Szlovákiában - a gazdasági válság és bevásárlóturizmus miatt- csökkent az üzletláncok forgalma.Emiatt komoly árcsökkentésre van kilátás a hazai üzletekben- írja pozsonyi Új Szó.
A politikai vezetők történelmi megegyezésről beszélnek, a tőzsdék szárnyalással reagáltak a londoni G20-as csúcs zárónyilatkozatára, amely egyben újabb védelmet ígért a kelet-európai bankszektornak a bedőlés ellen. Fokozzák a pénzpiacok ellenőrzését, megnevezik az adóparadicsomokat, de globális stimulációs lépésekről nem egyeztek meg és később ismét találkoznak.
Ukrajna engedélyezte a NATO-nak, hogy áthaladjanak területén az Afganisztánba tartó, nem katonai rendeltetésű szállítmányok - közölte pénteken Vaszil Kirilics, a külügyminisztérium szóvivője.
Összesen 300 embert állítottak elő és 105-öt vettek őrizetbe Strasbourgban a NATO-ellenes tüntetők és a rendfenntartó erők közötti csütörtöki összecsapásokban - közölték a helyi hatóságok.
Nincs előre lefutva a szlovákiai elnökválasztás, s a szombati második, egyben döntő fordulónak nincs kimondott esélyese - állítja a helyi megfigyelők többsége Pozsonyban.
Európai kapcsolatait felhasználva tüntetéssorozatot akar szervezni több országban a szerb nagykövetségek elé a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), mert megítélése szerint a szerb rendőrség március végén napokon keresztül indokolatlanul zaklatta a szervezet vajdasági és magyarországi tagjait.
Egyelőre nem tudni, mikor veheti kézhez olimpiai ezüstérmét Pars Krisztián. A doppingvétség miatt kizárt két fehérorosz kalapácsvető ugyanis még nem szolgáltatta vissza a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a pekingi medálokat.
Ha az orosz Szurgutnyeftyegazt - amely a napokban a Mol 21,1 százalékát megvette az OMV-től - komolyan érdekli a Mol felvásárlása, a Kremllel a háttérben könnyebb dolga lesz mint az OMV-nek volt - vélekedik a Mol-részesedés megszerzésével kapcsolatos kommentárjában az osztrák Die Presse.
125 millió forintnyi kártérítést kapott három nő - kettő közülük egypetéjű iker - Lengyelországban, mert születésüket követően elcserélte őket egy varsói kórház.
A négy évvel ezelőtt elhunyt II. János Pál pápának tulajdonított két újabb csodáról számoltak be a Vatikánban, illetve az Egyesült Államokban - jelentette pénteken az olasz hírügynökség.
Botrányt kavaró könyv jelent meg az orosz belügyminisztérium szentpétervári egyetemén: a mű a sztálini Szovjetuniót dicsőíti, s minden rosszért a nemzetközi cionizmust teszi felelőssé.
Pénzügyi körök kifogásolják, hogy az Európai Központi Bank tegnap csupán negyed százalékkal csökkentette a központi kamatlábat. A bankárok szerint az intézkedés távolról sem elegendő a válság elleni küzdelem sikere szempontjából. Ezt tükrözte a tőzsde is, amely alig érezhetően reagált a kamatláb-módosítására.
Vasárnap kitoloncolják Németországba az Egyesült Államokból az egykori feltételezett náci lágerőrt, John Demjanjukot - írta a pénteki The Washington Post a német igazságügy-minisztériumra hivatkozva.
Barack Obama amerikai elnök csehországi látogatásának tiszteletére Baracknak nevezi el a közelmúltban született három perzsa leopárdkölyök egyikét a régió vezetője a kelet-morvaországi Dvur Kralova nad Ladem állatkertjében - számolt be az intézmény szóvivője pénteken.
A NATO ünnepi csúcstalálkozója kapcsán Nicholas Sarkozy francia államfővel tartott megbeszélése után Obama az újságírók előtt leszögezte: meg kell akadályozni, hogy nukleáris fegyverkezési verseny induljon a Közel-Keleten.
Atomfegyverektől mentes világot akar az amerikai elnök, és ennek megteremtéséhez menetrendet kíván előterjeszteni a hét végén Prágában az EU-amerikai csúcstalálkozón.
Ha a NATO nem létezne, ki kellene találni - fogalmazott Mirek Topolánek cseh miniszterelnök a szövetség 60. évfordulója kapcsán a The Wall Street Journal pénteki számában megjelent írásában.
Kiadáscsökkentést szeretne az állami költségvetésben a román kormány, és a lépést legkésőbb május végéig tenné meg. A büdzsébe eredetileg 75,6 milliárd lejt (5,38 billió forint) állítottak be a bevételi oldalra, és 94,8 milliárdot (6,74 billió forint) a kiadási oldalra.
Nem engedélyezte a vasárnapi radarellenes tiltakozó felvonulást Prágában a polgármesteri hivatal azzal az indoklással, hogy a menet megzavarná a város közlekedését, ami az Európai Unió-Egyesült Államok csúcstalálkozó idején megengedhetetlen.
Látványosan leteremtette a brit uralkodó Silvio Berlusconi olasz kormányfőt, aki a G20-csúcs alkalmával adott palotabeli fogadáson ordítozva üdvözölte Barack Obama amerikai elnököt.
A Húszak (G20) londoni csúcstalálkozója a globális gazdasági válság leküzdését célzó több eredmény mellett elszalasztott egy lehetőséget: a válságmenedzselés amerikai útja, vagyis a további pénzügyi ösztönzés melletti elköteleződést, írta a pénteki The Washington Post.
A politikai pártok állami támogatását átmenetileg megkurtító törvényt fogadott el pénteken a lengyel parlament, miután a kormányt alkotó két pártnak sikerült kompromisszumra jutnia a koalíciót megosztó kérdésben.
Rupert Murdoch ausztrál médiacézár szerint a jövőben a lapoknak fizetőssé kell tenniük internetes kiadásaikat, mert a világhálón megjelenő reklámokból nem lehet fenntartani a nyomtatott és az online változatot. Az Egyesült Államokban különösen fenyegeti a sajtót a válság.
Közvetlenül a jubileumi NATO-csúcs kezdete előtt Barack Obama megerősítette, hogy az Egyesült Államok nagyobb afganisztáni szerepvállalást vár európai szövetségeseitől.
Összegyűltek a németországi Baden-Badenben péntek este a NATO-országok állam-, illetve kormányfői, hogy megkezdjék kettős helyszínen zajló, kétnapos tanácskozásukat.
Konkurenciája akadt a francia államfő szépségéről és eleganciájáról ismert hitvesének: Carla Bruninak nem volt könnyű dolga az öltözet tekintetében pénteken Strasbourgban, amikor hitvese oldalán fogadta a NATO-csúcsra érkező amerikai elnököt és feleségét, Michelle Obamát. A két elnökfeleség közös ügyként az AIDS elleni küzdelmet karolja fel a jövőben.
Újabb összetűzések voltak péntek délután - néhány órával a NATO csúcstalálkozójának kezdete előtt - Strasbourg külvárosában, ahol a hatóságok az atlanti szervezet ellen tiltakozó csoportok gyülekezési helyét jelölték ki.
Összegyűltek a németországi Baden-Badenben péntek este a NATO-országok állam-, illetve kormányfői, hogy megkezdjék kettős helyszínen zajló, kétnapos tanácskozásukat.
Nem volt könnyű dolga az öltözet tekintetében Carla Bruninak pénteken Strasbourgban, amikor hitvese oldalán fogadta a NATO-csúcsra érkező amerikai elnököt és feleségét.
Pakisztánban felháborodást keltett az egyik televíziós állomáson pénteken bemutatott felvétel, amelyen tálibok nyilvánosan megkorbácsolnak egy asszonyt a Szvat-völgyben.
- Kétnapos "megbékélési" értekezletet tartottak Madagaszkáron a politikai és társadalmi csoportok képviselői, hogy kiutat találjanak az év eleje óta tartó belpolitikai válságból, és végül azt a javaslatot fogadták el pénteken, hogy jövőre legyen parlamenti és elnökválasztás.
Agyonlőtt legalább 12 embert és több tucatnyi túszt ejtett egy fiatal férfi pénteken a New York állambeli Binghamton városban, egy bevándorlókat segítő civil szervezet épületében. Egy későn érkezett hír szerint a túszejtő meghalt, a túszok kiszabadultak.