Az M3-as húsz év alatt legendává érett, ennyi idő alatt a motorja duplájára dagadt, az ereje meg még ennél is nagyobb mértékben nőtt. De vajon mit jelent 420 lóerővel gazdálkodni a mindennapok során? Inkább ne tudja meg!
A gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, két utasa megsérült abban a közlekedési balesetben, amely hétfő este történt a Somogy megyei Ötvöskónyinál - közölte a megyei katasztrófavédelem az MTI-vel.
Az osztrák-szlovák határnál, az ausztriai Köpcsény (Kittsee) határátkelőnél hétfőn megnyitották a Nordostautobahn (A6) 22 kilométeres szakaszát - ezzel Bécset és Pozsonyt immár teljes egészében autópálya köti össze.
Az Audi 2008 májusában dobja piacra az új A4 Avant-, vagyis kombiváltozatát, melynek alapjaira az ingolstadti gyár egy terepesebb verziót is készít. Ez lenne az A4 Allroad, mely 2008 vége felé érkezhet a piacra, az újdonság első prototípusát már le is kapta egy szemfüles fotós. Mivel az A4 Avantot az Audi még nem vezette be, az Allroadot egyelőre limuzin karosszériával tesztelik. A módosítások…
Kórházba szállították azt az autóst, aki járművével az M5-ös autópályán belehajtott egy teherautóba, s az egy hosszú szakaszon feltépte az út menti szalagkorlátot - értesült a HavariaPress.
2007. november 20. Elég nagy hercehurca van az amerikai illetőségű Team Roberts csapat háza tájékán. Miután szakítottak a Hondával csak egy biztos: folytatják, de még nem tudni, hogy kivel. Ezóta annyi motorgyártóval hozták őket hírbe, hogy szerintem már ők sem tudják, hogy kiknek küldjenek virágot a nevesebb napokra. Volt eddig Yamaha, aztán lett belőle Ilmor is, na meg Ducati, legutóbbinál pont…
Marco Melandri, a Ducati9 idén szerződtetett olasz ásza bizony alaposan meglepődött azon, hogy mekkora különbség tud lenni MotoGP motorok között. Pedig már eléggé rutinosnak mondható a jó pár futamgyőzelmet arató MotoGP-versenyző, 2003-as negyedliteresen bajnok. Melandri a legutóbbi három évet a Gresini Honda versenyzőjeként töltötte el. Szép éveket tudhat maga mögött, noha a legutóbbi korántsem…
Mindannyian tudjuk, hogy az autó nem jogosítvánnyal, hanem benzinnel megy. De mivel tartsuk üzemben magunkat, ha korgó gyomrunk elnyomja a motorzajt? Fejenként 500 forintos limittel tértünk be az útszéli büfékbe.
Michael Schumacher, az F1 hétszeres világbajnoka újra focimezt és stopliscipőt öltött: a német hétfő este pályára lépett azon a jótékonysági futballmérkőzésen, amelyet ’Meccs a szegénység ellen” mottóval az ENSZ fejlesztéi programja idén ötödik alkalommal szervezett meg. A malagai La Rosaleda stadionban 33 ezer néző előtt tartott mérkőzésen szerepelt többek között Zidane és Ronaldo is.
Számos baleset történik a hazai utakon azért, mert a vezetők fittyet hánynak a fáradtságukra, és pihenés helyett tovább vezetnek. A rendőrség most a legveszélyesebb útszakaszon próbálja ébren tartani őket.
A korábbi Forma-1-es csapattulajdonos, Eddie Jordan a Racing-Live.com internetes oldalnak adott interjújában két nagyon lényeges idei eseményről beszélt, ami meghatározta a versenysorozat történéseit. Jordan a Prodrive-t érintő úgynevezett "vásárolt autókról", és a McLaren fellebbezéséről nyilatkozott.
Bár a vezetőség nyilvánvalóan megkönnyebbült, hogy megvált a baj forrásától, Fernando Alonsótól, nem mindenki boldog a csapatban, hogy a kétszeres világbajnok elhagyta a wokingi alakulatot.
Jövőre a tízszeresére emelkedik a teherautók behajtási engedélyének díja, amelyből egyebek mellett P+R parkolókat építenek. Ennek hatására csökkenhet a dugó Budapesten.
Alig ért véget az idei világbajnoki szezon, máris megkezdték a csapatok a jövő évi szezonra a felkészülést. Talmácsi Gábor három napot tesztel Jerezben, melynek első napja eredményesen zárult. A hétfői időjárásra a következő volt jellemező: 20 fok, sok felhő, de nem volt rossz idő. Világbajnok motorosunk délután 13.00 órakor gurult ki először a pályára, addig a motorok összeszerelése folyt a…
A BMW Sauber pilótája, Nick Heidfeld szerint a német istállónak már csak kisebb fejlesztéseket kell elvégeznie ahhoz, hogy igazán versenyképes legyen a következő szezonban, és a győzelemért szálljon harcba.
Egy ember életét vesztette, további két ember megsérült, amikor lezuhant egy személyautó a 68-as főút ötvöskónyi vasúti felüljárójáról - értesült a HavariaPress.
Talmácsi Gábor menedzsere, Stefano Favaro megkezdte a tárgyalásokat, egyeztetéseket annak érdekében, hogy néhány éven belül Magyarország is otthont adjon annak a versenysorozatnak, melyben idén Talmácsi Gábor világbajnoki címet szerzett. A gyorsaságimotoros-világbajnokság eseményeit egyre nagyobb érdeklődés övezi, egy ilyen kaliberű esemény megrendezése minden szempontból előnyt jelentene az…
A múlt heti barcelonai tesztet követően Christian Klien felvillanyozódva nyilatkozott a Force India csapatáról. Az elégedettség valószínűleg fordítva is érvényes, mivel az indiai gárda a decemberi jerezi gyakorlásra is elhívta Klient.
Idős korát meghazudtolva jól fogy a PT Cruiser, a Chrysler vezetősége mégsem sokáig kívánja látni a márka kínálatában. Az amerikai retróautó már nem éri meg a 2009-es modellévet.
November 19-én az esti órákban az M5-ös autópályán Kiskunfélegyháza felöl közlekedett egy teherautó Szeged irányába, amikor hátulról nagy sebességgel egy személygépkocsi belerohant. A baleset következtében a német rendszámú személyautó vezetőjét csak a tűzoltók tudták kimenteni a teljesen összeroncsolódott autóból, a tehergépkocsi pedig maga alá gyűrte a szalagkorlátot. A Volkswagen roncsai…
A hétszeres világbajnok Michael Schumachert beválasztották a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Alapítványának kurátorai közé. A német klasszis az elmúlt években ugyanis nagy támogatója volt azoknak az alapítványi kezdeményezéseknek, amelyek a közúti autóvezetés biztonságának növelésére irányultak.
A Mazda2 szedán után a Ford Verve koncepció négyajtós változatát is bemutatták Kínában. Testvérmodelljével ellentétben a Verve nálunk is kapható lesz, ami a Mondeo által inspirált formaterv fényében örömteli hír.
Jövőre talán más lesz a kép, de idén még szörnyen teljesítettek a német autógyártók a személygépkocsi szén-dioxid-kibocsátását összesítő rangsorban. Az olaszok és a franciák az élen állnak.
Súlyosan megsérült az a fiatal fiú, akit egy kistehergépkocsi ütött el kedden Budapesten - közölte Papp Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Miután a Renault-főnök, Flavio Briatore tegnap Fernando Alonso szerződtetéséről beszélt, azt is meglebegtette, hogy a másik autóba a brazil ifjabb Nelson Piquet kerülhet 2008-ban.
Hogy meglegyen az egyensúly a nagy német autógyártók között, a BMW után a Mercedes is visszahívásra kényszerül a világ legnagyobb autópiacán, az Egyesült Államokban. A stuttgartiak az új C-osztályból kénytelenek visszarendelni javításra 5283 darabot, az NHSTA figyelmeztetése szerint ugyanis gond van a hátsó ülések biztonsági övének csatjaival. A közlekedésbiztonsági szervezet azt állapította…
Szombaton rendeztük meg az F1hírek ötödik születésnapja alkalmából kiírt, családi nappal egybekötött Gokart Kupát, amely roppant nagy érdeklődésre tartott számot.
Életét vesztette az az autós, aki feltehetőleg elaludt vezetés közben az M7-es autópályán, majd amikor felriadt, elrántotta a kormányt és összeütközött egy másik személyautóval - értesült a HavariaPress.
Már csak tíz napig van lehetőségük az autósoknak arra, hogy - amennyiben úgy döntenek - felmondják kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésüket.
Egy Fernando Alonsóhoz közel álló tanácsadó szerint valószínűleg csak december elejére dől el, hogy a spanyol pilóta melyik csapatnál is folytatja Forma-1-es pályafutását 2008-ban.