Öngyilkos merényletet követett el egy rendőregyenruhába bújt támadó hétfőn Irakban a fővárostól, Bagdadtól északra, a detonációban három rendőr életét vesztette, nyolc amerikai katona és egy iraki megsebesült - közölték katonai forrásból.
Május 1-től a lakosságnak Romániában 3 százalékkal kevesebbet kell fizetnie a gázért - jelentette be hétfőn a román energia-árszabályozó hatóság (ANRE) vezetője.
Az Európai Néppárt nem fogadja el a 2007-es uniós zárszámadás egy részét - mondta Szájer József, fideszes EP-képviselő, a Néppárt frakcióvezető-helyettese az MTI-nek hétfőn Budapesten.
Már kedden elindul a Buenos Aires-i magyar nagykövet a bolíviai fővárosba, hogy segítsen az ott terrorizmus vádjával börtönbe került Tóásó Előd magyar állampolgárnak az ügyében.
A brit szerzői jogi törvények teljesen fölöslegesen kriminalizálják a zenebarátokat, és sürgősen modernizálni kellene azokat - állítja egy fogyasztói magatartást figyelő cég. A brit jog szerint ugyanis már az is a szerzői jogokba ütközik, ha a saját számítógépünkön lemásolunk egy cédét vagy föltesszük azt az iPodunkra.
Az élelmiszerárak megugrásához vezető spekuláció elleni lépéseket sürgettek a legfejlettebb ipari államok agrárminiszterei. A G8-as csoport első, olaszországi agrárcsúcsán emellett az élelmiszer termelés fokozására szólítottak fel, mert szerintük így lehet fellépni az éhezés ellen.