2018. augusztus 30. csütörtök

aug. 30
0:00
Miért kezdjük a miérttel? (HR Portál)
Miért teszünk valamit először nagy kedvvel, lelkesedéssel, majd sokszor rövid idő után elveszítjük a kedvünk, alább hagy a lelkesedésünk, azt érezzük, nincs elég energiánk a dologhoz? - Dr. Gogolák Zoltán coach, szervezetfejlesztő írása a Motivációs Térképen (Motivational Maps), a HR Blogon.
aug. 30
0:12
Ennyit nőtt a francia GDP (ProfitLine)
A francia gazdaság 0,2 százalékkal erősödött a második negyedévben az előző három hónaphoz képest, amikor hasonló ütemű volt a bővülés - került fel szerdán a francia statisztikai hivatal, az Insee honlapjára végleges adatként.
aug. 30
0:36
Idén jelentősen nőtt a forgalom a Balatonnál (ProfitLine)
Jelentős forgalomnövekedésről, súlyos szakemberhiányról és szerintük túlzó hatósági ellenőrzésekről számoltak be a dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozók a balatoni nyarat értékelő fórumon, Balatonszárszón szerdán.
aug. 30
1:06
Így nyerhettél a Skandináv lottón (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a augusztus 29-én megtartott 35. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
aug. 30
1:18
Végre tudják használni a kipufogógáz hőjében rejlő energiát (NRGreport)
A BorgWarner hibrid elektromos, és plug-in hibrid elektromos járművekhez (HEV, PHEV) fejlesztett kipufogó hővisszanyerő rendszere (EHRS) idén gyártásba kerül egy észak-amerikai autógyártó üzemeiben. A kipufogógáz hőjét használják fel, melyet eddig a kipufogórendszeren keresztül hagytak kárba veszni.
aug. 30
1:22
Letette a nagyesküt a Facebook: 2020-ra már teljesen ingyenes áramról működik majd a közösségi oldal (NRGreport)
Elvileg idénre tervezték, ám már tavaly sikerült elérni, hogy a Facebook energiafelhasználásának nagyobb része megújuló energiából származzon. Most sokkal nagyobb célt tűztek ki maguk elé Zuckerbergék: teljesen átállítják a közösségi oldal működtetését.
aug. 30
1:36
Romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe (ProfitLine)
A várt stagnálás helyett romlott a GfK szeptemberi németországi fogyasztói hangulatindexe. A mutató ezzel már a második egymást követő hónapban gyengült.
aug. 30
3:06
Szeptemberben nyílik meg újra az építőipari cégek technológiai korszerűsítését szolgáló pályázat (ProfitLine)
Az építőipari cégek technológiai korszerűsítését szolgáló pályázat vélhetően szeptemberben nyílik meg újra - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerdán az MTI-nek arra reagálva, hogy idén 16 milliárd forint központi költségvetési többletforrást ad a kormány az építőipari ágazat fejlesztéséhez a Magy
aug. 30
4:12
21 helyszínen tartják meg a Futball Éjszakáját (ProfitLine)
Kabát Péter és Balajcza Szabolcs újpesti búcsúmérkőzése ígérkezik az egyik legnépszerűbb programnak a jövő pénteken első alkalommal sorra kerülő Futball Éjszakáján, melynek keretében öt budapesti és 16 vidéki helyszínen tárulnak ki a stadionok kapui.
aug. 30
4:36
Bulgária kerítést épített a bolgár-román határra (ProfitLine)
Bulgária befejezte a kerítésépítést a bolgár-román határon. A 133 kilométeres kerítéssel azt próbálja megakadályozni, hogy a vándorló vadállatok Bulgáriába is átjuttassák a Romániát sújtó afrikai sertéspestis kórokozóját.
aug. 30
5:06
Ennyi hulladékot termel az uniós lakosság - egy ábrán (ProfitLine)
Az egy fore jutó települési hulladék, kilogramm
aug. 30
5:33
A globális piacon fél év alatt az összes árverés forgalma 8,45 milliárd dollár volt (vg.hu)
A nagy aukciós­há­zak­hoz hasonlóan az online térben működő aukciós adatbázist üzemeltető Artprice is közzétette az első fél év műkereskedelmi eredményeit, és szokásához híven megjelentette a világ húsz legdrágább művészét felsorakoztató listáját.
aug. 30
5:35
Tovább tisztul a hazai versenyszféra (vg.hu)
Jóval több cég szűnik meg, mint amennyit alapítanak, a kényszervállalkozások eltűnésével tisztul a piac. Míg azonban a központi régióban éles a verseny, addig vidéken egy-egy szolgáltató kiesésével az ellátás biztonsága is veszélybe kerülhet.
aug. 30
5:36
110 naperőművet épít az MVM-csoport országszerte (ProfitLine)
Országszerte 7 projekt alapján 110, egyenként 0,5 megawatt teljesítményt nem meghaladó naperőművet épít az idén uniós társfinanszírozással az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tagvállalata, a MVM Hungarowind Kft.
aug. 30
5:36
Rengeteg a leállás a magyar bankoknál: ügyfelek millió nem férnek a pénzükhöz (Pénzcentrum)
Szinte egymást érik azok a hírek, mely arról számolnak be, hogy éppen melyik magyar banknál tapasztalható éppen valamilyen szintű leállás, aminek következtében az ügyfelek nem tudják használni internetbankjukat és/vagy a pénzintézet...
aug. 30
5:36
A világ legnagyobb naperőművei (NRGreport)
A naperőmű-építkezések terén Kína és az Egyesült Államok jár élen, a telepítések kétharmada ezekben az országokban valósul meg, de India is gyorsan tör előre, különösen a legnagyobb méretű projekteket tekintve. Az alábbi lista a világ jelenlegi legnagyobb naperőműveit mutatja be, de a területen olyan sebesen történnek az események és jelentik be az
aug. 30
5:37
Nagyot ugrott az építőgéplízing-piac (vg.hu)
Látványosan bővült az első fél évben az építőgépek lízingjének piaca. A nagy ugrás leginkább az építőipar jó teljesítményével magyarázható.
aug. 30
5:39
Továbbra is egekben az ukrán adósság (vg.hu)
Drasztikus államadósság-csökkentést tervez Ukrajna. A hatalmasra duzzadt devizaadósság kezelése a valutaalap nélkül lehetetlen.
aug. 30
5:54
Gyorsabb végrehajtások jöhetnek (AQUA)
Átláthatóbbá, egyszerűbbé válhatnak a hazai végrehajtási eljárások egy most készülő új törvénymódosítás nyomán, amelyről akár már ősszel tárgyalhat az Országgyűlés.
aug. 30
6:00
Nem lesz közmunkás béremelés 2019-ben sem? (Menedzsment Fórum)
Úgy tűnik, egyelőre nem áll szándékában jövőre sem bért emelni a kormánynak. A tervek szerint azonban bizonyos feltétel mellett mégis lehet olyan közmunkás, aki többet kereshet majd az idei bérénél.
aug. 30
6:06
Még mindig üres az Altera, de hamarosan megtölti tartalommal a Wallis (Portfolio)
Idén tavasszal jelentették be, hogy apporttal történő tőkeemelés útján az Altera tulajdonába kerül a Wallis Csoport gépjárműkereskedelmi és szolgáltatói tevékenységét ellátó, közel 70 milliárd forint éves árbevételű négytagú...
aug. 30
6:12
A forint is segítette a kiemelkedő balatoni szezont (Infostart)
10 százalék feletti forgalomnövekedést hozott a balatoni vendéglátóhelyeknek az idei főszezon - értékelte a nyári időszakot az InfoRádióban a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének társelnöke.
aug. 30
6:12
Orbán legfőbb ellenzéke vagyok Európában! (Privátbankár)
A címbeli kijelentést nem más tette, mint a francia elnök, igaz, nemcsak a magyar kormányfőt, hanem az olasz Matteo Salvini miniszterelnök-helyettest és egyben belügyminisztert is ugyanoda sorolta. Emmanuel Macron szerint ők a két legpopulistább vezető Európában, és jól látják, ha őt tekintik legfőbb ellenzéküknek az Európai Unión belül.
aug. 30
6:18
Lassanként megérkezik a török veszedelem (TőzsdeFórum)
A londoniak szerint a török gazdaság már recesszióban van.
aug. 30
6:24
Időzített bomba ketyeg Törökország alatt - Durva vége lesz, ha Erdoganék nem lépnek gyorsan (Portfolio)
Törökország alacsony devizatartaléka, illetve jelentős egy éven belül lejáró külső adóssága miatt ki van szolgáltatva a külföldi befektetők kegyének, ezért Recep Tayyip Erdogan államfőnek és a kormánynak a politikai bizalom helyreállítására...
aug. 30
6:30
G20: csökkent a nemzetközi árukereskedelem (TőzsdeFórum)
Két év után a csökkent az árukereskedelem.
aug. 30
6:36
Így nőtt a horvát gazdaság (ProfitLine)
Az elemzői várakozásoknál gyorsabb ütemben, 2,9 százalékkal nőtt a horvát bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal szerdán.
aug. 30
6:39
Bevált a munkaerőkampány a BKV-nál (vg.hu)
Létszámhiány nincs, a cég kampányai miatt egyre több főállású járművezetőjük van, de nehéz pótolni a kiesőket.
aug. 30
6:42
Argentína 50 milliárd dolláros mentőövet kért az IMF-től (444.hu)
Már májusban megállapodtak egy készenléti hitelről, de mostanra akkora lett a pánik és annyira megfékezhetetlennek tűnik az infláció, hogy korábban a mentőöv felé kap a kormány.
aug. 30
6:48
Nagy Gyula: fontos a tőzsde a Takarék Jelzálogbanknak (Portfolio)
A magyar gazdaság a rendszerváltás óta nem látott kedvező helyzetben van, ami jól jön a finanszírozó bankoknak - mondta az e heti Figyelőnek a Takarék Jelzálogbank vezérigazgatója. Bár tavaly még ki akarták vonni a tulajdonosok a társaságot...
aug. 30
6:48
Külföldi sajtó Magyarországról – Az olasz sajtó a Salvini-Orbán találkozóról (GazdaságPortál)
Matteo Salvini és Orbán Viktor találkozójával a milánói prefektúra épületében létrejött az Emmanuel Macron francia elnökkel szembeni európai szövetség – kommentálta az olasz Liga kormánypárt vezetője és a magyar miniszterelnök előző napi megbeszélését a La Stampa című olasz napilap szerdán. Az újság szerint kilenc hónappal az európai parlamenti (EP
aug. 30
7:00
Tíz százalékkal drágulhat a baromfihús (hirado.hu)
A Baromfi Termék Tanács igazgatója szerint indokolt az árnövekedés.
aug. 30
7:02
Egyre több a női sofőr a BKV-nál (hirado.hu)
A villamosok 40 százalékát nők vezetik a fővárosban.
aug. 30
7:06
Grant Thornton: A digitális transzformációra fordított kiadások versenyelőnyt hoznak a pénzügyi piacon (ProfitLine)
A pénzügyi vezetők növelik a digitális transzformációval kapcsolatos kiadásokat annak érdekében, hogy versenyelőnyt szerezzenek – derül ki a Grant Thornton LLP több, mint 300 vezető megkérdezésével készült kutatásából. A digitális megoldások bevezetése és alkalmazása, a hagyományos üzleti folyamatok új alapokra helyezése és az ehhez kapcsolódó szer
aug. 30
7:06
Börtönbe megy a sztárok meztelen fotóit kiszivárogtató hekker (Portfolio)
Nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte egy szövetségi bíróság az Egyesült Államokban szerdán azt a férfit, aki hollywoodi sztároknak és másoknak több mint kétszáz iCloud fiókját feltörte, majd közzétette a róluk készült aktfotókat....
aug. 30
7:06
Csirkehúsdrágulás várható (444.hu)
Drága a takarmány, kevés a disznó, a húst meg burkoljuk keményen.
aug. 30
7:12
Tovább tisztul a hazai versenyszféra (vg.hu)
Jóval több cég szűnik meg, mint amennyit alapítanak, a kényszervállalkozások eltűnésével tisztul a piac.
aug. 30
7:24
20 forint az alma kilója: elcsitul a botrány? (Privátbankár)
Két újabb feldolgozóval állapodtak meg az almatermelők, már csak egy cég nem hajlandó emelni a felvásárlási áron.
aug. 30
7:24
Drágulhat a baromfihús (Portfolio)
Áremelkedés várható a baromfiágazatban Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács igazgatója szerint, aki tíz százalékos áremelést tart indokoltnak - olvasható a Magyar Hírlap csütörtöki számában. Csorbai Attila a lapnak elmondta...
aug. 30
7:30
Milliók menekülnek a venezuelai pokolból - Rendkívüli ülést hívtak össze (Portfolio)
Rendkívüli ülést hívott össze szerdára az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) Állandó Tanácsa a venezuelai gazdasági és politikai helyzet okozta menekültválság miatt. Az ülésen részt vesz Luis Almagro OAS-főtitkár, a Nemzetközi...
aug. 30
7:36
Mikor lesz tanítási szünet? (HR Portál)
Hétfőn kezdődik a 2018/2019-es tanév, a szülőknek már most érdemes felkészülni az őszi, téli és tavaszi szünetre - írja az eduline.hu oldal.
aug. 30
7:36
167 milliárdot fordítanak kórházak fejlesztésére Magyarországon (ProfitLine)
Körülbelül 167 milliárd forintot biztosít a kórházak fejlesztésére a jelenleg futó huszonegy hazai és európai uniós pályázat - közölte Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója a Jósa András Oktatókórház parkolóházának átadásán kedden Nyíregyházán.
aug. 30
7:36
A törökök valószínűleg már most recesszióban vannak (Portfolio)
Londoni pénzügyi elemzők szerint a friss aktivitási adatok arra vallanak, hogy a török líra meredek értékvesztése és a pénzügyi kondíciók ehhez kapcsolódó erőteljes szigorodása miatt a török gazdaság már recesszióban van. Hitelminősítői...
aug. 30
7:42
Kiderült, mennyivel lesz drágább a csirkehús (Privátbankár)
A takarmány és a munkaerő is felfele hajtja az árakat.
aug. 30
7:42
Közel áll az ország a teljes foglalkoztatottsághoz (AQUA)
Varga Mihály közölte, a foglalkoztatottak száma megközelítette a 4,5 milliót, a közfoglalkoztatottak és a külföldön munkát vállalók száma pedig csökkent.
aug. 30
7:45
Kisgyermekes anyák enyhíthetik a hazai informatikushiányt (vg.hu)
Iparági becslések szerint legalább 40 ezer informatikus hiányzik a magyar gazdaságból.
aug. 30
7:47
Amerika volt a nap győztese (vg.hu)
A New York-i értéktőzsde főbb mutatói pluszban zártak, míg Ázsia vegyes képet mutatott. Ma 44 éve indult útjára a Discovery űrrepülő. VG-reggel.
aug. 30
8:06
Megint nem a rendes időben ad tájékoztatást a kormány (Menedzsment Fórum)
Holnap tartják meg a Kormányinfót.
aug. 30
8:06
Egyre nagyobb a baj: leadták a vészjelzést, az IMF-től kérnek pénzt (Privátbankár)
Argentínát ugyanolyan problémák sújtják, mint Törökországot, de megpróbálják teljesen máshogy kezelni a válságot - hiába azonban a tankönyvi válasz a problémákra, egyelőre semmi sem működik, az ország az IMF-től most kéri a későbbre ígért 50 milliárd dollárt, hogy elkerülje az államcsődöt. A lakosság 2001-ben már átélt ilyet, most mindenki attól fé
aug. 30
8:06
Negatív kezdés várható az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Indexcsökkenésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor.

Keresés