2017. december 7. csütörtök

dec. 7
0:00
Támogatás a kerekesszékesek autóvásárlásához (NRGreport)
A kerekesszékkel közlekedők személygépkocsi-vásárlásának támogatására hirdetett pályázatot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felkérésére.
dec. 7
0:09
Hárman is elvitték a Skandináv lottót (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a december 6-án megtartott 49. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
dec. 7
0:12
Az Egyesült Államok elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának (vg.hu)
Az Amerikai Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának – jelentette be szerdán Washingtonban Donald Trump amerikai elnök, egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe. A döntést egyedül Izrael üdvözölte, az összes többi eddigi reagálás elutasító volt. A New York-i tőzsde főbb mutatói vegye
dec. 7
0:33
A kertészeti ágazatban is szükségszerű a béremelés (ProfitLine)
A kertészeti ágazatban növelni kell a béreket, ami csak a termelékenység és a beruházási hajlandóság bővítésével lehetséges - hívta fel a figyelmet a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
dec. 7
1:03
Nagyobb biztonságban vagyunk, ha az Európai Unió tagállamaiban működő webáruházakból rendelünk (ProfitLine)
Az interneten vásárló fogyasztók nagyobb védelmet kapnak, ha az Európai Unió tagállamaiban működő webáruházakból rendelnek, mint ha kínai vagy Amerikai Egyesült Államokbeli online kereskedőtől vásárolnak terméket - hívja fel a figyelmet a Budapesti Békéltető Testület.
dec. 7
1:07
Hamarosan 75 százalékos lehet a 20-64 év közöttiek foglalkoztatása Magyarországon (ProfitLine)
Belátható időn belül 75 százalékos lehet a 20-64 év közöttiek foglalkoztatása Magyarországon, amivel eléri az EU által 2020-ra kitűzött célt a korosztály foglalkoztatási arányát tekintve - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
dec. 7
2:03
Euróövezeti valutaalap létrehozását kezdeményezte az EB (ProfitLine)
Éveken belül létrehozhatják az Európai Valutaalapot (EMF) az euróövezeti állandó pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) átalakításával azon javaslatok nyomán, amelyeket szerdán terjesztett be az Európai Bizottság (EB) a gazdasági és monetáris unió elmélyítése érdekében.
dec. 7
2:24
Csonka csúcsot tartanak az Öböl menti országok (NRGreport)
Kezdetét vette kedden az Öböl menti Arab Államok Együttműködési Tanácsának (GCC) 38. csúcsértekezlete, de a Katart bojkottáló országok vezetői nem vesznek részt rajta.
dec. 7
2:28
Gőzerővel folyik Paks II. előkészítése (NRGreport)
Gőzerővel zajlik a munka annak érdekében, hogy 2018 elején az úgynevezett felvonulási területen megkezdődhessenek a Paks II beruházás kivitelezési munkái - mondta a paksi atomerőmű kapacitás-fenntartásáért felelős államtitkár az Inforádió Aréna című műsorában.
dec. 7
2:32
A BMW is ráfekszik az e-autókra (NRGreport)
Jövőre már 150 ezer elektromos és hibrid jármű értékesítését célozzák meg.
dec. 7
2:33
Mennyi mézet termel Magyarország? (ProfitLine)
Méztermelés Magyarországon, tonna
dec. 7
2:36
Értékesebb lett az Uniper (NRGreport)
A német közmű cégbe bevásárolta magát az Elliot Management, 5,3%-os tulajdoni hányadot szerezve.
dec. 7
3:03
Jövőre 850 milliárd dollárt költhetnek a légiutazásra világszerte (ProfitLine)
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adatai szerint a világ összesített GDP-jének egy százalékát, 861 milliárd dollárt költhetnek világszerte légiutazásra 2018-ban.
dec. 7
3:33
Élelmiszergyűjtést indít a Magyar Vöröskereszt (ProfitLine)
Kétnapos élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Vöröskereszt pénteken és szombaton országosan 111 Tesco hipermarketben, hogy az adománnyal a téli időszakban is segítse a nehéz helyzetben élőket.
dec. 7
4:03
Elfogadta a román kormány a jövő évi költségvetés tervezetét (ProfitLine)
Elfogadta a román kormány a jövő évi költségvetés tervezetét, amely 5,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,97 százalékos államháztartási hiánnyal számol.
dec. 7
4:33
Plusztámogatást kapnak még az idén a betegszállító szervezetek (ProfitLine)
Kormánydöntés értelében kéthavi pluszfinanszírozást kapnak még az idén a betegszállítással foglalkozó szervezetek, ez körülbelül egymilliárd forintnak felel meg - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
dec. 7
5:09
807 millió TAO-t zsebel be idén Tállai fociklubja (Menedzsment Fórum)
A pénz egy része az amúgy 1,25 milliárdból felújított stadion felújítására megy majd el. Lám-lám, úgy tűnik, hogy olcsó húsnak híg a leve, korábban csak többet kellett volna költeni arra az arénára.
dec. 7
5:09
Több forrást juttat a kormány a vidéki csatornaprojekt kivitelezésére (vg.hu)
Több mint hatmilliárd forinttal fejeli meg az állam néhány észak-magyarországi szennyvízkezelési projekt támogatását, és ad pluszpénzt már 2015-ben megvalósult, illetve 2016-os határidejű hasonló feladatokhoz is.
dec. 7
5:11
Elsősorban játékokra költik a pénzt a felhasználók (vg.hu)
Elképesztő összeget költenek el jövőre a mobiltelefon-tulajdonosok a nagy alkalmazás-áruházakban, a fejlődés fő motorja Kína lesz.
dec. 7
5:13
Az Unipetrol hátát nézik a versenytársak (vg.hu)
A cseh Unipetrol produkálta idén a legnagyobb árfolyam-emelkedést, míg a leglátványosabb rali az OMV Petromtól várható – derül ki régiós körképünkből. Ez a negyedév nem a Molé volt.
dec. 7
5:15
Eltűntek a zsebesek az ünnepi forgatagból (vg.hu)
Meglátszik a rendőri készenlét: tavaly számottevően csökkent a karácsonyhoz köthető bűnesetek száma. A bűnmegelőzés már csak azért is a legfontosabb hatékonyságnövelő elem, mert a felderítési mutatók e bűnesetekben még rendkívül gyengék.
dec. 7
5:17
Ralival érkezett a Mikulás (vg.hu)
Jól fogadta a piac a NordTelekom újabb zárt körű tőkeemelésének hírét, bár igazi fordulatot majd az hozhat a veszteséges társaság életében, ha végre beérik angliai befektetése.
dec. 7
5:18
Speciális 13. havi nyugdíjra tettek javaslatot a szocialisták (Adózóna)
A korábban folyósítottól eltérő mértékű 13. havi nyugdíj bevezetését indítványozzák T/18781. számú törvényjavaslatukban az MSZP képviselői.
dec. 7
5:19
Trendforduló előtt a járműgyártás (vg.hu)
A kkv-export felfuttatása és az oktatás tolhatja meg a magyar gazdaságot a következő években – mondta Balatoni András, az MNB igazgatója.
dec. 7
5:33
Ők a legjobb magyar borászok - ma ismertetik a végeredményt (Infostart)
Csütörtökön kiderül, hogy ki kapja a Magyar Bor Akadémia által meghirdetett "Év Bortermelője Magyarországon 2017" díjat. A nyertest 6 jelölt közül választják ki.
dec. 7
5:33
Így alakul az ipari termelés hazánkban (ProfitLine)
termelői volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100,
dec. 7
5:35
Ezek a cégek nyerték az Év Széchenyi Vállalkozása fődíjait (ProfitLine)
A vendéglátással foglalkozó Crown Foods Kft. nyerte az Év Széchenyi Vállalkozása fődíját az 500 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező cégek kategóriában, a nagyobb cégek közül a Globserver Stratégia és Védelemkutatás Fejlesztő Kft.-nek ítélték oda az elismerést - adta hírül honlapján a díjat alapító Gróf Széchenyi Család Alapítvány.
dec. 7
5:39
280 ezer forint állami ingyenpénz üti a markodat, ha még idén lépsz (Portfolio)
Aki idén indít nyugdíjcélú megtakarítást és meg is teszi az első befizetést, jövőre már igényelheti is a 20%-os, összesen akár 280 ezer forintos adójóváírást. Megmutatjuk, hogy melyik államilag támogatott öngondoskodási formát...
dec. 7
5:39
Így mehetsz orvoshoz várólista és hálapénz nélkül: a főnöködtől kérheted (Pénzcentrum)
"Új világot építünk, ez pedig nagyon sok energiát kíván humánerőforrás oldalról is. A munkavállalók áldozatos munkája sok esetben vezethet kimerültséghez, egyes betegségek megjelenéséhez" - hívja fel a figyelmet Bába-Szabó Magda....
dec. 7
5:45
Harmadával nőtt a fogyasztási hitelek piaca az idén (Menedzsment Fórum)
Több mint 366 milliárd forint értékben kötöttek új fogyasztásihitel-szerződéseket a háztartások az idén október végéig, ez 33,5 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi adatot, a 2015 első tíz hónapjában kihelyezett hiteleknek pedig csaknem a duplája - írta a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva.
dec. 7
5:54
Aránytalanság a piacon (AQUA)
Veszélybe kerülhet a kistelepülések élelmiszer-ellátó rendszere, amennyiben nem születnek a hazai kis- és közepes vállalkozásokat segítő intézkedések a kereskedelem napi fogyasztási cikkeket forgalmazó területén. A tavaly elszenvedett többezres boltszámcsökkenés, a folyamatos piaci koncentráció a költségvetésnek is egyre nagyobb hátrányt jelent – m
dec. 7
6:03
Ukrajna megsértette a NATO-val szembeni kötelezettségeit (ProfitLine)
Ukrajna azáltal, hogy a kisebbségi jogokat súlyosan sérti és azáltal, hogy elfogadta az új oktatási törvényt, nemcsak európai uniós kötelezettségeinek, hanem NATO-kötelezettségeinek sem tesz eleget - jelentette ki Szijjártó Péter szerdán Brüsszelben, a NATO-tagországok kétnapos külügyminiszteri tanácskozásának szünetében.
dec. 7
6:09
Nem találják a kriptokirálynőt – végéhez közeledik az átverés? (Privátbankár)
Az Onecoin nevű, digitális fizetőeszköznek álcázott, Magyarországon is előforduló piramisjáték feltehetően csúnya véget ér. A vezérigazgató lemondott, a guru eltűnt, lehet, hogy letartóztatták. A Németországban összegyűjtött pénznek állítólag a tizede sincs meg. A cégháló átláthatatlan, a szófiai székhelyen csak szuvenírboltot találtak.
dec. 7
6:15
Egységesen ötszázalékos áfát kértek a turizmus-vendéglátásban (vg.hu)
További áfacsökkentést kért a bérfejlesztés érdekében a turizmus-vendéglátás ágazat – mondta Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke a Világgazdaságnak.
dec. 7
6:21
Elhunyt adózó és örököseinek adója, kegyeleti ellátás elszámolása (Adózóna)
Az élők sorából való távozás következményeként a végtisztesség-adás mellett az elhunyt és az örökösök adókötelezettségét érintő tenni- és tudnivalók is adódhatnak.
dec. 7
6:33
A DK csökkentené az áfát (ProfitLine)
A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy kormányra kerülüve csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
dec. 7
6:48
Tűréshatáron belül a forintgyengülés (vg.hu)
November vége óta több mint egy százalékot gyengült és éves mélypontjára ért a forint az euróval szemben. A jegybank egy 320-330-as keresztárfolyamot is tolerálhat egy lapunknak nyilatkozó szakértő szerint.
dec. 7
7:03
Olaszország is aggódik az amerikai bejelentés következményei miatt (ProfitLine)
Olaszország aggódik az Egyesült Államok bejelentésének esetleges következményei miatt - kommentálta Angelino Alfano olasz külügyminiszter Donald Trump amerikai elnök döntését, miszerint az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és áthelyezi nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe.
dec. 7
7:09
"Nem aggódunk a dízelhajtás térvesztése miatt" (Portfolio)
Ahhoz, hogy a BMW a jövőben is megfeleljen a károsanyag-kibocsátási szabályoknak, még több modern dízelhajtású autót kell eladnia, de a széndioxid-kibocsátás csökkentésében fontos szerepe van a részben vagy teljesen elektromos modelleknek...
dec. 7
7:12
Csökken az olajár New Yorkban (NRGreport)
Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén hétfőn, miután a kongresszus felsőháza, a szenátus megszavazta az adórendszer átalakítását célzó saját javaslatát, amivel közelebb került a Donald Trump elnök által megígért adócsökkentések megvalósulásának esélye. A két fő olajtípus ára csökken.
dec. 7
7:14
Alternatív élelmiszereket ajánlanak az európai tudósok (NRGreport)
Európa tudományos akadémiái szerint sürgős lépésekre lenne szükség az élelmezés- és táplálkozásbiztonság területén: Európának változtatnia kell táplálkozási szokásain, ha meg akar birkózni a klímaváltozással, illetve annak egészségügyi kihívásaival. A tudósok ennek jegyében a tengeri élelmiszerek arányának növelését ajánlják, valamint felhívják a f
dec. 7
7:21
Lemezbemutató nagykoncertet ad Király Viktor (ProfitLine)
Napjaink egyik legnépszerűbb magyar énekese december 22-én 20 órától a budapesti MOM Sport Rendezvényközpontban adja elő először új albumán szereplő dalait.
dec. 7
7:21
Harmadával nőtt a fogyasztási kölcsönök piaca (vg.hu)
Látványosan növekedett idén a fogyasztási hitelek piaca, miután az első tíz hónapban a kihelyezések bő 33 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbit. A személyi kölcsönök dominanciája egyre erősebb.
dec. 7
7:23
Eltűntek a zsebesek a karácsonyi forgatagból (vg.hu)
Meglátszik a rendőri készenlét: tavaly számottevően csökkent a karácsonyhoz köthető bűnesetek száma. A bűnmegelőzés már csak azért is a legfontosabb hatékonyságnövelő elem, mert a felderítési mutatók e bűnesetekben még rendkívül gyengék.
dec. 7
7:24
Bizalmi vagyonkezelést nem üzletszerűen végzők! Lejár egy fontos határidő (Adózóna)
2017. VI. 23-án hatályba lépett az egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról szóló 2017. évi LXI. törvény (Módtv.), mely a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény (Bvktv.) egyes rendelkezéseit is módosította. emlékeztet közleményében az MNB.
dec. 7
7:33
Putyin képtelen kiengedni kezéből a hatalmat (Privátbankár)
Az orosz elnök bejelentette: indul a jövő évi választáson.
dec. 7
7:33
Dollárerősödésre érdemes most játszani (ProfitLine)
Sokakat meglepett az euró idei évben látott szárnyalása a dollárral szemben, amit a javuló eurózónás gazdasági kilátások és az Európai Központi Bank eszközvásárlási programjának kivezetése körüli spekulációk hajtottak. Önmagában az euró erősödése a javuló gazdasági fundamentumokra nem lenne meglepő, azonban eközben az amerikai gazdaság is stabil nö
dec. 7
7:42
Egyre többen fűtenek szeméttel (AQUA)
Hazánkban a települések több mint felén közepes vagy súlyos a lakossági fűtésből származó légszennyezés – derül ki a WWF Magyarország tegnap közzétett jelentéséből. A környezetvédelmi szervezet rámutatott arra is, hogy az energiaszegénység a települési önkormányzatok csaknem 80 százalékát érinti, ráadásul a helyi önkormányzatok középületei­nek hősz
dec. 7
7:51
Észak-Korea bejelentette: jön a háború! (Portfolio)
Az észak-koreai külügyminisztérium szerda késő esti közlése szerint a háború már nem, csak a kezdete kérdéses. A minisztérium szóvivője nyilatkozatban tudatta, hogy a nagyszabású dél-koreai-amerikai hadgyakorlatok, továbbá Washington...
dec. 7
7:54
Ismét hitelből vásárol a magyar (444.hu)
Harmadával nőtt a fogyasztási hitelek piaca tavalyhoz képest.

Keresés