2014. december 3. szerda

dec. 3
12:30
Kormányválságot okozott Svédországban a költségvetés vitája (Infostart)
Kudarcot vallottak a szociáldemokrata svéd kormányfő keddi, késő estébe nyúló tárgyalásai az ellenzéki pártokkal, amelyek során a jövő évi költségvetés támogatásáról próbálta őket meggyőzni, így a kisebbségi kormányt vezető Stefan Löfven egy hirtelen kialakult kormányválság elé néz.
dec. 3
12:32
Baleset történt egy ukrán atomerőműben (Infostart)
Baleset történt Ukrajna legnagyobb, zaporizzsjai atomerőművében, ám a hivatalos közlés szerint ez nem jelent veszélyt a lakosságra.
dec. 3
12:36
Evakuálják a sebesülteket a donyecki reptérről (Metropol)
A repülőtérnél az éjszaka nyugodtan telt, az attól északra fekvő területen viszont folytatódtak a szeparatista tüzérségi támadások.
dec. 3
12:48
Március 17-én lesz az előre hozott választás Izraelben (Infostart)
Március 17-én lesz az előrehozott izraeli választás a kneszet frakcióinak döntése szerint. A dátumról még a parlamentnek is szavaznia kell - közölte szerdán az izraeli sajtó.
dec. 3
12:54
Kormányválság Svédországban a költségvetés miatt (Metropol)
A kormányfő kijelentette, hogy lemond, ha büdzsé-javaslata nem kap többségi támogatást.
dec. 3
12:56
Lemondott a kormányzó párt elnöke Tajvanon (Metropol)
A kormányzó felelősnek érzi magát a választási kudarc miatt.
dec. 3
13:00
Mire költötték a köz által összeadott parlagfűpénzt? (Kripto Akadémia)
dec. 3
13:02
Megroppant fák - Százmilliós is lehet az ónos eső-kár (Kripto Akadémia)
Az erdei utak, turistautak járhatóvá tétele akár több hetet is igénybe vehet.
dec. 3
13:36
A délutáni csúcsban már járható lesz a Budakeszi út (Kripto Akadémia)
Megszűnt a korlátozás Pilisszentkereszt és Pilisszántó között.
dec. 3
13:48
Mégsem az IÁ vezetőjének egyik feleségét fogták el (Metropol)
Cáfolták a libanoni források állításait.
dec. 3
13:54
Raportra hívták Goodfriendet a "neofasisztázás" miatt (Kripto Akadémia)
A republikánus McCain szenátor nevezte "neofasiszta diktátornak" Orbán Viktort.
dec. 3
13:56
Műszaki hiba az egyik ukrán atomerőműben (Kripto Akadémia)
Az energetikai miniszter szerint nem szivárgott ki radioaktív anyag.
dec. 3
14:06
Öngyilkos merénylet egy ENSZ-konvoj ellen (Metropol)
A támadón kívül meghalt egy szomáliai rendőr és egy helyi biztonsági cég két alkalmazottja.
dec. 3
14:12
Jóváhagyták Markó Attila őrizetbe vételét (Kripto Akadémia)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselőjét hivatali visszaéléssel gyanúsítják.
dec. 3
14:18
Izraelben a kneszet megszavazta saját feloszlatását (Infostart)
A kneszet képviselői megszavazták az izraeli parlament feloszlatásáról döntő törvényjavaslat első szövegváltozatát, de még kétszer kell szavazniuk annak törvényerőre emeléséhez.
dec. 3
14:36
Durva kritika Orbán Viktornak McCain szenátor részéről (Infostart)
Élesen bírálta a magyar kormányfőt John McCain republikánus szenátor, aki szerint Orbán Viktor példaképéhez, Vlagyimir Putyinhoz hasonlóan antidemokratikus gyakorlatot folytat. A 2008-as elnökjelölt John McCain az amerikai szenátusban a nagyköveti kinevezésekről tartott vitában fejtette ki álláspontját. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben azt mondta, mindenkinek illik…
dec. 3
14:42
Szabadon távozhattak a Foglald el a központot! alapítói (Metropol)
Feladta magát a rendőrségen a hongkongi Foglald el a központot! mozgalom három alapítója szerdán.
dec. 3
15:00
Műszaki hiba egy ukrán atomerőműben (Metropol)
A zaporizzsaji erőműből radioaktív anyag nem szivárgott ki.
dec. 3
15:06
Védelmébe vette Orbánt egy kínai lap (Kripto Akadémia)
A kínai Global Times az amerikai neokonzervatívok Magyarország elleni támadásáról.
dec. 3
15:18
Kínai lap a neokonzervatívok Magyarország elleni támadásáról (Metropol)
A kelet-közép-európai országok - Magyarország és Csehország - belügyeibe történő beavatkozási kísérleteket ír az amerikai neokonzervatív politika számlájára a kínai Global Times (GT) című angol nyelvű napilapban frissen megjelent írás.
dec. 3
15:20
A bolgár parlament nem tárgyal a Déli Áramlat támogatásáról (Metropol)
A bolgár parlament szerdán elutasította az ellenzék által a Déli Áramlat gázvezeték támogatására beterjesztett nyilatkozat napirendre vételét.
dec. 3
15:24
Déli Áramlat - Bulgária még hezitál (Kripto Akadémia)
A miniszterelnök még nem látta a gázvezetékről szóló szerződést, és nem tudja, milyen haszonnal járna Bulgária számára.
dec. 3
15:26
Goodfriend: Vida konkrét bűncselekményben érintett (Kripto Akadémia)
Az amerikai ügyvivő állítja: tudomása van az adóhatóságon belüli csalásokról.
dec. 3
15:36
Újabb kémkedési ügy Litvániában (Metropol)
Vádat emelnek egy litván állampolgár ellen Vilniusban, ez egy hónapon belül a második kémkedési ügy a balti országban.
dec. 3
15:38
Több ezer vállalkozást államosítottak a krími hatóságok (Metropol)
Több ezer vállalkozást államosítottak a krími hatóságok a fekete-tengeri félsziget Oroszország általi annektálása óta eltelt nyolc hónapban - értesült az AP amerikai hírügynökség.
dec. 3
15:48
Radioaktív anyag nem szivárgott ki a délkelet-ukrajnai atomerőműben (Infostart)
Műszaki hiba történt a délkelet-ukrajnai zaporizzsjai atomerőműben, de radioaktív anyag nem szivárgott ki - közölte Volodimir Demcsisin ukrán energetikai miniszter szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
dec. 3
16:06
A román képviselőház jóváhagyta Markó Attila őrizetbe vételét (Infostart)
A román képviselőház jóváhagyta szerdán Markó Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjének az őrizetbe vételét, így a korrupcióellenes ügyészség kérheti a bíróságon a politikus előzetes letartóztatását.
dec. 3
16:30
Százötven fölött a halottak száma Nigériában (Metropol)
Újabb adatok szerint több mint százötven ember vesztette életét a Boko Haram rajtaütésében.
dec. 3
16:36
Már otthon is kezelhető a depresszió (Kripto Akadémia)
Az új eszköz mellékhatások nélkül képes kezelni a szorongást, vagy az álmatlanságot is.
dec. 3
16:38
Ónos eső - Újabb utakat nyitottak meg (Kripto Akadémia)
dec. 3
16:48
Az MSZP Kész Zoltánt támogatja Veszprémben (Metropol)
Az MSZP országos elnöksége támogatja a veszprémi időközi országgyűlési választáson függetlenként induló, a civil szervezetek által támogatott Kész Zoltánt.
dec. 3
17:30
Szenzációs! 23 ezer éves Vénusz-szoborra bukkantak (Kripto Akadémia)
"Ennek a mesterműnek a felfedezése kivételes és nemzetközi jelentőségű."
dec. 3
17:32
Még 812-en vannak áram nélkül (Kripto Akadémia)
Dobogókőn továbbra is dolgoznak a szakemberek, de a településen még mindig vannak veszélyes útszakaszok.
dec. 3
18:00
Kezdik megállítani a dzsihadista előrenyomulást (Metropol)
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció kezd sikereket elérni a dzsihadisták előrenyomulásának megállításában Irakban és Szíriában.
dec. 3
18:06
MSZP: Felszámolják a fogyatékossággal élők jövőjét (Kripto Akadémia)
A kormány a mintegy 700 ezer fogyatékossággal élőnek is megüzeni: akinek nincs már szinte semmije, az annyit is ér.
dec. 3
18:08
Beszakadt az M1-es burkolata, hatalmas dugó! (Kripto Akadémia)
A külső sávot lezárták, emiatt már három kilométeres torlódás alakult ki.
dec. 3
18:12
Iszlám Állam - A nemzetközi koalíció kezdi megállítani a dzsihadisták előrenyomulását (Infostart)
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció kezd sikereket elérni a dzsihadisták előrenyomulásának megállításában Irakban és Szíriában - írták a koalíció első miniszteri szintű értekezletét követően kiadott zárónyilatkozatban.
dec. 3
18:24
Déli Áramlat - Moszkva meglepte partnereit (Kripto Akadémia)
Moszkva nem jelezte előre a projekt leállítását a konzorcium európai tagjainak.
dec. 3
18:30
Előre hozott választásokat jelentett be a svéd kormányfő (Infostart)
Előre hozott választásokat jelentett be márciusra a svéd miniszterelnök szerdán, miután a parlament elutasította mindössze két hónapja hivatalban lévő kisebbségi kormánykoalíciója költségvetési tervezetét.
dec. 3
18:54
Előre hozott választások lesznek Svédországban (Metropol)
A válságért Löfven kormányfő a parlamenti mandátumok 10 százalékát birtokló szélsőjobboldali Svéd Demokraták pártot okolta.
dec. 3
19:12
Folytatódik a globális felmelegedés (Metropol)
A 2014-re vonatkozó előzetes információk azt is jelentik, hogy a 15 legmelegebb évből 14 a 21. századra esett, így nincs megállás a globális felmelegedésben.
dec. 3
19:18
Gázolt a vonat Tatabányánál (Kripto Akadémia)
A menetrend szerinti közlekedés a késő esti órákra állhat helyre.
dec. 3
20:06
Déli Áramlat: Moszkva szerint Bulgária megbízhatatlan (Metropol)
Az orosz EU-nagykövet szerint török csomóponttól a gázvezeték különböző irányokba ágazhat el, Bulgária pedig megbízhatatlan.
dec. 3
20:30
Úgy tűnik, vége a vasárnapi vásárnak (Kripto Akadémia)
Saját támogatóikat is elijeszthetik a kormánypártok az évtizedes gyakorlat felrúgásával.
dec. 3
20:48
Botka: „a Fidesznél a korrupció a rendszer logikája” (Kripto Akadémia)
„Február 22-én valódi esély van megbontani az orbáni túlhatalmat".
dec. 3
20:54
Felesége szerint válságos állapotban van a Kubában bebörtönzött amerikai (Infostart)
Felesége szerint válságos állapotban van és nem fogja megérni következő születésnapját a Kubában öt évvel ezelőtt, felforgató tevékenység vádjával bebörtönzött amerikai férfi, Alan Gross, akinek szabadon engedését szerdán a Fehér Ház és a washingtoni külügyminisztérium is sürgette.
dec. 3
21:00
Nőtt a születéskor várható élettartam az EU-ban (Metropol)
Az EU 28 tagállamában a születéskor várható élettartam 2012-ben átlagosan 79,2 év volt, azaz 5,1 évvel magasabb, mint 1990-ben.
dec. 3
21:24
Nyolc hónap börtön állatkínzásért (Kripto Akadémia)
A kutya a férfi ablaka alatt felhalmozott szemétben keresgélt élelmet.
dec. 3
21:26
Elvitték a hetes főnyereményét (Kripto Akadémia)
dec. 3
21:30
Iszlám Állam - Franciaország készen áll a katonai akciók fokozására Irakban (Infostart)
Franciaország készen áll a katonai akciók fokozására, azok gyors és hatékony végrehajtására az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen Irakban - mondta Francois Hollande francia államfő szerdán, miután fogadta hivatalában Haider al-Abádi iraki miniszterelnököt.

Keresés