Rég láttunk ilyet: napok óta nem mozdul a forint, szinte olyan, mintha rögzítették volna az árfolyamát. Amerika a magasban áll, Ázsiában a Nikkei esett érdemben, a BÉT nagypapírjai szépen emelkednek, az FHB és a CIG Pannónia viszont gyengélkednek. Az olaj tapad az 50 dolláros árhoz.
A családi otthonteremtési kedvezmény egy már 2015-ben is élénkülő piaci szegmensen segít költségvetési forrásokkal. A kormányzati beavatkozás egyelőre a termelési várakozásra enyhébb, az áremelési törekvésekre markánsabb hatást fejt ki.
Nyár elejétől termel áramot a világ első, 3+ generációs reaktora Novovoronyezsben, az év végén pedig már teljes üzemmódban, az országos hálózatra csatlakozva működik majd - mondták az erőmű vezetői csütörtökön újságíróknak.
Meglepetésre nem volt kereslet a meghirdetett 30 milliárd forintnyi 12 hónapos kincstárjegyre az ÁKK csütörtöki aukcióján. Így végül az adósságkezelő kevesebb ajánlatot fogadott el, a hozamok viszont...
Újratárgyalná a korkedvezmény kérdését a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége. A napokban tartott éves rendes küldöttgyűlésén elhangzott, a kedvezmény a munkaerő egyik megtartó ereje volt a gépkocsivezetők körében.
Több mint 10 éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta Magyarországon - mondta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója az euróövezet statisztikai hivatala az Eurostat által kedden közzétett áprilisi foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat kommentálva csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A pénzügyi törvények módosítása nagyobb rugalmasságot ad a magyar tőzsdének. Elfogadta a közgyűlés a 2015-ös beszámolót, és jövőre idehozzák a WEC-t, “a világ tőzsdéinek közgyűlését”. Hab a tortán, hogy a részvényekben is akad sztori. Sándor Dávid (KBC Equitas) volt a vendégünk. “Jól sikerültek magyar blue chip.ek első negyedéves gyorsjelentései. Egyrészt a várakozásoknál jobbak lettek a ...
A kormány benyújtotta az új cafeteria-szabályokat az Országgyűlésnek. Kedvezményes adózás mellett 100 ezer forintot készpénzben adhatnának a munkáltatók; ezen felül azonban eltérő összeget kaphatnak SZÉP-kártyára a közszférában és a versenyszférában dolgozók. A változás már január 1-től életbe léphet.
A tíz legnagyobb Magyarországon működő e-kereskedő online értékesítésből származó árbevétele 2015-ben elérte a 92 milliárd forintot az előző évi 50 milliárd forintos forgalom után - derül ki GKI Digital csütörtökön közzétett összesítéséből, amely a magyar tulajdonban lévő, vagy Magyarországon hivatalos képviselettel, leányvállalattal rendelkező cégeket vette figyelembe.
Háttérbeszélgetést tartott ma az MNB, ahol arról beszéltek, hogy milyen szigorúan ellenőrzik a tőzsdei kibocsátókat. És hát a számok alapján van is vasszigor, idén már 10 alkalommal függesztették...
Demetrovics Gergely (44) személyében új kiemelt szakértő csatlakozott a BDO Magyarország adótanácsadási üzletágához. A korábban a PwC-nél, majd a KPMG adópartnereként is tevékenykedő szakember feladata a BDO Magyarország általános adótanácsadási tevékenységének további erősítése.
Háttérbeszélgetést tartott ma az MNB, ahol arról beszéltek, hogy milyen szigorúan ellenőrzik a tőzsdei kibocsátókat. És hát a számok alapján van is vasszigor, idén már 10 alkalommal függesztették...
Az MSZP megalázónak és méltánytalannak tartja a kormány jövő évre tervezett 0,9 százalékos nyugdíjemelési javaslatát, amely átlagosan ezer forinttal emelné az idősek juttatását - jelentette ki Tóbiás József, a szocialisták elnök-frakcióvezetője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Zimbardo professzor Kecskemétre látogatott a Mercedes-Benz Gyár meghívására A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. meghívására Kecskemétre látogatott a világhírű Philip Zimbardo szociálpszichológus professzor, aki a „Hősök Tere” kezdeményezés társalapítója, és a szervezet képviseletében előadást tartott a gyár munkatársainak. A San Francisco-ból indult társadalmi célú kezdeményezés a…
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén is meghirdette családbarát vállalatokat díjazó pályázatát ?Az Év Családbarát Vállalata? címen. Ebből az alkalomból interjúk készültek olyan személyekkel, akik ezzel a témával foglalkoznak. Ez alkalommal Ternovszky Csilla a ProLabora Kft. ügyvezetője mesélt.
Az Európai Unióban (EU28) 0,2 százalékkal, ezen belül az eurózónában (EA19) 0,3 százalékkal csökkentek áprilisban az ipari termelői árak az előző hónaphoz képest - közölte csütörtökön az Eurostat, az unió statisztikai hivatala.
Egy menedzser számára, aki nap mint nap fontos ügyfelekkel dolgozik, tárgyal, prezentál, azt gondolnánk, hogy nem jelenthet gondot a magabiztos kommunikáció. Ez igaz is, de sajnos sokszor csak az illető anyanyelvén. A hatékony üzleti angol kommunikáció hiánya még mindig gyakran gördít akadályt a felívelő vezetői karrierút, de akár az egész cég üzleti sikerei elé. Vajon egy itthon még alig ismert…
Csütörtökön a forintnak sikerült a 313-as szint alá erősödnie az euróval szemben, azt követően, hogy az elmúlt napokban döntően a 313-314-es sávban tartózkodtak a jegyzések. Érdemi változás az esti...
Kiemelten ellenőrzi a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírok kibocsátóit a jegybank, hogy betartsák a tájékoztatási szabályokat, emellett július elejétől szigorúbb szankciókra számíthatnak a szabálysértők egy uniós irányelv miatt - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgatója egy csütörtöki háttérbeszélgetésen, Budapesten.
Dízel üzemről hosszabb távon valamilyen alternatív, például cseppfolyós földgáz vagy elektromos üzemre kell átállítani a közúti teherszállító járműveket, mert a növekvő teherforgalom mellett másként nem lesz teljesíthető a német kormány károsanyagkibocsátás-csökkentő előirányzata - idézi a német Die Welt a Shell olajtársaság tanulmányát.
Sok cég tapasztalja működése során, hogy kénytelen nagyobb számú munkavállalót elküldeni veszteséges gazdálkodása miatt. A csoportos létszámcsökkentés végrehajtása során egy sor speciális szabályt kell betartani. Ha ez sikerül, a munkavállalók hiába fordulnak bírósághoz. Vagy mégis van támadási lehetőség?
Májusban már a negyedik egymást követő hónapban nőttek a világpiaci élelmiszerárak, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 2,1 százalékkal 155,8 pontra emelkedett, de továbbra is elmarad az egy évvel korábbi értéktől. A FAO csütörtökön közzétett jelentése szerint a növényi olajok kivételével az élelmiszerár-indexben szereplő mind a négy alapvető…
A piaci várakozásokkal összhangban az Európai Központi Bank döntéshozói sem a kamatszinteken, sem az eszközvásárlási program márciusban megnövelt, havi 80 milliárd eurós keretén nem változtattak. Az...
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart KORMÁNYINFÓ 52 Mit, miért tesz a kormány? címmel. A szokásoknak megfelelően a Portfolio élőben tudósít az eseményről.Kezdődik...
Nem elég, hogy tavaly az egész magyar befektetési piacot megrázták a brókerbotrányok, ennek hatásait még további 15 évig nyögik majd a Beva-tagsággal rendelkező alapkezelők, bankok és brókercégek....
Jellemzően csendes volt a kereskedés ma reggel az ázsiai tőzsdéken, leszámítva a japán piacot, mely több mint 2 százalékot esett. A japán részvényeket az rántotta a mélybe, hogy a kormány...
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart KORMÁNYINFÓ 52 Mit, miért tesz a kormány? címmel. A szokásoknak megfelelően a Portfolio élőben tudósít az eseményről...
Több mint 8 év telt el a villamos energia szabadpiaci értékesítésének magyarországi bevezetése óta, a cégek nagy része azonban nem használja ki, hogy szabadon választhat kereskedőt. Érdemes lehet...
Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülésén. Az EKB legutóbb márciusban hozott monetáris ösztönző intézkedéseket. Így 0,05 százalékról 0 százalékra csökkentette irányadó kamatát, havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási programját 80 milliárd euróra bővítette, mínusz 0,3 százalékról mínusz 0,4 százalékra módosította az EKB-nál elhelyezett…
A munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés egyik hajtóerejének tekinti Brüsszel az Uber-hez hasonló üzleti modelleket - derül ki a ma közzétett iránymutatásból, amely kifejezetten utal arra is,...
A német szövetségi parlament (Bundestag) elsöprő többséggel népirtásnak minősítette csütörtökön az egykori Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdett örményellenes mészárlásokat. A törökök azonnal...