Feloldotta a rendőrség Kisbér és Mór között a 81-es főút zárását, melyet két személyautó ütközését követően kellett a mentés idejére teljes szélességében lezárni, a forgalmat pedig Pusztavám felé terelni - tudta meg az MTI szerda este a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Súlyos sérüléseket szenvedett két gépkocsivezető férfi, amikor autójukkal szemből egymásnak ütköztek szerdán Érsekcsanádon az 51-es úton; a balesetet okozó férfinél a helyszíni alkoholszondás vizsgálat alapján felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja - közölte az MTI-vel a rendőrség.
A Győrt Székesfehérvárral összekötő 81-es főút korszerűsítése érdekében az érintett megyék: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Fejér helyi politikusai kezdeményezik, hogy a közlekedési és a környezetvédelmi tárca haladéktalanul végeztesse el azokat a fejlesztéseket, amelyek a közlekedők és a főút mentén lakók élet- és vagyonbiztonságát érdemben javítják.
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke, Max Mosley úgy véli, Lewis Hamilton nem annyira fontos a Forma-1 számára, mint azt sokan állítják. Az elnök szerint a brit domináns szerepe hosszú távon negatív hatással lehet a sport népszerűségére.
Mi legyen a sorsa a valaha kedvencként dédelgetett, de mára ronccsá vált családi autónak, ha még túl erős szálak kötik a tulajdonoshoz? Második életében szolgálhat vadászlesként, virágládaként, vagy akár a lakás díszeként is újjáéledhet hosszabb-rövidebb ideig?
Háromfős magyar motoros csapat indult Marokkóba 2007. szeptember 26-án, teljesen saját erőből, kísérőautó nélkül, minden szükséges felszerelést a motorokon szállítva. Most következzen az első személyes beszámoló azokról a szakaszokról, melyekről mi sem ha
Max Mosley elnök elárulta, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) külsős szakembereket alkalmaz majd a McLaren 2008-as autójának átvizsgálásához, amelyre azért kerül sor, hogy kiderüljön, az angol csapat valóban nem használta fel a Ferraritól származó titkos adatokat versenygépe építésekor.
Hat különleges Hyundai szerepel az idei SEMA show-n, melyek közül egyet most láthatott először az amerikai közönség. A Hyundai standján ott állt a vadonatúj i30 kombi (náluk Elantra Touring), melyet ráadásul totálisan átalakítottak. Az Elantra Touring "Beach Cruiser" Concept mellett megtekinthető az első tuningolt Veracruz SUV, no és egy kicsinosított Tiburon, egy Elantra, továbbá egy tuningolt…
2007. november 1. Immáron az Ajo Derbi 125-ös csapat háza táján is teljes rend uralkodik, már ami a jövő évi versenyzőfelállást illeti. Két versenyzőjük közül az egyik a már nagyobb nevű, főleg esős versenyeken brillírozó 21 éves francia, Mike di Meglio, csapattársa pedig Dominique Aegerter lesz. Azonban nem csak a két versenyző foglalkoztatásával tett nagy lépést előre a csapat. A finn csapat…
A német MAN AG teherautó- és gépgyár csütörtökön 894 millió eurós adózott eredményt jelentett az első háromnegyed évről, 32 százalékkal többet a tavalyi első kilenchavi 677 milliónál.
A Brazil Nagydíj előtt jelentette be visszavonulását Alexander Wurz, aki az ORF-nek adott interjújában elmondta, szerinte a Forma-1 egy könyörtelen üzlet, és nem mindig jelentett örömet számára.
A Sema show-n leplezték le a Ford Racing első gyári versenyautóját, a Mustang FR500S-t. Nem sok gyártó mondhatja el magáról, hogy futószalagon gyártja a versenyautókat. Az FR500S-nek új márkakupát is szerveztek, a Ford Racing Mustang Challenge for the Miller Cup-ot, melynek első futamát jövőre tartják. 75 ezer dollárért cserébe bárki beülhet a gyári verseny Mustangba és profi versenyzővé válhat. A…
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley elmondta, csak a jövő évben dönt arról, hogy elinduljon-e az elnökválasztáson, miután a 2009-es idény végén lejár mandátuma.
A közhelytől eltérően a nők jobban vezetnek, mint a férfiak - állapította meg egy német egyetemi kutatócsoport, amely az északkelet-németországi Mecklenburg-Pomerániában két éven át alaposan tanulmányozta ezt a kérdést.
Az egyik brit napilap részleteket közölt Lewis Hamilton életrajzi könyvéből, amely hamarosan a boltok polcaira kerül, és amelyben felfedi, hogyan akart ellenszegülni a csapat utasításának Monacóban, és azt is elárulja, hogyan romlott meg kapcsolata márkatársával, Fernando Alonsóval a szezon során.
Niki Lauda, az F1 háromszoros világbajnoka kiosztotta a bizonyítványokat a pályán és azon kívül is mozgalmasnak bizonyult 2007-es idény után. Az osztrák legenda kiértékelte a főszereplőket, a történéseket és a botrányokat is.
Az <i>Autosport</i> magazin minden évben felállítja saját rangsorát a versenyzők és a futamok között. Így történt ez idén is. A brit szaklap újságírói szerint Kimi Raikkönen volt a legjobb versenyző, és a szezonzáró Brazil Nagydíj a legjobb futam 2007-ben.
A modenai államügyész, aki a Forma-1 kémügyet vizsgálja, a McLaren tesztpilótájával, Pedro de la Rosával történt keddi találkozójuk után azt nyilatkozta, hogy a spanyol nagyon segítőkész volt.
Az 1994-es San Marinói Nagydíj kapcsán sokan csak arra emlékeznek, hogy azon a versenyen vesztette életét a sport háromszoros világbajnoka, Ayrton Senna. Igen ám, de azon a hétvégén egy újonc pilóta, Roland Ratzenberger is meghalt.
A rendőrség nagy erőkkel keresi azokat, akik egy vasbeton talpfát tettek a síneken keresztbe Magyarbánhegyes és Medgyesegyháza között, s annak szerdán délután nekihajtott egy arra közlekedő vonat - értesült a HavariaPress.
Úgy alakult, hogy az október 7-e óta futó új Top Gear évadból eddig egy részt sem láttam, és hogy ez mekkora hiba, arra Feri olvasónk hívta fel a figyelmem.
2007. november 1. A hétvége egyik különlegessége lesz, hogy Carlos Checa MotoGP-s pályafutása utolsó versenyére készül. Több mint egy évtizedet, egészen pontosan 15 évet töltött itt, és 219 alkalommal állt rajthoz.A 35 éves spanyol - háromszor indulhatott az élről, két győzelmet és huszonnégy dobogós helyezést szerzett - még 1996-ban csatlakozott az 500 köbcentisek mezőnyéhez. Most azonban úgy…
Lewis Hamilton, a McLaren Nagy-Britanniából Svájcba költöző versenyzője máris megtalálta álmai otthonát. Az ifjú titán pénzügyileg tovább erősödik, a napokban 10 millió dolláros licensz-szerződést írt alá.
A McLaren brit újonca, Lewis Hamilton életrajzi könyvében őszintén vall arról, miként alakult a kapcsolata csapattársával, a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval, aki egyáltalán nem könnyítette meg az életét debütáló évében a Forma-1-ben.
Heikki Kovalainen szerint Kimi Räikkönen személyében a legerősebb versenyző nyerte meg az idei világbajnokságot. A finn úgy véli, nem igazak azok a sztereotípiák, amelyek honfitársáról gyakran elhangoznak, mert az életben Räikkönen humoros személyiség.
2007. november 1. A japán csapat arra törekszik, hogy végre egy problémamentes hétvégén, de leginkább futamon legyenek túl, és erre már csak a Valenciában megrendezésre kerülő szezonzárón nyílik alkalmuk.De Puniet számára plusz motiváció lehet, hogy ez lesz az utolsó versenye zöld színekben, és két év után, jövőre már a Honda LCR színeiben láthatjuk. A 26 éves francia szeretne másodszorra is…
2005. és 2006. világbajnok alakulata, a Renault nem a legjobb előjelekkel várhatta a 2007-es esztendőt, hiszen elvesztette Fernando Alonsót, ám idén vélhetően a címvédővel sem ment volna sokkal többre Flavio Briatore csapata.
2007. november 1. A jövő évi naptárban már régóta tudjuk, hogy az Isztambul helyett, Indianapolisban lesz verseny. Ez már csak azért is különleges, hiszen eddig egyetlen amerikai pálya – Laguna Seca – szerepelt a futamok között, és ott is csak a királykategória versenyzői próbálhatták ki magukat. Indianapolisban viszont mindhárom kategória képviselteti magát. A pálya átépítése már folyik, hogy…
Súlyos sérüléssel járó baleset történt csütörtökön az M3-as autópálya 138-as kilométerszelvényénél, ezzel egy időben több kisebb baleset okoz komoly torlódást az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető szakaszán Pest megye térségében - közölte az Autópályakezelő Zrt. ügyeletese és az Autópálya-rendőrség szóvivője.
Sajtóértesülések szerint Ron Dennis csak akkor engedi el Fernando Alonsót a McLarentől, ha a spanyol sofőr egy privát istállóhoz igazol. Ha a kétszeres világbajnok így is a távozás mellett dönt, a Williams vagy a Red Bull lehet a következő állomáshelye.
2007. november 1. Nicky Hayden reménykedik benne, hogy a Honda mérnökei nem változtatnak sokat a mostani RC212V motorján. Állítása szerint jelenleg 80%-ban versenyképes gépről beszélünk, amit év végére sikerült így felhozni. Nicky jövő kedden fogja tesztelni az új motort. „Tavaly a legtöbb gyár nem változtatott sokat a 990 köbcentis motoron, hogy 800-ast csináljanak belőle. Ennek ellenére a Honda…