2007. november 20. kedd

nov. 20
3:41
Magyar tudósok javítják az amerikai vadászpilóták látását (mfor.hu)
Magyar ötletből és egy amerikai tőzsdei befektetőcég pénzéből valósult meg az a fejlesztés, amely segítségével az amerikai hadsereg vadászpilótáinak látását lehet korrigálni, jelentették be csütörtökön Budapesten. Bor Zsolt, a tudóscsoport meghatározó szerepet betöltő magyar tagja elképzelhetőnek tartja, hogy itthon is lesz haszna a felfedezéseknek. Mfor.hu tudósítás.
nov. 20
3:45
Kirúgják a nemzeti kutatási hivatal dolgozóinak harmadát (mfor.hu)
Januártól karcsúsodik a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, mert megszűnik a pályázatkezelő iroda, és az ott dolgozók munkatársak harmadát elküldik. A hivatalt felügyelő gazdasági tárca számításai szerint a szervezet karcsúsítása évi 500 millió forintos megtakarítással járhat - közli a Napi Gazdaság.
nov. 20
3:49
Avatarokat faggatnak majd az orvosok (mfor.hu)
Az IBM kutatói bemutatták azt a szoftvert, amely egy virtuális modell (avatar) segítségével lehetővé teszi, hogy az orvosok olyan módon érjék el a páciensek egészségügyi adatait, mintha csak élőben vizsgálnák őket.
nov. 20
3:53
Átadták a magyar Nobel-díjat (mfor.hu)
Vasárnap este átadták a Bolyai-díjat, a magyar tudományos élet egyik legrangosabb elismerését. A díj történetének negyedik nyertese Dr. Lovász László matematikus professzor, az ELTE TTK Matematika Intézetének igazgatója. A gálaműsoron Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke - aki egyben a Bolyai-díj 2007 Díjbizottságának elnöke is - adta át az elismerést, amellyel ötvenezer euró (mintegy 13…
nov. 20
3:57
GKM: növelni kell a vállalati innovációs ráfordításokat (mfor.hu)
Az állam megfelelő mértékben áldoz kutatás-fejlesztésre, ám a vállalati innovációs ráfordítások még elmaradnak a kívánatos szinttől, közölte Garamhegyi Ábel, a gazdasági tárca államtitkára egy konferencián.
nov. 20
4:01
Hiányzik a magántőke a hazai innovációból (mfor.hu)
Az innovációs képesség meghatározó tényezője az ország versenyképességének. Az IBM Magyarország és a GKIeNET közös kutatásából kiderül, hogy azok a vállalatok a leginnovatívabbak, amelyek piacain a legerősebb a verseny, s hogy az informatika megfelelő alkalmazása minden szektorban a siker kulcseleme. Az eredményeket ismertető konferencián felszólalók szerint van még hova fejlődnie hazánknak.
nov. 20
4:05
Kínai megaüzletet kötött az Organica (mfor.hu)
Az egyedi szennyvízkezelési technológiájáról ismert Organica Zrt. az elkövetkező öt évben 200 tisztító létesítését tervezi Kínában - tájékoztatta Kenyeres István, a társaság elnök-vezérigazgatója az MTI-t.
nov. 20
4:09
Infoparkot épít az IND csoport (mfor.hu)
Négymillió eurós tőkebevonásról döntött a banki rendszerek fejlesztésével foglalkozó, miskolci székhelyű IND csoport. Az összeget termékfejlesztésre és a további expanziós tervek megvalósítására fordítja a társaság, mondta el a Világgazdaságnak Vinnai Balázs ügyvezető igazgató.
nov. 20
4:13
Nem a magyar techcégek növekednek a leggyorsabban (mfor.hu)
Idén sincs magyar cég Közép-Kelet Európa leggyorsabban fejlődő öt technológiai vállalata között - derül ki a Deloitte nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó vállalat hétfőn közölt felméréséből. A listát - amely a leggyorsabban növekvő ötven régiós vállalatot rangsorolta - lengyel cégek vezetik, a legjobb magyar társaság az amúgy előkelőnek számító hatodik helyen áll. A hazai cégek legnagyobb…
nov. 20
4:17
Innovációs központot nyitott Budapesten a Microsoft (mfor.hu)
Megnyitották a budapesti Microsoft Innovációs Centrumot (MIC): a központ a Microsoft Magyarország, a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem (BME) és a Magyar Feltalálók Egyesületének összefogásával jött létre.
nov. 20
4:21
Alig fejlesztenek a hazai cégek (mfor.hu)
Magyarországon a cégek a kutatás-fejlesztési kiadásoknak csak negyven százalékát állják a Nyugat-Európára, az Egyesült Államokra vagy Japánra jellemző legalább hatvannal szemben - idézi a Világgazdaság az OECD friss elemzését. Hazánkban nagyjából hétszázmillió dollárt állnak a cégek az 1,7 milliárdra tehető éves magyar innovációs kasszából.
nov. 20
4:25
Amerikában is felfigyeltek a magyar Jedi-lézerkésre (mfor.hu)
Kéthetes roadshow-ról tértek haza nemrég magyar feltalálók az Amerikai Egyesült Államokból. Az innovatív termékeken dolgozó kutatók Bostonba, San Franciscóba és Clevelandbe vitték el ötleteiket. A magyar élettudományi szakemberek befektetőkkel tárgyaltak és potenciális üzleti partnereknek mutatták be projektjeiket: szoftvert, lézeres sebészkést, genetikai eljárást és biológiai minták fagyasztási…
nov. 20
4:29
Taroltak a magyarok a fiatal tudósok versenyén (mfor.hu)
Akár környezetbarát növényvédő szerek későbbi kifejlesztéséhez is vezethet egy magyar középiskolás diák felfedezése, amivel első lett az Európai Unió fiatal tudósainak versenyén. A spanyolországi Valenciában egy másik magyart is díjaztak, aki számítógépes rajzfelismerőt tervezett.
nov. 20
5:32
Az immunrendszer képes "elaltatni" a rákot (inforadio.hu)
Az immunrendszer képes megállítani a rákos sejtek növekedését anélkül is, hogy teljesen elpusztítaná azokat - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport.
nov. 20
7:25
Bolygócsírák ütközése a Fiastyúkban (csillagászat.hu)
Nagy mennyiségû, valószínûleg kialakulóban lévõ bolygókezdemények ütközésébõl származó törmeléket találtak a Plejádok egyik csillagának környezetében.
nov. 20
9:02
Az agyi aktivitás elemzésével fejlesztené hírszerzését az USA (hvg.hu)
A Pentagon védelmi fejlesztéséért felelős ügynökség, a DARPA kifejlesztett egy módszert, amely az agyi aktivitás nyomon követésével vizsgálja, hogy nagy mennyiségű grafikus információból mi az, ami releváns információt tartalmazhat.
nov. 20
9:08
Itt az első hidrogénes busz (Metro)
Elkészült a magyar gyártmányú hidrogénüzemű busz prototípusa - írta a keddi Napi Gazdaság. Szándéknyilatkozatot írt alá a magyar kormánnyal a Quantum Energy Kft. az általa jegyzett hidrogéntechnológia Magyarországon való meghonosítására.
nov. 20
9:13
Kártékony kód sima weboldalon: a Times of India volt az áldozat (transindex.ro)
A legveszélyesebb webes támadási módszer az, ha á ...
nov. 20
9:18
Kétszáz könyv közül választhat a metrón utazó (inforadio.hu)
Bemutatta új "elektronikus könyvét" az Amazon internetes kereskedőcég. A berendezés neve: Kindle.
nov. 20
9:18
A sötét anyag nyomában - 3. rész: sötét energia (origo.hu)
Kitartóan keresik a sötét anyagot a fizikusok. Azért sötét, mert nem bocsát ki fényt, sem másféle, számunkra érzékelhető sugárzást. Sötétnek nevezhetjük azért is, mert egyelőre a sötétben tapogatózunk mibenlétét illetően, pedig már számos detektort építettek a kimutatására. Összeállításunk első részében egzotikus részecskéket, a másodikban csillagászati keresési módszereket mutattunk be, ezúttal…
nov. 20
9:18
Teflonszerû bevonattal az összefogdosott képernyõk ellen (transindex.ro)
Nem feltétlenül használ a tévének, a monitornak, a ...
nov. 20
9:29
Átállás: a hagyományos levelezõszoftverek felhasználóit cserkészi be a Google (transindex.ro)
A hagyományos levelezõszoftverek (Outlook, Thunder ...
nov. 20
9:40
Hamarabb jelenik meg az új Kylie Minogue-album letöltésre, mint CD-n (transindex.ro)
A Nokia bejelentette, november 21-én elõször a No ...
nov. 20
10:42
Búcsút vehetünk régi gyümölcseinktől? (ma.hu)
Több mint kilencezer gyümölcsfajtát őriznek a hazai génbankok, ehhez képest a piacokon alig néhány közül válogathatunk...
nov. 20
10:47
A robotcsótány meghódította az igazi svábbogarakat (inforadio.hu)
A természet lenne a legjobb tanítómester? A robotika szakemberei szerint mindenképpen, ők a tökéletes robot elkészítéséhez a csótányokat és a szalamandrákat vizsgálják.
nov. 20
11:29
Halolaj, de növényekből (hvg.hu)
Halolajat növényekből is elő tudnak állítani, ha a megfelelő géneket átültetik beléjük, ezáltal a életfontosságú zsírsavak növényi forrásból is kinyerhetővé válhatnak - olvasható a BBC News honlapján.
nov. 20
11:43
Halolaj, de növényekből! (DunaTV)
Halolajat növényekből is elő tudnak állítani, ha a megfelelő géneket átültetik beléjük, ezáltal a életfontosságú zsírsavak növényi forrásból is kinyerhetővé válhatnak - olvasható a BBC News honlapján.
nov. 20
12:02
Nem közkedvelt fizetõeszköz a lakosság körében a bankkártya (transindex.ro)
Románia utolsó helyen áll az Európai Unió tagorszá ...
nov. 20
12:31
Halolaj - növényekből (stop.hu)
Halolajat növényekből is elő tudnak állítani, ha a megfelelő géneket átültetik beléjük, ezáltal a életfontosságú zsírsavak növényi forrásból is kinyerhetővé válhatnak - olvasható a BBC News honlapján.
nov. 20
12:52
Halolajat - növényből! (stop.hu)
Halolajat növényekből is elő tudnak állítani, ha a megfelelő géneket átültetik beléjük, ezáltal a életfontosságú zsírsavak növényi forrásból is kinyerhetővé válhatnak - olvasható a BBC News honlapján.
nov. 20
12:59
Íme, a jövő? - Hihetetlen víziók leendő otthonunkról, képekben! (ma.hu)
Hogyan fog kinézni pár évtized múlva egy tökéletesen gépesített, mindenféle energiát kiaknázó város? No és milyen tárgyak könnyítik majd a dolgunkat otthonunkban? Íme néhány lehetőség...
nov. 20
13:31
Hogyan olvasunk a neten? - szokások, beidegződések, napi rutin (hvg.hu)
Az elmúlt években sokféle kutatás, elmélet foglalkozott a "webes olvasással", a weboldalak ergonómiájával. Egyik legérdekesebb közülük az olvasók szemmozgását követő, az azt feltérképező Eyetrack.
nov. 20
13:47
Megállították a fényt, nőhet a memória (hvg.hu)
Fényt lassítottak le és ejtettek csapdába a University of Surrey által kidolgozott módszer segítségével. A technológiával nem csak a számítógépek memóriakapacitását, hanem a világháló sebességét is meg lehetne növelni.
nov. 20
14:08
Rajtaütöttek az eddigi legnagyobb kalóz DVD-üzemen (hvg.hu)
A maláj jogvédő hatóság lecsapott egy illegális DVD-másoló üzemre, amely évente nagyjából 18 millió lemezt állított elő - számolt be a szingapúri székhelyű Mozgóképszövetség.
nov. 20
14:18
A világon először! Karórába integrált mobiltechnika a Sony Ericssontól (stop.hu)
A mobiltelefon-gyártók népes sorából most a Sony Ericsson rukkolt elő egy irigylésre méltó, új technológiával, mely nem sok gondolkodási időt hagy a konkurens márkáknak. A japán-svéd gyártó olyan divatos, ugyanakkor elegáns karórát dobott piacra, mely teljes egészében támogatja a mobiltelefonok Bluetooth-adatátviteléhez kapcsolódó szolgáltatásokat.
nov. 20
14:57
Kipukkadó buborékokkal küzd a rák ellen egy új terápia (hvg.hu)
A University of Oxford kutatói a buborékok elpattanásakor felszabaduló energiát felhasználva pusztítják el a rákos sejteket.
nov. 20
15:57
Hat órás űrséta az ISS nemzetközi űrállomáson (hvg.hu)
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) bővítését célzó szerelési munkák újabb szakaszának az elvégzését kezdte meg a Föld körül jelenleg 330 kilométer magasságban keringő űrbázis legénységének két asztronautája kedden.
nov. 20
16:11
Az indonéz faember álma (DunaTV)
A 35 éves férfi gúnyneve ritka betegségére utal: több testtáját is  vastag, elszarusodott, szürke réteg borítja, végtagjai pedig már nem látszanak a hatalmas, repedezett, fagyökérszerű kinövések miatt. Ő úgy emlékszik, hogy minden egy gyermekkori térdreesés után kezdődött.
nov. 20
16:36
Megtalálták Romulus és Remus barlangját? (Metro)
Olasz régészek a római Palatinus dombon megtalálták azt a barlangot, amelyről a régi rómaiak azt tartották, hogy abban szoptatta a nőstényfarkas Romulust és Remust, akik felnőve i. e. 753-ben megalapították Róma városát.
nov. 20
16:42
Háromszáz éves török dzsámit újítottak fel Esztergomban (stop.hu)
Átadták kedden Esztergomban az eredeti állapotában helyreállított Özicseli Hadzsi Ibrahim dzsámit, amely a török birodalom legtávolabbi, épségben megmaradt építménye a Duna mentén.
nov. 20
18:12
Megtalálták Romulus és Remus barlangját? (stop.hu)
Olasz régészek a római Palatinus dombon megtalálták azt a barlangot, amelyről a régi rómaiak azt tartották, hogy abban szoptatta a nőstényfarkas Romulust és Remust, akik felnőve i. e. 753-ben megalapították Róma városát.
nov. 20
18:12
Megtalálták Romulus és Remus barlangját? (hvg.hu)
Olasz régészek a római Palatinus dombon megtalálták azt a barlangot, amelyről a régi rómaiak azt tartották, hogy abban szoptatta a nőstényfarkas Romulust és Remust, akik felnőve i. e. 753-ben megalapították Róma városát.
nov. 20
18:55
Nemzetközi érdeklődés a miskolci mocsári ciprusok iránt (stop.hu)
Óriási volt az érdeklődés a miskolci Herman Ottó Múzeumban tárolt, csaknem 8 millió éves mocsári ciprusok iránt Firenzében, egy európai uniós konferencián, ahol az intézmény szakemberei soron kívül mutathatták be a leleteket - közölte Veres János, a kutatást vezető régész.
nov. 20
19:20
Nemzetközi érdeklődés a bükkábrányi mocsári ciprusok iránt (DunaTV)
Óriási volt az érdeklődés a miskolci Herman Ottó Múzeumban tárolt, csaknem 8 millió éves mocsári ciprusok iránt Firenzében, egy európai uniós konferencián, ahol az intézmény szakemberei soron kívül mutathatták be a leleteket - közölte Veres János, a kutatást vezető régész kedden az MTI-vel.
nov. 20
20:11
Freund Tamás az év ismeretterjesztő tudósa (stop.hu)
Freund Tamás akadémikusnak, Széchenyi-díjas neurobiológusnak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete igazgatójának ítélte "Az év ismeretterjesztő tudósa" elnevezésű díjat a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK).
nov. 20
21:15
A szőke nők elbutítják a férfiakat (inforadio.hu)
A szőke nős viccek az illető hölgyek állítólagosan korlátolt értelmi képességein alapulnak, a valóság azonban az, hogy a világos hajú nők hatására a férfiak mentális teljesítménye csökken - állapították meg francia kutatók. A szakemberek szerint ennek oka éppen a sztereotípiákban keresendő.
nov. 20
22:00
Őssejt emberi bőrből - áttörés a kutatásban? (DunaTV)
Egy amerikai és egy japán kutatócsoportnak egymástól függetlenül sikerült emberi bőrsejteket úgy átprogramoznia, hogy az átalakítás nyomán őssejtek keletkezzenek, és ezzel potenciálisan megnyitni az utat a sérült szövetek vagy szervek gyógyítására - immár szinte korlátlan mennyiségben előállítható - őssejtek felhasználásával: tanulmányaikról kedden adtak hírt tudományos folyóiratok.

Keresés