2016. május 5. csütörtök

máj. 5
0:30
Rákaptak a magyarok a tartós fogyasztási cikkekre (ProfitLine)
Márciusban - a KSH első becslése szerint - 5,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom éves összevetésben.
máj. 5
1:03
A Google 4,3 millió weboldalt büntetett meg tavaly (ProfitLine)
A Google kiadta a 2015-ös évre szóló webspam jelentését. Közel félmillió feljelentést is kaptak az elmúlt évben.
máj. 5
1:36
Kivonják a forgalomból az 500 eurós bankjegyet (ProfitLine)
Az 500 eurós bankjegy forgalomból kivonása mellett döntött az EKB Kormányzótanácsa az Európai Központi Bank (EKB) honlapján szerdán megjelent közlemény szerint.
máj. 5
1:48
A Tesla bebizonyította, hogy egy cent is piszok sokat számít (Portfolio)
Ezért kár volt fennmaradni, igazából semmi izgalmasat nem tartogatott a Tesla első negyedéves beszámolója, néhány információmorzsát leszámítva. Akkor az árfolyam mégis mire ugrott meg, kérdezhetik...
máj. 5
4:22
Az új adózás felkavarhatja az albérlet piacot (ProfitLine)
Az új - még el nem fogadott szabályokat tartalmazó - adócsomag érinti a bérelt lakások akár 100 milliárd forintos nagyságrendű piacát: a lakóhelyüktől távol dolgozó alkalmazottaknak adott lakhatási támogatás adómentes lehet, emellett a munkáltató adókedvezményt is kaphat.
máj. 5
4:22
Kivonják a forgalomból az 500 eurós bankjegyet (GazdaságPortál)
Az 500 eurós bankjegy forgalomból kivonása mellett döntött az EKB Kormányzótanácsa az Európai Központi Bank (EKB) honlapján szerdán megjelent közlemény szerint. A kormányzótanács az 500 eurós bankjegy nyomásának végleges leállítását rendelte el, valamint a címlet kihagyását a készülő “Europa” sorozatból. Az 500 eurós bankjegy kibocsátása 2018 vége felé, az új “Europa” sorozat 100 és 200 ...
máj. 5
4:54
Oroszország három új hadosztályt hoz létre a NATO-haderőnövelés ellensúlyozására (GazdaságPortál)
Oroszország az év végéig két új hadosztályt hoz létre a nyugati és egyet a déli katonai körzetében, hogy ellensúlyozza a NATO-nak a határai közelében végrehajtott haderőnövelését – erősítette meg szerdán Moszkvában Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. Sojgu elmondta, hogy az új egységek elhelyezkedésének előkészítése már elkezdődött. A tárcavezető először januárban jelentette be, hogy három,…
máj. 5
5:42
Tényleg emiatt fáj a magyar vállalkozók feje? (Pénzcentrum)
Milliók múlhatnak ezen a döntésen....
máj. 5
6:00
Ők vesznek fel személyi kölcsönt (ProfitLine)
A hitel ma már természetes része az életnek, legalábbis így vélekedik a személyi kölcsönnel rendelkező emberek több mint fele – derül ki az OTP Bank kutatásából. Személyi kölcsönt jellemzően az átmeneti pénzhiány enyhítésére, valamint javítási-, építési munkákra szánják a felvevők. A megkérdezettek többsége szívesebben vesz fel kölcsönt a banktól, mint ismerősétől.
máj. 5
6:00
Annyira súlyos a munkaerőhiány, hogy már Orbán Viktor álmát fenyegeti (Portfolio)
A magyar kormány kiemelt támogatásának köszönhetően a hazai járműipar dinamikusan fejlődött az elmúlt években, ezzel párhuzamosan pedig az iparágban foglalkoztatottak száma is rohamléptekben...
máj. 5
6:18
Bedőlt hitelek és csődök gyengítik a török gazdaságot (Privátbankár)
A török gazdaságot sok éven át a hitelek és a belső fogyasztás növekedése vitte előre, de ennek most megvan az ára: nő a rossz hitelek és a csődök száma, ami megviseli a bankokat és az egész gazdaságot. Az Erdogan vezette kormánypárt a gyorsan növekvő jólét idejében szerezte népszerűségét, így most nincs könnyű helyzetben.
máj. 5
6:18
A rubel sem tudta megfékezni a Richtert (Portfolio)
Ma hajnalban tette közzé az idei első negyedéves eredmény beszámolóját a Richter, mely összességében pozitív meglepetést okozott, a fontosabb profitsorokon a társaságnak sikerült felülteljesítenie az...
máj. 5
6:33
Vasárnapi munkavégzés - megfelelő-e az 50%-os pótlék (ProfitLine)
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, mint az egyik legnagyobb hazai munkaadói szövetség szerint a vasárnapi munkavégzés díjazását a Munka Törvénykönyve jelenleg megfelelően szabályozza. Az MGYOSZ határozott álláspontja, hogy a törvény által előírt, hosszú múltra visszatekintő 50 százalékos mértékű vasárnapi pótlék megfelelő ellentételezést jelent.
máj. 5
6:42
Gyorsjelentés 2016: Csökkent a Richter nyeresége az első negyedévben (GazdaságPortál)
Emelkedő árbevétel mellett csökkent a Richter Gedeon Nyrt. nyeresége 2016 első negyedévében. A csütörtökön közzétett, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a gyógyszergyár 12,19 milliárd forint nettó nyereséget ért el a január-márciusi időszakban, ami 19 százalékkal alacsonyabb a múlt év azonos időszakinál. Az üzemi eredmény egy egyszeri tételnek…
máj. 5
7:06
Alkalmasnak tartották a munkára a tbc-ben meghalt takarítót (HR Portál)
Bár tüdőszűrésen nem, de üzemorvosnál volt az a közmunkát végző nő, aki tbc-ben halt meg múlt vasárnap. A nőt takarítóként, gyerekfelügyelőkét és a konyhán is foglalkoztatták a szatymazi iskolában, írja a hvg.hu.
máj. 5
7:06
Gyenge BMW eredmény (ProfitLine)
A BMW első negyedéves számai gyengébben sikerültek a piaci várakozásnál.
máj. 5
7:08
Hogyan befolyásolja az egészségünket, hogy milyen munkát végzünk? (HR Portál)
A dolgozó egészségére mindig is hatással volt, hogy milyen munkahelyen, milyen munkát végez. Manapság az egyik legkomolyabb probléma képernyő előtt, kevés mozgással töltött hosszú órák, írja a HáziPatika.
máj. 5
7:10
Munkaállomás lehet a londoni piros fülkékből (HR Portál)
Mivel szinte már mindenkinek van mobiltelefonja, a telefonfülkék kimentek a "divatból". A brit piros fülkék azonban funkciójukon túl szimbolikus jelentőségűek is, így igyekeznek őket újrahasznosítani, például munkaállomásként, írja a PCWorld.
máj. 5
7:30
Uberesek az új szabályozás ellen (Adózóna)
Az Uber szerint Budapestet sakkban tartja néhány tucat taxis, aki be akarja tiltani versenytársait.
máj. 5
7:36
Az agglomerációban a csok húzhatja az ingatlanpiacot (GazdaságPortál)
A budapesti ingatlanárak drágulásának következtében 2016 első negyedévében jelentősen megnőtt a kereslet az agglomerációban található ingatlanok, építési telkek iránt a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénylők körében – ez derült ki a City Cartel ingatlanközvetítő hálózat adataiból. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint az agglomerációban jellemzően a fővároshoz közeli, 20…
máj. 5
7:39
Felezte tavalyi eredményét a Commerzbank (ProfitLine)
A Commerzbank 163 millió eurós nettó eredménye hajszálnyival jobb, mint az elemzői várakozás, de a tavalyi eredmény alig felét sikerült elérnie a társaságnak.
máj. 5
7:48
Lezárult egy korszak: kivonják ezt a bankjegyet (Privátbankár)
2018 végéig vonják ki végleg az 500 euróst.
máj. 5
7:48
Donald Trump egyedül maradt (Portfolio)
Bejelentette a republikánus John Kasich ohiói kormányzó helyi idő szerint szerda délután, hogy felfüggeszti kampányát, és végleg kiszáll az amerikai elnökjelöltségért folytatott küzdelemből. Ezzel a...
máj. 5
8:06
Halálos légzsákok: sokkal nagyobb a baj, mint hitték (Privátbankár)
Nem csak a már visszahívott 29 millió légzsáknál merültek fel további gondok, de további, az utcán lévő 35 millió lehet életveszélyes.
máj. 5
8:06
A Heti Válasz azt sejteti, fideszesek érdeke a Matolcsy-botrány (Portfolio)
Fidesz-közeli erők tartják napirenden a Matolcsy-botrányt? címmel jelent meg cikk a Heti Válasz csütörtöki számában, melyben a lapnak Török Gábor és Mráz Ágoston Sámuel fejti ki véleményét a...
máj. 5
8:06
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.05.05) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.05.05-i időjárásjelentése....
máj. 5
8:08
Folytatódik az érettségi: ma miatt izgulhatnak a diákok? (Privátbankár)
Angol nyelvből írnak érettségit ma reggel a diákok országszerte a középiskolákban.
máj. 5
8:12
Országaink most a táplálkozásra figyelnek (ProfitLine)
Nem elfeledkezve arról a jelentős mérföldkőről, hogy milyen alacsony szintre csökkent az éhezés mértéke Európában, figyelmünket most az új kihívásokra kell fordítani: az étkezés ne csupán a túlélést szolgálja, hanem az egészséges élet alapköve legyen. Egy globális szervezet élén, mely az éhezés felszámolását tekinti központi feladatának, mi jelenthetne nagyobb elégedettséget, mint látni a világ…
máj. 5
8:14
6 tuti tipp a foci-EB-re utazóknak (ProfitLine)
A magyar válogatott 44 év után bizonyíthat újra a futball-Európa-bajnokságon, aminek köszönhetően idén várhatóan 15-20 ezer hazai szurkoló utazik ki Franciaországba, hogy a csapatnak szurkoljon. Mire figyeljünk, hogy elkerüljük a kellemetlenségeket az utazás során? A Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító (EUB) összegyűjtötte a legfontosabbakat.
máj. 5
8:24
Folytatódik az érettségi: ma mi miatt izgulhatnak a diákok? (Privátbankár)
Angol nyelvből írnak érettségit ma reggel a diákok országszerte a középiskolákban.
máj. 5
8:24
Irodabuszokkal harcol a NAV az adócsalók ellen (Portfolio)
Irodabuszokat vásárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a tizenöt új speciális jármű a közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) működését segítheti - írta a Magyar Idők csütörtöki számában. ...
máj. 5
8:26
Így vetnének véget az időskori szegénységnek a németek (Privátbankár)
A német dolgozók egyik legnagyobb félelme, hogy idős korukra elszegényednek, mert az állami nyugdíj nem lesz elegendő. Már a következő választásokra is gondolva a munkaügyi miniszter újfajta, a vállalatok által fizetendő, kötelező jellegű nyugdíjjárulékot vezetne be. Az alacsony kamatok problémája miatt azonban még sok a nyitott kérdés.
máj. 5
8:42
Ukrajnának és az oroszoknak örülhet a Richter (Privátbankár)
Bár a cég nyeresége csökkent a legfrissebb negyedéves jelentés alapján, a fontosnak tartott orosz és a problémás Ukrajnában is nőtt a forgalom.
máj. 5
8:42
Török Gábor szerint üzleti-hatalmi versengés a Matolcsy-botrány (Portfolio)
Fidesz-közeli erők tartják napirenden a Matolcsy-botrányt? címmel jelent meg cikk a Heti Válasz csütörtöki számában, melyben a lapnak Török Gábor és Mráz Ágoston Sámuel fejti ki véleményét a...
máj. 5
8:42
Egyre több külföldi vesz Magyarországon ingatlant (Pénzcentrum)
Ezek a városok, kerületek a célpontjaik....
máj. 5
8:44
Törvényt módosíthat a kormány a quaestorosok miatt (Portfolio)
Szabó Tímea LMP-s képviselő kérdésére Trócsányi László igazságügyi miniszter kifejtette: a kormány gondolkozik azon, kell-e törvényt módosítani a Quaestor-károsultak miatt. A kormány is felfigyelt...
máj. 5
8:45
A gyöztes: Donald Trump (GazdaságPortál)
Bejelentette a republikánus John Kasich ohiói kormányzó helyi idő szerint szerda délután, hogy felfüggeszti kampányát, és végleg kiszáll az amerikai elnökjelöltségért folytatott küzdelemből. Ezzel a Republikánus Pártban a milliárdos New York-i üzletember, Donald Trump maradt az egyetlen pályázó az elnöki posztra. Kasich – miután törölte valamennyi aznapi programját Washingtonban – magánrepülőgépen…
máj. 5
9:00
Spórolj energiát a munkahelyeden - az unokád majd meghálálja (Privátbankár)
Európai Uniós verseny indult az energiaspórolásért. Magyar épületek is csatlakoznak.
máj. 5
9:00
Próbál erősödni a forint (Portfolio)
Mérsékelt javulással kezdte a napot csütörtökön a forint az euróval szemben, így próbál eltávolodni a 313-as szinttől a jegyzés. Közben a többi feltörekvő piaci deviza esetében is inkább optimista...
máj. 5
9:03
Tőzsdenyitás előtt – Csökkenésre számítanak az elemzők csütörtökön a tőzsdén (GazdaságPortál)
A negatív nemzetközi hangulat miatt is csökkenésre számítanak csütörtökön a tőzsdén az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy esést vár a Richter árfolyamában, mert a hajnalban kiadott gyorsjelentés, bár “elsőre jónak tűnhet”, az egyedi tételektől megtisztítva gyengébb lett a vártnál. Hozzátette: gyengül a magyar részvénypiac is, az OTP…
máj. 5
9:15
3 hónap alatt 1 lakás épült ebben a megyében (Privátbankár)
Kevesebb lakás épült az első félévben, mint korábban, a kiadott engedélyek száma viszont megduplázódott.
máj. 5
9:15
Esés jöhet ma a tőzsdén (ProfitLine)
A negatív nemzetközi hangulat miatt is csökkenésre számítanak csütörtökön a tőzsdén az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
máj. 5
9:15
Megerősítette várakozásait a Richter (Portfolio)
Az első negyedévből feltétlenül célszerű arra következtetni, hogy az év egésze hasonlóan alakul majd - kezdte szokásosan konzervatív hangvétellel a Richter negyedéves eredményeit értékelő...
máj. 5
9:15
Pozitív változások jönnek a cafeteriában (Pénzcentrum)
Új juttatásként jövőre megjelenne az albérleti támogatás....
máj. 5
9:17
Nagyon érdekes adókedvezményt vezet be a kormány (Portfolio)
A Magyar Nemzet szúrta ki a 2017-es adócsomagban, hogy a kormány új adókedvezmény bevezetésére készül a műemlékek felújítói és üzemeltetői számára. Százmillió euró, azaz több mint 31 milliárd...
máj. 5
9:27
Tőzsde – Vegyes kezdés Európában (GazdaságPortál)
A pozitív várakozások ellenére vegyesen nyitottak csütörtökön a főbb európai tőzsdeindexek. A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 0,14 százalék nyereséget, a londoni FTSE-100 index 0,26 százalék nyereséget, a párizsi CAC-40 index 0,25 százalék veszteséget mutatott. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,07 százalék, az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,25 százalék emelkedéssel kezdett. Szerdán…
máj. 5
9:33
Itt a befektetők reakciója a Richter gyorsjelentésére (Portfolio)
Csütörtökön szerény elmozdulásokat láthatunk a nyugat-európai és a magyar tőzsdén egyaránt. A piaci szereplők érezhetően kivárnak az újabb pozíciók felvételével érdemi hírek hiányában. A Richter...
máj. 5
9:35
Milliárdokat vesztenek a befektetők a negatív kamatok miatt (Portfolio)
A Fitch kiszámolta: évente 24 milliárd dollártól esnek el a befektetők a 10 ezer milliárd dollárnyi negatív kamatozású államkötvények miatt. A hitelminősítő szerint ez jelentős fejtörést okoz a...
máj. 5
9:37
Régi fegyverükhöz nyúlnak a brit kilépéstől rettegő bankok (Portfolio)
A britek hamarosan szavaznak az EU-s kilépésről, a bankok pedig fedezékbe vonulnak a vihar elől - írja a The Wall Street Journal. A bankok helyzetéről is szó lesz a Portfolio Hitelezés 2016...
máj. 5
9:39
Düböröghetnek a lakásfejlesztések (Portfolio)
Aki most akar kész új lakást venni, nincs könnyű helyzetben. Nagyon kevés új lakás épült az idei év első negyedévében, csak 2013-ban adtak ki ennél kevesebb használatba vételi engedély - derül ki a...

Keresés