2024. január 11. csütörtök

jan. 11
0:09
Hat milliárd forint kompenzációt harcoltunk ki a hazai kukoricatermelőknek Brüsszeltől az ukrán gabonaimport miatt (Agrotrend)
A háború és a szankciós politika miatt kialakult súlyos gabonapiaci zavarok következében kárt szenvedett magyar gazdálkodók veszteségeinek enyhítésére összesen 5,9 milliárd forintos kompenzációs kifizetésre került sor a tavalyi év végéig.  Az érintett tagállamok – közöttük Magyarország – nyomására az Európai Bizottság hazánknak erre a célra 15,9 mi
jan. 11
0:09
Megjött a Brüsszeltől kizsarolt garancia, most már tényleg biztosan 32 százalékkal nő a tanárok átlagos fizetése (Telex)
Nagyon hosszú idő után a kormány elkezdte rendezni az oktatásban dolgozók béreit, de azok még így is elmaradnak majd a román tanárfizetésektől.
jan. 11
0:12
Érkezik 6 milliárd forintnyi pénz Brüsszelből, kompenzációként (Infostart)
Az ukrán gabonaimport miatti kompenzációként 6 milliárd forintot sikerült kiharcolni a hazai kukoricatermelők számára Brüsszeltől, közölte az Agrárminisztérium.
jan. 11
0:12
Erősebb fogyasztóvédelem, közvetlen végrehajtható határozatok (ProfitLine)
Január 1-jétől a békéltető testületek kötelezést tartalmazó határozatot hozhatnak azokban az esetekben, ha a fogyasztó kérelme megalapozott, és az érvényesíteni kívánt igény nem haladja meg a 200 ezer forintot. A jogszabályváltozás nyomán a vállalkozások várhatóan igyekeznek majd saját hatáskörükben rendezni vitás ügyeiket a fogyasztókkal. A Budape
jan. 11
0:13
Támba Miklós lett 2021-ben Az Év Agrárembere kitüntető díj győztese (Agrotrend)
A tíz kategóriadíjas mellett 2021-ban Az Év Agrárembere kitüntető díj győztese a zsűri titkos szavazása alapján Támba Miklós lett.
jan. 11
0:13
Új, áramvonalasabb emblémája lesz a Hondának (Telex)
23 év után változtat a japán cég.
jan. 11
0:17
Milliárdokat örökölt egy 31 éves osztrák nő, és most 50 random emberre bízza, hogy ossza szét a pénzt (Telex)
Öröksége 90 százalékát, majdnem 10 milliárd forintnyi vagyont oszt szét Marlene Engelhorn osztrák milliárdos.
jan. 11
0:21
Világcsúcs Németországban: 72 hősugárzóval fűtöttek fel több tízezer embert (vg.hu)
Az ökológiai lábnyom igencsak nagy volt, pedig az ország korábban még az energiaválság miatt aggódott.
jan. 11
0:21
Márciustól Mészáros Lőrincé lesz egy négycsillagos szálloda Abbáziában (Telex)
Az opatijai Hotel Miramar magyar irányítás alá kerül.
jan. 11
0:25
122 ezer négyzetméternyi belgrádi irodát vásárolt Tiborcz István Jellinek Dánieltől (Telex)
11 irodaházat vásárolt meg a szerb főváros különböző üzleti negyedeiben.
jan. 11
0:42
Új kamionterminált adtak át a szlovéniai Koper kikötőjében (ProfitLine)
Új kamionterminált adtak át Szlovéniában, a koperi kikötőben szerdán. Az Európai Unió által társfinanszírozott létesítmény "fontos mérföldkő" a kikötő fejlődésében és logisztikai fejlesztésében - jelentette ki szerdán Nevenka Krzan, a kikötőt üzemeltető Luka Koper vállalat vezetője az ünnepélyes átadón.
jan. 11
1:18
Menny és pokol egy napon: ez történt a BTC ETF körül (ProfitLine)
Január 10-e kétségtelenül nem volt könnyű nap a bitcoin befektetői számára.
jan. 11
1:21
Félelmetes tempó: Az új Porsche Taycan 18 másodperccel veri a Tesla Model S Plaid nürburgringi köridejét (NRGreport)
A Porsche arra készül, hogy bemutassa teljesen elektromos szedánja, a Taycan frissített változatát. Az autógyártó egy új, hatótávnövelt változatot tervez bemutatni, amely várhatóan a Turbo GT nevet viseli majd – ezt a nevet érdemes megjegyezni, mert nemrég egy egészen elképesztő köridőt futott a Nürburgringen.
jan. 11
1:25
Meggörbült sínek és földcsuszamlások: Hogyan sújtja a klímaváltozás az európai vasúti ágazatot? (NRGreport)
Csak Ausztriában 2023-ban 1900 alkalommal álltak le a vonatok az időjárási körülmények miatt. Az éghajlatváltozás egyre nagyobb kihívást jelent a vasúti közlekedés számára.
jan. 11
1:33
Beszéljünk a cukorbetegségről az inzulin évfordulója alkalmából! (Szakmát Szerzek)
Az inzulin egy hormon, amely a cukorbetegségben szenvedőknek nyújt segítséget. Ma 102 éve használták először. Mennyire számított súlyos betegségnek a cukorbetegség az inzulin feltalálása előtt? Még 1920-ban is halálos kórnak számított, amire nem volt ellenszer. Ezért számított óriási orvosi áttörésnek az inzulin felfedezése, amiért Frederick Grant
jan. 11
2:18
Euró-, dollár árfolyam előrejelzés 2024 első negyedévére (ProfitLine)
A 2024-es évbe lépve, a gazdasági dinamika új devizapiaci trendeket hoz létre, amelyek a devizakereskedők számára is új lehetőségeket és egyben kihívásokat jelentenek. Az iBanFirst 10 európai országban való jelenlétével a deviza- és határokon átnyúló fizetések vezető nemzetközi szolgáltatója. Az alábbiakban megosztjuk az iBanFirst devizapiaci várak
jan. 11
2:27
Veszély fenyegeti az egyik csillagjegyet! (Karrier Trend)
A Kos külső forrásokban találja meg a várt válaszokat, a Szűz végső soron csak önmagában bízzon! Karrier horoszkóp: 2024.01.11. Kos Ingadozó elméd nem fog sok támogatást kapni másoktól, így azt
jan. 11
2:33
Óvodai nevelő szakma leírása (Szakmát Szerzek)
Az óvodai nevelő, a felsőfokú végzettégű óvodapedagógusok munkáját segíti, velük szoros együttműködésben az óvodások nevelésében és fejlesztésében vesz részt. Elsődleges feladata az óvodába járó kisgyermekek értelmi- és egészségfejlesztését támogató mindennapos nevelési tevékenységek elvégzése, de az óvodai programok, rendezvények előkészítésében é
jan. 11
3:12
Változó nyugdíj utalási időpontok! Mikor utalják a január havi nyugdíjat 2024-ben? (ProfitLine)
Új évbe léptünk, így a nyugdíjasok számára érdemes áttekinteni a megújult nyugdíj átutalási időpontok naptárát 2024 évre. Mikor utalják a havi szintű nyugdíjakat? És ami a legaktuálisabb: mikor utalják az idei első, január havi nyugdíjat 2024-ben?
jan. 11
3:33
Az áram útja az erőműtől az otthonunkig – Az erősáramú elektrotechnikus (Szakmát Szerzek)
A villamos energia nélkülözhetetlen modern életünkben, mivel áram szükséges minden elektromos eszköz működéséhez. Az elektromosság mögötti összetett infrastruktúrát gyakran elfelejtjük, pedig a villanykapcsoló egyszerű használata mögött is hatalmas technológiai rendszer működik, aminek működtetésében az erősáramú elektrotechnikus is aktívan részt v
jan. 11
3:45
Mi a gond a kutyák ürülékevésével? (Magyar Mezőgazdaság)
Van-e egyáltalán gond vele? Habár a kutyák szívesen esznek emberételt, csennek el finom falatokat asztalunkról, a természetben sokkolóan széleskörű az ízlésük. Oszladozó tetemek, hányás, elpusztult állatok béltartalma.
jan. 11
4:18
Hazai cégek és munkavállalók ezreit érinti a kibervédelmi irányelv (ProfitLine)
Több ezer hazai cég működését alakítja át az idén hatályba lépett NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Az EU működése szempontjából nélkülözhetetlen iparágakat is lefedő új szabályozás közvetetten munkavállalók százezreit is érintheti Magyarországon.
jan. 11
4:21
Miért érdemes falusi csokos településen ingatlant vásárolni? (KKV Magazin)
Idén januártól 2 631 preferált kistelepülésen érhető el a Falusi Csok lakástámogatás, amely teljes illetékmentességet és az eddiginél magasabb támogatási összegeket jelent az otthonteremtést tervező párok, családok számára. Hogy mit is jelent ez pontosan, azt a Credipass szakértői foglalták össze, néhány jótanáccsal is kiegészítve.
jan. 11
4:21
6000 ciklust is kibír az új szilárdtest-akkumulátor (okosipar.hu)
A következő generációs akkumulátortechnológiák kulcsfontosságúak a zöldebb energiaforrásokra való áttérés elősegítése szempontjából, és elengedhetetlenek ahhoz, hogy a világ elérje a nettó zéró célokat. Ennek érdekében egy kutatócsoport olyan lítium-fém akkumulátort fejlesztett ki, amely jelentősen hosszabb élettartamot kínál, illetve legalább hate
jan. 11
4:21
GM repceolajtól lesz finomabb a lazac? (Magyar Mezőgazdaság)
A Norvég Élelmiszerbiztonsági Hatóság jóváhagyott egy lazactakarmányban használható genetikailag módosított repceolajat.
jan. 11
4:27
Csapágyfelújítás – A növekvő trend (okosipar.hu)
Egyre több gyártó veszi igénybe a csapágyfelújítási szolgáltatásokat, amelyek jelentősen hozzájárulnak a fenntarthatósággal és a körforgásos gazdasággal kapcsolatos célkitűzéseik eléréséhez. Ez a trend a felújított csapágyak iránti kereslet növekedését vonja maga után. A felújított csapágyak iránti kereslet folyamatosan növekszik. Kezdetben a felúj
jan. 11
4:33
Nehéz helyzetben a Monese (FinTechRadar)
A Londonban és Tallinnban működő neobank egy frissen közzétett jelentés szerint jelentős, 30,5 millió fontos veszteséget szenvedett el 2022-ben.
jan. 11
4:33
Elindult a tudatos internethasználatra nevelő Digitális Tinik program (Szakmát Szerzek)
A 2023-as kísérleti fázis után idén hivatalosan is elindult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tudatos internethasználatra nevelő Digitális Tinik programja, amelyhez bármely iskola csatlakozhat. A kísérleti programban 270 diák vett részt Tavaly 270 szerzetesrendi fenntartású iskolában tanuló diák vett részt a GVH és a Szerzetesrendi Iskolák Diákjaina
jan. 11
4:45
Ötven üvegház zárt be (Magyar Mezőgazdaság)
A holland statisztikai hivatal előzetes adatai szerint tavaly 50 üvegházi zöldségtermesztő vállalkozás szűnt meg Hollandiában.
jan. 11
4:48
A piac stagnálása ellenére bővültek a Toyota eladásai Magyarországon (ProfitLine)
Növekedni tudott tavaly Magyarországon a Toyota a magán- és flottapiacon egyaránt, miközben a teljes újautópiac stagnált - közölte a márka magyarországi importőre, a Toyota Central Europe Kft. szerdán az MTI-vel.
jan. 11
4:51
Generatív mesterséges intelligencia, kiterjesztett valóság és önálló parkolás (New Technology)
A 2024-es Szórakoztató Elektronikai Kiállításon (CES – Consumer Electronics Show) a BMW Group az aktuális és a jövőbeni modellek által kínált digitális élményeket gurítja reflektorfénybe. A 2024. január 9-12. között zajló eseményen bemutatkoznak a BMW jelenleg elérhető modellpalettájának új információ-szolgáltató termékei, miközben innovatív fejles
jan. 11
4:57
Ki menjen a lövészárokba, a munkás, a vállalkozó vagy a politikus? (G7)
Több emberre van szüksége az ukrán hadseregnek, de nincs olyan megoldás, amely mindenkinek megfelelne, és végre is lehet hajtani.
jan. 11
4:57
Miként készüljünk fel télen a kerti szezon kezdetére? (Agrofórum)
Hogyan készülhetek fel már januárban a kerti szezon beindulására? Milyen teendőket végezhetek el ilyenkor?
jan. 11
4:57
Napelemes pályázat: hamarosan indul a regisztráció (Öko-drive)
Néhány napon belül indul a napelemes pályázat.
jan. 11
5:12
A fuvardíjak növekedése miatt többe kerülhet a lakásépítés (ProfitLine)
Január elsejétől emelkedtek az útdíjak, új szakaszok kerültek be a tehergépjárművek fizetős rendszerébe, és nőtt a gázolaj jövedéki adója Magyarországon. Mindez nem hagyja érintetlenül az építőanyagárakat, mivel a szállítási díj legalább 5, de akár 25 százalékot is kitehet az építkezés helyszínére szállított építőanyag árából.
jan. 11
5:18
Mutatjuk mire jó az úszó napelempark (Alternatív Energia)
A szakértők hollandiai létesítményeknél végeztek megfigyeléseket.
jan. 11
5:21
A világ első eTrailerje szabadalmaztatott szenzortechnológiával – és szabványos norelem gépelemekkel (okosipar.hu)
A hamburgi székhelyű Nüwiel GmbH megalkotta a világ első akkumulátoros, villanymotoros kerékpár-utánfutóját, ami fenntartható és megbízható megoldást jelent az akár 130 kg tömegű áruk szállítására. Az eTrailer létrehozásához Nüwiel mérnökei norelem szabványos gépelemeit használták fel. A gyors, megbízható, költséghatékony és környezetbarát szállítá
jan. 11
5:21
A tavaszi belvízhelyzet a következő hónapokban hulló csapadéktól függ (Magyar Mezőgazdaság)
A csapadék kis mennyisége és a fagypont alatti hőmérsékleti értékek alapján a héten a belvízi elöntések fokozatos csökkenése várható, de a tavaszi belvízhelyzet a következő hónapok csapadékmennyiségétől függ.
jan. 11
5:21
A digitális faktoring a vállalati finanszírozás feltörekvő csillaga (Fintech)
Erőteljes növekedést mutat az Európában rendkívül népszerű vállalati finanszírozási forma, a faktoring. Magyarországon a vállalati szektor döntő része még csak most ismerkedik a szolgáltatás előnyeivel, miközben a nagyvállalatok évek óta kiaknázzák a benne rejlő lehetőségeket. A digitalizáció azonban lökést adhat a faktoring elterjedésének, különös
jan. 11
5:24
Mi lesz itt? Érkezik egy hidegfront! (Agroinform)
A következő napokban több front és ciklon érinti hazánkat.
jan. 11
5:39
Mitől jár az óra? – A finommechanikai műszerész szakma (Szakmát Szerzek)
Valószínűleg sokan emlékszünk még a felhúzható karórákra, amiken egy kis gombocskát, a koronát kellett megtekerni ahhoz, hogy a mutatók működésbe lépjenek. Ezt az óratípust mechanikus órának nevezzük, és még ma is sok rajongója akad. Működése egyszerűnek tűnik, valójában azonban sok-sok apró alkatrész összehangolt, pontos működése szükséges hozzá.
jan. 11
5:39
A médiaszilánkosodás tartalomfogyasztásra gyakorolt hatásai (Digital Hungary)
Alig 2 évtizede a média hatalma - azáltal, hogy kevesen tudtak sokakat elérni-, még óriási volt, mára azonban ez a hatalom teljesen átalakult, hiszen a digitális felületeken keresztül a tartalmak már bárki számára könnyedén elérhetők, sokan tudnak, sokakat elérni. Hogyan alakul az új, digitális tartalmi verseny? Kié lesz a fogyasztók figyelme? Kié
jan. 11
5:42
Brutális növekedés előtt a globális használt IT-piac (ProfitLine)
Továbbra is brutális növekedés előtt áll a globális használt IT-piac: becslések szerint a piac értéke már az évtized végére meghaladhatja a 270 milliárd dollárt. Habár a legjelentősebbnek számító észak-amerikai és az európai piac között még megvannak a jellegzetes különbségek, a piacot alakító fogyasztói szokások már egyre inkább globalizálódnak: a
jan. 11
5:48
Fontos módosítás jön a Revolutnál (Infostart)
Márciustól többek között már lehetősége lesz a cégnek sztornózni a számlákon jóváírt, de csaló tranzakciókat, illetve csalás esetén azonnal fel is függeszthetik a számlákat.
jan. 11
5:48
Hallottál már a gyümölcsről, aminek csokipudingíze van? (Agroinform)
Leszedni pedig akkor kell, amikor zöld paradicsomra hasonlít.
jan. 11
5:51
A devizapiaci kereskedők a dollár erősödésére és az euró leértékelődésére számítanak (Piac és Profit)
Az elemzők arra számítanak, hogy a főbb fejlett gazdaságokban kezdetét veszi egy kamatcsökkentési ciklus. Ez a folyamat oda vezethet, hogy visszatér a devizapiacok volatilitása, ami a kkv-kat megemelkedett költségeknek és üzleti bizonytalanságnak tenné ki.
jan. 11
5:51
Újabb iparági szereplők csatlakoztak a Schneider Electric Catalyze programjához (Márkamonitor)
A multinacionális vállalat tavaly júliusban indította el a Catalyze programot, amelyhez akkor elsőként a világ egyik meghatározó chipgyártója, az Intel, illetve a félvezetőgyártásban és a kijelzőkhöz használt berendezések előállításában is meghatározó szerepet játszó Applied Materials Inc. csatlakozott. A kezdeményezés újabb támogatóinak bejelentés
jan. 11
5:51
Gimex-Hidraulika: Sikerült továbbfejleszteni, amit az alapító felépített (KKV Magazin)
A győri Gimex-Hidraulika Kft. második generációs magyar tulajdonú családi vállalkozás. A cég története részben tipikus, részben pedig nagyon is egyedi. Az alapító Görcs Imre 22 éven át, a haláláig építette a vállalkozást, amelyet ma már a lánya, Görcs Annamária irányít ötfős menedzsment élén. Tevékenységi körükbe a hidraulika és a befogástechnika t
jan. 11
5:51
Az innováció otthona Pfrontenben (New Technology)
Folyamatintegráció, automatizálás, Digital Transformation (DX) és Green Transformation (GX): A DMG MORI a pfronteni Open House 2024 rendezvénysorozaton a Machining Transformation (MX) éra új innovatív megoldásaival ünnepli az év kezdetét. 2024. január 22. és február 2. között Pfronten immáron 29. alkalommal ad otthont a jövőorientált termelés legúj
jan. 11
5:51
Energiahatékony megoldás mutatkozott be a Hetech szakmai napon (Agrárágazat)
A Hetech Group Zrt. szakmai napján a vendégek új alternatívát is megismerhettek a terményszárításkori gáz kiváltására.

Keresés