2024. május 10. péntek

máj. 10
0:12
Pénzügyminisztérium: Ha béke lenne, már novembertől lehetne 0,3 százalékos gazdasági bővülés (444.hu)
Ami szerintük a teljes évre vetítve duplázhatja a gazdasági növekedést. Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, a minisztériumnál valaki elnézte a számokat, a 0,3 százalékos adat szakmailag tarthatatlan.
máj. 10
0:12
A Bitmex belevág az opciós kereskedésbe (BitcoinBázis)
A Bitmex kriptovaluta-tőzsde és származtatott ügyletekkel foglalkozó platform új opciós kereskedési szolgáltatásokat vezet be, amelyek bitcoinban, USDT-ben vagy USDC-ben tarthatók
máj. 10
0:12
Berettyóújfaluban is rendőrségi drónt vettek be (go2fly)
Sűrűsödhetnek a drónos közlekedési ellenőrzések Berettyóújfaluban, ahol bár emelkedett a regisztrált bűncselekmények száma 2023-ban, jónak nevezhető a közbiztonság. A 14 ezres város – a helyi képviselő-testület által elfogadott – közbiztonsági
máj. 10
0:15
320 milliárd forintnyi magyar osztalék kerül külföldi kézbe a következő időszakban (Infostart)
Véget ért a tőzsdei cégeknél az osztalékdöntés időszaka, pénteken pedig beszámol az első negyedéves eredményeiről az OTP, illetve a Mol. Arról, hogy örülhetnek-e a befektetők, Korányi G. Tamás tőzsdei szakértőt kérdeztük.
máj. 10
0:16
A Bonk árfolyam tovább esik, a kereskedők ezt az új Solana mém érmét veszik helyette (BitcoinBázis)
Jelenleg jelentős az eladási nyomás a kriptovaluta piacon, amit a Bonk is megérzett, és több mint 7%-ot esett hétfőn, majd
máj. 10
0:16
A Dynamite Nobel Defense Kaposváron hoz létre védelmi kutató központot (go2fly)
Védelmi kutató központ létrehozásáról kötött megállapodást a német Dynamite Nobel Defense (DND) GmbH és a Védelmi Innovációs Kutató Intézet (VIKI) Kaposváron. A tervek szerint drónokat fejlesztenek, amelyek 3D-s térképekkel aknamezők azonosítására,
máj. 10
0:18
Utolsó esély a Solana multichain érméhez, a Dogeverse már 13 millió dollárt gyűjtött (ProfitLine)
Már nincs sok időd megvásárolni a Solana legnagyobb, multichain mém érméjét, a Dogeverse-t. Az egy hónapja tartó előértékesítés hamarosan véget ér.
máj. 10
0:19
Az év hátralévő részében 380-400 között mozoghat az euró-forint keresztárfolyam az elemző szerint (Infostart)
Az év közepére 6,75 és 7 százalék közé süllyedhet az irányadó ráta, az év második felében azonban már kisebb tere lesz a lazításnak – mondta Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője.
máj. 10
0:20
Elképesztő méreteket öltött a Bitcoin cápák felvásárlása (BitcoinBázis)
A legfrissebb adatok szerint a Bitcoin piacán a 100 és 1,000 BTC közötti mennyiséget birtokló befektetők – ismertebb nevükön a
máj. 10
0:20
Új korszak a viharok utáni károk felmérésében (go2fly)
Az időjárási katasztrófák következtében okozott károk felmérése egy új szintre lépett, köszönhetően a Verizon és az Amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) legújabb együttműködésének. A két szervezet közös erőfeszítéssel
máj. 10
0:48
Mvm közművek átírása egyszerűen, online (ProfitLine)
Minden közműszolgáltatót, így az mvm-et is értesíteni kell, amennyiben a felhasználó személyében változás áll be, hiszen a szolgáltatási szerződést ilyenkor módosítani kell, át kell írni az új felhasználó nevére.
máj. 10
1:12
Sok pénzt kaphatsz érte, ha a Te pénztárcádban van ez a sérült 200 Ft-os pénzérme! (ProfitLine)
Sokan nem tudják, de létezik egy 2009-es évben előállított, hibás 200 forintos széria, ami lázban tartja a ritka érmek gyűjtőit Magyarországon. Lehetséges, hogy épp a Te pénztárcádban lapul?
máj. 10
1:42
A mesés profit elmaradt, de nem lehet panasz az OTP-re (vg.hu)
Nagyobb lett az első negyedéves nyereség a vártnál.
máj. 10
2:12
Nők 40 éves nyugdíj jogosultság - Megváltozik a nyugdíj összege? (ProfitLine)
Az öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj megállapításának kezdő időpontjában az általános szabályok szerint biztosítással járó jogviszonyban nem áll. Ezt általában mindenki tudja, de mi történik a nyugdíjak összegével?
máj. 10
3:12
A volt Binance vezérigazgatót, CZ-t 4 hónapra ítélték, a BTC újra áttörte a fontos 62 000 dolláros ellenállást, a Rollblock ($Rblk) 840%-os növekedés előtt áll (ProfitLine)
Hónapokig tartó küzdelem után a medve trenddel szemben a Bitcoin (BTC) újra lendületet vesz, áttörve a 62 000 dolláros kulcsfontosságú ellenállási zónát, jelezve a bikák visszatérését. Ez abban az időben történik, amikor a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének alapítója, Changpeng Zhao pénzmosás miatt börtönbe kerül. Bár az elemzők úgy vélték, hogy a
máj. 10
3:18
Melyik madár repül a legmagasabbra? (Magyar Mezőgazdaság)
Mekkora magasságba emelkedhetnek a madarak? Talán nem is gondolná, de van egy faj, amelyik felülmúlhatatlan.
máj. 10
3:24
Szívére kell hallgatnia az egyik csillagjegynek! 2024.05.10. (Karrier Trend)
A Vízöntő új szemszögből fogja látni a helyzetét, a Mérlegnek lehet, hogy változásra lenne szüksége! Karrier horoszkóp: 2024.05.10. Kos Olyan pozícióban vagy, amiben nagy a felelősséged. Győződj meg arról, hogy megkapod az ehhez illő fizetést. A tehetséged és a kritikus szemed nagyon sokat ér. Jó hírneved van. Az emberek számíthatnak rád. Olyan bér
máj. 10
3:54
Közel negyedével nőtt az OTP profitja (Portfolio)
Ma hajnalban közzétette a legfrissebb, idei első negyedévre vonatkozó számait az OTP. A bankcsoport részben a szlovén és az üzbég akvizíciónak köszönhetően jelentősen növelte hitel- és betétállományát, bevételét és profitját. Részletesebb elemzéssel később jelentkezünk.
máj. 10
4:12
A pénzügyileg legstabilabb magyar vállalatok között a Ganz (ProfitLine)
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. (Ganz) a pénzügyileg legmegbízhatóbb vállalatoknak járó minősítést kapta a Dun & Bradstreet Hungary Kft.-től (Dun & Bradstreet). A nemzetközi üzleti információszolgáltató és minősítő cég a Ganz tevékenységét a társaság nyilvános vállalati és üzleti adatainak figyelembevételével értékelte.
máj. 10
4:12
Közzétette gyorsjelentését a Mol: mutatjuk a legfontosabb számokat! (Portfolio)
Ma hajnalban tette közzé legfrissebb, negyedik negyedéves gyorsjelentését a Mol. Ellentétes erők hatottak a társaság eredményére, a beeső gázárak mellett ugyanis kifejezetten magasan alakultak a finomítói marzsok, összességében az mondható el, hogy az elemzői várakozásokat némileg alulteljesítve a hosszú távú átlaghoz képest erős negyedévet zárt a
máj. 10
4:18
Így használja a fügelevelet, ezt az igazi kulináris kincset (Magyar Mezőgazdaság)
A füge gyümölcse is többféleképp felhasználható, mint gondolnánk, ám a növény levele egy kincs. Az egyszerű küllemű fügefalevél már betört a csúcsgasztronómiába. Kellemes vaníliás-kókuszos ízű ital készíthető belőle. A nem füge ízű fügelevél.
máj. 10
4:21
Nem a budapestiek tartják a legtöbb autót, de még csak nem is Pest vármegyeiek (Infostart)
A számokat látva egyértelműen kiderül, hogy mennyivel járulnak hozzá a napi ingázók a főváros forgalomterheléséhez.
máj. 10
4:36
A magyar labdarúgó válogatottat támogatja a Mizo (MMonline)
A sport összehozza az embereket. A Mizo úgy véli, hogy a sport és az étkezés között több a párhuzam, mint azt elsőre gondolnánk. A márka szerint akárcsak a szurkolás, úgy az étkezés is közösségi élményt nyújthat. Ezért is döntöttek úgy, hogy a nyári sportesemények idejére az MLSZ szponzoraként támogatják a magyar labdarúgó válogatottat, és igyekezn
máj. 10
4:48
Újabb anydeskes csalók próbálkoznak (Mínuszos)
Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók – tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. Az intézet a honlapján közzétett figyelmeztetésben azt írta, újabb, az AnyDesket felhasználó csaló megkeresésekről kaptak bejelentéseket. A „csalási séma” változatlan, csupán a történet más, most a csalók nagy ös
máj. 10
4:48
Microsoft Azure-ral emberi intelligenciával bíró robotok készülnek (New Technology)
A Sanctuary AI robotikai vállalat közleményben jelentette be, hogy a Microsoft Azure-t fogja használni újgenerációs humanoidjainak építéséhez. A cég egyben kifejezte szándékát arra, hogy megteremti a világ első, emberhez mérhető
máj. 10
4:51
Meglepő fordulat a magyar rendszámoknál (Infostart)
A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta a 96 ezret.
máj. 10
4:54
Milyen hatásra alakulnak ki gyümölcs-összenövések? (Agrofórum)
Mi okozza az évek óta tapasztalt "gyümölcs-összenövést"? Egy virágból 2 gyümölcs igyekszik kifejlődni, de egymásra nőnek. Ezekből nem lesz szép, egészséges gyümölcs. Lehet tudni az okát?
máj. 10
4:54
8 étel, amiből többet kell ennie a gyors anyagcsere érdekében (Magyar Mezőgazdaság)
Le a szénhidrátokat körülvevő stigmákkal és tévhitekkel! Az értékes makrotápanyag alábbi forrásai még anyagcserénknek is jót tesznek, így támogatva súlyvesztési céljainkat.
máj. 10
4:54
Elkészült a napelem, amelyet pofonegyszerű telepíteni (Öko-drive)
Az új erkélynapelemnek még rögzítőszerkezetre sincs szüksége.
máj. 10
5:00
Állta a sarat a Mol, de nem ez volt élete eddigi legjobb negyedéve (Portfolio)
Ma hajnalban közzétette idei első negyedéves gyorsjelentését a Mol. Ahogy arra számítani lehetett, a legfrissebb számok messze vannak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, ráadásul az elmúlt hónapokban több tekintetben is kedvezőtlenül alakultak a fundamentumok a Mol körül: negat
máj. 10
5:00
The Floor – 49 játékosból tízen maradtak a döntő napra (Márkamonitor)
Egy rövidzárlat a párbaj és az eddig elnyert területek elvesztését jelentheti. Már csak tízen vannak játékban, akikből csak egy maradhat, hogy övé legyen a 8 milliós főnyeremény.   Óriási baki: a The Floor játékosa rivalisa helyett is válaszolt a párbajon Márkó kihívta Stüncit a "retró slágerek" kategóriában. A párbajon olyan klasszikusoktól csendü
máj. 10
5:00
Európa legnagyobb határátkelőjének megépítését jelentette be Szijjártó. De hova? (Telex)
Térképen, hol épülhet meg a Szerbiát az M6-ossal összekötő új gyorsforgalmi út.
máj. 10
5:12
Hasznos tippek a villanypásztorok telepítéséhez (ProfitLine)
Egy villanypásztor-rendszer nem olcsó mulatság, ezért érdemes felkészülni a telepítésére. Ha ugyanis a rendszert nem szakszerűen építjük ki, akkor könnyen lehet, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, de anyagi kára is keletkezhet annak, aki nem figyel oda a részletekre.
máj. 10
5:12
Vegyes felvágott képét mutatja a Mol gyorsjelentése (vg.hu)
Az olajtársaság finomítói tevékenységére a kormányzati intézkedések és a leállások, míg a kitermelésre az alacsonyabb gázárak hatottak kedvezőtlenül.
máj. 10
5:18
Ez a hangszigetelő selyem a hajszálnál is vékonyabb (okosipar.hu)
Az MIT és más intézmények kutatóinak együttműködésével sikerült létrehozni egy olyan speciális selyemszövetet, ami sokkal csendesebb hellyé teheti a világot, hiszen elnyomja a zajok akár 75 százalékát – akár túl hangos szomszédról, akár folyton telefonáló kollégáról vagy egy autó utasteréről legyen szó. A szövet majdnem olyan vékony, mint egy ember
máj. 10
5:18
Ismét milliók folynak be a Monzo számlájára (Fintech)
A Monzo ugyan továbbra sem nyereséges, a befektetői bizalom viszont felerősödött: idén már 590 dollár finanszírozást szerzett a neobank.
máj. 10
5:20
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi István Egyetemre (okosipar.hu)
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jel
máj. 10
5:24
Érkezik a kötelező napelem telepítés, Brüsszelben megszavazták! (Alternatív Energia)
Hamarosan minden uniós épületre kötelezővé válik a napelem telepítés.
máj. 10
5:24
3 napos időjárás-előrejelzés: A napsütést záporok, zivatarok szakíthatják meg (Agroinform)
A csúcshőmérsékletek 20-25 fok körül alakulnak.
máj. 10
5:24
Öntözési bemutató: ahol a víz az úr (Magyar Mezőgazdaság)
Az öntözés iránt érdeklődőket vagy már öntöző termelőket várták Hartára, ahol a Bauer aktuális szakmai és technológia témákkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és hasznos eszmecserével várta partnereit a II. Öntözős Pikniken.
máj. 10
5:39
Átlagosan 60 ezer forint adót igényelhetnek vissza a nyugdíjbiztosítást fizetők május 21-ig (Piac és Profit)
Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár
máj. 10
5:42
Zöld elismerést kapott a K (MMonline)
Újabb rangos elismerésben részesült a K&H Csoport a fenntarthatósági törekvéseiért. Idén a pénzintézet felkerült a HVG fenntarthatósági listájának legjobbjai közé. A díjat Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője vette át.Egyre több magánszemély és cég fedezi fel a fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontok fontosságát. Ennek szellemében
máj. 10
5:42
Gazsi Zoltán: “Magamutogató vagy példamutogató vagyok? Abban bízom, hogy az utóbbi!” (Digital Hungary)
Nemrég jelent meg Gazsi Zoltán Emberszemlélet - Az életigenlő cégvezető című könyve. Az Eisberg Hungary ügyvezetője már eddig is kalandos életet élt, amiből a tragikus részek sem maradtak volna ki - de pozitív hozzáállásának hála ő nem így gondol a megpróbáltatásaira. A Példakép-díjas vezető nem ezoterikus, de “univerzumhívő”: szerinte a nekünk ren
máj. 10
5:48
Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt (HR Portál)
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.
máj. 10
5:48
Az új akkumulátor, amely lehetővé teszi, hogy másodpercek alatt feltöltsünk egy elektromos járművet (NRGreport)
Új kutatások szerint a nátriumionos elektromosautó-akkumulátorok nem percek, hanem másodpercek alatt feltölthetők lennének.
máj. 10
5:48
Streaming- és hitelkártya-hirdetéssel is találkozhatunk, míg várjuk a rendelésünket (Márkamonitor)
A foodora már több éve szerteágazó hirdetési lehetőségeket kínál saját felületein, amelyen keresztül számos tulajdonság alapján targetálható a megrendelői bázisuk. Az ételkiszállítási platformon a már megszokott éttermi partnerek kiemelésére szolgáló rendszereket két éve bővítették ki a foodora ads szolgáltatással, amellyel az applikáció rendeléskö
máj. 10
5:48
Fontos funkcióval bővül az EgészségAblak app (Mínuszos)
Nyáron időpontfoglalási funkcióval bővül a „legjobb közszolgálati alkalmazás” díját elnyerő EgészségAblak alkalmazás. Az ingyenes alkalmazást bárki, bármilyen okostelefonra letöltheti. Lakosságbarát, csak az első belépésnél kell megadni a taj-számot, az Ügyfélkapu-azonosítót és -jelszót, utána már a telefonon használt azonosítóval lehet hozzáférni
máj. 10
5:48
A Softing Industrial dataFEED OPC Suite hozzáférést biztosít a Sinumeric 840D CNC gépekhez (New Technology)
A Softing Industrial Automation bemutatta a dataFEED OPC Suite legújabb, V5.35 verzióját, amely átfogó támogatást ad a Sinumerik 840D CNC gépekhez, valamint webszolgáltatás integrációt is biztosít. A dataFEED OPC Suite
máj. 10
5:48
Az orosz gazdáknak is elegük van a búzarekordokból (Mezőhír)
Három egymást követő év rekordtermését nehéz tárolni és eladni, túl nyomottak a búzaárak.
máj. 10
5:48
A helyzet stresszes (Agrárágazat)
A tavaszi permetezések során jelentkezik a legtöbb vegyszerfelverődésből, elsodródásból jelentkező stressz a növényeken.

Keresés