Csaknem 19 000 ember halt meg az Egyesült Államokban 2005-ben, miután egy rendkívül virulens, gyógyszereknek ellenálló baktérium támadta meg a szervezetüket.
Lehetséges, hogy a nagymamák az ember evolúciós szükségletei miatt léteznek? Antropológusok már régóta vizsgálják, miért éli túl az átlagnő ilyen hosszú idővel a termékenységi életszakaszát. Az állatvilágban egy nőstény a fogamzóképes időszaka befejeződése után már nem él sokáig, de sok nő a 80 éves kort is bőven túléli. A közelmúltban az Észak-amerikai Menopauza Társaság éves ülésén elhangzott,…
A Cambridge Kutatóintézet brit kutatói újabb két genetikai elváltozásról állapították meg, hogy szerepet játszanak az egyes típusú cukorbetegség kialakulásában - jelent meg a brit Nature-ben.
Az egyre népszerűbb közösségi portálok, mint a MySpace vagy a FaceBook biztonsági kockázatot jelentenek a felhasználók számára egy, a héten közzétett brit tanulmány szerint.
Igen jó üzleti évet vár az idén a Lego, megérte visszatérni a hagyományos építőelemek forgalmazásához - jelentette ki a társaság közép-európáért felelős igazgatója. A vállalat árbevétele az idén öt százalékkal növekedhet az előző évhez képest.
A Bostoni Egyetem Goldman Fogorvostudományi Karának kutatói olyan molekulát fejlesztettek ki, amely krónikus ínygyulladásban (és egyéb gyulladásos betegségben) szenvedők millióin segíthet majd a jövőben.
Kétszázhúsz éve, 1787. november 18-án született Louis Jacques Mandé Daguerre francia festő, az első gyakorlatban is használható fényképészeti eljárás, a dagerrotípia (egyik) feltalálója.
Egyetlen koncessziósdíj-csökkentési kérelmet sem kapott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azóta, hogy egy hete - négypárti támogatással - benyújtották a digitális átállásról szóló és a médiatörvény módosító indítványát, amely megtiltaná a mérséklést - közölte az MTI érdeklődésére az ORTT szóvivője.
Még a Blair-kormány kezdeti időszakában sem védték a brit nukleáris bombákat bicklizárnál bonyolultabb biztonsági mechanizmusok - értesült a BBC Newsnight műsorának szerkesztősége.