Eléggé optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy a következő hetekben megtaláljuk a megoldást Görögországgal, azonban ennek nem lesz része az adósságkönnyítés - közölte Wolfgang Schäuble német...
Elkezdett lassulni az online, P2P hitelezéssel foglalkozó alternatív hitelezők növekedési üteme ugyanis egyrészt a szabályozók nagyobb óvatosságra intik őket, másrészt az ilyen hitelekbe fektetők...
Nagyobb mínuszok jöhetnek az SAP-nál a várttól elmaradó, előzetes jelentés miatt. Ma piaczárás után jelent az Alcoa, mellyel elindul a negyedéves jelentési szezon a tengerentúlon – Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének hétindító értékelése. Jelentős mínuszokra készülhetünk az SAP részvényárfolyamát illetően. A vállalat péntek éjjel tette közzé előzetes számait az első negyedévre…
Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter rendkívüli sajtótájékoztatót tart a kormányülés szünetében - érkezett a meghívó szerkesztőségünkbe. Az esemény 11:30-kor kezdődik a...
Egymilliárd forintot meghaladó összegű költségvetési csalás gyanúja miatt öt embert őrizetbe vettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói, a bűnszövetség a sertéshús áfájával trükközött. A banda monori vágóhídjának tevékenységét felfüggesztették – tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Egymilliárd forintot meghaladó összegű költségvetési csalás gyanúja miatt öt embert őrizetbe vettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói, a bűnszövetség a sertéshús áfájával...
Vegyes mozgásokkal indították a hetet az ázsiai piacok, a kínai index haladt az élen, több mint 2 százalékos emelkedésével. Európában esésekkel indult a nap, de gyorsan fordult a hangulat, főleg az...
Egymilliárd forintot meghaladó összegű költségvetési csalás gyanúja miatt öt embert őrizetbe vettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói, a bűnszövetség a sertéshús áfájával trükközött. A banda monori vágóhídjának tevékenységét felfüggesztették - tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Jövőre indul országszerte az új bölcsődei ellátási rendszer, mely keretében minden magyarországi településen lesz bölcsődei ellátás. A jövőben az édesanyák még nagyobb szabadságot kapnak, és...
A külföldiek 12,7, a belföldi turisták 10,6 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el februárban a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. A vendégéjszakák száma ezzel 11,6 százalékkal nőtt - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Reggel még gyengüléssel kezdett a magyar deviza, délelőttre azonban nagyot fordult a nemzetközi hangulat, ami a forintra is jó hatással volt. Fordult a dollár is 2016.04.11 10:01Az euró-dollár...
A Magyar Nemzeti Bank elkezdte közzétenni az interneten az általa 2013 decembere és 2015 decembere között létrehozott, fél tucat alapítvány eddig titkosnak számító adatait az Alkotmánybíróság és a...
A jegybank idén éves átlagban alacsony, 0,3 százalékos inflációra számít – mondta el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán. Gábriel Péter kiemelte: az inflációs eredményhez nagy mértékben hozzájárul az olajár változása is. Kérdésre válaszolva elmondta: a keresleti feltételek abba az irányba mutatnak, hogy a feltörekvő országok nyersanyag kereslete mérséklődhet, a…
Tovább erősödött a jen azon spekulációk közepette, miszerint a BoJ nem fog lazítani a következő ülésén. Az EX-BoJ-tag, Shirai azt mondta, hogy a bank nem fog lazítani monetáris politikáján áprilisban, és ez meg fogja ütni a kötvényvásárlási limitet 2 éven belül.
A jogi költségek és bírságok miatt Nagy-Britannia legnagyobb bankjai 53 milliárd angol fontot (kb. 20638 milliárd forint) fizettek ki az elmúlt 15 évben a Reuters által elemzett kutatás szerint. ...
A visegrádi országok (V4) agrárkamarái az Európai Unióhoz fordultak és azt kérik az agrárbiztostól, hogy összegezzék az orosz embargó mezőgazdaságra gyakorolt hatását - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Adótitok az az információ, hogy az 542 milliárd forintnyi növekedési adóhitel-igénylésből mekkora a legnagyobb egyedi társasági igény. A Nemzetgazdasági Minisztérium tehát nem hajlandó általános...
Bár vidéken a családi ház hagyományosan erős versenytársa az új lakásoknak, a januártól bevezetett CSOK bővítések hatására nagyvárosainkban fokozott érdeklődés mutatkozik ez utóbbiak iránt. A...
Elszállított termékek, teljesített szolgáltatások: évente több ezer alkalommal maradhatnak hoppon és kezdhetnek hosszadalmas nemzetközi perekbe magyar cégek és állampolgárok. Aggodalomra semmi ok, több európai uniós jogforrás is biztosítja, hogy a külföldi (azaz külföldön élő, külföldön bejegyzett) kötelezettel szemben felmerült pénzköveteléseink Magyarországon kívül is érvényesíthetőek legyenek.
Az Európai Bizottság munkahelyteremtő programot hirdetett 500 ezer eurós (nagyjából 155 millió forintos) kerettel a huszonnyolc uniós tagállam turizmusban érintett szervezetei és vállalkozásai számára - tájékoztatott Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, az Európai Parlament (EP) közlekedési és turisztikai bizottságának turizmusért felelős alelnöke hétfőn.
Az Európai Bizottság munkahelyteremtő programot hirdetett 500 ezer eurós (nagyjából 155 millió forintos) kerettel a huszonnyolc uniós tagállam turizmusban érintett szervezetei és vállalkozásai számára – tájékoztatott Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, az Európai Parlament (EP) közlekedési és turisztikai bizottságának turizmusért felelős alelnöke hétfőn. A képviselő közölte,…
A kormány ma tárgyalja részletesen a vasárnapi nyitvatartási szabályok változását rögzítő törvény hatásait mind nemzetgazdasági, mind szociális szempontból - írja a Magyar Idők. Orbán Viktor...
A hivatalos megnyitóval hétfőn megkezdődött a budamep16 elnevezésű esemény, amelynek keretében egy héten át csaknem kétszáz európai középiskolás modellezi Budapesten az Európai Parlament (EP) működését. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) tartott rendezvényen Gajus Scheltema budapesti holland nagykövet kiemelte: jelenleg országa tölti be az EU soros elnöki posztját, és e feladat ellátása…
Jórészt a kiskereskedőkre húznák rá a hazai tejtermeléssel kapcsolatos problémákat a szereplők, az ellenőrzések is leginkább őket érintik. A kereskedelmi szövetség most reagált a termelők petíciójára.
A hazai valuta múlt heti nyereségét stabilizálja, az olaj szépen fellőtt 40 dollár fölé. A tőzsdék mérsékelten emelkednek, az OTP kitart 7000 forint fölött.
A jegybank idén éves átlagban alacsony, 0,3 százalékos inflációra számít - mondta el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Folytatódnak a kedvező folyamatok a turizmusban a tavalyi rekordév után, februárban a vendégek és vendégéjszakák számában is kétszámjegyű volt a növekedés - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
"Csak az értékelhet, aki szerepel a pályázatértékelő szaknévsorban. Múltját átvilágíthatják, beszélgetéseit a korrupció elkerülése érdekében lehallgathatják" és azt, hogy nemzetbiztonsági szempontból...
Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter rendkívüli sajtótájékoztatót tart a kormányülés szünetében - érkezett a meghívó szerkesztőségünkbe.MÁR MOST VASÁRNAP KINYITHATNAK A BOLTOK...
Bár a kormány szerint a gazdaságpolitikai célokat igazolta a vasárnapi munkavégzés tilalma, látják, hogy népszerűtlen az intézkedés - a kormány nem akar a kérdésben népszavazást, ezért inkább visszaállítják a 2015. március 14-i állapotot: visszavonják teljes egészében a törvényt.
Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter Varga Mihállyal rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a kormányülés szünetében, ahol bejelentette: a kormány a vasárnapi boltzárról szóló...
A Fitch Ratings szerint az euró bevezetésének hitelképességi hatása a semlegestől a pozitívig terjedne a közép-európai EU-gazdaságokban, amelyek hitelminősítési besorolása egy, kivételes esetben két fokozattal javulhatna a valutauniós csatlakozás esetén. A nemzetközi hitelminősítő hétfőn Londonban ismertetett tanulmánya szerint a cég modellszámításai azt mutatják, hogy az euró meghonosítása…
A héten, kedden 10:30-kor közli előző hónapra vonatkozólag Nagy-Britannia az infláció mértékét. Éves alapon a várt érték valahol 0.3% körül várják a fő értéket, amely nem generál túl nagy nyomást a gazdasági teljesítményt tekintve.
Az idén várhatóan jelentősen növelhető a magyar libamáj kivitele Thaiföldre - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa hétfőn telefonon az MTI-nek Bangkokból.
A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról címmel nyújtotta be a kormány a vasárnapi boltzárat eltörlő törvényjavaslatát. A Rogán Antal és...
A törvényjavaslat indoklásában természetesen ott vannak a migránsok: hát hogy harcolhatnánk a kötelező betelepítési kvóta ellen, ha közben azon gondolkodunk, hogyan szavazzunk a vasárnapról?
A héten startol az amerikai gyorsjelentési szezon, az elemzők 9 %-os eredménycsökkenéssel számolnak az S&P 500 nagyvállalatainál, köszönhetően az energiaszektor gyenge negyedéves teljesítményének, ha e számok nélkül nézzük, akkor is jelentős a visszaesés. Az enegrgiaszektor számaitól megtisztítva is láthatjuk, hogy 4,2 %-os csökkenést prognosztizálnak az elemzők az S&P 500 komponenseket vizsgálva,…
Rogán Antal a hétfő délelőtti kormányülés szünetében bejelentette, hogy a kormány javasolni fogja az Országgyűlésnek, hogy vonják vissza a vasárnapi zárva tartás tilalmáról szóló törvényt, amiről...
A kormány azt javasolja, hogy a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást - jelentette be Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter hétfőn, a kormányülés szünetében.