Szépen lassan közeledünk szeptemberhez, azaz a gazdaságban is újraindul majd az élet. Már nem teljesen üres a makroadat naptárunk, mivel a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére figyel a piac a jövő héten, de emellett a részletes államháztartási és kiskereskedelmi adatok is megjelennek.
Az Alpha Befektetési Holding Zrt. az idén 10 százalékos árbevétel-növekedést tervez, amihez hozzájárulhat az is, hogy legnagyobb tagvállalata, a székesfehérvári székhelyű Alpha-Vet Kft. a folyamatban lévő tárgyalások alapján az Arab-öböl országaiba, illetve a balti államokba is exportálhat vényköteles állatgyógyszereket - közölte a társaság az MTI-vel.
Ha az egyéni vállalkozó csak a gépjármű üzembentartója, és nem a tulajdonosa, akkor az szja-törvényben megfogalmazottak szerint elszámolhatóak-e a költségek (például az 500 kilométeres átalányelszámolás) esetében? Alanyi adómentes egyéni vállalkozóként, közösségen belüli szolgáltatásnyújtás esetén, ha a partner angliai vállalkozó, és nem kötelezett közösségi adószám kiváltására (állítólag ez náluk…
Emelkedhetnek a cukorárak, és várhatóan egy ideig magasak is maradnak annak hatására, hogy a cukor termelése világszinten csökken, emiatt a globális cukorkészletek a következő két szezonban több mint 22 millió tonnával eshetnek vissza - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.
Miután török politikusok szószegéssel vádolták az Európai Uniót a törököknek nyárra ígért EU-s vízummentesség kérdésében, világos üzenetet küldött egy mai beszédében Jean-Claude Juncker. Az Európai...
A brit Munkáspárt élén álló Jeremy Corbyn leváltására és a másik jelölt, Owen Smith támogatására buzdította a párt új vezetőjének megválasztására jogosultakat London polgármestere. Sadiq Khan a The Observer című vasárnapi lapban megjelent cikkében úgy fogalmazott, Jeremy Corbyn nem tudta érvényre juttatni üzenetét a brit európai uniós tagságról júniusban tartott népszavazás kampányában. “Miért…
Egy 12 és 14 év közötti gyerek hajtotta végre szombaton egy lakodalomban a délkelet-törökországi Gaziantepben azt az öngyilkos merényletet, amelyben legkevesebb ötvenegy ember meghalt - közölte vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök az isztambuli városháza elől élőben közvetített televíziós beszédében.
Sebességmérő akciót tartanak az utakon keddtől csütörtökig - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon vasárnap.
Eddig 1466 személy vesztette el szlovák állampolgárságát a 2010-ben elfogadott új szlovák állampolgársági törvény következtében. Ugyanakkor a másfél éve érvényes kivételek alapján 220-an kérvényezték szlovák útlevelük visszaadását, és ezt 159 esetben a belügyi tárca lehetővé is tette - ismertette pozsonyi belügyminisztérium legfrissebb statisztikai adatait a TASR közszolgálati hírügynökség…
Az idén 8,41 millió tonna búza termett Romániában, ami az elmúlt tíz év legjobb termésének számít - közölte vasárnap Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter.