Nuri al-Maliki iraki miniszterelnök pénteken Moszkvában a gazdasági kapcsolatok felújításáról tárgyalt, s Dmitrij Medvegyev orosz államfő a kapcsolatok fejlesztését helyezte kilátásba, míg Vlagyimir Putyin kormányfő azt hangsúlyozta: valószínű a kétoldalú katonai és haditechnikai együttműködés felújítása.
Vladimir Voronin elnök pénteken felkérte a moldovai alkotmánybíróságot, hogy rendelje el a parlamenti választások voksainak teljes újraszámlálását az ország stabilitásának helyreállítása érdekében, és kijelentette, hogy "bizonyítékok" vannak arra, hogy románok is részt vettek a választások utáni zavargásokban.
Párizs már jóval azelőtt megkezdte nukleáris arzenálja leszerelését és atomkísérleteinek leállítását, hogy ennek szükségességére az amerikai elnök Prágában rávilágított - tudatta pénteken a francia kormány.
Már akár a hét végén, de mindenképp április közepéig gyakorlatilag minden akadály elhárul a Románia és az IMF közötti hitelmegállapodás létrejötte elől, ekkora lesz kész román részről a feltételekről a szándéknyilatkozat.
Párizs már jóval azelőtt megkezdte nukleáris arzenálja leszerelését és atomkísérleteinek leállítását, hogy ennek szükségességére az amerikai elnök Prágában rávilágított - tudatta pénteken a francia kormány.
A francia haditengerészet erői kiszabadítottak az Ádeni-öbölben egy francia jachtot, amely a múlt hét végén került kalózok kezébe Szomália partjai közelében, de egy túsz meghalt a szabadító akcióban - közölte pénteken a francia elnöki hivatal.
Le a diktatúrával! - skandálta kedden a moldovai főváros utcáin mintegy húszezer fiatal tüntető. Történt mindez egy olyan európai országban, amelynek politikai berendezkedését - a balti államokéval együtt - a volt szovjetköztársaságok közül a leginkább demokratikusnak tartja az EU. Ráadásul a vasárnapi választásokat is - néhány apró szabálytalanságtól eltekintve - szabadnak és tisztességesnek…
Közös gyászszertartás keretében eltemették pénteken a földrengés áldozatainak többségét az olaszországi L,Aquilában; a pápa bátorságra és a remény megőrzésére szólította fel a gyászolókat üzenetében.