2016. április 17. vasárnap

ápr. 17
0:03
Kevesebb a lakáshitel, eltűntek a devizaalapúak (Adózóna)
Mérséklődött tavaly a lakáshitel-állomány a 2014-eshez képest: míg 2015-ben a bruttó hazai termék (GDP) 8,9 százalékát, 2997 milliárd forintot tett ki, addig 2014-ben még a GDP 10,4 százaléka, 3324 milliárd forint volt - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal 2015-re vonatkozó lakossági hitelezést elemző kiadványában.
ápr. 17
4:15
Szeretnéd tudni, hogy még mennyi van hátra az életedből? (ProfitLine)
Európában az emberek egyre egészségesebbek és mind tovább élnek, mégis jelentős az egyenlőtlenség a férfiak és a nők, kelet és nyugat, a gazdagok és a szegények között - állapítja meg európai egészségügyi jelentésében a WHO.
ápr. 17
5:51
Ezek a boltok lesznek nyitva ma (ProfitLine)
Több kereskedelmi lánc kinyitja áruházait már most vasárnap, miután pénteken kihirdették az ezt lehetővé tévő törvényt, de vannak köztük olyanok is, amelyek már korábban, a most hatályát vesztő törvény alapján tervezték az április 17-i nyitva tartást.
ápr. 17
6:42
Nyaralni mennél? - Ezek a legdrágább helyek a világon (Portfolio)
A Hoppa reptéri transzferoldal összeszedte az idei legdrágább üdülési célpontokat. A lista kialakításához hatféle költséget használtak fel. A világ legdrágább nyaralási célpontján például egy nap...
ápr. 17
6:57
Könnyebben jutunk munkához külföldön (ProfitLine)
Az utóbbi öt évben nem emelkedett és nem is csökkent a kivándorló magyarok száma - mondta Tanay Marcell, az Euwork munkaközvetítő cég vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
ápr. 17
7:18
Vendéglátósként is lehet jól keresni: itt kaszálhatsz a legtöbbet (Pénzcentrum)
Jól képzett szakemberekre az egész ország területén szüksége lenne....
ápr. 17
7:21
Értékesítés webáruházban EU-s országba: ezt kell tudni az áfáról (Adózóna)
Egyéni vállalkozó európai uniós tagállamokba értékesíti termékeit webáruházon keresztül. Hogyan tudja igazolni, hogy a terméket külföldön adta el? – kérdezte olvasónk. Bartha Katalin, okleveles adószakértő, az InterTax Pro Kft. ügyvezetője válaszolt.
ápr. 17
7:36
Elvitték az Ötöslöttó főnyereményét a 15. héten (Pénzcentrum)
A Jokeren is volt telitalálat....
ápr. 17
8:12
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.04.17) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.04.17-i időjárásjelentése....
ápr. 17
8:33
Könnyebben kapnak a magyarok munkát külföldön, többen is mennek? (Privátbankár)
Az utóbbi öt évben nem emelkedett és nem is csökkent a kivándorló magyarok száma - mondta Tanay Marcell, az Euwork munkaközvetítő cég vezetője.
ápr. 17
8:51
Heti tőzsdei összefoglaló – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten (GazdaságPortál)
Kivétel nélkül minden vezető részvény árfolyama emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 628,81 pontos, az előző héthez képest 2,37 százalékos emelkedéssel, 27 142,26 ponton zárt pénteken. A részvénypiac múlt heti forgalma 53,31 milliárd forint volt, szemben az előző heti 38,61 milliárd forinttal. A vezető részvények közül a legjobban az ...
ápr. 17
9:06
Még mindig milliók élnek súlyos nélkülözésben Magyarországon (Portfolio)
A 2013-as csúcs óta jelentősen csökkent Magyarországon a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya, azonban még így is több mint a duplája az európai uniós átlagnak. Bár a folyamatok kedvezőek, az...
ápr. 17
9:09
Kinyitottak a boltok, de hogy jutunk oda? (Privátbankár)
Sok hipermarket már ma kinyitott, de az elmúlt egy évben a buszok nem álltak meg a zárva tartó boltoknál. Most ez is változik.
ápr. 17
9:09
Az IMF és a Világbank a világgazdaság élénkítését szorgalmazza (ProfitLine)
A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) 189 tagja a világgazdaság erőteljes élénkítését szorgalmazó nyilatkozatot tett közzé szombaton, az IMF és a Világbank tavaszi tanácskozásának második napján.
ápr. 17
9:42
Létszámbővítést hozhat a vasárnapi nyitva tartás az Intersportnál (Portfolio)
Új áruház nyitását és létszámbővítést tervez az Intersport, mivel a vasárnapi nyitva tartás forgalomnövekedést hozhat - közölte az áruházlánc magyarországi leányvállalatának vezetője. Az Intersport...
ápr. 17
9:45
Jó hír jött a magyar börtönökről (Privátbankár)
A magyar börtönökről keveset hallani, tavaly azonban egy pozitív változás történt: bevezették a reintegrációs őrizet intézményét. Ennek az a lényege, hogy kevésbé veszélyes fogvatartottak a börtönbüntetés utolsó fél évét a börtönön kívüli őrzött ingatlanban tölthetik. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint működik az új modell.
ápr. 17
10:03
Lódítanának a munkabéreken a világ pénzügyi vezetői (Privátbankár)
A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) 189 tagja a világgazdaság erőteljes élénkítését szorgalmazó nyilatkozatot tett közzé szombaton, az IMF és a Világbank tavaszi tanácskozásának második napján.
ápr. 17
10:09
Heti makronaptár – Szinte üres a jövő heti makrogazdasági naptár (GazdaságPortál)
Kevés fontos makrogazdasági adat lát napvilágot ezen a héten, és egyiküknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása. A KSH szerdán teszi közzé a keresetek január-februári alakulásáról szóló statisztikát. Januárban 5,8 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest, a nettó keresetek emelkedése 7,4 százalékos volt. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva…
ápr. 17
10:15
Tényleg egyre kevesebb orvos hagyja el az országot? (Pénzcentrum)
Tavaly 492 orvos kért a külföldi munkavállaláshoz hatósági igazolást....
ápr. 17
10:33
Végre sokkal átláthatóbbak lesznek a befektetések (Portfolio)
Az Európai Felügyeleti Hatóságok (ESA-k) most készítettek el egy javaslatot, amely alapján a lakossági befektetési termékeket egységessé tennék - írja az MNB sajtóközleményben. Az Európai...
ápr. 17
10:54
Árugrás és más izgalmak az olajpiacon - mennyiért tankolunk így? (Privátbankár)
A Reuters adatközlése alapján az elmúlt héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 1,9 százalékkal lett drágább, a gázolajé 12,5 százalékkal ugrott meg. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,2 százalékkal gyengült a dollárhoz viszonyítva. Közben az olajtermelő országok Dohában tárgyalnak az olajkitermelés jövőjéről, ennek kimenetele erősen módosíthatja az árakat.
ápr. 17
11:19
Rétvári: öt év alatt megduplázódott a pályakezdő rezidensek száma (ProfitLine)
Öt év alatt megduplázódott a pályakezdő rezidensek száma, míg 2010-ben 420, idén 917 fiatal orvos kezdhette meg a szakképzését - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára az MTI-vel.
ápr. 17
11:30
Ettől borulhat a piac: Szaúd-Arábia megfenyegette az Egyesült Államokat (Privátbankár)
Hétszázötven milliárd dollár értékű értékpapír-eladással fenyegette meg Szaúd-Arábia az Egyesült Államokat. Ez a lépés óriási káoszt okozna.
ápr. 17
11:45
Ezt még te sem tudtad: nekik szinte kötelező lenne biztosítást kötni (Pénzcentrum)
Kiről szól valójában a biztosítás?...
ápr. 17
11:45
Amerikai előválasztás – A republikánus elnökjelölt-aspiránsok wyomingi versengését Ted Cruz texasi szenátor nyerte (GazdaságPortál)
Ted Cruz texasi szenátor került ki győztesen a republikánusok választási küzdelméből Wyoming államban szombaton, az érintett tizennégy kongresszusi küldött mindegyike őt fogja támogatni amerikai elnökjelöltként a párt nyári országos konvencióján. A ritkán lakott nyugati szövetségi államban nem tartanak előválasztást, ehelyett a párt 475 aktivista tagja gyűlt össze szombaton Casperben, Wyoming…
ápr. 17
11:48
Így kényszerítené ki a kormány az olcsóbb internetet (Privátbankár)
Deutsch Tamás: jogi garanciák lesznek az olcsóbb internetszolgáltatásra.
ápr. 17
12:36
Rogán: akár idén is jöhet egészségügyi béremelés (Portfolio)
A kormány többéves béremelési programot szeretne felvázolni az egészségügyben dolgozóknak 2017-2018-2019-re, de ha jól áll a 2016-os költségvetés, akkor elképzelhető, hogy ennek egy részét...
ápr. 17
12:38
Jogilag kötelezik árcsökkentésre a magyar internetszolgáltatókat (Portfolio)
Jogi garanciákat kíván teremteni a kormány arra, hogy az internetszolgáltatók valóban csökkentsék az árakat, miután 2017-től 27-ről 18 százalékra csökken az internet áfája - mondta a Digitális Jólét...
ápr. 17
13:12
MNB: a tőzsde szerepét erősíteni kell (Portfolio)
Egyre szűkebb tere van a további alapkamat-csökkentésnek Magyarországon Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős...
ápr. 17
13:15
Valami ritkán látott dolog történt Budapesten (Privátbankár)
Nagyon jó hete volt a magyar papíroknak, a napsütéses idő a tőzsdére is beköszönt. Kivétel nélkül minden vezető részvény árfolyama emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsdén, a tőzsde részvényindexe, a BUX 628,81 pontos, az előző héthez képest 2,37 százalékos emelkedéssel, 27 142,26 ponton zárt pénteken.
ápr. 17
13:27
Illegális bevándorlás – Olaszország átfogó javaslatot tett az Európai Uniónak a migráció kezelésére (GazdaságPortál)
Közös európai rendszer a migránsok kitoloncolására, valamint az Európai Unió és a kiinduló, illetve tranzitországok közötti együttműködés szerepel az olasz kormány által kidolgozott javaslatcsomagban, amelyet Matteo Renzi miniszterelnök az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökének küldött el – jelentette a szombati olasz sajtó. Az Ansa olasz hírügynökség úgy értesült, hogy a Migration…
ápr. 17
13:30
Erre költenek a gazdagok és a szegények Magyarországon (Portfolio)
2015-ben egy átlagos háztartásban az egy főre jutó havi fogyasztás 74 608 forint volt, ami 8,7%-kal magasabb a 2014-es értéknél, derült ki a KSH 2015-ös fogyasztási statisztikáiból. A legalsó és a...
ápr. 17
13:30
Ted Cruz texasi szenátor nyerte a wyomingi versengést (ProfitLine)
Ted Cruz texasi szenátor került ki győztesen a republikánusok választási küzdelméből Wyoming államban szombaton, az érintett tizennégy kongresszusi küldött mindegyike őt fogja támogatni amerikai elnökjelöltként a párt nyári országos konvencióján.
ápr. 17
14:06
Durva, mennyit költött alkoholra naponta Hujber Feri (Pénzcentrum)
Őszintén vallott múltjáról a színész....
ápr. 17
14:24
Megfenyegették a szaúdiak Amerikát - Mi lesz a piacokon? (Portfolio)
Akár 750 milliárd dollárnyi amerikai eszközt is eladhat Szaúd-Arábia abban az esetben, ha elfogadja a kongresszus azt a törvényt, amely lehetővé teszi a szaúdi állam jogi felelősségre vonását a 2001....
ápr. 17
15:09
Baleset miatt lezárták a Ferihegyi gyorsforgalmi utat (ProfitLine)
Baleset miatt teljes szélességében lezárták a Ferihegyi gyorsforgalmi utat vasárnap délután - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-vel.
ápr. 17
15:09
Az IMF és a Világbank a világgazdaság élénkítését szorgalmazza (GazdaságPortál)
A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) 189 tagja a világgazdaság erőteljes élénkítését szorgalmazó nyilatkozatot tett közzé szombaton, az IMF és a Világbank tavaszi tanácskozásának második napján. A világgazdaság élénkítését célzó intézkedéseket sürgető közleményben hangsúlyozták: az erőteljesebb gazdasági növekedés meglódíthatja a régóta stagnáló bérek növekedését, ezzel hozzájárulhat a globalizálódás…
ápr. 17
15:33
Kiderül, hogy gazdálkodnak Orbánék - így alakult a fizetésed (Privátbankár)
Kevés fontos makrogazdasági adat lát napvilágot a héten, és egyiküknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása.
ápr. 17
15:42
Deutsch Tamás: jogi garanciák lesznek az olcsóbb internetszolgáltatásra (ProfitLine)
Jogi garanciákat kíván teremteni a kormány arra, hogy az internetszolgáltatók valóban csökkentsék az árakat, miután 2017-től 27-ről 18 százalékra csökken az internet áfája - mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.
ápr. 17
15:51
Válófélben vagy? Örököltél? Így döntik el, hogy ki viszi a házat (Privátbankár)
Sosem egyszerű arról dönteni, hogy a közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos perekben kinek is van igaza. A Kúria egyik joggyakorlat-elemző csoportjának összegző véleménye szerint az ilyen esetekben lehetséges alternatív ítéleteket is hozni, különösen akkor, ha egyébként van még esély a megegyezésre.
ápr. 17
16:24
Elköszönhetünk a naptól? Viharos, esős hetünk lesz (Privátbankár)
Nem lesz túlságosan szép idő a héten, a szélvihart már ma is lehetett érezni, de a meleg is csökkenni fog.
ápr. 17
16:27
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 15. héten (Pénzcentrum)
Jövő vasárnap már 130 millió forintért izgulhatnak a szerencsevadászok....
ápr. 17
16:42
Baljós számok Oroszországból – ennyire fáj a gyenge olaj (Privátbankár)
A régóta gyengélkedő autóipar helyzete egyre romlik. Negyedével csökkent az orosz autógyártás az első negyedévben.
ápr. 17
16:45
Barcza: nincs szükség újabb nagy kínai kötvénykibocsátásra (Portfolio)
Az e heti kínai kötvénykibocsátás után egyelőre nem látja szükségesnek az Államadósság Kezelő Központ, hogy milliárd eurós nagyságrendben újra megjelenjen a kínai piacon, ehelyett a jelenlét néhány...
ápr. 17
16:45
Iszlám Állam – Az amerikai védelmi miniszter a terrorszervezet elleni harc fokozását ígéri (GazdaságPortál)
Több légicsapást és több amerikai katonát ígért az Iszlám Állam ellen Szírában és Irakban az amerikai védelmi miniszter, Ashton Carter. A politikus az Egyesült Arab Emírségekben beszélt szombaton Washington terveiről. Az amerikai média beszámolója szerint a Pentagon vezetője az Abu Dzabi melletti Al-Dafra légibázison fejtette ki álláspontját. Többek között erről a légibázisról szállnak fel a ...
ápr. 17
16:48
Tízezrek járhatnak pórul: eltörölné a kormány a szombati pótlékot? (Adózóna)
Megszüntetné a kormány a szombati készenléti munkáért járó pótlékot a munka törvénykönyvének tervezett módosítása keretében – értesült a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). Tízezreket fosztanának meg így a pótléktól, amely azoknak jár, akiket úgy rendelnek készenléti munkára szombaton, hogy utána vasárnap, rendes munkaidőben kell dolgozniuk – írja a szakszervezetek.hu.
ápr. 17
17:03
Egy éve volt a devizahiteles elszámolás - Mutatjuk a végeredményt (Portfolio)
Tavaly márciusban és áprilisban, április 30-ai határidővel számoltak el a hitelintézetek a tisztességtelenül végrehajtott kamatemelések és az árfolyamrés miatt meglévő és volt devizahiteleseik felé....
ápr. 17
17:15
Putyinék így mentik a menthetőt Oroszországban (Privátbankár)
Még idén eladják az Alrosa orosz gyémánttermelő 10,9 százalékát - közölte Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter.
ápr. 17
17:18
Brexit vagy Bremain - ez itt a kérdés (ProfitLine)
A brit munkaügyi miniszter szerint az ország gazdasága a legutóbbi pénzügyi válsághoz mérhető sokkot élne át, ha a júniusi népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból. London polgármestere viszont azt mondta, hogy a legnagyobb kockázat nem a kilépés, hanem a maradás.
ápr. 17
17:18
Eső, zápor és néhol még fagy is jöhet a jövő héten (Pénzcentrum)
A maximum hőmérséklet jellemzően 20 fok körül alakul....

Keresés