2022. január 7. péntek

jan. 7
0:12
A cégek egyötöde nem ad béremelést (Infostart)
Az MKIK elemzése szerint a vállalkozók bizakodóan tekintenek az idei évre.
jan. 7
0:12
Újabb stabilcoinnal bővül a Wirex kínálata (Kripto Akadémia)
Már jó ideje hazánkban is elérhetőek a WIREX kriptokártya szolgáltatásai. Olyannyira, hogy Wirex kártyánkat forinttal is tudjuk tölteni. A szolgáltató most egy újabb stabilcoinnal bővítette kínálatát, a szingapúri dollárral fedezett XSGD-vel. A stabilcoin piaci kapitalizációja a Coingecko által követett adatok…
jan. 7
0:12
Bevásárolt a New York Times (Portfolio)
Az elmúlt 30 évben nem hajtott végre akkora akvizíciót a New York Times mint most: csütörtökön ugyanis bejelentette, hogy 550 millió dollárért veszi meg a fizetős modellre építő The Athletic sportportált.
jan. 7
0:12
A KFC, a Burger King és három nagy sörgyártó ellen indított eljárást a Versenyhivatal (444.hu)
Megszeghették a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó új szabályozást.
jan. 7
0:12
Megvan, mikortól foroghat a Vaják harmadik évada (vg.hu)
A Netflix fantasy-sorozata óriási siker, nem csoda, hogy hamar érkezhet a folytatás.
jan. 7
0:12
A biztosítás nem kamu! Tavaly több mint hétezer lakástűzhöz vonultak ki a tűzoltók (Biztosító Magazin)
Tavaly 7186 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, csak az utolsó negyedévben 2000 alkalommal. Több mint nyolcvanan életüket vesztették, és tavaly is több mint húszan haltak meg szén-monoxid-mérgezés miatt - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
jan. 7
0:12
Megéri most OTP részvényeket vásárolni? (Növekedés)
A hitelállomány várható bővülése, a szélesedő kamatmarzs és a kedvező makrogazdasági kilátások továbbra is támogatják az OTP részvények emelkedését. Az OTP szilárd tőkehelyzete és a kétszámjegyű sajáttőke-arányos megtérülési mutatója szintén növeli a részvények vonzerejét. A kockázati költségek is várhatóan alacsony szinten maradnak, amely segíti a
jan. 7
0:12
Gázon innen és túl – miért most robbant a kazah helyzet? (Forbes)
Kazahsztánban kiváló adottságai, ásványkincsei ellenére is alacsony az életszínvonal, miközben az előző elnök világszerte sorra veszi a luxusingatlanokat.
jan. 7
0:16
Tovább szárnyalt a forint (Infostart)
Több nap óta erősödik, 360 alatt is járt az euró.
jan. 7
0:16
Ezer hazai gyógyszertár küzd működési nehézségekkel (vg.hu)
Segítséget kapnak egy tavaly decemberben megjelent kormányrendelet szerint a kis forgalmú gyógyszertárak.
jan. 7
0:16
Egyszerre 5 eljárással kezdte az új évet a GVH - fokozott ellenőrzés a vendéglátóipari italbeszerzésekre (Növekedés)
A Gazdasági Versenyhivatal megindította első eljárásait a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó, a fogyasztók választási lehetőségét bővítő kereskedelmi szabályozás érvényesítésére. A nemzeti versenyhatóság két nagy hazai gyorsétterem-lánccal és három sörgyárral szemben is vizsgálatot indított.
jan. 7
0:16
Rusvai: Véget vet a járványnak az omikron, ha nem jön egy új variáns (Forbes)
Rusvai Miklós szerint optimisták lehetünk az 5. hullámmal kapcsolatban, a virológus szerint a covid önmaga terjedését akadályozhatja meg.
jan. 7
0:20
Ezekért a filmekért megyünk 2022-ben először moziba (vg.hu)
Régi ismerősök miatt váltott jegyet a legtöbb magyar mozirajongó 2022 első napjaiban: a Pókember: Nincs hazaút és a Mátrix: Feltámadások című film zárt a heti toplista élén.
jan. 7
0:20
ITM: Januártól újabb 15 százalékos béremelés az egyetemeken (Növekedés)
Az állami, alapítványi és egyházi felsőoktatási intézmények ötvenezer dolgozójának keresete két ütemben, tavaly és idén összesen több mint harminc százalékkal nő – emlékeztetett Bódis József. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára hozzátette, a magyar egyetemek tovább jav
jan. 7
0:20
Felvásárolják a legnagyobb vidéki magánkórházat (Forbes)
negészségügyi szektor legnagyobb felvásárlását hajtja végre a Doktor24 és az Union a pécsi Da Vinci Magánklinika, a Dunántúl piacvezető privát egészségügyi szolgáltatójának megvásárlásával.
jan. 7
0:24
Idén is optimisták a részvénybefektetők (vg.hu)
A BUX index az évzárásra tíz százalékpontnyira elmaradt október végi rekordszintjétől. Ennek ellenére 2017 után újra húsz százalékot meghaladó drágulással zárta a tavalyi évet.
jan. 7
0:24
Ütésállóbbak lettek a magyar cégek (Növekedés)
Tanultak 2008 tapasztalataiból, sokkal exportképesebbek lettek a magyar cégek, a munkaerőhiány viszont megviseli őket - derült ki abból a kutatásból, amelyet 1000 hazai vállalkozás bevonásával készített a Makronóm Intézet. Az eredményekről Kerekes György, szakmai igazgató először a Növekedés.hu nak beszélt részletesen.
jan. 7
0:28
Bárhova utazhatnak az izraeliek (vg.hu)
A tiltólistán az Egyesült Államok mellett hét másik, koronavírus-fertőzés szempontjából kockázatosnak nyilvánított ország szerepelt.
jan. 7
0:28
MKIK: a cégek 81 százaléka tervez béremelés az idén (Növekedés)
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) elemzésében a hazai vállalkozások üzleti helyzetét vizsgálja a bérek, az árbevétel és a belföldi- és exportárak változása szempontjából. Az elemzés a bérek kapcsán kitér a 2021-es béremelésekre és a vállalkozások jövő évre vonatkozó béremelési terveire, valamint a 2021-es minimálbér emelésre
jan. 7
0:32
Hazánkat is elérte az ötödik hullám (vg.hu)
A legfrissebb adatok szerint a fertőződések 10-15 százalékának hátterében az omikron variáns áll.
jan. 7
0:32
Olaszországban az 50 évnél idősebbeknek kötelező az oltás (Növekedés)
Az olasz kormány azonnali hatállyal kötelezővé tette az új típusú koronavírus elleni védőoltás felvételét minden, 50 év fölötti személynek - derül ki a hivatalosan szerda este közzétett rendeletből.
jan. 7
0:36
Folyik a vér Kazahsztánban, bár visszavonták az áremelést (vg.hu)
Tovább dörögnek a fegyverek Kazahsztánban és a zavargásoknak már több tucat áldozata van, pedig az őket kiváltó üzemanyagáremelést tulajdonképpen visszavonták.
jan. 7
0:36
Négy ország már lőtt le műholdat az űrben - Dúl a hibrid hidegháború odakinn is (Növekedés)
Ki kit veszélyeztetett az űrben? Milyen építményt találhatott a kínai holdjáró a Föld titokzatos kísérője túloldalán és annak lehet-e köze a titkos kínai űrfegyver-kísérletekhez? Milyen távolságra haladhatott el a veszélyes űrszemét-kupac a Nemzetközi Űrállomástól? Miért hallgatták el a Nemzetközi Űrállomás segédrakétákkal végrehajtott elkerülő man
jan. 7
0:40
Így kerülhetik el a vállalkozások a kényszerbezárást (vg.hu)
A légsterilizálók az ügyfeleket kiszolgáló terekben hatékonyan csökkenthetik a fertőződés kockázatát.
jan. 7
0:44
Szilágyi Áron és Csipes Tamara az év sportolója (vg.hu)
Csütörtök este immár 64-edszer díjazta az év sportolóit a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ): a férfiaknál a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron lett a legjobb, a nőknél pedig a Tokióban a kajaknégyessel címet védő, egyéniben ezüstérmes, párosban világbajnok Csipes Tamara.
jan. 7
0:48
Nem késő még kérni az ingyenes influenza elleni oltást (ProfitLine)
Az eddig rendelkezésre álló 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag 49,1 százalékát, 638 451 adagot használtak fel január 3-ig - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-t.
jan. 7
0:48
Gyengültek a főbb New York-i mutatók (vg.hu)
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,47 százalékkal csökkent.
jan. 7
1:18
Rusvai: a minőségi antigén tesztek nagy része eredményesen kimutatja az omikront! (ProfitLine)
Viharos sebességgel terjed a világban a koronavírus új mutációja, de a tünetei enyhébbek lehetnek, és gyorsteszttel szerencsére ezt is kimutathatjuk, akár az otthonunkban. A magasabb megbetegedésszám miatt a kórházba kerülés, és akár a súlyos esetek száma is magas maradhat, ezért fontos a tesztelés. Rusvai Miklós szerint a PCR- és az antigéntesztek
jan. 7
1:42
A cégek többsége tervez béremelés az idén (ProfitLine)
Az idén a cégek 81 százaléka tervez béremelést, 18 százaléka jelezte, hogy nem változtat a béreken, míg 1 százaléka csökkenésre számít - közölte az Mkik Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzésében csütörtökön az MTI-vel.
jan. 7
2:12
Itthon az új Ford haszonjárművek a legkelendőbbek (ProfitLine)
Főleg a haszongépjárművek iránt tapasztalt kimagasló keresletnek köszönhetően erős évet zárt a magyarországi újautó-piacon a Ford, 17 487 darab gépkocsi értékesítésével 11,62 százalékos piaci részesedést szerzett 2021-ben - ismertette a Ford Magyarország csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
jan. 7
2:42
A Volánbusz flottája 543 járművel bővülhet (ProfitLine)
Január első napjaiban megjelentek a közbeszerzési pályázatok, amelyek keretében 543 járművet vásárolna a Volánbusz Zrt., az első autóbuszok már az év végén forgalomba állhatnak - tájékoztatta a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-t.
jan. 7
4:24
Fejlesztett a Formlabs: Itt az új Form 3+ és Form 3B+! (okosipar.hu)
A Formlabs bemutatta a világ egyik legnépszerűbb SLA nyomtatóinak legújabb változatát, a Form 3+ és Form 3B+ gépeket. A hardveres és szoftveres fejlesztések a sebesség és a nyomatminőség növelésével magasabb szintre emelik a Formlabs által fejlesztett LFS (Low Force Stereolitography) additív eljárást. A gépek frissítésével együtt két másik újdonság
jan. 7
4:24
Honnan érkeznek a dolgozók? (Magyar Mezőgazdaság)
Évek óta súlyosbodó helyzet elé állítja a kertészeteket a munkaerőhiány. A friss fogyasztású termények gondozása és szedése sok kézi munkát igényel, amiből egyre kevesebb van. A korábban nálunk dolgozó határon túli magyarok továbbmentek Nyugat-Európába, a hazai vállalkozóknak messzebbről kell embereket toborozni.
jan. 7
4:42
Nigéria is érdeklődik a magyar vetőmagok iránt (ProfitLine)
Együttműködési megállapodást kötött a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Maize Association of Nigeria (Nigériai Kukorica Szövetség). A kezdeményezés célja a kölcsönös információátadáson túl az, hogy hosszabb távon teremtsék meg a magyar hibridekre alapozott nigériai vetőmagtermelés lehetőségeit.
jan. 7
4:48
Szerves trágya kijuttatása egy városi parkba (Agrofórum)
A szervestrágya-kijuttatásról már ugyan írtam, miért jó és fontos talajaink számára és ezzel együtt a termeszteni kívánt növénykultúrának is. Most egy rövid felvezető után leírnám saját tapasztalatomat, amit szemléltetnék képekkel is, hogy egy „nagy városban”, hogy is alakul a parkok szervestrágyázása, a talajok „karban tartása”, a szerves anyag pó
jan. 7
4:48
Még mindig kevés nő dolgozik az iparban (New Technology)
Annak ellenére, hogy az USA teljes vásárlóerejének közel felét birtokolják, az összes ipari munka mindössze harmadát végzik nők – mutat rá az Industry Week. A magazin a The Manufacturing Institute feltörekvő női dolgozók elismerésére alapított STEP Ahead szakmai díjai kapcsán figyelmeztet: a nemi diverzitás továbbra sem kielégítő a gazdaságban, hol
jan. 7
5:12
2022 januárjától a Danone Magyarország Kft. égisze alatt folytatja a vállalat valamennyi hazai tevékenységét (ProfitLine)
A Numil Kft. január 1-i hatállyal átruházta a csecsemő és klinikai tápszereket forgalmazó üzletágát a Danone Magyarország Kft.-re, így a jövőben a Danone Csoport teljes hazai tevékenységét egyetlen vállalat működteti tovább. Ez a lépés a vállalat „Elsőbbséget a helyi piacoknak” (Local First) elnevezésű, a vállalat működésének átalakításáról szóló t
jan. 7
5:18
Ezek a magyarok kedvenc új autói! (Márkamonitor)
Jelentős átrendeződések zajlanak a zsugorodó és dráguló hazai újautó-piacon. A legfrissebb eladási toplisták szerint 2021 látványos változásokat hozott: az élmezőnyből kiszorult több, évtizedek óta betonstabil pozíciót elfoglaló márka és modell. De nemcsak ez lehet meglepő sokak számára, hanem például az is, hogy a drága prémiumautók vásárlása való
jan. 7
5:18
Törvényes családtagokká válnak a háziállatok (Magyar Mezőgazdaság)
A polgári törvénykönyv reformja kapcsán a háziállatok is több jogot kapnak Spanyolországban.
jan. 7
5:30
CES 2022: hordozható 4K projektort mutatott be az Anker (okosipar.hu)
A Nebula Cosmos Laser 4K annyira célegyenesben van, hogy néhány napon belül be lehet rá fizetni Kickstarteren, és az első darabokat márciusban már szállítják is – osztotta meg a What HiFi. Az Anker all-in-one megoldást kínál: a projektor wifi-kapcsolattal, beépített Dolby hangfalakkal és Android TV 10 streaming megoldásokkal büszkélkedhet. Igen, ha
jan. 7
5:42
Dupla annyi péksüteményt fogyasztunk, mint 5 éve, de a koronavírus-járvány átalakítja szokásainkat (ProfitLine)
Átlagosan közel 20 kilogramm péksüteményt fogyaszt évente minden egyes magyar. Ez a szám megduplázódott az elmúlt 5 évben, miközben a kenyérfogyasztás jelentős csökkenést mutat. Jellemző trend a különféle „mentes” és reform termékek piacának évi kétszámjegyű bővülése, valamint a koronavírus-járvány miatt a fogyasztói szokások átalakulása is – derül
jan. 7
5:48
Napelem forradalom van küszöbön, ennek a fejlesztésnek köszönhetően (Alternatív Energia)
A Stanfordi Egyetem kutatóinak most sikerülhet a versenytársak elé jutni napelem gyártásban.
jan. 7
5:48
Bepöccen-e a gépszörny? Dermesztő hajnalok és havazás! (Agroinform)
Napközben csapadék nem valószínű, majd késő estétől a déli határ mentén hószállingózás kezdődhet.
jan. 7
5:48
Ezekre az adatokra várunk pénteken (vg.hu)
Itthon kiskereskedelmi forgalmi adatok, míg az USA-ból foglalkoztatási adatok érkeznek.
jan. 7
5:48
Színváltó karosszériát mutat be a BMW (New Technology)
Az elektroforetikus technológiának köszönhetően a BMW iX Flow képes megváltoztatni karosszériafelülete színét és árnyalatát. Az E Ink névre keresztelt technológia, amely a jövő BMW modelljeinek karosszériáján és utasterében egyaránt visszaköszönhet, a 2022-es Szórakoztató Elektronikai Kiállítás nyitónapján ünnepli világpremierjét. A digitalizáció a
jan. 7
5:48
Quo Vadis? Útkeresés a tavaszi növénytáplálásban (Agrárágazat)
Mezőgazdaságban most aktuális a műtrágyás kérdések, itt vannak válaszok.
jan. 7
5:48
Globális ellátási lánc: vége a nyomásnak, jöhet a fellendülés (Transpack)
Mezőgazdaság előtt álló pályázati dömpingben többmilliárd forintot osztanak szét.
jan. 7
5:54
Születésnapi köszöntő az euróról (Privátbankár)
Bod Péter Ákos egyetemi tanár, az MNB korábbi elnöke, az euró 20 éves indulásának apropóján osztja meg gondolatait a közös valutáról. Melyet több régiós ország is bevezetett vagy határozott lépéseket tett ebbe az irányba, miközben Magyarországon továbbra sincs erre céldátum.
jan. 7
5:54
Vízkereszt után: mi legyen a gyökeres fenyőfával? (Agrofórum)
A gyökeres fenyőfa minden évben nagy kérdés, amint vízkereszt után lekerülnek róla a díszek. Vajon mit lehet tenni annak érdekében, hogy túl is élje a telet? Ki lehet-e ültetni rögtön? Erre hozom a mi bevált megoldásainkat, mert elég sok tévhit kering az interneten a témában.
jan. 7
6:00
Dzsungelharc Magyarországon a kkv-k világa (Piac és Profit)
A kkv-k ügyvédje dr. Ésik Sándor, aki többi között arról nevezetes, hogy nem rejti véka alá véleményét és bizony hajlamos sarkosan fogalmazni.

Keresés