Észak-, Közép- és Dél-Európában is ciklonok okoznak változékony és csapadékos időjárást a következő napokban. A Brit-szigetek és Délnyugat-Európa időjárását anticiklon alakítja, száraz, többnyire napos időt okozva.
A legmerészebb képzeletet is felülmúló szezonkezdettel indítottak a tiroli gleccserek. A csodálatos időjárásnak, a felfokozott médiakampánynak, és az ünnepi hosszú hétvégének köszönhetően zsúfolásig megteltek a pályák. Nemcsak Tirolban, hanem hivatalosan csak a hónap közepén nyitó Kaprunban is tömeg volt.
Lázasan dolgoznak az Ótátrafüred-Tarajka (Stary Smokovec-Hrebienok) siklóvasút felújításán. Szeptember 16-án ünnepélyesen búcsúztatott régi szerelvények helyére hamarosan újak érkeznek Svájcból. Az új vagonokat már november elsején elindították Bernből és várhatóan a hét elején érkeznek meg.
Szinte el sem lehet úgy képzelni egy szezont az élénk éjszakai életéről (is) ismert Ischgl síparadicsomában, hogy ne épülne egy új felvonó, így van ez idén is. A Fimbabahnt varázsolják újjá, pontosabban a korábbi hatszemélyes kabinos teljesen leszerelik, és a kiszolgáló épületeit részben vagy teljesen lebontják és újjáépítik.
Újabb havas napok elé néznek a szlovák síterepek. Országon átrobogó hófelhők a hétvégéig akár tekintélyes havat is lerakhatnak a magasabb helyeken, de van ahol erre még mesterségesen is rásegítenek. Donovaly mindkét oldalán és a Csorba-tónál, annak ellenére, hogy itt már 20 cm hó esett, tegnap beindultak a hóágyúk.
Örömmel jelenthetem, hogy leesett az idei első hó a visegrádi sípályán. Hamarosan felkerül a visegrádi honlapra, a képek közé néhány fotó, mert a webkamera még nem üzemel. Mindenki meggyőződhet róla, hogy kb. 2 óra alatt fehérbe öltözött a táj. Persze ez még nem az igazi tél, de azért biztató előjel az eljövendő télre vonatkozóan.
Tirolban már hóriadót fújtak a szakemberek és sürgetik az illetékes hatóságokat, hogy készüljenek fel az intenzív havazásra! Több helyütt ma reggelig 40-50 cm friss hó esett, de az időjósok arra figyelmeztetnek, miszerint ez csak gyengéd előszele annak, ami az elkövetkező napokban várható, ugyanis északról egy markáns hidegfront közeledik.
Planai, Reiteralm és Hochwurzen után - igaz utóbbi csak az edzőcsapatok számára látogatható - Hauser Kaibling is végre kinyit a hétvégén. November 10-én kezdetét veszi az idei szezon! A mostani hétvégén szintén lehet síelni Hinterstroder, Kitzbühel, Turracher Hohe és számos német terepen, köztük a Zugspitzén is.
A folyamatos havazás és hóágyúzás közös sikerének tekinthető, hogy a magas-tátrai Csorba-tó (Strbské Pleso) síterepe a hétvégére kinyitja kapuit. Ha létezik ilyen kategória, hogy országos csúcs, akkor ez biztosan az, hiszen Szlovákiában még sosem nyitott ki kapuit síterep ilyen korán.
Már az első nap ezrek látogattak a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba, ahol vasárnap ért véget az idei HÓ-Show. A téli kikapcsolódás kiállításának egyik idei attrakciója az "A" pavilonban üzemelő jégpálya volt, amely a pavilon melegében a kitűnő technikai feltételeknek köszönhetően kifogástalanul működött.
Az ország nagy részén derűs, illetve gyengén felhős reggelre ébredhetünk, csapadék sehol sem várható. A gyenge keleti, északkeleti légmozgás mellett 13 és 18°C közé süllyed a hőmérő higanyszála.
Bár a novemberi havazás kétségtelenül nem megy ritkaságszámba a szomszédos országban, de ilyen mennyiségben és ebben az időpontban még is szokatlannak számít. Az osztrák meteorológusok szerint 30-50 éve nem volt a mostanihoz hasonló időjárás Ausztriában, legalábbis november első felében.
Napok óta változó intenzitással havazik északi szomszédunknál. A hétvégén kinyitott a csorba-tavi Interski sípálya is, de nagyon valószínűsíthető, hogy további kedvező időjárás esetén további szlovák pályák is követni fogják a példáját. A havazásokat szinte mindenhol heves széllökések kísérik.
Donovalyban több, mint 30 cm a hó vastagsága mindkét oldalon. Ha továbbra is maradnak a kedvező feltételek, akkor a hétvégén megnyitják a Zahradiste oldalt és elindul a négyszemélyes ülőlift, a mellette található és az erdő szélén üzemelő korongos lift, valamint az előbbi liftekhez közlekedő másik korongos.
A hozzánk még elérhető távolságban található Ski amadé pályarendszerben ma reggelre igencsak meghízott a hó mennyisége. Számos helyen a leesett hó nagysága eléri vagy meghaladja a másfél méteres vastagságot. Az alábbi hójelentés a ma reggeli állapotot mutatja. Egyes pályán kívüli helyeken több mint két méteres a hó!
Az első igazi síelős hétvége előtt állunk. Számos osztrák és szlovák pályán megfelelőek a viszonyok, hogy elkezdődjön a 2007/2008-as szezon. Az alábbi - állandóan frissített - listában a hétvégén nyitva tartó síterepek soroljuk fel. Az adatok csak tájékoztató jellegűek. Aki síelni indul, előtte mindenképpen érdeklődjön a kiválasztott síterepnél!
Rendhagyó helyen, egy bevásárlóközpont aulájában tartották meg a sajtótájékoztatójukat a 2008-as Jeep Kupa, azaz a XVI. Országos Amatőr Gyermek Síbajnokság szervezői. A versenyen kizárólag amatőr gyermek síelők indulhatnak. Hihetetlenül sok érem, oklevél és egyéb ajándék már előre garantálja a gyerekek sikerélményét.
Heves széllel érkezett meg a lehűlés hazánkba. Horvátország felől érkezett a jégesőt és felhőszakadást okozó zivatarlánc. Több helyen esett már jég. Élő PP és IdőképTV közvetítés.
A fontosabb magyar síterepeken már hó borítja a pályákat, ami a november közepéhez képest igencsak örömteli esemény. Van olyan sípálya, ahol már a hétvégén is lehet csúszni, de a legtöbb helyen ez a hónap még a szezonra való felkészülés jegyében zajlik. Nézzük át röviden, hogy mi a helyzet a magyar pályákon.
Hazánk hegyeiben általában 400 méter felett mindenütt összefüggő hótakaró alakult ki. A legtöbb hó az elmúlt egy hét során a Dunakanyar környéki csúcsokon hullott. A Börzsöny tetején a 60 cm-t is meghaladja.
Péntek reggel borult idő várható északon sokfelé, máshol elszórtan havazással. Napközben marad a borult idő, megszűnik a csapadék, legfeljebb hószállingózás lehet, ez is inkább az ország északi felén. . Az északnyugati szél a Dunántúlon többfelé megerősödik. Napközben -1, 3 fok, éjszaka -5, -1 fok várható. Szombat: délen havazás. Napközben -1, 4 fok várható. Vasárnap: délen havazás. Napközben 0, 5…
Az Indiai-óceán felett még vasárnap kialakult trópusi vihar, a Sidr, ma már megközelítette Banglades és India partjait. Az előrejelzések szerint a trópusi ciklon a következő 12 órában eléri a partokat.
Változatos lesz kontinensünk időjárása az előttünk álló hétvégén. Észak- és Dél-Európában ciklonok okoznak változékony, hideg időt, míg a nyugati és középső területeken egy anticiklon hatására szárazabb idő alakul ki.
Sokkal jobban indul Franciaországban is az idei tél, mint a tavalyi. A héten erősen havazott a Savoie és Haute-Savoie régiókban, így a hétvégén több síterep, többek között Val Thorens és Tignes is üzemelni fog. Számos síterep ezt a hétvégét még a felkészülésre fordítja a jövő heti nyitás előtt.
Az elmúlt napokban Ausztriában már sok helyen beköszöntött a tél, helyenként a másfél métert is meghaladja a frissen hullott hó mennyisége. Az ország keleti területeire néhány napos késéssel, tegnap délután érkezett meg a havazás.
Szombaton erősen felhős, délen borult idő várható. Északon, nagyjából a Balaton vonaláig változóan felhős időre van kilátás rövid napos időszakokkal. Délen sokfelé várható havazás, délkeleten havas eső, eső. Az északkeleti szél megélénkül, a Dunántúlon megerősödhet. Napközben 0, 4 fok, éjszaka -4, 1 fok várható. Vasárnap: borult idő, hó, eső. Napközben 1, 5 fok várható. Hétfő: száraz, hideg idő.…
Ezen a héten tartotta meg szokásos évadnyitó sajtótájékoztatóját a Havazin c. Tv műsor, mely harmadik szezonját kezdi meg az RTL-en. A első műsor november 18-án lesz és ettől kezdve vasárnaponként 12.05-kor tűzik műsorra ezt a programot egészen március 9-ig. A sajtótájékoztatón a Sí Szövetség is beszámolt idei terveiről.
Majdnem húsz évvel ezelőtt volt rá példa utoljára, hogy november közepén síelni lehessen Dobogókőn. A tegnapi napon 40-50 centiméteres hóban beindult a korongos lift és hivatalosan először lehetett síelni Magyarországon ebben a szezonban. Bízunk benne, hogy a szezon további része is hasonlóan jól alakul majd az egész országban.
Vasárnap borult idő várható, a déli megyékben már reggel sokfelé számíthatunk csapadékra: a Dél-Dunántúlon hó, havas eső, máshol havas eső, eső valószínű, kora reggel az Alföldön ónos eső is lehet. Napközben északon is egyre többfelé lesz csapadék: a Nyugat-Dunántúlon havazás, havas eső, máshol inkább eső valószínű. A Dunántúlon 0, 2 fok, máshol 2, 5 fok várható. Éjszaka -2, 3 fok valószínű.…
A hajnali óráktól intenzív havazás kezdődött a Dunántúlon. A délnyugati megyékben helyenként már a 10 centimétert is meghaladja a lehullott friss hó mennyisége.
Bajban vannak az amerikai síterepek. Az ősszel még nagyon úgy nézett ki, hogy korán el lehet indítani az idei szezont, de a szeptemberi és október elejei hóviharok után mintha valaki leállította volna a havazást. Sokkal jobb a helyzet Kanadában, Whistler-ben méteres hóban kezdődött meg a szezon.
Ami először csak pletykának tűnt, ma már biztos: december 8-án a vilagsztár Pink óriási koncerttel és show-val kedveskedik a schladmingi közönségnek. A rendezvény további célja, hogy felhívja a figyelmet a schladmingi régió remek infrastruktúrájára, és kedvet csináljon a Planai-on való síeléshez.
Hétfő reggel felhős, többfelé ködös időre ébredhetünk. A sűrű köd helyenként tartósan megmaradhat. Napközben változóan felhős időre számíthatunk, a ködös helyeken kellemetlen hűvös, nyirkos időben lesz részünk. Napközben 4, 7 fok, a ködös területeken 2, 4 fok várható. Kedd: köd, borús idő. Napközben 2, 6 fok várható. Szerda: folytatódik a ködös késő őszi idő. Napközben 3, 7 fok várható. Távolabbi…
A múlt hét mozgalmaival ellentétben az időjárási frontok napokig elkerülik térségünket. A csendes időjárás kedvez a ködképződésnek, abból pedig könnyen ködfelhő alakul ki. Tartósan borongós és naposabb területek váltakoznak, a szürke vidékek aránya a hét közepén tűnik a legnagyobbnak. A minimális átkeveredés miatt a légszennyeződés rohamosan növekszik, a reggeli csúcsforgalomban a…
Kedden a déli tájak kivételével kevés lesz a felhő felettünk, de a hajnali órákban sokfelé képződik köd, emiatt borongós, nyirkos, fagyos lesz a reggel. Napközben is kevés felhő várható, de a köd többfelé tartósan megmaradhat. Északnyugaton és a főváros térségében néhány órás napsütésre van kilátás. Napközben 4, 7 fok, a ködös területeken ennél hűvösebb várható. Éjszaka -2, 2 fok valószínű.…
A középpontjával a Balkán-félsziget felett elhelyezkedő mediterrán ciklon sokfelé okozott kiadós csapadékot a hétvégén. Hatására hazánkban több helyen havazott, míg Görögországban óriási esőzések okoztak fennakadásokat.
Hirschenkogel a tavalyi, meglehetősen hószegény télen is bizonyított, hiszen Karácsonytól egészen Húsvétig lehetett a Varázshegy többnyire műhavas lejtőit szelni. Ezt legfőbbképpen az intenzív hóágyúzásnak köszönhetjük, hiszen az igazi tél igen nagy késéssel; március végén érkezett meg a semmeringi hegyekbe.
Fokozódik az árvízveszély Ibéria nyugati részén. Rekord hőhullámot gyors lehűlés követ Ausztráliában. Egy hete beindult a trópusi-ciklon szezon a déli féltekén. Havazás-figyelés az Egyesült Államokban. Időjárási körképünk néhány jellegzetes momentumot ragad ki a világ jelenlegi időjárásából.
Szerdán változóan felhős, többfelé párás, főként keleten ködös lesz a reggel. Napközben csökken a felhőzet, az ország nagy részén több órás napsütésre számíthatunk. Legfeljebb keleten maradhat meg tartósan a köd. A délkeleti szél a Dunántúlon megélénkül, a Kisalföldön megerősödhet. Napközben 5, 8 fok, keleten ennél hűvösebb várható. Csütörtök: délen több, északon kevesebb napsütés. Napközben 5, 10…