A Laval Egyetem kutatói legújabb vizsgálatuk során megállapították, hogy az omega-3 zsírsavaknak védő hatásuk lehet a Parkinson kór kialakulásával szemben.
A jövő számítógépei már arcról tudják majd olvasni felhasználójuk reakcióját, és képesek lesznek jellemrajzot készíteni róluk- mondta az InfoRádiónak az Apple számítástechnikai cég társalapítója. Steve Wozniak a Nemzeti Hírközlési Hatóság nemzetközi konferenciáján vesz részt.
Egy Magyarországon élő lakosnak kétszeres az esélye arra, hogy rákban haljon meg, háromszoros a szívinfarktus és hatszoros a májzsugor okozta halálra az Európai Unió többi országában élőkhöz képest - ismertette a legújabb adatokat a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának dékánja. Ádány Róza professzor a 340 millió forintos Jedlik Ányos Program első vizsgálati eredményeiről számolt be: a program…
A fejlett országoknak haladéktalanul intézkedniük kell a globális felmelegedés elleni harc érdekében, ellenkező esetben a világra katasztrofális árvizek, aszály és más csapások várnak – áll az ENSZ kedden közzétett jelentésében.
Walesi tudósok Izland partjainál nemrégiben egy olyan kagylót találtak, amely a vizsgálataik szerint több mint négyszáz évet élt. Ezzel jelenleg ez a kagyló a bizonyítottan legtovább élt állati egyed a Földön. Az esemény apropóján összegyűjtöttük, mely állatfajok egyedei érhetnek el akár emberi léptékkel mérve is matuzsálemi kort, melyek a világ leghosszabb életű állatai.
A tudósok régóta törekednek a daganatos betegségek mellékhatások nélküli gyógyítására, ami most sikerült is, igaz, egyelőre csak kísérleti egerekben. A szakemberek ugyanakkor remélik, hogy egy évtized múlva a sikeres eljárás már az emberekre is adaptálható lesz.
Bár a CD/DVD-írás koronázatlan királya kétségtelenül a Nero nevű program, nincs mindig szükség nagy, kereskedelmi szoftverre ahhoz, hogy felírjunk egy lemezt.
Kutatók kimutatták, hogy a genetikailag módosított növények minimális vízszükségletükkel képesek ellenállni a legkeményebb szárazságnak is. A felfedezésnek jelentős szerepe lehet az élelmiszernövények akár szélsőséges körülmények között történő termesztésében - jelentették be az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában (PNAS) hétfőn megjelent tanulmány szerzői.
Az Arcus Search „Top 10 hirdető - Top 10 cég Láthatósági Tanulmánya” a legnagyobb magyar cégeknek a Google internetes keresőben való láthatóságáról szól. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a magyarországi médiapiac legnagyobb büdzsét elköltő hirdetői nem, vagy csak kevéssé élnek a nagyobb látogatottságot eredményező keresőmarketing eszközeivel.
A szénzmezőkön évtizedeken át égő felszín alatti tűz világszerte komoly gondot okoz. Miközben veszendőbe megy a szén, hatalmas mennyiségű üvegházhatású és mérgező gáz kerül a levegőbe. A felszín alatti üregek beszakadása életeket veszélyeztet, és tönkreteszi az infrastruktúrát.
A kézmosás, a szájmaszk, kesztyű és köpeny viselése jóval hatékonyabbak, mint a gyógyszerek az influenza és egyéb járványos légúti megbetegedések terjedésének megelőzésére - mutatták ki 51 tanulmány elemzésével.
Azoknál a nőknél, akik naponta egy-két pohárka bort isznak, főleg vörös bort, kevesebb gyulladás keletkezik ereikben és kevésbé fenyegeti őket szívbetegség - mutatták ki spanyol kutatók.
Debrecen - Kifogyhatatlannak látszik Leonardo da Vinci, a szent arány kidolgozója. Rejtett üzenetét festményei helyett a Vitruvius-ember című tanulmányán kódolta - erre a felismerésre jutott Nagy Dénes, világhírű matematikus.
A magyarországi internetezők táborában ugyan ma még 2-3 százalékkal több a férfi, de úgy tűnik a nemek aránya néhány éven belül kiegyenlítődik, majd átbillen a nők oldalára - mondta Varga Károly, a Medián Webaudit projektigazgatója a szerdai budapesti sajtótájékoztatón, amelynek témája az internetező nők világa volt.
Egy svájci biotechnológiai cég bejelentette szerdán Genfben, hogy a jövő évben elkezdi egy HIV-vírus elleni lehetséges vakcina egyéves klinikai kipróbálásának első szakaszát.
T-sugarakat kibocsátó berendezést fejlesztettek ki amerikai szakemberek, amely lehetővé teszi, hogy a repülőtereken ne kelljen levenni a cipőt a biztonsági ellenőrzésnél.
T-sugarakat kibocsátó berendezést fejlesztettek ki amerikai szakemberek, amely lehetővé teszi, hogy a repülőtereken ne kelljen levenni a cipőt a biztonsági ellenőrzésnél.
Stratégiai együttműködés épülhet ki Kína és a Debreceni Egyetem között a nemrégiben zajló, az Európai Unió és Kína közötti megállapodással véget érő konferencia eredményeként.
Németországban megnyitották a nagyközönség előtt a Bad Arolsen-i archívumot, ahol mintegy 50 millió oldalnyi, eddig gyakorlatilag nem kutatható második világháborús náci feljegyzést őriznek.
Egy svájci biotechnológiai cég bejelentette szerdán Genfben, hogy a jövő évben elkezdi egy HIV-vírus elleni lehetséges vakcina egyéves klinikai kipróbálásának első szakaszát.