr. 25
7:48
Újra felütötte a fejét a madárinfluenza Magyarországon (Privátbankár)
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki egy Békés megyei baromfitelepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
febr. 25
7:48
Erősödött a forint árfolyama (GazdaságPortál)
Erősödött a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon szerda reggelre. Reggel hét órakor az eurót 305,34 forinton, a dollárt 269,05 forinton, a svájci frankot 283,18 forinton, a japán jent pedig 2,2672 forinton jegyezték. Kedd esti árfolyamához képest az euró 17 fillérrel, a dollár 26 fillérrel, a svájci frank 73 fillérrel, a jen ...
febr. 25
7:50
Keménykedés a görögökkel: a félelem vezérli Európát? (Privátbankár)
Az Athénnal szemben kérlelhetetlenül fellépő euró-csoport valójában politikai gátszakadástól tart az euró-övezet belső magját képező államoknál. Az amerikaiak pedig most egy egységes európai partnert szeretnének látni a Moszkva elleni geopolitikai érdekek érvényesítésekor. Washington a NATO-t egységes tömbként kezeli, és emiatt határozottan elutasítja Athén kilépését az euró-övezetből.
febr. 25
8:00
Obama megvétózta a Keystone XL kőolajvezeték megépítését (ProfitLine)
Ígéretéhez híven megvétózta kedden Barack Obama amerikai elnök a Keystone XL kőolajvezeték megépítésére vonatkozó törvényjavaslatot.
febr. 25
8:03
Elbántak a Hewlett-Packarddal (Portfolio)
Több mint 7%-ot zuhant a Hewlett-Packard a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy közzétette negyedéves eredményeit. A lezárt negyedév bevételei valamelyest elmaradtak a várttól, de igazán nagy...
febr. 25
8:06
Ezért nem minősítik fel Magyarországot? (Privátbankár)
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója szerint Magyarország pénzügyileg stabil. A költségvetési hiányt ma már nagyobbrészt a lakosság finanszírozza, az alacsony forintkamatok pedig az állam kiadásait akár százmilliárd forinttal is csökkenthetik - erről Barcza György a Napi Gazdaságnak adott, szerdán megjelent interjújában beszélt.
febr. 25
8:08
Megcsúszott az uniós projektekkel a kormány (Privátbankár)
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a Nemzet Infrastruktúra Fejlesztő, és a Magyar Közút szép nagy késedelemben van az állami uniós projektekkel.
febr. 25
8:12
Szakértő: nagyon jól teljesített a magyar piac (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302,46 pontos, 1,66 százalékos emelkedéssel, 18 507,84 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese szerint nagyon jól teljesített a magyar piac, a BUX közel 1,7 százalékos pluszban zárt, miközben a ...
febr. 25
8:24
Nem sieti el a kamatemelést a Fed (Privátbankár)
Janet Yellen Fed-elnök a szenátus pénzügyi bizottsága előtt tett jelentésében azt mondta, hogy a Fed továbbra is hangsúlyozottan türelmes álláspontot képvisel a kamatemelések megkezdésének a kérdésében.
febr. 25
8:26
Bárki utánozhatja a Nespresso kávékapszuláit ezentúl (Privátbankár)
Hiába George Clooney, a kávés cég ezt most bebukta, egy német bíróság törölte a kapszulakezelő mechanizmus szabadalmát.
febr. 25
8:33
Alig van cég, amely számolna a toborzás valódi költségeivel (ProfitLine)
A hazai cégek közül csak elvétve számítják ki, valójában mekkora költséggel jár egy-egy munkatárs kiválasztása. A Trenkwalder számításai szerint az összes költségelem figyelembe vételével akár egy alacsonyabb beosztású, bruttó 200-250 ezer forintos bérkategóriába tartozó munkatárs kiválasztásának költsége is 7-800 ezer forintra tehető. Ha pedig a kiválasztás rosszul sikerül, az ismételt toborzás…
febr. 25
8:35
Meglepetésre újra bővülést mutat a kínai feldolgozóipar (ProfitLine)
A HSBC Bank és a Markit felmérése alapján februárban a kínai feldolgozóipari beszerző menedzser index értéke 4 hónapos csúcsra emelkedett.
febr. 25
8:39
Mégsem szűnik meg a méltányossági ápolási díj (Pénzcentrum)
Ápolási díjat azok kapnak, akik tartósan beteg hozzátartozójukat gondozzák....
febr. 25
8:39
13 000 forintot ér a MOL a svájci nagybank szerint (Portfolio)
A MOL tegnapi gyorsjelentése kapcsán megérkeztek az első elemzői reakciók, a UBS a korábbi 12 500 forintról 13 000 forintra emelte célárát, ajánlása viszont változatlanul semleges. A UBS értékítélete...
febr. 25
8:41
Erősen tartja magát a forint (Portfolio)
A forint szerdán is tartja magát és így jóval erősebb szinteken jár, mint egy hónapja. Komoly mozgásokat ugyanakkor sem a nemzetközi hírek, sem a hazai fejlemények nem váltottak ki, így pedig az...
febr. 25
8:42
Egyedül Pallasz Athéné tudja, mi lesz ma a tőzsdén (Privátbankár)
Az európai piacok ma pont annyira kiszámíthatatlanok, mint a görög kormány. Az Európai Unióban nagy a bizonytalanság, hogy Athén tartja-e a megegyezést.
febr. 25
8:43
Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel! (Portfolio)
Enyhén optimista hangulatban indulhat ma a kereskedés, mely során többek között Draghi beszéde lehet érdekes. Kedden az irányadó amerikai részvényindexek erősödni tudtak, a Dow Jones több mint 0...
febr. 25
8:44
Szén helyett: 400 ezer tonna szeméttől lesz meleg (Privátbankár)
Az oroszlányi Vértesi Erőmű a környezetvédelmi normák szigorodása miatt 2015. december 31. után nem tüzelhet el szenet, a létesítményt hulladékból származó tüzelőanyaggal üzemeltetnék tovább.
febr. 25
8:45
Dagad a brókerbotrány - Itt vannak az újabb részletek! (Portfolio)
Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb botránya rázza meg a brókerszakmát, kiderült, hogy az egyik legnagyobb hazai szolgáltató már évtizedek óta meghamisítja kimutatásait, és összesen akár 100...
febr. 25
8:47
A Klebelsberg Központnál van a legtöbb késedelmes uniós projekt (Portfolio)
A legtöbb késedelmes állami projekt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz tartozik, második helyezett a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., amely egyébként a legnagyobb egyösszegű...
febr. 25
8:49
Újabb banknál pattant ki botrány (Portfolio)
Német ügyészek vizsgálják, vajon a Commerzbank segítette-e luxemburgi érdekeltségén keresztül ügyfeleit abban, hogy megkerüljék az adófizetést - írja a Financial Times. A második legnagyobb német...
febr. 25
8:54
Tőzsdenyitás előtt: Kisebb emelkedésre számít az elemző (GazdaságPortál)
Kisebb erősödést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett elemző. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint kisebb mértékben, de folytatódhat az erősödés a magyar tőzsdén, a szakember a hazai részvényindex 0,5 százalék körüli emelkedését várja. A keddi vételi hullámnak lehet áthúzódó hatása, az általános befektetői pénzáramlás segítheti a…
febr. 25
8:57
Ez egy igazi "retro dolog" a hipermodern világban (Portfolio)
Profit lesz abból, ha visszanyúlunk a gyökerekhez...
febr. 25
8:59
Erről szól a 22 oldalas görög "fecni" (Portfolio)
Miután a görög kormány tervezett reformjairól szóló listájának nemzetközi hitelezői tegnap zöld utat adtak, megkezdődhetnek a pénzügyi program négyhónapos meghosszabbításához szükséges tagállami...
febr. 25
9:00
Lélegezz! Már nem egészségtelen a levegő (Privátbankár)
De néhány helyen, köztük a fővárosban még kifogásolt a levegő minősége a levegő szálló por (PM10) koncentrációja miatt.
febr. 25
9:01
Rossz hírt kapott a Richter (Portfolio)
Bár nem most volt már a Richter jelentése, ma reggel egy friss elemzés érkezett a cseh Wood-tól, melyben a részvényekre vonatkozó célárfolyamot a korábbi 4380 forintról 4037 forintra csökkentették. A...
febr. 25
9:03
Tőzsdén a Wizz Air! (Portfolio)
Sikeresen megtörtént a Wizz Air részvényeinek beárazása, így minden adott ahhoz, hogy hamarosan elinduljon a kereskedés a londoni tőzsdén. A cég 23,3 millió darab törzsrészvényt visz piacra 11,5...
febr. 25
9:06
Jelentősen javuló működési eredmény a Masterplastnál 2014-ben (ProfitLine)
17 százalékkal növelte árbevételét a tavalyi utolsó negyedévben a Masterplast. Az egész évben kedvezőtlen iparági környezet ellenére a társaság 56 százalékkal javította működési eredményét 2014-ben. A kedvező árbevételi- és eredményszámokat költségracionalizálási intézkedésekkel és a 2013-ban átalakított kereskedelmi politikájával érte el a vállalat, így tavaly az értékesítés fókusza már a nagyobb…

Keresés