A tehetséggondozás évek óta versenyelőnyt jelent azon cégek számára, amelyek tudatosan beépítik stratégiai tervezési folyamatukba. Érdemes a tehetségeket kiemelni, kihívás elé állítani őket, és jutalmazni érdemeiknek megfelelően, hogy a következő szezonban ne tátongjon komoly űr a kulcspozíciókban.
A PC-k iránt mutatkozó gyenge kereslet és a játékkonzolokhoz gyártott chipek piacán tapasztalható erős verseny miatt az AMD menedzsmentje kénytelen volt visszavágni a következő negyedévre vonatkozó...
Nem szüntette meg, de szigorította a görög bankoknak nyújtott 89 milliárd eurós keretösszegű szükséghitelének feltételeit tegnapi döntésével az EKB. A jegybank nem árulta el, a Reuters úgy tudja,...
A káresemények növekvő száma miatt az utóbbi fél évben tovább emelkedett ugyan a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja, ám az európai mércével még továbbra is példátlanul alacsony díjszint miatt a biztosítóknak szigorúbban törekedniük kell arra, hogy csak a valóban jogos kárigényeket elégítsék ki, ami az autósok számos esetben nehézkesebb ügyintézésként élhetnek meg.
Vegyesen alakultak az indexek az európai tőzsdék keddi nyitásakor. A londoni FTSE-100 és a párizsi CAC-40 0,1 százalékkal gyengébben kezdett a hétfői záráshoz képest, a frankfurti DAX viszont 0,3 százalékkal erősödött. Elemzők erősödést jeleztek előre a keddi nyitására. Hétfőn az indexek nagyot gyengültek, a londoni FTSE-100 0,76 százalékot veszített, a frankfurti DAX pedig 1,52, a ...
A 10 évvel korábbi kudarcot követően újra asztalhoz ült a ProSiebenSat és az Axel Springer, igaz szakértők szerint a tárgyalásokkal kapcsolatban most is versenyjogi aggályok merülhetnek fel. A két...
Ma tovább folytatódnak a görög adósságválsággal kapcsolatos tárgyalások az EU-csúcson. A tegnapi rossz hangulat után ma is többnyire eséssel nyitottak a tőzsdék, azonban egyelőre kivárás...
Nem szüntette meg, de szigorította a görög bankoknak nyújtott 89 milliárd eurós keretösszegű szükséghitelének feltételeit tegnapi döntésével az EKB. A jegybank nem árulta el, de a Reuters úgy tudja,...
Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás májusban 0,2%-kal mérséklődött - közölte a KSH az előzetes adatot. Az éves index 6,2%-os (munkanappal...
Sok mindenre választ kaphatunk kedd éjjelre a görög válsággal kapcsolatban, hiszen a magyar idő szerint este hatkor kezdődő rendkívüli eurózónás csúcson valamilyen döntést muszáj lesz hozni a...
Bár korábban volt, jelenleg nincs szó a Raiffeisen ukrán leánybankjának eladásáról. A Reuters azonban most azt írja, az EBRD "jelentős kisebbségi részesedést" szerezhet a bankban. Az Európai...
Az ipari termelés volumene 1,5 százalékkal haladta meg májusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index 6,2 százalékkal emelkedett - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Bár korábban volt, jelenleg nincs szó a Raiffeisen ukrán leánybankjának eladásáról. A Reuters azonban most azt írja, az EBRD "jelentős kisebbségi részesedést" szerezhet a bankban. Az Európai...
Magyarországnak jelentős elmaradása van az egészségügyre fordított közkiadásoknál és az egészségügyi béreknél - mondta az egészségügyért felelős államtitkár az M1 hétfő esti műsorában.
Miniszteri biztossá nevezte ki az igazságügyi miniszter Füzi-Rozsnyai Krisztinát, aki a közigazgatási perrendtartással összefüggő jogszabályok előkészítésével kapcsolatos feladatokat irányítja és hangolja össze.
Ma tovább folytatódnak a görög adósságválsággal kapcsolatos tárgyalások az EU-csúcson. A tegnapi rossz hangulat után ma is többnyire eséssel nyitottak a tőzsdék, nem sokkal nyitás után a befektetők...
Nem változott májusban a német feldolgozóipari termelés az előző havihoz képest – közölte kedden a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis. Az előzetes adatok szerint szezonális és naptári kiigazítással a feldolgozóipari termelés májusban nem változott az előző havihoz képest Németországban. Az áprilisi adatot a Destatis felülvizsgálat után 0,9 százalék növekedésről 0,6 százalék…
A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet 33-38 Celsius-fok között alakul, s késő estére is csupán 26-31 fok közé hűl a levegő.
El kell kerülni, hogy Görögország távozzon az euróövezetből – mondta kedden Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén Jean-Claude Junker, az Európai Bizottság elnöke. Hangsúlyozta, hogy most “a görög kormány térfelén pattog a labda”, Athénnak kell előállnia új javaslatokkal az adósságválság megoldása érdekében. Vasárnap a görögországi népszavazáson a többség elutasította a hitelezők…
A bankrendszer rövid külföldi forrásokra való ráutaltságának csökkentése, illetve az emelkedés megakadályozása érdekében az MNB a korábban már bevezetett devizafinanszírozás megfelelési mutató (DMM)...
Az MNB a korábban már bevezetett devizafinanszírozás-megfelelési mutató (DMM) szigorításával és az új devizaegyensúly mutató (DEM) bevezetésével tovább mérsékli a bankrendszer és így az ország sérülékenységét.
Hogyan lehet motiválni egy sportolót, aki naponta hat órát tölt edzéssel és négy éves kora óta készül az olimpiára? Mi történik akkor, ha egy célt nem sikerül teljesíteni? Tanulságos beszélgetés a torna sportág hátteréről Berki Krisztián olimpiai bajnok tornásszal és edzőjével, Kovács Istvánnal. 22 éve dolgoznak együtt, és mindketten vallják, hogy Krisztián sikereinek kulcsa a harmonikus,…
A bankrendszer rövid külföldi forrásokra való ráutaltságának csökkentése, illetve az emelkedés megakadályozása érdekében az MNB a korábban már bevezetett devizafinanszírozás megfelelési mutató (DMM)...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több visszásságot is tapasztalt egy szolgáltató vállalkozás direkt marketing tevékenységében az elmúlt időszakban: az egyik csomagküldő cég fizetési felszólításokat küld olyan megrendelések ellenértékére tartva igényt, amelyeket vitatnak a megkeresett vállalkozások, miközben hivatkozik a GVH korábbi vizsgálatára, amely alapján a versenyhatóság jogszerűnek és…
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ma délelőttre összehívott közgyűlésén a szavazásra jogosító részvényesek által megtestesített szavazatok több mint felét képviselő részvényes nem jelent meg, így a...
Kínában egy hónap alatt lezajlott egy teljes medvepiac. Európa csendesen várakozik az újabb görög eseményekre, a BÉT kissé emelkedik. Az olajár összeomlott, mindenki teljes erővel hozza fel a föld alól és ontja piacra. Az arany is esik, az euró is, a forint viszont stabil.
Lényeges makrogazdasági adatok hiányában kedden is a görög hírek mozgathatják a piacokat, és így a forint piacát is. Főleg, hogy ma este rendkívüli tanácskozást tartanak az euróövezet vezetői és...
Ma tovább folytatódnak a görög adósságválsággal kapcsolatos tárgyalások az EU-csúcson. A tegnapi rossz hangulat után délelőtt még erősödni tudtak a tőzsdék, azonban a déli órákra elromlott a hangulat...