2016. augusztus 28. vasárnap

aug. 28
0:21
200 ezer vállalat adataiból készült el az új hitelkockázati modell (ProfitLine)
Mintegy 200 ezer vállalat adatainak felhasználásával készítette el a Magyar Nemzeti Bank a mikro-, kis- és középvállalati szektor hitelkockázatának becslésére alkalmas modellt - mondta Banai Ádám, az MNB főosztályvezetője szombaton az M1 aktuális csatornán.
aug. 28
0:54
Garantálni kell a magyar emberek jövőjét és biztonságát (ProfitLine)
A magyar emberek jövőjét és biztonságát ma is garantálnunk kell az új köntösben jelentkező veszélyekkel szemben - jelentette ki Simicskó István a mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából, a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen szombaton rendezett megemlékezésen.
aug. 28
1:27
Közel 76 millió forintot ér egy amerikai birkózóarany (ProfitLine)
Az Egyesült Államok egyik legsikeresebb olimpiáján szerepelt Rióban, és az érmesek több forrásból is részesülnek pénzjutalomban. Így fordulhat elő például, hogy két birkózóbajnok, Kyle Snyder és Helen Maroulis 275 ezer dollárt (75,8 millió forint) kap.
aug. 28
3:51
MNB: mintegy 200 ezer vállalat adataiból készült el az új hitelkockázati modell (GazdaságPortál)
Mintegy 200 ezer vállalat adatainak felhasználásával készítette el a Magyar Nemzeti Bank a mikro-, kis- és középvállalati szektor hitelkockázatának becslésére alkalmas modellt – mondta Banai Ádám, az MNB főosztályvezetője szombaton az M1 aktuális csatornán. Banai Ádám kifejtette, hogy a jegybank anonim adatokat kap, ugyanakkor a vállalati sokaság információi alapján le tud vonni bizonyos…
aug. 28
4:12
Ha 1960-1980 között születtél, akkor bajban vagy! (ProfitLine)
A 35-55 éves korosztály jellemzően még aktív, dolgozik, de kevéssé gondol a jövőjére. A szülei is általában élnek még, nyugdíjas éveikben vannak most és átlagosan kb. 90-110 ezer forint nyugdíjból próbálnak megélni. Ez a jelenlegi helyzet.
aug. 28
4:54
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 2016.08.27 (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 34. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 22 (huszonkettő) 29 (huszonkilenc) 53 (ötvenhárom) 62 (hatvankettő) 74 (hetvennégy) Joker: 450914 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 48 darab, nyereményük egyenként 1.042.055 forint; 3 találatos szelvény 2700 darab,…
aug. 28
6:18
A költségvetési hiány növekedése ösztönzőleg is hathat a gazdaságra (ProfitLine)
Csath Magdolna közgazdász szerint a költségvetési hiány növekedése ösztönzőleg is hathat a gazdaságra, példaként említette az Egyesült Államokat, ahol 3,3 százalék ugyan az államháztartás hiánya, de alacsonyabb az államadósság és rekordalacsony a munkanélküliség.
aug. 28
6:21
Változnak a pénztárgépszabályok: erre figyeljen a masszőr! (Adózóna)
Masszőr egyéni vállalkozó eddigi vendégeinek nyugtát állított ki, 2016. 09. 30-ától havi adatszolgáltatást jelentene, úgy, hogy vendégeinek számlát állít ki. Azt kérdezte: a PTGSZLAB nyomtatványt be kell küldeni mint bejelentkezést, vagy elegendő a havi adatszolgáltatás teljesítése a PTGSZLAH nyomtatványon? Ha bejelentés is van, mit kell jelölni a PTGSZLABerre nyomtatványon? Szolnoki Béla…
aug. 28
7:12
Kamuzáson értük a multikat: erre hivatkozva nem fizetnek neked sem (Pénzcentrum)
Ezt csinálják a cégek, ha nincs mindenre szabály....
aug. 28
7:12
A 10 leggazdagabb ember, aki az internetkorszaknak köszönheti milliárdjait (Portfolio)
Úgy tűnik, ha valaki gyorsan gazdag akar lenni, akkor érdemes a Szilícium-Völgybe költözni. Számtalan milliárdos született a technológia szektorban az elmúlt évtizedekben és idén még tovább hízott a...
aug. 28
7:24
Sportcsarnokot adtak át Oroszlányban (ProfitLine)
Nemzetközi kosárlabda-mérkőzések megrendezésére alkalmas sportcsarnokot adtak át szombaton Oroszlány központjában.
aug. 28
8:06
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.08.28) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.08.28-i időjárásjelentése....
aug. 28
8:30
Újdonság - most már biztosíthatja autója értékvesztését is (ProfitLine)
Újdonság: A használt autókat már a korábbi vételáruk és az aktuális piaci értékük közötti különbségre is lehet biztosítani.
aug. 28
8:33
Heti tőzsdei összefoglaló – Alacsony forgalom mellett kissé emelkedett a BUX a héten (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 27 733,77 ponton zárt pénteken, az előző hetinél 134 ponttal, 0,49 százalékkal magasabban. A részvénypiac forgalma 29,1 milliárd forint volt az előző heti 29,3 milliárd forint után. A vezető részvények vegyesen teljesítettek a héten, az OTP 1,18 százalékkal, a Mol pedig 0,47 százalékkal erősödött, míg a Richter 0,34 ...
aug. 28
9:03
Újra beindul az élet Budapesten - miért Amerikára figyelt mindenki? (Privátbankár)
Lassan újra beindul az élet, az utolsó nyári héten már a Budapesti Értéktőzsde is össze tudott hozni egy kis emelkedést. A hazai tőzsde részvényindexe, a BUX 27 733,77 ponton zárt pénteken, az előző hetinél 134 ponttal, 0,49 százalékkal magasabban. A részvénypiac forgalma 29,1 milliárd forint volt az előző heti 29,3 milliárd forint után.
aug. 28
9:18
Dohányzol? Fizess még többet! (Pénzcentrum)
Nem túlzás ez?...
aug. 28
9:30
Nő a cigaretta adója, háromszor (Adózóna)
A cigaretta adója továbbra is - ezer darabonként - 15 700 forint és a kiskereskedelmi eladási ár 25 százaléka, de legalább 28 400 forint (a korábbi 28 000 forint helyett).
aug. 28
9:36
Ettől drágul majd a cigid (Privátbankár)
Már megint ráhúznak egyet a dohánytermékek jövedéki adójára.
aug. 28
9:54
Külföldön élsz? Fontos levelet küld a kormány (Privátbankár)
A Nemzeti Választási Iroda hétfőtől kezdi meg a mintegy 264 ezer levélcsomag kiküldését a levélben szavazóknak.
aug. 28
9:54
Szeptembertől drágulnak a dohánytermékek (Portfolio)
Szeptember 1-jétől emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója a parlament által júniusban elfogadott új, jövedéki adóról szóló törvény alapján. A cigaretta adója továbbra is - ezer darabonként - 15...
aug. 28
10:09
264 ezer levélcsomagot küld ki a lakosságnak az NVI (ProfitLine)
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőtől kezdi meg a mintegy 264 ezer levélcsomag kiküldését a levélben szavazóknak - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
aug. 28
10:12
Tulajdonképpen nem is baj, hogy nőtt a hiány? (Privátbankár)
A szakértő szerint az Egyesült Államoknak alapvetően bejött a hasonló helyzet.
aug. 28
10:12
Bankszövetség: 4-6 nagybank marad Magyarországon (Portfolio)
A bankszektorban az egyre hangsúlyosabb digitalizáció és a szigorodó tőkekövetelmények miatt további konszolidáció várható, a lakossági piacon 4-6 nagybank elég a szolgáltatások biztosításához -...
aug. 28
10:12
Hihetetlen összeget fizetett ki a cég: hogy nem ment csődbe? (Pénzcentrum)
Nem kéne legalább a főnököt elküldeni?...
aug. 28
10:30
Heti makronaptár – Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten (GazdaságPortál)
Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, a befektetők a munkaerőpiaci adatok mellett a beruházások második negyedéves és az ipari termelői árak júliusi alakulására figyelhetnek. Kedden publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a május-júliusi gördülő negyedéves munkaerőpiaci adatokat. Április-júniusban a foglalkoztatottak száma 4 millió 343 ezer 700 volt, 142 ezerrel több, mint…
aug. 28
10:48
Nagy átalakulások jönnek - mi lesz a bankokkal? (Privátbankár)
A bankszektorban az egyre hangsúlyosabb digitalizáció és a szigorodó tőkekövetelmények miatt további konszolidáció várható.
aug. 28
10:48
Turisztikai nagyhatalmakat söpör el a terror, újakat emel fel (Portfolio)
Egyiptomban - ahol korábban a GDP több mint 10 százalékát adta az idegenforgalom - az eladósodott kormány az IMF-hez fordul hitelért, miután majdnem felére csökkent a külföldről érkező turisták száma...
aug. 28
11:06
Ellopták a videómat, mit tegyek most? (Privátbankár)
Az online marketing fontos részét képezik a videók, amelyekkel a vállalkozások saját termékeiket, szolgáltatásaikat népszerűsíthetik az interneten, egyszerre rengeteg embert elérve ezzel. Az online marketinggel ugyanaz a tartalom sokkal költséghatékonyabban juttatható el tömegekhez, mint például egy drága televíziós reklámmal, vagy szórólappal.
aug. 28
11:15
A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a saját rendszereikben (ProfitLine)
A magyar informatikai vezetők bíznak a legkevésbé a rendszereikben, mindössze 3 százalékuk tartja kiemelkedően biztonságosnak hálózatát az Intel megbízásából végzett régiós felmérés szerint, amelyből az is kiderül, hogy a cseheknek viszont a 14 százaléka mondta azt, hogy extra erős a hálózatuk.
aug. 28
11:24
Menekülteket keresnek az osztrákok, óriási a dugó (Privátbankár)
Ha mostanában indulnál Ausztriába, akkor kerüld ki Hegyeshalmot, mert már megint ellenőriznek.
aug. 28
11:42
Kánikulában kezdődik az iskola - még nincs vége a nyárnak (Privátbankár)
Marad még a kellemes, nyárias időjárás a hét elejére is, de azért egy kisebb lehűlés is jön majd.
aug. 28
11:42
Mutatjuk, mennyit vesz ki a közösből egy beteg magyar (Pénzcentrum)
Iszonyú szerencsés, hogy itthon él....
aug. 28
11:48
Mi történt a magyar tőzsdén? Jövő héten már másképp lesz! (ProfitLine)
Nagyon érződött még a nyár utolsó hetei a BÉT forgalmán, de jövő héten minden beindul, remélhetően a forgalom is. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 27 733,77 ponton zárt pénteken, az előző hetinél 134 ponttal, 0,49 százalékkal magasabban. A részvénypiac forgalma 29,1 milliárd forint volt az előző heti 29,3 milliárd forint után.
aug. 28
11:54
Bankszövetség: a digitalizáció és a tőkekövetemények miatt további konszolidáció várható a szektorban (GazdaságPortál)
A bankszektorban az egyre hangsúlyosabb digitalizáció és a szigorodó tőkekövetelmények miatt további konszolidáció várható, a lakossági piacon 4-6 nagybank elég a szolgáltatások biztosításához – mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára az MTI-nek adott nyilatkozatában. A hitelintézeti termékek és szolgáltatások fejlesztésében ma már az elektronikus termékekre helyezik a legnagyobb…
aug. 28
12:00
Itt megnézheted, a te bankod hogy teljesített (Portfolio)
Soha nem sikerült még olyan jól a magyar bankoknak az első félév, mint idén. Bemutatjuk, melyik nagybank hogy teljesített. A nyolc nagybankból öt tette közzé eddig első féléves eredményét (az...
aug. 28
12:16
Fontos találkozó lesz Budapesten (Privátbankár)
A magyar fővárosban találkoznak hétfőn a visegrádi országok, azaz Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország külügyminiszterei.
aug. 28
12:51
Magyar világsiker a "Járható Jövő" (Portfolio)
A magyar Walkable Future Kft. alsóvégtagi gyengeségben szenvedő gyerekek számára fejlesztett motoros járógépet, melyet 50 000 eurós (közel 16 millió forint) közvetlen brüsszeli forrással támogattak....
aug. 28
12:54
A befektetők ezt nézik a jövő héten (ProfitLine)
Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, a befektetők a munkaerőpiaci adatok mellett a beruházások második negyedéves és az ipari termelői árak júliusi alakulására figyelhetnek.
aug. 28
13:06
Az LMP bérlakás-építési alap létrehozását tervezi (GazdaságPortál)
Bérlakás-építési alap és bérlakástörvény megalkotását tervezi az LMP az albérleti piac kiegyenlítésére. Csárdi Antal, a párt fővárosi közgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: “őrületes módon” drágultak az albérletek, ez már az arra rászorulók mindennapjait veszélyezteti, ugyanakkor lakhatásukat nem tudják másképp megoldani. A politikus kifejtette, a megoldás az…
aug. 28
13:09
Baj van a franciák bio mustárjával (Privátbankár)
Dijoni mustárt hívtak vissza a Nébih, miután kiderült, hogy egy allergén nincs jelölve rajta.
aug. 28
13:09
TOP 10: ezekkel a diplomákkal Te is rommá kereshetnéd magad (Pénzcentrum)
Még nem késő átképezni magad....
aug. 28
13:27
Egy kilométeren belül két baleset: összesen 7 autó ütközött az autópályán (Privátbankár)
Két baleset is történt az M5-ös autópályán vasárnap délelőtt, ezért torlódásra kell számítani a Pest megyei Inárcs térségében - közölte az ORFK kommunikációs szolgálata.
aug. 28
13:36
Szeptembertől emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója (GazdaságPortál)
Szeptember 1-jétől emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója a parlament által júniusban elfogadott új, jövedéki adóról szóló törvény alapján. A cigaretta adója továbbra is – ezer darabonként – 15 700 forint és a kiskereskedelmi eladási ár 25 százaléka, de legalább 28 400 forint – ezer darabonként – a korábbi 28 000 forint helyett. A szivar és ...
aug. 28
14:00
4-6 nagybank elég lenne Magyarországon (ProfitLine)
A bankszektorban az egyre hangsúlyosabb digitalizáció és a szigorodó tőkekövetelmények miatt további konszolidáció várható, a lakossági piacon 4-6 nagybank elég a szolgáltatások biztosításához - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára az MTI-nek adott nyilatkozatában.
aug. 28
14:03
Akció a magyar vidéken: a traktoros tolvaj hamarabb utolérni... (Privátbankár)
Ellopott egy traktort egy 31 éves monostorpályi férfi, majd a járművön próbált elmenekülni az őt követő rendőrök elől - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.
aug. 28
14:33
Jövő héten emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója (ProfitLine)
Szeptember 1-jétől emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója a parlament által júniusban elfogadott új, jövedéki adóról szóló törvény alapján.
aug. 28
14:36
Őrületes módon elszálltak az albérlet árak - itt egy megoldási javaslat (Privátbankár)
Bérlakás-építési alap és bérlakástörvény megalkotását tervezi az LMP az albérleti piac kiegyenlítésére.
aug. 28
14:54
Több pénz marad a családoknál - ezzel számol a minisztérium (Privátbankár)
Csökken a tankönyvek ára, és nő a gyermekétkeztetésre fordított összeg, és nő a kétgyermekesek adókedvezménye.
aug. 28
14:57
Így lehet 700 évig milliárdos a családod (Portfolio)
A Firenzében élő Lamberto Frescobaldi családja milliárdos. Igazából 1427 óta az, mivel a családi vagyon már évszázadok óta öröklődik nemzedékről nemzedékre. És nem ők az egyetlenek Európában. Mint...
aug. 28
14:57
Nyolc évnyi fizetést raboltak kilenc hónap alatt: a börtönben várják az ítéletet (Pénzcentrum)
Szerinted mennyit kapjanak ezért az aljasságért?...

Keresés