2010. április 1. csütörtök

ápr. 1
6:15
Idegek harca Kínában (Népszava)
Tovább tart az idegek harca a Google és a kínai hatóságok között.
ápr. 1
6:18
Egy 17 éves küldetése: leszoktatni a politikusokat a káromkodásról (nyest.hu)
Egy amerikai kamasz, McKay Hatch akcióba lépett az alelnök elhíresült beszólása után. Úgy gondolja, az általa javasolt módszerrel leszoktathatja az államférfiakat a csúnya beszédről, ami „sok amerikai fülét sérti”.
ápr. 1
6:27
Tiltakozik az ellenzék a korrupcióellenes törvény miatt (inforadio.hu)
Evo Morales bolíviai elnök szerdán visszamenőleges hatályú korrupcióellenes törvényt hirdetett ki, amelyet az ellenzék a politikai-jogi üldöztetés előjeleként értékelt. A korrupcióról és a törvénytelen meggazdagodásról szóló törvényre Morales a decemberi újraválasztása előtti kampányában tett ígéretet.
ápr. 1
6:27
Sólyom-ügy: Szlovákia nem reagál (Kitekintő)
A szlovák külügyminisztert nem lepte meg, hogy Sólyom László tavaly augusztusi meghiúsított komáromi látogatása ügyében Magyarország az Európai Bírósághoz fordult.
ápr. 1
6:45
A magyar menekülteket is érintheti a kanadai reform (Népszabadság)
Hatvan nap alatt eljuthatnának a menedékkérők az első meghallgatásig, a magyar állampolgárokat ugyanakkor megfoszthatják a fellebbezés lehetőségétől, ha életbe lép majd a kanadai kormány által tervezett menekültügyi reform.
ápr. 1
6:47
Párizsnak nem tetszik a rakétavédelmi rendszer (Népszabadság)
Hervé Morin francia védelmi miniszter szerdán fenntartásokkal fogadta a NATO költséges rakétavédelmi tervét, amely az olyan országok ellen nyújtana védelmet, mint Irán.
ápr. 1
6:51
OTP-tiltakozás Podravka-ügyben (Népszava)
Üzlet- és üzemvitelében az OTP Bank konzervatív módon, a nemzetközi szokásoknak megfelelően jár el s felelős pénzügyi szolgáltatóként nem vesz részt spekulatív, törvényellenes ügyletekben - szögezte le a pénzintézet a Népszavának megküldött közleményében.
ápr. 1
6:53
Elnyelte a tenger a piciny szigetet (Népszava)
Csaknem 30 éven át vitáztak a bangladesi és az indiai politikusok, hogy kinek a fennhatósága alá tartozzon a Bengáli-öböl kis lakatlan földdarabja, a New Moore-sziget. A globális felmelegedés azonban úgy tűnik megoldotta a problémát: az emelkedő tengerszint eltüntette a szigetet. Az ENSZ szakértői szerint 2050-re a bangladesi lakosok 18 százaléka, csaknem 20 millió ember lesz kénytelen elhagyni…
ápr. 1
6:55
Fico: baj csak a magyarokkal van (Népszava)
Robert Fico szlovák miniszterelnök egy dél-csehországi városkában, Sezimovo Ústíban találkozott cseh kollégájával, Jan Fischer kormányfővel. Fico leszögezte, hogy a cseh féllel minden rendben van, a két ország között jónak mondhatók a kapcsolatok, de itt van a magyar probléma. A szlovák kormányfő tart a Jobbik politikájától, a szélsőségesektől.
ápr. 1
7:03
A nagyhatalmak megkezdik az Irán elleni szankciók kidolgozását (inforadio.hu)
Peking hajlandó "komoly tárgyalásokat" kezdeni az ENSZ-ben az iráni atomkérdésről - jelentette be New Yorkban Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet, megerősítve diplomaták korábbi közlését, amely szerint a hat nagyhatalom - közöttük Kína - megállapodott, hogy a következő napokban megkezdik az iráni atomprogram miatti újabb szankciók kidolgozását.
ápr. 1
7:03
Kódex van, alacsonyabb hitelkamat sokszor nincs (orientpress)
A hazai bankok a betéti kamatok terén szigorú következetességgel követik az alapkamat-csökkentés ütemét, és az újabb ajánlataik rendre alacsonyabbak. Ehhez képest a hiteleknél finoman fogalmazva sem érhető tetten ez a kamatcsökkenés.
ápr. 1
7:27
A tükörből a robbanás fényessége (Metropol.hu)
Beszéltünk azzal a metróvezetővel, aki az egyik, a Park Kulturi állomáson felrobbantott szerelvényt vezette hétfő reggel Moszkvában.
ápr. 1
7:39
"Nem fogadunk el 200 és 500 eurós bankjegyet" (inforadio.hu)
Egyre nehezebb dolga van az eurózóna tagállamaiban annak, aki 200 vagy 500 euróssal akar fizetni, folyamatosan nő ugyanis azoknak az üzleteknek a száma, amelyek nem fogadják el a legnagyobb címletű bankjegyeket, mivel nem tudnak belőlük visszaadni. Az Európai Bizottság az ajánlásában azt kéri a tagállamoktól, hogy minden esetben fogadják el a nagy címleteket, ne kerekítsék az összegek végét és a…
ápr. 1
7:45
Irán elleni szankciókon agyalnak a nagyhatalmak (Népszava)
Kína hajlandó "komoly tárgyalásokat" kezdeni az ENSZ-ben az iráni atomkérdésről - jelentette be helyi idő szerint szerdán New Yorkban Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet, megerősítve diplomaták korábbi közlését, amely szerint a hat nagyhatalom - közöttük Kína - megállapodott, hogy a következő napokban megkezdik az iráni atomprogram miatti újabb szankciók kidolgozását.
ápr. 1
7:54
A nagyhatalmak megkezdik az Irán elleni szankciók kidolgozását (Hír 3)
Kína hajlandó "komoly tárgyalásokat" kezdeni az ENSZ-ben az iráni atomkérdésről - jelentette be New Yorkban Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet, megerősítve diplomaták korábbi közlését, amely szerint a hat nagyhatalom - közöttük Kína - megállapodott, hogy a következő napokban megkezdik az iráni atomprogram miatti újabb szankciók kidolgozását. "Kína elfogadta, hogy komoly tárgyalásokba kezd…
ápr. 1
7:57
A szlovák kormány rábólintott a Tokaj megnevezésre (Kitekintő)
A szlovák kormány szerdán jóváhagyta a bortörvény módosító javaslatát. A módosítás lényege, hogy a szlovákiai törvényben a Tokaji Szőlészeti Térség helyett Tokajt használnak majd.
ápr. 1
8:03
Még beljebb zárná a kapukat Franciaország (Népszava)
A francia kormány tovább akarja szigorítani a bevándorlásra vonatkozó szabályozást, egyebek között komoly büntetést szabna ki az illegális bevándorlókat foglalkoztatókra.
ápr. 1
8:12
Humanitárius készenléti erő létrehozását sürgette a haiti elnök (Hír 3)
Humanitárius készenléti erő létrehozását sürgette New Yorkban René Préval haiti elnök és Nicole Guedj volt francia miniszter. Az ENSZ székházában tartott szerdai megajánlási konferencián mondott beszédében a haiti elnök hangsúlyozta: szükség van a "vörössisakosok", a humanitárius készenléti erő létrehozására, amely az ENSZ égisze alatt természeti katasztrófák - földrengések, cunamik és a…
ápr. 1
8:21
Felrobbant egy autó Dagesztánban (Metropol.hu)
A merényletben két ember meghalt, egy harmadik súlyosan megsebesült.
ápr. 1
8:21
Leszámolás a korrupcióval, vagy politikai üldöztetés? (Népszava)
Evo Morales bolíviai elnök szerdán visszamenőleges hatályú korrupcióellenes törvényt hirdetett ki, amelyet az ellenzék a politikai-jogi üldöztetés előjeleként értékelt.
ápr. 1
8:33
Terrorgyanú: felrobbant egy Zsiguli Dagesztánban (hvg.hu)
Robbanás történt egy személygépkocsi utasterében csütörtökre virradóra Dagesztánban, két ember meghalt, egy harmadik súlyosan megsebesült.
ápr. 1
8:33
Felhívás szakmai tréningek szervezésére (orientpress)
Az ITD Hungary jelentkezőket és ajánlatokat vár szakmai tréningek szervezésére. Az összesen három, egyenként 8 - 12 órás képzéseket az ügynökség saját munkatársai számára tartanák április - május folyamán.
ápr. 1
8:33
Új jobboldali szövetség született (Kitekintő)
A Hondurasszal megkötött szabadkereskedelmi megállapodás tette fel a koronát Kolumbia azon törekvésére, hogy a közép-amerikai államokkal szorosabb gazdasági partnerséget alakítson ki.
ápr. 1
8:35
Gyorsabban lehet majd uniós vízumhoz jutni (Kitekintő)
Április 5-én életbe lép az új uniós vízumkódex, amelytől a Bizottság azt várja, hogy – amellett, hogy jogbiztonságot teremt és egyenlő elbírálást biztosít a kérelmezők között – harmonizálja majd a schengeni államok szabályait és gyakorlatát.
ápr. 1
8:51
A japánok már majdnem hisznek a javulásban (Napi Online)
ápr. 1
8:51
Letörnék az élelmiszerárakat (Kitekintő)
Egyelőre nyitott kérdés marad, hogy fel lehet-e lépni uniós szintű jogszabály-alkotással az élelmiszerlánc működésében tapasztalható rendellenességekkel szemben, miután az élelmiszer-importőr és szabadkereskedelem párti EU-tagállamok ellenállnak az élelmiszerkereskedelemre vonatkozó versenyszabályok módosításának irányába ható nyomásnak.
ápr. 1
8:57
Levágott fejek egy mexikói utcán (Metropol.hu)
Négy fiatal férfi levágott fejét találták meg Apatzingan nyugat-mexikói város főutcáján. A településen idén már 14 embert fejeztek le a kábítószer-kereskedők belháborújában.
ápr. 1
8:57
Levágott fejek a főutcán (Népszava)
Négy fiatal férfi levágott fejét találták meg Apatzingan nyugat-mexikói város főutcáján, a településen idén már 14 embert fejeztek le a kábítószer-kereskedők belháborújában - közölte az ügyészség.
ápr. 1
9:09
Laktanyákat támadott meg a mexikói drogmaffia (origo.hu)
ápr. 1
9:09
Nem várt rossz hír jött Németországból (Napi Online)
ápr. 1
9:09
Négy levágott fejet találtak egy mexikói város főutcáján (hvg.hu)
Négy fiatal férfi levágott fejét találták meg Apatzingan nyugat-mexikói város főutcáján, a településen idén már 14 embert fejeztek le a kábítószer-kereskedők belháborújában − közölte az ügyészség.
ápr. 1
9:09
"Áldás boldog homoszexuálisnak lenni" - vagy mégsem? (Kitekintő)
Néhányan gratuláltak Ricky Martinnak ahhoz, hogy bevallotta másságát, ám vannak olyan vélemények, melyek szerint azért ismerte be, hogy homoszexuális, hogy előbbre lendítse karrierjét.
ápr. 1
9:27
Figyelmeztetést kapott Magyarország (Napi Online)
ápr. 1
9:27
Eséssel zárt a New York-i tőzsde - újból lépett a FED (orientpress)
Estek a tőzsdék nyugat európában, de a vezető New Yorki tőzsdeindexek is mínuszban zárták a napot. Az esésre különösebb ok nem volt, a híradások a csalódást keltő amerikai munkaerőpiaci adatot okolják. A várt emelkedés helyett ugyanis tovább csökkent a foglalkoztatottak száma. Márciusban 23 ezerrel volt alacsonyabb, mint egy hónappal korábban. Ez negatív meglepetés volt.
ápr. 1
9:27
Bepereltük Szlovákiát (Kitekintő)
Magyarország kedden az Európai Bizottságon keresztül keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz, annak megállapítását kérve, hogy Pozsony uniós jogot sértett, amikor tavaly augusztusban megtagadta Sólyom László magyar köztársasági elnöknek, hogy szlovák területre lépjen. Ritka, mint a fehér holló, hogy egy uniós tagállam beperelje a másikat.
ápr. 1
9:33
Segítene a dél-koreai tengerészek felkutatásában Obama (Népszava)
Barack Obama amerikai elnök szerdán telefonon közölte Ri Mjong Bak dél-koreai államfővel, hogy az amerikai haditengerészet kész további segítséget nyújtani a múlt héten elsüllyedt dél-koreai hadihajó legénysége eltűnt tagjainak a felkutatásához.
ápr. 1
9:45
Kína is beadta a derekát: kezdődhet az Irán elleni szankciók kidolgozása (hvg.hu)
Kína hajlandó "komoly tárgyalásokat" kezdeni az ENSZ-ben az iráni atomkérdésről - jelentette be helyi idő szerint szerdán New Yorkban Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet, megerősítve diplomaták korábbi közlését, amely szerint a hat nagyhatalom - közöttük Kína - megállapodott, hogy a következő napokban megkezdik az iráni atomprogram miatti újabb szankciók kidolgozását.
ápr. 1
9:45
Jön a jüan felértékelése? (Napi Online)
ápr. 1
9:45
Autó robbant Dagesztánban (Népszabadság)
Robbanás történt egy személygépkocsi utasterében csütörtökre virradóra Dagesztánban, két ember meghalt, egy harmadik súlyosan megsebesült.
ápr. 1
9:47
Készülődik az első szlovák űrturista (hvg.hu)
Patrik Tkác, az egyik legnagyobb szlovák pénzügyi és befektetési csoport, a J&T társtulajdonosa lesz az első szlovák űrturista − írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
ápr. 1
9:49
Repülőgépnek hajtott egy autó Calabarban (hvg.hu)
Gépkocsijával áttört két biztonsági kaput és nekihajtott egy parkoló repülőgépnek egy férfi a délkelet-nigériai Calabar nemzetközi repülőterén szerdán - közölte Akin Olukunle, a szövetségi légiközlekedési szervezet szóvivője.
ápr. 1
10:03
Nekilendült a Bux, az OTP-t is húzzák- Ázsiában másfél éves csúcsok voltak (orientpress)
Emelkedéssel kezdett a magyar tőzsde, a Bux 0,6 százalékos pluszban indult és megint neki lendült az OTP, a bankpapír már több mint 2 százalékos emelkedésben van, így ismét 7000 forint fölött járnak a jegyzések.
ápr. 1
10:03
A hadseregre támadt a mexikó drogmaffia (Népszabadság)
Több tucat fegyveres összehangolt támadást intézett a hadsereg két laktanyája ellen Mexikó északi részén. A tűzharcban 18 támadó életét vesztette.
ápr. 1
10:03
Olcsón megúszhatja a fiatal késelő (Kitekintő)
Rablótámadásért vonják felelősségre azt a 17 éves fiút, aki szombaton a szlovákiai Malackán (Malacky) megtámadott egy 54 éves férfi.
ápr. 1
10:05
Csökkenteni kell a versenyképességi különbségeket (Kitekintő)
Igen nagy versenyképességi különbségek alakultak ki az eurózóna tagállamai között, amelyek a gazdasági világválság hatására csak részben és ideiglenesen enyhültek – figyelmeztet az Európai Bizottság szerdán közzétett makrogazdasági jelentése. Eszerint a nagy folyó fizetési mérleghiányokat felhalmozó tagállamokban komoly szerkezeti reformokra van szükség, amelyeket koordinálni is kellene az…
ápr. 1
10:09
Laktanyákat támadott meg a mexikói drogmaffia (Népszava)
Több tucat fegyveres összehangolt támadást intézett a hadsereg két laktanyája ellen Mexikó északi részén. A tűzharcban 18 támadó életét vesztette - közölte helyi idő szerint szerdán egy mexikói tábornok.
ápr. 1
10:18
Laktanyákat támadott meg a mexikói drogmaffia (Hír 3)
Több tucat fegyveres összehangolt támadást intézett a hadsereg két laktanyája ellen Mexikó északi részén. A tűzharcban 18 támadó életét vesztette - közölte egy mexikói tábornok. A támadásokat kedden hajtották végre az Egyesült Államokkal határos Tamaulipas és Nuevo León államban. A golyóálló gépkocsikkal, kézigránátokkal és gépkarabélyokkal felszerelt gengszterek összesen hét helyen ütöttek…
ápr. 1
10:21
Hétszer csaptak le a mexikói "drogkatonák" (hvg.hu)
Több tucat fegyveres összehangolt támadást intézett a hadsereg két laktanyája ellen Mexikó északi részén. A tűzharcban 18 támadó életét vesztette - közölte helyi idő szerint szerdán egy mexikói tábornok.
ápr. 1
10:21
Terror utáni hangulatjelentés (Kitekintő)
Egy moszkvai magyar beszámolója a hét eleji robbantásokról.
ápr. 1
10:39
Hamarosan kezdődik a Vita-csata (EUvonal)
Az április 9-én kezdődő vita-csatában közel száz középiskolás versenyző méri majd össze érveinek erejét a „szegénység” és az „oktatás” témakörében. A rendezvény célja többek között felhívni a figyelmet arra, hogy a kulturált vita hozzásegíthet az önálló véleményformáláshoz és a sztereotípiák felülvizsgálatához.

Keresés