2016. május 5. csütörtök

máj. 5
9:45
Reggeli elemzés: RC – Eljött az igazság pillanata. 7000 forint alá került az OTP részvény – 2016.05.05 (GazdaságPortál)
Eljött az igazság pillanata. 7000 forint alá került az OTP részvény, sőt a 6950 forint közelében zárt. Ha nem húzzák gyorsan vissza 7000 forint fölé, akkor még a 6700-6750 forintos sávalj is kinéz. Mert ugye tudjuk, ha 7000 forint alatt marad a papír, akkor visszakerült a 6700-7000 forintos sávba. Még ne könyveljük ezt el. Reggeli ...
máj. 5
9:48
Egy helyben topogtam vagy előrehaladtam? (HR Portál)
Egy hónap telt el Szász Marci utolsó coaching ülése óta – Marci szerint érezhető, hogy ez a fajta rendszertelenség nem tesz jót az egyes üléseken kitűzött célok megvalósításának – holott saját bevallása szerint a ritkább, rendszertelenebb találkozásokat ő maga kezdeményezte. A rendszeresebb coaching alkalmak jobb lehetőséget adnak arra, hogy a kitűzött feladatokat sikerüljön megvalósítani.
máj. 5
9:48
Csökkent a Richter nyeresége az első negyedévben (ProfitLine)
Emelkedő árbevétel mellett csökkent a Richter Gedeon Nyrt. nyeresége 2016 első negyedévében.
máj. 5
9:50
Zöldebbé teheti a munkahelyét! (HR Portál)
A munkahelyi energiaspórolásért indított kampányt az Európai Unió. A Spórolunk@kiloWattal - Munkahelyi EnergiaKözösségek című európai uniós projekthez Magyarországról eddig 1900 dolgozóval, 18 középület csatlakozott, közölte a GreenDependent Intézet, a projekt magyarországi partnere.
máj. 5
9:50
Vegyesre sikerült a kezdés Európában (ProfitLine)
A pozitív várakozások ellenére vegyesen nyitottak csütörtökön a főbb európai tőzsdeindexek.
máj. 5
9:51
Trükkös árubemutatók: már nem verik át a nagyit? (Privátbankár)
Sikerült visszaszorítani az árubemutatókhoz kapcsolódó hitel- és kölcsönszerződéseket.
máj. 5
9:51
Mi számít túlsúlynak és mi elhízásnak? (Portfolio)
Sok helyen hallani, olvasni, hogy mi, magyarok a legelhízottabb népek között vagyunk és ezt bizony az egészségügyi felmérések mindi-mind igazolják. Mi számít túlsúlynak, mi számít elhízásnak. Milyen...
máj. 5
9:51
Nincs megegyezés: nem tudni, mennyivel nő az orvosok fizetése (Pénzcentrum)
Pedig sürget a határidő....
máj. 5
10:09
Teljes kudarc a BKK új, 28 milliárd forintos rendszere (Portfolio)
Eredeti formájában működésképtelen lenne a BKK által bevezetni kívánt 28 milliárd forintba kerülő elektronikus jegyrendszer - írja a Népszabadság. A német Scheidt & Bachmann céggel kötött szerződést...
máj. 5
10:09
Több tízezer forintot költünk az egészségünkre (Pénzcentrum)
A legtöbbet gyógyszerekre, gyógyárukra költünk....
máj. 5
10:11
Újabb részletek az oktatás átalakításáról (Portfolio)
Az oktatási államtitkár szerint az állami intézményfenntartó irányító központjának elnevezése a jövőben is maradhat Klebelsberg, ami egy jó név és nem kell szégyellni, az új tankerületek azonban még...
máj. 5
10:13
Bejelentette az MNB: kedvezményt kapnak a jobban hitelező bankok (Portfolio)
Új hitelezési ösztönző eszközt vezet be az MNB, amelynek keretében elengedi a kis- és középvállalatokat aktívan hitelező pénzügyi intézményeknek az e hitelek után megképzendő tőkéjének egy részét...
máj. 5
10:20
2030-ban alig 50 órát fogunk évente dolgozni? (HR Portál)
Szinte a lehetetlenre vállalkozott az a három szakember, akik azt próbálták összegyűjteni, vajon milyen trendet mutat a jövő világa, és azon belül a munkaerőpiaca, HR-folyamatai. Nagyon inspiráló volt a beszélgetés, de ugyanakkor félelmetes jövőkép rajzolódott ki. A munkahelyek komoly részét ugyanis, az egyre jobban elterjedő, tökéletes munkavállalók, a humanoid robotok foglalják el. Az ezzel…
máj. 5
10:20
Le akar mondani a török miniszterelnök, széttépték a lírát (ProfitLine)
Brutálisat gyengült tegnap késő este a török líra, korábban már több hírportál is beszámolt arról, hogy verekedés tört ki a parlamentben. Most tömeges felmondások fenyegetik a török politikai elitet.
máj. 5
10:21
Össze lehetnek zavarodva a Tesla befektetői Musk tegnapi bejelentései után (GazdaságPortál)
A tegnapi elemzői konferencia után Elon Musk grandiózus bejelentéseket tett, de közben a konzisztencia hiánya és az ígéretek ellenére halmozódó költségek miatt a korábbi előrejelzések meghiúsulhatnak. – magyarázta el Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Ráncolhatják a szemöldöküket a Tesla részvényesei a tegnapi gyorsjelentési konferencia után. A beszámoló főbb eredménysorai nem…
máj. 5
10:22
2500 alkalmazott nyaralhat a főnök pénzén (HR Portál)
Spanyolországi nyaralással jutalmazza 2500 alkalmazottját egy kínai milliárdos: a Tiens Group dolgozói szerdán és csütörtökön érkeznek a spanyol fővárosba, összesen húsz repülőjárattal.
máj. 5
10:27
Matolcsy először szólalt meg a botrányról (Portfolio)
Győrben tett látogatást Matolcsy György jegybankelnök és előadásának elején kitért a jegybanki alapítványok körüli botrányokra is - számol be a Kisalföld. Szerinte a sikerei miatt támadják most a...
máj. 5
10:29
A kibercégek kinyírják a régieket? - Mindent megváltoztat a digitalizáció (Portfolio)
15-20 éve az IKT (információs és kommunikációs technológia) iparág vezette még a hatékonysági innovációt, de a 2000-es évek elején az IKT már nem versenyelőny volt, hanem egy infrastruktúra, az...
máj. 5
10:39
Hiba van a rendszerben – közölte a NAV (Adózóna)
A vám-árunyilatkozat feldolgozó rendszerben a tevékenységi engedélyek ellenőrzésével kapcsolatban informatikai hiba akadályozza a működést, tájékoztatott honlapján a NAV.
máj. 5
10:41
300 millió forintos pénzmosás (Adózóna)
Majdnem háromszáz millió forintos pénzmosás ügyében indítottak eljárást a nyomozók – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.
máj. 5
10:42
Megérte? Vétett az RTL Klub, lecsapott a médiahatóság (Privátbankár)
Szabálytalan termékelhelyezés miatt kaptak büntetést.
máj. 5
10:44
Vedd meg most az autópálya-matricád, mert leáll a rendszer! (Privátbankár)
Szokás szerint karbantartják a Nemzeti Mobilfizetési Rendszert, így szombat éjszaka le fog állni.
máj. 5
10:51
Veszélyeztetheti a munkaerőhiány a húzóágazat versenyképességét (HR Portál)
Magyarországon a járműipar húzóágazat, amely az elmúlt években, köszönhetően a kormányzati támogatásoknak is, folyamatosan növekedett, a foglalkoztatásban egyre jelentősebb szerepe van. Ugyanakkor az oktatás hiányosságai és a munkaerőhiány miatt a terület versenyképessége is veszélybe kerülhet, írja a Portfolio.
máj. 5
10:51
Egyre több idős ember él a szociális szolgáltatások nyújtotta lehetőségekkel (ProfitLine)
Egyre többen veszik igénybe az időskorúaknak szánt szociális szolgáltatásokat: 2014-re nőtt az étkeztetésben részesülők, a nappali ellátásokat igénybe vevők, valamint a házi segítségnyújtásban és a bentlakásos intézményekben ellátottak száma - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványában.
máj. 5
10:53
Alig 45 ezer forintot költünk az egészségünkre (HR Portál)
Éves szinten, egy főre vetítve mindössze 44 771 forintot költöttek a háztartások az egészségükre, derül ki a KSH 2015-ös adataiból. Ugyanakkor jövedelmi szint szerint komoly különbségek vannak a háztartások egészségügyi költései között.
máj. 5
10:53
Az agglomerációkban a csok húzza az ingatlanpiacot (ProfitLine)
A budapesti ingatlanárak drágulásának következtében 2016 első negyedévében jelentősen megnőtt a kereslet az agglomerációban található ingatlanok, építési telkek iránt a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénylők körében - ez derült ki a City Cartel ingatlanközvetítő hálózat adataiból.
máj. 5
11:00
Nagyot kapott a török líra, vége a világ utolsó magas kamatának? (Privátbankár)
Váratlanul nagyot zuhant a török líra, ami sokaknak fáj, régóta a spekulánsok kedvence, miután bőven volt eddig kamata. Az amerikai tőzsdék tovább estek, jelentett a Tesla, a cég még mindig veszteséges, de a remények korlátlanok. Újabb cég távozik a pesti börzéről.
máj. 5
11:15
Óvatos a Richter - mit tartogat az idei év? (Privátbankár)
Oroszországban, Romániában és Lengyelországban szépen növekedett az árbevétel, a nyugat-európai piacon viszont esett a forgalom.
máj. 5
11:18
Megint 313-ig esett a forint (Portfolio)
Enyhe erősödéssel kezdett csütörtök reggel a forint, délelőttre azonban ismét elromlott a hangulat, visszakúszott 313 fölé az euró jegyzése. Közben a feltörekvő piacon alapvetően optimisták a...
máj. 5
11:18
Ez betehet a magyar nyugdíjasoknak: totális összeomlás jön (Pénzcentrum)
Ijesztő, mi vár ránk a következő években....
máj. 5
11:20
Stabilan alacsony kamatokkal az inflációs cél eléréséért (Portfolio)
A jegybanki alapkamat stabilitása önmagában fontos érték. A hosszabb távon kiszámítható alapkamat a várakozások orientálásán keresztül élénkítheti a hitelkeresletet, miközben a kötvénypiacokon...
máj. 5
11:21
Az MNB tőkekedvezménnyel ösztönzi a kkv-k hitelezését (GazdaságPortál)
Új hitelezési ösztönző eszközt vezet be az MNB, amelynek keretében öt éven át elengedi a kis- és középvállalatokat aktívan hitelező pénzügyi intézményeknek az ilyen hitelek után megképzendő tőke egy részét vagy egészét. Az így felszabaduló szabad tőke támogathatja a piaci hitelezés további felfutását, s jobb tőkearányos megtérülést is nyújt a hazai hitelpiaci szereplőknek – írta ...
máj. 5
11:22
Nesze neked, hitelválság: újra itt az önerő nélküli lakáshitel (Portfolio)
Kezd visszalopódzni a kockázatos jelzáloghitelezés gyakorlata: a 2007-es pénzügyi válság óta elsőként a Barclays 100%-os hitelfedezeti mutatóval is elérhető lakáshitelt vezetett be. Úgy tűnik, a...
máj. 5
11:24
A Mercedes Lengyelországban épít új motorgyárat (HR Portál)
Az infrastruktúra és a rendelkezésre álló munkaerő-állomány miatt döntött a Mercedes tulajdonosa, a Daimler a lengyelországi gyárépítés mellet, írja a Figyelő.
máj. 5
11:24
Csökkent az árubemutatókkal kapcsolatos visszaélések száma (ProfitLine)
Sikerült visszaszorítani az árubemutatók termékértékesítéseihez kapcsolódó hitel- és kölcsönszerződéseket és csökkent a fogyasztói panaszok száma is a fejlesztési tárca által elrendelt rendkívüli ellenőrzés megállapításai szerint.
máj. 5
11:26
Nemzetközi tőzsdekonferenciát rendez a BÉT jövőre (ProfitLine)
Budapestet választották a 2017 tavaszán megrendezendő World Exchange Congress (WEC) nemzetközi tőzsdekonferencia helyszínéül - tájékoztatta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön az MTI-t.
máj. 5
11:33
Összecsapások törtek ki a Gázai övezet határán, az izraeli légierő bombázott (GazdaságPortál)
Összecsapások törtek ki a Gázai övezet határán palesztin fegyveresek és az izraeli hadsereg között, és Izrael csütörtök hajnalban már légierejét is bevetette: csapásokat mért az övezetben a Hamász radikális palesztin szervezet négy hadállására – közölték izraeli katonai illetékesek. Egy kovácsműhely elleni légicsapásban a gázai egészségügyi minisztérium jelentése szerint megsebesült három gyermek…
máj. 5
11:39
Káros lehet a cégregisztráció áthelyezése, mondják az adótanácsadók (Adózóna)
Az Adótanácsadók Egyesülete nem támogatja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát, melyben felvetették, hogy a cégregisztrációt a cégbíróságtól helyezzék át az iparkamarához. „Az egyesület márciusban végzett kérdőíves felmérése szerint a tagság használja a cégbíróság nyilvántartásait, és bízik is bennük, miközben sokkal kevésbé tartja hasznosnak és hitelesnek az MKIK által vezetett…
máj. 5
11:54
Ezt hozza nekünk az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény (Portfolio)
A Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) az EU és az Amerikai Egyesült Államok között a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térségét hozhatja létre. 2013 óta folynak a tárgyalások...
máj. 5
11:56
Rossz hír az aukcióról: csak a kincstárjegyek fele kelt el (Portfolio)
A tervezett 40 helyett csak 21 milliárd forint értékben adott el 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK, mivel meglepően gyenge volt a kereslet a papírokra. Ráadásul a hozam is emelkedett a...
máj. 5
11:57
Munkahelyeket jelenthet a vendéglátásban az áfacsökkentése (HR Portál)
Előbb 18, majd 5 százalékosra csökken az áfa az étkezőhelyi vendéglátásban, két év alatt az adótörvények módosítása nyomán. Így nőhet vállalkozások versenyképessége, akár munkahelyeket teremtve bővülhetnek is, írja a Magyar Idők.
máj. 5
11:57
Nem változtak a Richter kilátásai az idei évre (ProfitLine)
A vártnál jobb első negyedéves eredmények ellenére nem változtat idei előrejelzésein a Richter Gedeon gyógyszergyár.
máj. 5
11:57
Offshore-ellenes vitanapot kezdeményezett az ellenzék (GazdaságPortál)
Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről kezdeményezett parlamenti vitanapot az ellenzék. Az LMP által indított, de MSZP-s és jobbikos, továbbá két független képviselő által is támogatott, csütörtökön beterjesztett beadvány szerint a vitanap témái az offshore vállalkozásokkal, az adóparadicsomokkal, illetve az adóelkerüléssel szembeni teendők lennének. A javaslatot jegyző Schiffer…
máj. 5
11:58
Indul az országos tanyafejlesztési program (Portfolio)
A tanyafejlesztési program keretében három célterületre pályázhatnak a tanyán élők, amelyre 725 millió forint jut - jelentette be Fazekas Sándor a tegnapi sajtótájékoztatón. A települési és térségi...
máj. 5
12:09
Egészen durva károkat okozott a jég (Privátbankár)
Az agrárvilágnak sem jött jól a rossz idő, a kukorica is fagykárt szenvedett az elmúlt napokban több térségben.
máj. 5
12:12
Így adózol 2017-ben! (Portfolio)
A sokat hirdetett áfacsökkentések mellett a kormány jövedéki adóemelést is betervezett 2017-re. Az adócsomag részletes vizsgálata alapján pedig azt is kijelenthetjük, hogy a kormány néhány idegesítő...
máj. 5
12:12
Figyelem! Hétvégén szünetel a mobilfizetési rendszer (Pénzcentrum)
Ettől függetlenül büntetnek, ha nem lesz jegy, vagy érvényes matrica....
máj. 5
12:14
Száz magyar embert vertek át, milliókat csaltak el (Portfolio)
Nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség két nő ellen, akik európai uniós támogatás ígéretével csaltak ki pénz mintegy száz...
máj. 5
12:21
Áttörte a határsorompót autójával egy embercsempész Letenyén majd a migránsokkal együtt elfutott (GazdaságPortál)
Áttörte a határsorompót autójával egy embercsempész csütörtökre virradó éjjel Letenyén, a kifelé vezető oldalon, majd nem sokkal távolabb otthagyta a járművet és az abban szállított migránsokkal együtt elfutott – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Az M7-es autópálya letenyei határátkelőjénél nem sokkal éjfél után jelent meg egy magyar rendszámú, egyterű…
máj. 5
12:27
Finishbe ért az Erste Bank megvásárlása (Privátbankár)
Az ár a szerződés aláírásáig titok.

Keresés