További forrásokkal, újabb 165 millió eurós rendkívüli pénzalappal igyekszik segítséget nyújtani az Európai Bizottság azoknak a gazdáknak, akik romlandó zöldséget vagy gyümölcsöt termeltek orosz exportra, de a Moszkva által bevezetett importtilalom miatt félő, hogy nem tudják eladni termékeiket - közölte kedden a brüsszeli testület.
Hivatalba lépése esetén az lesz a mottója, hogy a minőség előrébb való, mint a gyorsaság - közölte az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságában tartott biztosi meghallgatáson kedden Johannes Hahn, akit a szomszédságpolitikai és bővítési tárgyalásokért felelős tárca élére jelölt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke.
Franciaország államadóssága 2037 milliárd euróra emelkedett a második negyedév végére, először meghaladva a kétezer milliárdos jelképes küszöböt - jelentette a francia statisztikai hivatal (Insee) kedden.
Kemény János báró leszármazottai kedden birtokba vették a marosvécsi (Brancovenesti) kastélyt, amelyben az erdélyi helikoni írói közösség alakult és tartotta éves találkozóit - közölte a maszol.ro portál.
Bill Gates, a Microsoft társalapítója 81 milliárd dollárosra becsült vagyonával idén már a 21. egymást követő évben vezeti a Forbes magazin 400 leggazdagabb amerikait felvonultató listáját.
Politikai pályafutása legszebb és legboldogabb pillanatának nevezte Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter azt, amikor 1989. szeptember 30-án késő este a prágai nyugatnémet nagykövetség épületének balkonjáról a több mint négyezer keletnémet menekültnek bejelentette, hogy szabad az útjuk Nyugat felé.
Teljes mértékben felelősséget vállalt keddi képviselőházi meghallgatásán Julia Pierson, az amerikai Secret Service igazgatója azért, hogy egy zsebkéssel felfegyverzett férfi, egy iraki veterán szeptember 19-én bejutott a Fehér Házba.
Kedden reggel és délután négy kijelölt uniós biztost, a portugál Carlos Moedast, a litván Vytenis Anduikaitist, a görög Dimitrisz Avramopuloszt és az osztrák Johannes Hahnt hallgatták meg az Európai Parlament illetékes szakbizottságai.
Angela Merkel német kancellár 2015 első negyedévében látogathat Magyarországra - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek kedden Berlinben, a német kancelláriaminiszterrel folytatott megbeszélése után.
A világ leghosszabb légi útvonalán helyezte üzembe a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét a Qantas ausztrál légitársaság: az Airbus A380-as közel ötszáz utassal a fedélzetén 15 óra alatt tette meg a 13 800 kilométeres utat az ausztráliai Sydney és az amerikai Dallas között.
A személyazonosítást lehetővé tevő karszalagot kapnának a Thaiföldre utazó turisták - ismertette kedden a thaiföldi idegenforgalmi miniszter tárcája terveit.