Márciusban az euróban számot import 21%-kal, az export pedig 18,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Évek óta nem láttunk egyik viszonylatban sem hasonlóan magas értéket. Az import 20% feletti dinamikájánál magasabbat csak kevés...
A Richter megtartotta tájékoztatóját az idei első három hónap eredményeiről, ahol Bogsch Erik vezérigazgató köszöntötte a résztvevőket. Bogsch kiemelte, hogy a rubel ezúttal komoly hátszelet jelentett a társaságnak, így nem szabad...
A piramisjáték egyes jegyeit felmutató OneCoin állítólagos virtuális valutával szembeni közös fellépésről egyeztetett az MNB a Belügyminisztérium és a rendőrség különböző szerveivel, az adóhatósággal, illetve ügyészségi vezetőkkel...
Mértani sorozat, gráfok, logaritmus, valószínűségszámítás és függvények – többek között ilyen feladatokat kaptak a diákok a középszintű matekérettségi első, 45 perces részében.
Éves szinten 0,4 százalékos csökkenést mutattak Japánban a reálbérek, a ma hajnalban megismert adat visszaigazolja a fogyasztási kiadások visszaesését, és a gyenge inflációs nyomást – számolt be az Equilor reggeli hírszemléjében.
Az M4-es autópálya Berettyóújfalu és Nagykereki közötti szakaszának megépítésére 131,2 milliárd, míg az M7-es autópályát Kaposvárral összekötő R67-es gyorsút egy szakaszára 96 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány a tegnap...
Az export euróban számított értéke 18, az importé 21 százalékkal nőtt 2017. márciusában az előző év azonos időszakához képest – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében. A külkereskedelmi többlet 1,5 millió euróval csökkent. A forgalom alakulását befolyásolhatta, hogy 2017 márciusában eggyel több munkanap volt, mint egy évvel korábban.
Mintegy 10 százalékkal drágultak a használt lakások tavaly, vagyis folytatódott a 2015-ös évre jellemző áremelkedés a hazai ingatlanpiacon. Nem mindegy azonban, hogy meddig tart ki a lendület.
Hétfőn Los Angelesben is elindult a NOlympics LA névre keresztelt mozgalom, melynek célja, hogy az amerikai város vonja vissza pályázatát a 2024-es olimpia megrendezésére - írja a The Nation című lap. A kampányt lehet, hogy már későn...
Az Egyesült Királyságban 16 hónapja nem álltak ilyen kevesesen rendelkezésre üres pozíciók betöltésére, mint idén áprilisban - derült ki The Recruitment & Employment Confederation (REC) legfrissebb jelentéséből. A munkanélküliség...
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) Gazdasági Csúcstalálkozójának vendége volt Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter. A rendezvényen Dr. Futó Péter, az MGYOSZ elnöke kifejtette, hogy a technológia fejlődés megállíthatatlan, és a hazai vállalatoknak is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a kutatás-fejlesztésre. Szijjártó Péter előadásában hangsúlyozta, hogy nem…
A piramisjáték egyes jegyeit felmutató OneCoin állítólagos virtuális valutával szembeni közös fellépésről egyeztetett az MNB a Belügyminisztérium és a rendőrség különböző szerveivel, az adóhatósággal, illetve ügyészségi vezetőkkel...
Ha nem nézünk utána a Facebookon hirdető eladónak, olyan, mintha az utcán fizetnénk egy vadidegennek – figyelmeztet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.
Első ránézésre különösen viselkedik a BUX: fél százalékot emelkedik, miközben a komponensek zuhannak. Ez a Mol 625 forintos osztalékának köszönhető, amely az árfolyamból részben eltűnt, az indexben viszont benne maradt. A Richter jó eredményével, amire sokan számítottak, még nem tudja, mit kezdjen a piac.
Folytatódik a bürokráciacsökkentés – közölte Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Kossuth rádió 180 perc című műsorában és az M1 aktuális csatornán kedd reggel.
A 2015-ös rekordév után a tavalyi valamelyest visszaesést mutatott, de még így is a valaha mért harmadik legmagasabb összértékű ügyletek valósultak a világ M&A piacán 3,2 ezer milliárd dollár összértékkel. A magyar piac különösen...
május 12-én Chengdu-ban rendezik meg a Get in the Ring! startup verseny kínai fordulóját. Az Enterprise Hungary és a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) és a kínai TusStar inkubátor szervezésében megvalósuló startup eseményen négy magyar innovatív vállalkozás versenyezhet a kínai csapatok mellett, a nemzetközi és kínai befektetők előtt. A Get in the Ring (GITR) a világ ...
A piramisjáték egyes jegyeit felmutató OneCoin állítólagos virtuális valutával szembeni közös fellépésről egyeztetett az MNB a Belügyminisztérium és a rendőrség különböző szerveivel, az adóhatósággal, illetve ügyészségi vezetőkkel.
Közel 700.000 magyar munkavállaló található meg a LinkedInen. Ez a létszám magasan kvalifikált szakemberekből, közép- vagy felsővezetőkből tevődik össze.
Horvátországban járt a múlt hét pénteken Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, a Mol igazgatóságának alelnöke, és bár az OTP horvát bankvásárlásának híre állt a figyelem középpontjában, az utóbb napvilágot látott tudósítások...
A piramisjáték egyes jegyeit felmutató OneCoin állítólagos virtuális valutával szembeni közös fellépésről egyeztetett az MNB a Belügyminisztérium és a rendőrség különböző szerveivel, az adóhatósággal, illetve ügyészségi vezetőkkel.
A hőszigetelt családi házak átlagosan 15 százalékkal drágábban értékesíthetők – derül ki a Knauf Insulation és az Otthontérkép.hu közös felméréséből. Egy 100 négyzetméteres házat akár 3 millió forinttal is magasabb áron tudnak eladni, ha az megfelelően hőszigetelt, ami azt jelenti, hogy az energiahatékonyságba fektetett összeg az ingatlan eladási árában akár kétszeresen megtérül.
Az Apollo Tyres igazgatótanácsa jóváhagyta a társaság januártól márciusig tartó, negyedik negyedévről és a 2016-17-es pénzügyi évről szóló, auditált beszámolóját. Eszerint a tanács 300 százalékos osztalék fizetésére tett javaslatot, amelyet a közeljövőben sorra kerülő, következő közgyűlésnek kell jóváhagynia.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly 11,7 milliárd forintot költött a bankjegyek és 2 milliárdot az érmék gyártására - derül ki a jegybank éves jelentéséből. Ez az összeg 2,8 milliárddal haladja meg a 2015-ös összeget, pedig már az is évtizedes rekordnak számított.
Egész évre a magyar államháztartás stabilitását ígéri Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, a hiány a bruttó hazai termék (GDP) három százaléka alatt alakul. A legfrissebb adatok szerint az államháztartás központi alrendszere áprilisban 76,6 milliárd forintos többlettel zárt.
A húsvét és a rosszabb idő némileg visszafogta áprilisban a lakásvásárlási kedvet, így éves összehasonlításban gyengébb számokat láttunk. A Duna House felmérése szerint a 13. kerület a legnépszerűbb.
20 millió euró értékben vásárolt ingatlanokat Magyarországon az M7 Real Estate CEREF I névre hallgató, közép-európai befektetésekre létrehozott alapja. A cég a budapesti Liget Center irodaházat és egy gödöllői ipari ingatlant vásárolt...
Az Apollo Tyres igazgatótanácsa jóváhagyta a társaság januártól márciusig tartó, negyedik negyedévről és a 2016-17-es pénzügyi évről szóló, auditált beszámolóját. Az igazgatótanács 300%-os osztalék fizetésére tett javaslatot, melyet a közeljövőben sorra kerülő, következő közgyűlésnek kell jóváhagynia. A vállalat összes üzemének és üzletágának konszolidált éves árbevétele 11%-kal nőtt, és elérte…