2010. január 1. péntek

jan. 1
0:48
Kedden állnak a szőnyeg szélére a hírszerzési vezetők (Népszava)
Barack Obama elnök kedden Washingtonban vitatja meg az amerikai hírszerzés vezetőivel, hogy miként lehetne a jövőben megakadályozni azt, ami a Delta-Northwest légitársaság gépének az utasterében történt karácsonykor - jelezte csütörtökön a Fehér Ház.
jan. 1
5:00
Fejek hullhatnak a Delta-merénylet miatt (168 Óra Online)
Barack Obama elnök kedden Washingtonban vitatja meg az amerikai hírszerzés vezetőivel, hogy miként lehetne a jövőben megakadályozni azt, ami a Delta-Northwest légitársaság gépének az utasterében történt karácsonykor – jelezte csütörtökön a Fehér Ház.
jan. 1
7:06
Falusi lakóház volt az amerikaiak célpontja - legkevesebb négy ember meghalt (Népszava)
Egy amerikai pilótanélküli repülőgép (drón) két rakétát lőtt ki csütörtökön a pakisztáni Észak-Vazirisztán egyik törzsi területére, legkevesebb négy ember meghalt a támadásban - közölték helyi biztonsági szervek.
jan. 1
7:42
4497 civil áldozat a múlt évben Irakban (Népszava)
Egy brit emberjogvédő szervezet számítása szerint tavaly 4497 civil halt meg erőszakos cselekményekben Irakban, ami azt jelenti, hogy éves szinten 2009-ben volt a polgári áldozatok száma a legalacsonyabb azóta, hogy az amerikai haderő megtámadta az ázsiai országot 2003-ban.
jan. 1
7:44
Legkevesebb 18 ember vesztette életét egy buszbalesetben (Népszava)
Legkevesebb 18 ember vesztette életét péntek reggel Banglades délnyugati részén annak következtében, hogy egy autóbusz csatornába rohant.
jan. 1
8:21
Éjfél után megújult az Unió elnöksége (ma.hu)
Csütörtök éjfélkor lejárt az Európai Unió soros svéd elnökségének hivatali ideje, és hat hónapra Spanyolország vette át a stafétabotot.
jan. 1
8:36
Íme az év legnépszerűbb asszonya (168 Óra Online)
Hillary Clinton volt 2009-ben az Egyesült Államok legnépszerűbb asszonya. Michelle Obama, az elnök felesége csak a harmadik, akit megelőzött a republikánusok egykori alelnök-jelöltje, Sarah Palin is.
jan. 1
8:36
Éjfélkor lejárt az EU svéd elnökségének hivatali ideje (Népszava)
Csütörtök éjfélkor lejárt az Európai Unió soros svéd elnökségének hivatali ideje, és hat hónapra Spanyolország vette át a stafétabotot.
jan. 1
8:38
Szerbia viszontvádat nyújt be Horvátország ellen Hágában (Népszava)
A szerb kormány csütörtökön hivatalos döntést hozott arról, hogy viszontvádat nyújt be Horvátországgal szemben a hágai Nemzetközi Bíróságnál (ICJ).
jan. 1
8:54
Sokkolóan magas a tavaly meggyilkolt újságírók száma (Népszava)
A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) összesítése szerint 2009-ben 137 újságírót, illetve médiaalkalmazottat öltek meg szerte a világban.
jan. 1
9:03
Tragédia az óév végén (Kitekintő)
Tragikus közúti baleset történt 2009 utolsó napján a vágbesztercei (Považská Bystrica) járásbeli Felső- és Alsómarikova (Horná Mariková és Dolná Mariková) közti úton.
jan. 1
9:21
90 esztendővel Trianon után: ez is kemény év lesz (Kitekintő)
A Kárpát-medence magyar közösségeinek életét jelentősen befolyásoló események történhetnek a 2010-es esztendőben. Milyen kilátások elé néz a határon túli magyarság?
jan. 1
9:30
Obama Hawai-on sem pihen (Népszava)
Barack Obama elnök kedden Washingtonban vitatja meg az amerikai hírszerzés vezetőivel, hogy miként lehetne a jövőben megakadályozni azt, ami a Delta-Northwest légitársaság gépének az utasterében történt karácsonykor - jelezte csütörtökön a Fehér Ház.
jan. 1
9:39
A H1N1 után: támad a kecskekór és készülődik a lápipóc (Kitekintő)
Hogy milyen évet zártunk, azt valószínűleg mindenki annak megfelelően értékeli, mennyit zuhant az életszínvonala. Néhány támponttal azonban megpróbálunk hozzájárulni az országértékeléshez.
jan. 1
9:57
Újabb 3,5 milliárdnyi segítség jön (Kitekintő)
A GMAC 3,5 milliárd dolláros mentőcsomagot kap az USA kormányától.
jan. 1
10:06
Megoldódott a szellemház rejtélye (HVG)
Megoldódott a cseh kísértetház rejtélye: kiderült, hogy egy családtag produkált kis tüzeket és tört el üvegeket, hogy próbára tegye paranormális jelenségek szakértőit.
jan. 1
10:24
4 százalékra csökken a lakásvásárlási illeték (orientpress)
10 százalékról 4 százalékra csökken a visszterhes vagyonátruházási illeték, a lakások esetében pedig 6-ról 4 százalékra mérséklődik az illeték mértéke, ám 4 millió forintig továbbra is csak 2 százalékos mértékkel kell az illetéket fizetni.
jan. 1
10:24
Mától új uniós elnökség, európai tanácsi elnök (HVG)
Csütörtök éjfélkor lejárt az Európai Unió soros svéd elnökségének hivatali ideje, és hat hónapra Spanyolország vette át a stafétabotot.
jan. 1
10:33
Belarusz szépséges természete (Kitekintő)
Utazzon a Kitekintővel! Nézze meg Belarusz szépséges természetét!
jan. 1
10:48
A szokatlanul hidegben is százezrek voltak az utcán (Inforádió)
Londonban százezrek köszöntötték az új évet a szokatlanul hidegben. A brit fővárosban 350 ezren nézték a mínusz 3 fokban és szórványos hózáporok közepette a látványos tűzijátékot, amely a parlament világhírű toronyórája, a 150 éves Big Ben éjfelet jelző harangjátékára kezdődött.
jan. 1
10:50
A pápa a nehéz helyzetben lévő családok megsegítésére kérte a keresztényeket (Inforádió)
A gazdasági világválság miatt nehéz helyzetbe került családok megsegítésére szólította fel a keresztényeket a pápa csütörtökön, a szokásos óévbúcsúztató vecsernyéjén.
jan. 1
11:00
Muszavi kész meghalni az iráni nép jogaiért (HVG)
Az iráni ellenzék vezetőinek megölése vagy letartóztatása nem fogja elcsitítani az elégedetlenséget az országban - szögezte le pénteki nyilatkozatában Mir Hoszein Muszavi ellenzéki vezető, hangsúlyozva, hogy ő maga kész meghalni az iráni nép jogaiért.
jan. 1
11:00
"Vagy sikeres lesz a NATO hadművelete, vagy nem sok jót várhatunk" (Népszava)
Oroszország és a NATO a 2010-es évben egy sor olyan megállapodást szándékozik aláírni, amely kiterjeszti az együttműködés jogi hátterét, egyebek mellett az afganisztáni válság rendezésében - közölte pénteken Konsztantyin Koszacsov, az orosz képviselőház külügyi bizottságának elnöke.
jan. 1
11:06
Még nem zárult le az orosz-fehérorosz olajvita (Inforádió)
Nem sikerült megállapodniuk a jövő évi olajexport feltételeiben Oroszország és Fehéroroszország képviselőinek.
jan. 1
11:27
Élve találták meg a 15 éves lányt! (Kitekintő)
Szerencsére épségben előkerült az év utolsó napján a szerdán eltűnt 15 éves pozsonyi Mária Moravčíková.
jan. 1
11:29
High-tech múzeumot akarnak a székelyek (Kitekintő)
Az első erdélyi modern művészetek képtárának megépítése is szerepel Vargha Mihály múzeumigazgató hosszú távú tervei között.
jan. 1
11:36
"Nem félek meghalni a nép követeléseiért" (Népszava)
Irán súlyos válságban van - szögezte le pénteki nyilatkozatában Mir Hoszein Muszavi ellenzéki vezető, s követelte a tavaly júniusi, vitatott elnökválasztás nyomán letartóztatott ellenzékiek haladéktalan szabadon bocsátását.
jan. 1
12:12
India és Pakisztán jegyzéket cserélt atomlétesítményeiről (Népszava)
India és Pakisztán kicserélte pénteken atomlétesítményeinek jegyzékét egy megállapodással összhangban, amely tiltja egymás nukleáris objektumainak megtámadását fegyveres konfliktus esetén - közölte az indiai külügyminisztérium.
jan. 1
12:14
A NATO-nak szállító tartálykocsikat támadtak meg Pakisztánban (Népszava)
Pakisztán nyugati részén ismeretlen fegyveresek megrongáltak két tartálykocsit, amely az afganisztáni NATO-erőknek szállított üzemanyagot - jelentette pénteken egy helyi hírtévé.
jan. 1
12:21
Algériai terrorizmus: globális vagy lokális fenyegetés? (Kitekintő)
Az algériai iszlamista mozgalmak közül az Al-Kaida az Iszlám Maghrebben (AQIM) nevű szervezet közvetlen kapcsolatban áll az Al-Kaidával és az egész maghrebi régióban jelen van - állítja maga az AQIM. De vajon mennyiben igaz ez?
jan. 1
12:30
Uniós külpolitika - éjféli telefonbeszélgetés Bildt és Ashton között (Népszava)
Éjféli telefonhívással is nyomatékosította Carl Bildt svéd külügyminiszter, hogy az új esztendő beköszöntével az Európai Unió külpolitikájáért viselt fő felelősség átkerült a soros országelnökségről az új kül- és biztonságpolitikai főképviselő, a brit Catherine Ashton bárónő vállára.
jan. 1
12:48
Muszavi nem fél meghalni a nép követeléseiért (ma.hu)
Irán súlyos válságban van - szögezte le pénteki nyilatkozatában Mir Hoszein Muszavi ellenzéki vezető, s követelte a tavaly júniusi, vitatott elnökválasztás nyomán letartóztatott ellenzékiek haladéktalan szabadon bocsátását.
jan. 1
12:48
Megkülönböztetés nélküli tiszteletre szólított fel a pápa (HVG)
Minden ember megkülönböztetés nélküli tiszteletére szólított fel a pápa pénteken, az újév alkalmából elhangzott homíliájában.
jan. 1
13:06
A hosszú menetelés: Kína felemelkedése (HVG)
A gazdasági válság megkerülhetetlen nagyhatalommá emelte Kínát, aminek Peking a hatvanadik évfordulón katonai parádéval adott hangsúlyt. A belső nyugalom érdekében törekednie kell a társadalmi törésvonalak megszüntetésére. (1 hozzászólás)
jan. 1
13:15
Így szilvesztereztek a nagyvilágban (Videóval!) (Kitekintő)
Végül Pozsonyban sem maradt el a hagyományos év végi tűzijáték, de hogyan búcsúztatták az óévet a világ nagyvárosaiban? Most egy képriport erejéig megmutatjuk.
jan. 1
13:24
A finnországi ámokfutó tudatosan választotta ki áldozatait (HVG)
A finnországi Espooban csütörtökön lezajlott öldöklés tettese szándékosan választotta ki áldozatait, amikor a kereskedelmi központban leadta lövéseit - állapították meg a vizsgálatot végző rendőrök.
jan. 1
13:33
A prostitúció melegágya (Kitekintő)
Izrael belügyminisztere Eli Yishai határozottan ellenzi azt, hogy Izrael vízummentességet adjon Ukrajnának, emellett bejelentette, hogy Ukrajnából érkezik a legtöbb prostituált Izraelbe.
jan. 1
13:42
Mától lép életbe a fémtörvény (orientpress)
Január 1-jétől életbe lép a Fémtörvény és annak végrehajtási rendelete, melynek értelmében a jogszabály által megjelölt fémkereskedelmi tevékenység csak a fémkereskedelmi hatóság által kiadott érvényes engedély birtokában, tevékenységi biztosíték nyújtása mellett végezhető.
jan. 1
14:00
Kazahsztán átvette az EBESZ elnöki tisztét (Népszava)
Kazahsztán péntektől egy évre átvette az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elnöki tisztét, ami nyugtalanít számos nem kormányzati szervezetet az emberi jogok iránt tanúsított magatartása miatt.
jan. 1
14:18
Szigorítások a brit repülőtereken (HVG)
Térségi és globális fenyegetést jelent most már Jemen is, amely a terrorizmus tenyészhelyévé és potenciális menedékévé vált - írta pénteki újévi üzenetében a brit kormányfő, aki a karácsonyi repülőgép-robbantási kísérlet nyomán szigorításokat helyezett kilátásba a brit repülőtereken.
jan. 1
14:27
Szétroncsolt fejű holttestet találtak (Kitekintő)
Holttestet talált a sínek mellett egy pályamunkás kedden a vágbesztercei (Považská Bystrica) járásbeli Alsókocskóc (Dolné Kočkovce) vasútállomásánál.
jan. 1
14:36
Busás haszon csempészett gumiabroncsért (HVG)
A kínai vámosok 8500 tonna csempészett amerikai hulladék gumiabroncsra bukkantak Kuangcsouban (Guangzhou) - közölte a kínai vám főhivatal.
jan. 1
14:36
Hihetetlen mennyiségű használt gumiabroncsot csempésztek Kínába (Népszava)
A kínai vámosok 8500 tonna csempészett amerikai hulladék gumiabroncsra bukkantak Kuangcsouban (Guangzhou) - közölte a kínai vám főhivatal.
jan. 1
14:45
Vihar a himnusz körül (Kitekintő)
Kemény vitákat, szélsőséges indulatokat váltott ki egyes társadalmi és politikai csoportosulások körében a megyei tanács legutóbbi plenáris ülésén született döntés, amellyel elfogadták Kárpátalja régi-új himnuszát.
jan. 1
14:47
Kitolják a nyugdíjkorhatárt (Kitekintő)
2010. január elsejétől hat hónappal kitolódik a felső nyugdíjkorhatár, így azok, akik a még érvényben lévő feltételek mellett szerették volna nyugdíjaztatni magukat, december 31-án benyújthatták felmondásukat, szilveszterkor pedig a nyugdíjaztatási kérvényt.
jan. 1
14:54
Őrizetbe vett emberi jogi harcos és megtagadott tüntetés (HVG)
Megdöbbenésének adott hangot Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke pénteken amiatt, hogy az orosz hatóságok csütörtökön őrizetbe vették Ljudmilla Alekszejeva emberi jogi harcost, a Szaharov-díj 2009-es kitüntetettjét.
jan. 1
14:54
Kína nemzetközi televíziós hírcsatornát indít (Népszava)
Kína legnagyobb hírügynöksége, a Hszinhua bejelentette, hogy január 1-jével ázsiai és európai országokat lefedő televíziós hírcsatornát indít, s a China Xinhua News Network Corp. (CNC) kínai nyelven meg is kezdte napi 24 órás sugárzását.
jan. 1
15:12
Kína nemzetközi televíziós hírcsatornát indít (HVG)
Kína legnagyobb hírügynöksége, a Hszinhua bejelentette, hogy január 1-jével ázsiai és európai országokat lefedő televíziós hírcsatornát indít, s a China Xinhua News Network Corp. (CNC) kínai nyelven meg is kezdte napi 24 órás sugárzását.
jan. 1
15:30
Putyin rendőrei őrizetbe vették Alekszejevát (168 Óra Online)
Az EP elnöke szót emelt Alekszejeva emberi jogi harcos védelmében.
jan. 1
15:30
Irak sajnálkozását fejezte ki a Blackwater elleni vádak ejtése miatt (Népszava)
Sajnálkozását fejezte ki pénteken az iraki kormány amiatt, hogy egy amerikai bíróság előző nap ejtette a vádakat a Blackwater biztonsági magáncég öt alkalmazottja ellen, akiket iraki civilek meggyilkolásával vádoltak.

Keresés